Kisbakancs-túra a Szentkertbe, júl 26

Igazi forró nyári napon kirándultunk a Bodoki-havasok lábánál, éspedig Csernáton vonzáskörében. 2025 július 26-án szombaton az Ika várának tövében parkoltuk le autóinkat és készülődtünk a túrára (610 m / 9,00 h). Összesen 17-en gyűltünk össze és a túraismertető után elindultunk fel a várhoz. Jó kapaszkodó után meg is érkeztünk és be is tudtunk menni a felujított toronyba, ahonnan gyönyörű szép kilátás volt a környékre. Visszajöttünk a völgybe és széles erdei úton sétáltunk tovább. Mivel ezelőtt 3 évvel jártam a Szentkertnél, ezért a digitális térkép nagyon jó segítséget szolgált. Az erdőbe beérve, az árnyékban fellélegezhettünk. A hőség egyre nagyobb volt, a fák között könnyedén elviseltük gyaloglás közben. Egy szép tisztásra kiérve jutottunk el a Szentkertbe, ahol egy nagy kereszt jelzi az egykori búcsúhelyet. A kereszt háta mögötti erdőben rátaláltunk a pálos rendi kolostor romjaira, ahol letelepedtünk és elfogyasztottuk az elemózsiánkat (800 m / 10,40 – 11,50 h). Jól elhúztuk az ebédünket, hiszen árnyékban voltunk. Ezalatt a gyerekek fából, kövekből építettek, teljesen elfoglalták magukat.

A Szentkerttől egy kis kerülőt tettünk az erdőben, majd a Csókás feredő felé vettük az irányt. Kis ereszkedő következett, majd egy enyhe emelkedő. A tisztásokon tűző Nap sugarai követtek, alig vártuk az erdő árnyékát. Hamarosan megérkeztünk a volt feredőhöz, amely lesújtó látvánnyal fogadott. A tetőzet teljesen beomolva, használhatatlan állapotban van a Csókás. Egykor még jól megmártóztunk a hideg, kénes vízben, most szomorúan le kellett mondanunk róla (790 m / 12,40 h).

Na de tudtuk, hogy a visszatérő úton a Malom feredő jó állapotban van, úgyhogy igyekeztünk oda. Leértünk a Nagy-patak völgyébe és az úton masíroztunk visszafelé. Nagy hőségben, még a szél sem rebbent. A feredő előtt betértünk a Malomkertbe, amely nem volt hivatalosan nyitva, de így is szívesen fogadtak. Bemutatták az egész épületegyüttest a csodás szobáival és természetesen a malmot is. Megkínáltak hűsítővel, vízzel, kávéval, kürtőskaláccsal, ezeket bent fogyasztottuk a felújított hűvös csűrben. A gyerekek kint játszottak a vízben, alig lehetett elhozni őket, pedig egy órát is eltöltöttünk. Megköszönve a szíves vendéglátást, elmentünk a Malom feredőhöz, ahol gyalogtúránkat zártuk, hiszen innen egy pár lépésre voltak az autóink (610 m / 15,00 h). Hát mondanom sem kell, hogy kihasználtuk a hideg vizes medence által nyújtott élvezetet és kedvünkre fürödtünk. Miután kipihentük az út fáradalmait, mindannyian hazatértünk.

Köszönöm szépen, hogy eljöttetek a kirándulásra és együtt lehettünk ezen a nyári napon. Nagyon jól éreztem magam veletek, a gyerekek is szemmelláthatóan jól szórakoztak. Kívánok szép nyarat továbbra is!

Fotók itt

Légpárkány, júl 19

Egy nagyon szép, ugyanakkor nehéz útvonalat jártunk le 2025 július 19-én szombaton a Bucsecs hegységben. Én már sokszor bejártam a Légpárkányt a Kostila menedékhelytől indulva, ezért bevállaltam bemutatni ezt a szépséget túrázásban gyakorlott fiataloknak. Az időjárás előrejelzések nem mutattak tökéletesen szép időt, de az előző nap beérkezett hidegfront minimálisra csökkentette a villámlások veszélyét, ezért belevágtunk. A fiatalok több magashegyi túrán is részt vettek, köztük Csongi fiam is, tehát az akaratuknak megfelelően cselekedtünk.

Kora reggel autóztunk Bustenibe és az Alpin-turistaház (Căminul Alpin) mögött parkoltunk (900 m / 6,00 h). Piros háromszög jelzést követtük az erdőben, egy átlagos iramot diktálva. Később letértünk a jelzett útról a Kostila menedékhely felé, ahol útközben megnéztük a világ különböző hegyein elhunytak emlékplaketteit. Egyre meredekebb ösvényt követtünk. Induláskor még szépen mutatkozott a hegység, kék égbolttal, de később kövér felhők érkeztek fölénk. Nagy esőzéseket nem jeleztek előre, ebben nagyon is reménykedtünk. A Kostila menedékhelyhez nem mentünk, mivel vissza kellett volna térnünk a Légpárkány felé vezető úthoz. Inkább itt pihentünk az erdőben. Jól követhető és helyenként nagyon meredek ösvényt hagytunk magunk mögött. Keresztezve két kis sziklavölgyet, elértük a Sziklás völgyet (Vâlcelul Stâncos), amelynek szélén kimásztunk egészen a Leshelyig (La Pândă – 1900 m / 8,40 – 9,00 h). Itt falatoztunk és felkészültünk a nehezebb szakaszokra.

Sisakkal a fejünkön egy hosszú láncos sziklafalon kellett kimásznunk. A lánc csak a kimászandó szakasz harmadától volt elérhető, addig szabadon kellett kapaszkodnunk a vizes sziklákon. Pontosan itt kezdett eleredni az eső is, ami szerencsére hamar elállt. De ez elég volt síkosabbá tenni, az amúgy nyirkos sziklákat. Kellő odafigyeléssel azonban, problémák nélkül jutottunk fel a két gyergyói sziklamászó emlékplakettjéhez. Innen áttraverzálunk a Policandru sziklavölgybe, amelyben hol a közepében, hol a szélén kapaszkodtunk fel. Újabb hosszú láncos szakasz következett, de ezen jóval könnyebb volt felkapaszkodni, mint az előzőn. Szerencsére több eső nem esett és a fellegek is kezdtek felszakadozni, néha csodálatos kilátást képezve. Vastag törpefenyők között harcolva érünk fel a Légpárkány elejéhez, a pihenőhelyhez. Ismét köd borított be minket, de amíg előszereltük a felszerelésünket, arra feloszlottak a felhők és lélegzetelállító látványt nyújtott a Fehér-völgy és annak fala, illetve a Caraiman tömbje (2050 m / 10,25 h).

Mindenki hámmal és bekötővel biztosítva jutott át a párkányon, óriási élményt nyújtva a fiataloknak. A Fehér-völgy gerincére érkeztünk, mellettünk a Kostila völgye széles nyílása tátongott. Eleinte meredeken kapaszkodtunk a gerincen, közben megálltunk és megfigyeltünk néhány zergét, igaz távol tőlünk. Elérjük a Kostila övet, ahol megengedtünk magunknak egy kénylemes pihenőt a kényelmes füves terepen. Innen a Gelepeanu kéményen jutottunk fel a Kostila csúcsa mellé, befejezve útvonalunk legnehezebb szakaszát (2450 m / 12,00 h).

Napsütésben folytattuk utunkat a Kostila csúcsa alatt, kikerülve azt. A platón sétaúton jutottunk fel a Caraiman csúcsára, majd leereszkedtünk a Kereszt mellé, ahol pihentünk, ebédeltünk (2284 m / 13,00 – 13,30 h) és közben csodálhattuk az előttünk elterülő Fehér-völgy falát és gerincét, amelyen feljöttünk. Pihenésünknek pontot tett egy jó nagy felhő, jelentősen lehűtve a levegőt. Így aztán elsétáltunk a nagy kereszt tövébe, be is mentünk a talapzatában található világháborús kiállításhoz. A Caraiman övön gyalogoltunk le a Caraiman menedékházhoz (2025 m / 14,30 – 14,50 h). Mivel ismét meleg lett, lepihentünk a ház tövében, ahol elég sok turista volt. A házba nem mentünk be, mert le kell húzni a bakancsot és erre most nem volt kedvünk.

Elindultunk lefele a Kis Jepi (Jepii Mici) völgyön. E köztudottan nehezen járható turistaúton rengeteg olyan turistákkal találkoztunk, akiknek fogalmuk sem volt a magashegyi túrázásról. Sokan egyszerű sportcipőben vágtak neki a köves völgynek, természetesen elakadva olyan helyeken, amely egy tapasztalt túrázónak banális. Mi elég gyorsan tudtunk haladni lefele, igyekeztünk kikerülni azon csoportokat akik elakadtak. Nehezebb helyeken kellő odafigyelést követelt gyaloglásunk, majd az erdőben ismét felgyorsulhatott az iramunk. Egy hosszabb menetelést követően elértük Busteni városának szélét, kellemes napsütés simogatva bennünket. Farkaslaki kürtőskalácsot szereztünk be, majd az első vegyesboltban hűsítővel ünnepeltük a napot. Következett a városon keresztüli gyaloglás a sok-sok ember között, majd az autóhoz fel kellett mennünk az Alpin turistaházhoz, ahol pontot tettünk az egész túra végére (900 m / 17,50 h).

Tiszta szívből gratulálok e nemmindenapi teljesítményhez a fiataloknak. Igazi magashegyi élményekben volt részük és a végén boldogan utazhattunk haza. Köszönöm a részvételt!

Fotók itt

XI.Kovács István-emléktúra, júl 12

Tizenegyedik éve emlékezünk egy-egy túrával Kovács Pityu egykori barátunkra, túratársunkra, aki oszlopos tagja volt egyesületünknek. Nagyon sok túrát vezetett a környékünkön, inkább a magashegyekben, ahol nemcsak egyszerűen megszervezte és megmutatta nekünk a szép tájakat, hanem oktatta a természetjárással járó tudnivalókat. A Királykőn is számtalanszor jártunk vele, minden évszakban. Megtanultuk télen hogyan kell használni a jégcsákányt és hágóvasat, nyári időszakban hogyan kell kőfolyásokon, éles gerinceken járkálni. Nos, most is a Királykőn emlékeztünk meg róla, pontosabban a Cioranga Mare öv lejárása alkalmával.

25-en gyűltünk össze erre a nehéz túrára a Plaiul Foii előtti parkolóban (849 m / 7,10 h). A csapat nagyrészét csíkszeredaiak alkották – köszönet ezúton is az érdeklődésért – de voltunk Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Sepsiszentgyörgyről. Hűvös, de napos reggelen indultunk az aszfaltos úton, majd hamarosan a piros háromszög jelzést követtük a nagy füves tisztáson. Előttünk a Királykő, mint egy nagy fal, úgy emelkedett a magasba. Az útvonalunk mai szakaszát is be tudtuk azonosítani, főleg a bejárandó öv volt látványos. Hamarosan beértünk az erdőbe és enyhe emelkedővel érkeztünk az Orlowski forráshoz, amely épp csordogál kifele a csövön. A jelzett ösvényt itt magunk mögött hagytuk, inkább a Sárga Fal felé vettük az irányt, mivel ez jóval látványosabb és érdekesebb szakasz a túra szempontjából. Kőfolyásos ösvényen kapaszkodtunk fel a Sárga Fal árnyékában, majd egy szöktetőt jobbra mászunk ki szabadon. Ez nagyon érdekes és lélekfelemelő volt mindenki számára. Egy kis nyeregben visszatérünk a jelzett útba, ahol megpihentünk. Innen egy jó meredek szakaszt mászunk ki sziklák és fák között és máris a Reménység-menedékhely mellett állunk, ahol tízóraiztunk (1650 m / 9,50 – 10,30 h). Az árnyékban hűvös volt, de előttünk egy kis sziklára épp odasütött a Nap. Ki is használta a csapatunk nagy része a pihenő kellemesebb helyét.

Folytattuk utunkat az öv irányába, néhány sziklavölgyet keresztezve, mint például az Ablakos- és a Cioranga-kanyon sziklavölgye. Elértük az övet, amelyen hosszasan felfele kapaszkodtunk, néhol sziklás, néhol füves terepen. Közben fellegek tarkították az eget, de eső miatt egyelőre nem kellett aggódnunk. Sok szép virág szépítette az ösvényünk környékét, többek között a királykői szegfű szép számban fellelhető volt. Több helyen megpihentünk, élveztük a táj nyújtotta szépségeket. Az övet magunk után hagyva egy jobbra kanyar után, néhány sziklalépcsőt kimászva feljutottunk a Hegyes csúcsra (2150 m / 12,45 – 13,50 h). A felhők takarták a hegység nyugati oldalát, de kelet felé remek kilátásunk volt. Lepihentünk puha füves földre, közben annyira köd lett, hogy vágni lehetett volna. Ez nem tartott soká, a lenge szellő tette a dolgát és ismét élvezhettük a tájat. Nagyon sok turista volt a gerincen, nyári és hétvégi időszakban ez megszokott. Csoportkép készítése után elindultunk a gerincen észak irányban.

A hosszas pihenő után kicsit nehezen indultunk, de egy-két sziklás csúcsocska után bemelegedtünk. Több kisebb-nagyobb ereszkedőt és emelkedőt hagytunk magunk mögött, nehezebb helyeken sodrony biztosította az előrehaladást. Elérjük a Padina Popii csúcsot, ahol búcsút intünk a gerincnek és megkezdjük az ereszkedést a Zergepárkány irányába. Vastag törpefenyőerdőn megyünk keresztül, majd meredek ereszkedő következett a kőfolyáson. Szemügyre vettük a Gavan csodaforrást, amely sziklafalban kínálja hideg vizét az arrajárónak. Nagy odafigyeléssel kellett ereszkedni a kőfolyáson, hiszen nagyobb kövek is indultak el lábunk alatt. Igyekeztünk minél jobban a szélén menni, így annyira nem voltunk kitéve a kövek gurulása által okozott veszélyeknek. Azonban így is egy hölgy túratársunkat pontosan a sarkát találta el egy zuhanó kő, szerencsére a bakancsa nagyjából megvédte egy nagyon súlyos balesettől. Természetesen az ütés miatt, innen nagyon fájdalmasak voltak a lépések a továbbiak során. Az eső is eleredt, de szerencsére hamar el is állt. Lassan, de biztonságosan jöttünk le a Diána menedékhelyhez (1480 m / 17,30 h). Kis pihenő után a sárga háromszög jelzést követtük a Plaiul Foii irányába. Eleinte meredek sziklás, erdei ösvényen kellett minden lépést megfontolni, majd lennebb már könnyebben jutottunk ki az erdőből a Plaiul Foii feletti tisztásra. Innen visszapillantottunk a bejárt övre és gerincszakaszra. A napfényben csodálatosan fehér volt a hegység, káprázatos látványt nyújtott. Szerencsésen leértünk az autókhoz és itt pontot tettünk a túra végére (849 m / 19,30 h).

Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt és főleg az összetartozást amit a csapat mutatott a nehezebb helyzetekben. Kívánunk a sérültnek mihamarabbi gyógyulást és találkozzunk valamelyik túrán ismét! Máskülönben nagyon vidám és vagány embereket ismerhettem meg, köszönöm, hogy együtt túrázhattunk!

Fotók itt

XI.Kisbakancs-minitábor Délvidéken, jún 27-29

Kisbakancs történelmünkben ez volt az első alkalom, hogy átléptük Románia határát. Igaz, be kell valljuk, hogy csapatunk megérett erre, vagyis ideje volt távolabbi célpontot felkeresni. Délvidékre esett a választás, sok-sok levelezés után sikerült megszervezni utunkat és a délvidéki állomásokat, amelyeket érdemes volt megnézni egy nap alatt. Hát igen, egy nap volt rendelkezésünkre az ottlétre, úgyhogy jól meg kellett válogatnunk céljainkat. Ebben nagy segítségünkre volt a tóthfalusi Faragó Zoltán, aki bekonferált minket minden objektumba, vagyis tudtak mindenhol érkezésünkről.

Eljött tehát 2025 június 27 péntek napja, amikor elindultunk. Összesen 19-en vettünk részt a kiránduláson, ebből 7 gyerek volt. Nem maradhat ki Pihe kiskutya sem a csapatunkból. Nem egyszerre utaztunk, volt aki reggel már elindult és beiktatott egy vajdahunyadi, vagy temesvári megállót és volt aki délután indult és az éjszaka kellős közepén érkezett Tóthfaluba. A lényeg, hogy mindenki probléma nélkül megérkezett és megpihenhettünk kényelmes emeletes ágyainkban. Szállásunk Tóthfaluban volt, Faragó Zoltán tulajdonában levő Pánczél panzióhoz tartozó házakban. Egyszerű falusi porták, amelyekben több napot is kényelmesen el lehet tölteni.

Szombaton reggel alig néhány óra alvás után kellett kelni, hiszen egy jókora lista volt leírva számunkra feladatként. Megreggeliztünk a helyi kollégium épületében és készen álltunk az útra. Zentai, szabadkai és magyarkanizsai célpontok voltak felsorakoztatva, mindegyik el volt látva térképpel, csak egy problémánk volt....nem volt internetünk, hiszen egy napra nem akartunk ilyen költséget is a fejünkre róni. Nos a Google térkép le volt töltve, úgyhogy ezzel az offline-os változattal hadakoztunk. Elsőként Zentára autóztunk, ahol a központban rátaláltunk a múzeumra. Kis izgalommal toppanva be, pontosan a díszteremben találtunk rá Ágotára, aki a teljes épületet bemutatta és természetesen nem maradhatott ki a zentai csatáról való beszámoló sem. Képekkel, videókkal, korabeli emléktárgyak megcsodálásával csöppentünk bele ebbe a világba. A toronyból körbe-körbe pásztáztuk szemeinkkel a várost és környékét. Közel két órás előadás után elbúcsúztunk a hölgytől és elautóztunk Szabadkára.

Itt a város központjában levő kultúrpalotához igyekeztünk, ahová pár perc késéssel érkeztünk déli 12 óra után. Egy nagyon impozáns épület előtt álltunk, csak amúgy bámultuk ezt a monumentális remekművet, amelyet több mint egy évszázada építettek. Itteni vezetőnk Szása volt, akiben egy nagyon karizmatikus személyiséget ismerhettünk meg. Hát nagyon élveztük a mondókáját. Bevezetett bennünket a díszterembe, ahol leírhatatlan amit láttunk. Eredeti állapotban voltak a berendezések nagyrésze és természetesen mai napig is használják mint az autonóm terület parlamentjeként. Épp most is polgári esküvőre készültek, minden hétvégén akár 30-szor is kimondják a boldogító igent. Nagyon élveztük, ahogyan Szása számítás elé állított bennünket, hogy az épület fennállása óta vajon hányszor is hangzott el ez a varázsszó. Itt is felmentünk a toronyba, 50 m magasságból nézhettük körbe kereken a várost és környékét. Szándékosan nem részletezem leírásomban a látottakat, tiszta szívvel ajánlom, mindenki menjen el és nézze meg. Egy hétvége alatt is meg lehet látogatni, nagyon érdemes. A kultúrpalota után a városközpontban még feladatként fel kellett fedeznünk néhány szobrot vagy házat, amelyet térkép szerint meg kellett találnunk: kaptáros ház, mézeskalács ház, biciklis hölgy, négy bagoly, Mátyás király szobra. Nagyon élvezetes volt megkeresni ezeket, de mind megtaláltuk.

Autós utunk következett Magyarkanizsára, ahol egy hajós kiránduláson kellett részt vennünk a Tiszán. 17,30 órára ott voltunk a megbeszélt időben, ezúttal a hajós egy picit késve is, de megérkezett. Be is léptünk a tágas motorcsónakjába és jó másfél órás hajózásban volt részünk a folyón. Sok érdekességet megtudtunk a tiszavirágról amely különben egy rovar és az általunk megkerült kis sziget létrejöttéről.

Sok-sok látnivaló és élmény után kissé szédülve szálltunk ki a csónakból és elindultuk vissza Tóthfaluba. Vacsoráztunk szintén a helyi kollégium ebédlőjében, ahol 3 fogásos igazi házi menüvel fogadtak. Miután jóllaktunk még nem volt vége a programnak. Este 9 órakor várt a fogatos, aki jó nagy lovasszekeres körútra vitt a falu határában, közben igen jó és felszabadult hangulatban kacagtunk a naplementének. Késő este a gyerekek kosárlabdáztak, mi felnőttek pedig elbeszélgettünk sörözés közben.

Vasárnap reggel sem lazsáltunk, hiszen 8 órakor reggelizésre voltunk hivatalosak, majd a katolikus templomban részt vettünk a szentmisén. Ezután a házigazdánk elvitt a panziójában levő szuvenír boltjába, ahol különböző szörpöket, pálinkát, könyvet és térképeket Délvidékről, hűtőmágneseket és miegymást lehetett vásárolni. A gyerekeink összebarátkoztak már az előző este az ottani gyerekekkel, úgyhogy nagyon vagány élményekkel térhettek haza. Búcsúzáskor közös képet csináltunk a turulmadaras szobor előtt és még bármikor szívesen meghívtak hozzájuk. Ajánlom mindenkinek Tóthfaluban ezt a kedves családot!

Köszönöm mindenkinek a részvételt! Nagyon vagány hétvégét töltöttünk együtt, rengeteget kacagtunk és ez a lelkünknek is fontos. Legyetek szeretve!

Fotók itt

Csomád-hegység diákokkal, jún 21

Igazán kellemes napot töltöttünk a tanév utolsó kirándulásán, diákcsapatunkkal. Fenyveserdő és lenge szél védett bennünket a túlzott izzadástól, ezért mindvégig tökéletesen éreztük magunkat utunk során. Kilencen ugrottunk le a vonatról Tusnádfürdő vasútállomásán, 2025 június 21-én szombaton (650 m / 9,10 h). A csapat köszöntése után elindultunk a még ébredező kisvároson keresztül, amelynek lakói városnapokra készültek. Frissítőként ittunk az Apor- és Mikes borvízforrások vizeiből és betértünk az erdőbe. Piros kereszt jelzést követünk kényelmes ösvényen, habár a növények helyenként benőtték az ösvényt. Látszik, hogy kevesen használják manapság ezt a fajta megközelítést a Csomád kráterei felé. Elérjük a híres szerpentineket és boldogan vettük tudomásul, hogy az ösvényre kidőlt-bedőlt fáktól felszabadították az utat. Jópárszor már lejártam ezt az utat, soha nem számoltam a szerpentineket, de most a térképen utánanézve, összesen 24 kanyart számoltam meg, egészen a nyeregig. Lazán menegettünk felfele, szüneteket beiktatva. Néhány piruló galócát (borsgombát) is szedtünk az ösvény mellett.

Kiértünk a Nagy- és Kis Csomád közötti nyeregbe, ahonnan beereszkedtünk a Szent Anna-tó fölött épülő menedékház szomszédságába (1070 m / 12,15 – 13,15). Mivel meg akartuk látogatni a Mohost, épp megtudtuk, hogy egy óra múlva mehetünk be a vezetővel. Kiszámítottuk időnket a vonatig, majd letelepedtünk a kecskék karámja melletti padokra és megebédeltünk. A hasznos időtöltést követően bementünk a Mohosba András vezetőnkkel, aki figyelmet lekötő módon mutatta be az egész környék érdekességeit. Megtudtuk a kiszáradt fenyőfák miért jutottak ebbe az állapotba, megfigyeltük ahogyan a harmatfű rabságába került egy légy, betekintést nyertünk két kis tó környékének világába. A szakszerű magyarázat mellett kaptunk humoros mondatokat is, amely kifejezetten megmosolyogtatta csapatunkat. A bemutató végeztével kijöttünk a Mohosból, elbúcsúztunk Andrástól és szaporára kellett vegyük lépteinket, hiszen el kellett érni a vonatot Sepsibükszádon. Lementünk a Szent Anna-tó partjára, ahol villámlátogatást tettünk, ezúttal nem volt időnk letelepedni és élvezni a csendet. Kék kereszt jelzést követtünk fel a kráter széléig, majd kék sávot a falu felé Lombhullató erdőben lefele igazán gyorsan haladtunk, időt nyerve menta szedésére is. A Bugyogó-borvíz finom forrásából oltottuk szomjunkat, majd betértünk Sepsibükszádra. Az ismert rövidebb utat, most nem tudtuk követni a temető irányába, mert kaszáló területekre nem gázolhattunk be. Ezért szépen a falun kellett végigmasíroznunk, majd le az Olt partjára, jóformán végig aszfalton. Itt még egy szép kilátás nyílt az Alsó Sólyomkőre, amelyet lencsevégre kaptunk. Innen már csak egy kőhajításnyira volt a vasútállomás és percekkel a vonat érkezése előtt szerencsésen megérkeztünk (600 m / 16,50 h).

Köszönöm a mindenkinek a részvételt és reméljük a következő tanévi találkozást!

Fotók itt

Szellő tető, jún 7-8

Csíki-havasok. Ismét? Hiszen nemrég jártunk arrafelé diákokkal. Nagyon hosszú gerince azonban lehetőséget ad a túrázónak, hogy nagyon sokszor ellátogasson a vidékére és nem ugyanazt a tájat vegye szemügyre. Nos, így volt most is. Nemrég a Naskalaton jártunk, most a Szellő-tető környékét vettük célba.

2025 június 7, Pünkösd szombatja, a nagy csíksomlyói búcsú időszaka. Későn indulunk Sepsiszentgyörgyről, hogy elkerüljük a tömeget és ezt sikeresen meg is valósítottuk. Csíkszereda határában megfigyeltük a nyeregben összegyűlt zarándokokat, akik fegylemmel hallgatták a szentmisét. Problémák nélkül érkezünk fel a Fügés tetőre (Gyímesi-hágó), ahonnan gyalogtúránk indult. Mielőtt elindulunk, ezt-azt kellett pakolnunk hátizsákjainkba, rendezni kellett batyujainkat, ahogyan szokás mondani (1155 m / 13,00 h).

Egész hétvégére tökéletes túraidőt jósoltak a a Csíki havasokra, aminek nagyon örvendtünk. Nem is pakoltunk meleg ruhákat, hiszen bőven 20 fok felett jelentettek hőmérsékletet. Kényelmes és széles úton haladunk a Fügés tetőről a Szellő felé. Elérjük a mobiltelefon erősítő állomásának tornyait, onnan megpillantjuk célunkat. Gyönyörűnél gyönyörűbb virágok késztetnek megállásra és fényképezésre, ezért megnyúlik a gyaloglásunk ideje. Szerencsére időben voltunk, sietségre semmi okunk. Hosszú gerincet követünk a Motorsirülőig, ahol autósok sokaságát véltük felfedezni. Gondoltam is erre, hiszen a lejárt búcsút követően sokan kemény autókkal térnek haza, fittyet hányva a Természet élővilágára, amelyeket felzavarnak a motorok zajával. Találkoztunk a háromszéki EKE tagjaival és Vasile Paun (Palika) túravezetővel, aki 10 fős csapatával egy hosszabb vándorlásra vállalkoztak a Gyímesek irányába. Egy kényelmes emelkedőt követően érkezünk a menedékhelyre, amelyet a Hargita megyei hegyimentők állítottak (1450 m / 18,00 h). Lepakoltunk és egy rövid szusszanás után felmegyünk a Szellő csúcsára. Csend volt és fegyelem. Egy kutya félelmében szaladott előlünk, később lejött a házikónk mellé, hűségesen őrizve nyugalmunkat. Jelentős mennyiségű száraz fenyőfát gyűjtöttünk és ezt késő estig tüzeltük, élvezve melegét. Csodálatos naplementében volt részünk, talán egyik legszebben amit a Természet nyújtott eddig számomra.

Másnap annyira párás reggelre ébredtünk, hogy a kilátás nem vetekezhetett az estivel. A kutya vigyázott egész éjjel ránk, ezért bőséges jutalmat kapott tőlünk. Miután ellustáztuk a reggelt, elindultunk az utunkra (1450 m / 10,30 h). Visszatérünk a Motorsirülőhöz, majd egy ismeretlen utat követünk a Tatros forrás vidékén. Digitális térképünk egy járatlan útra vezetett be, egészen a Bükkloka patakáig, ösvényt sem ismerve. Közeben gyönyörű kilátásban volt részünk a Nagyhagymás és Csalhó irányába. Leérve a patak medrébe, a Piposz tanya előtt köszöntünk valakit, aki megjegyezte, hogy szerencsésen túléltük túránkat a nyolc agresszív kutya fenyegetése közepette, Mi nem láttunk semmifeéle agresszív kutyát, de ennek a “reklámnak” köszönhetően végérvényesen elkerüljük a vidékét és reklámot se várjon tőlünk.

Hosszú és poros útszakaszt követünk a Bükkloka patakán lefele, igaz kényelmes úton. Kitartóan menetelünk a hőségben, végre kiérve a főútra. Zarándokokat figyelünk meg, akik ereszkednek a Gyímesek felé egy ösvényen. Nos azt mi felfele használtuk kitartóan. A hőség megtette dolgát, de erősebbek voltunk nála és szerencsésen pontot tehettünk túránk végére, a Fügés tetőn (1155 m / 14,45 h). Fagyi, kürtőskalács, hüsítő, minden nagyon jólesett amit kaphattunk az útszéli fogadóban és boldogok voltunk, hogy mindezt egy jó kalandnak elkönyvelhettük.

Fotók itt

Kisbakancs-túra az Istenkasban, jún 1

Végre kisütött a Nap tájainkon. Sok-sok esős időt követően, igazán jólesett felnézni a kék égre és napsugarak által simogatva túrázni. Így volt ez 2025 Gyermeknapján, amikor 36-an úgy döntöttünk, hogy a Természetben töltjük ezt a napot, hiszen akiknek van gyerekük azok tudják, hogy minden nap gyereknap kell legyen.

Felautóztunk az egyre romló állapotú aszfaltos úton egészen a Bodvaji vashámorig. Csapatunkat sepsiszentgyörgyiek, brassóiak és székelyudvarhelyiek alkották. Egy kis köszöntőt tartottam, majd a hely történetéről olvastam egy rövid cikket. Ezek után elindultunk rövidke, de annál izgalmasabb túránkra (770 m / 10,40 h). Átmegyünk a patakon és egy zöld pont jelzést követünk az Istenkas felé. A zöld pont nem hivatalos turistajelzés, hiszen minálunk nem szokványos ilyen színnel festeni a túrautakat. Az erdőben magas páratartalom volt, oda kellett figyelni a lépésekre a sár miatt. Kiérünk egy lapályra, ahol összesen négyszer is átkellett mennünk a patakon. Itt nagy volt a móka, hiszen nem mindenki jutott át szárazon, a kisebb gyerekeket át kellett pakolni egyik partról a másikra, kézből-kézbe. Nagyon sokat kacagtunk a mókás jeleneteken. Aztán kinéztünk egy domboldalt, ahol még nedves volt a fű és a talaj, de mégsem cuppogott a mocsár, mint ahogy eddigi utunk során. Letelepedtünk és hosszasan pihenőt tartottunk. Evés, jó nagy beszélgetések a felnőttek között. A gyerekek az erdő szélén vagy odabent kijátszották magukat a természetes játékszerekkel (820 m / 11,30 – 13,00 h).

Indulás előtt csoportképet készítettünk és elindultunk a különleges borvízforrások felé. Bementünk az erdőbe és egy rövid séta után elértük a hármas Érces-borvíz forrásait. Nos itt bőségesen töltöttünk el időt, hiszen szinte mindenki közeli szemügyre vette ezeket és ezért biza csúszós meredek talajon – sárban – le kellett hozzájuk evickélni. Néhány gyerek a patakban gátat épített, elterelve sikeresen a vizet. Nehéz volt kiszedni őket a víz mellől, de míg eláztak volna teljesen, muszáj volt kicsalogatni. Az erdőben még elsétáltunk a Mohás borvízhez, amelyet ki kellett takarítsunk, annyira belepték a lehullott falevelek. Végül megérkeztünk az aszfaltos útba, bevárva mindenkit és az utolsó kilométert kényelmesen gyalogoltuk le az autókig (770 m / 15,00 h). Rövid, de jó kikapcsolódás volt a csapatunkkal, köszönöm szépen mindannyiatoknak, hogy rá szántátok időtöket.

Fotók itt