2013. március 24., vasárnap

Babakirándulás a városkörnyéken

Igazi télies időjárás fogadott márciusnak 23. napján. A találkozási pont felé menet azon gondolkodtunk, vajon lesz-e még valaki rajtunk kívül. Az előző éjjel havazott és fújt a szél, reggelre csak a szél maradt, de az éreztette hatását becsületesen, főleg a neki alkalmas helyeken. A stadionhoz érve már várt ránk Cseh János két gyerekével - Márk és Dávid -, illetve rögtön utánunk érkezett Veres Karcsi és Mónika, Brigitta kislányukkal. E két család volt a legtöbbször kirándulásainkon a tavaly is, örvendtünk, hogy találkozhattunk ismét az év első közös kirándulásán, ha az idő nem is volt gyerekbarát.
Tehát kilencen indultunk a stadiontól a Vadász utcán az erdő felé, reggel fél tízkor.




Igyekeztünk minél hamarabb beérni az erdőbe, mivel tudtuk, hogy a széltől védve leszünk. így is volt, bent az erdőben sokkal barátságosabb idő fogadott, lazább menetütemben haladhattunk. Elértük a Bíróné pusztát, majd egy kis lábonállós teaszünet után folytattuk utunkat. Sajnos nem lehetett leülni a földre, mivel hótakaró borította a talajt és cudar hideg volt.


A következő rövid megálló a közeli Kölcze tisztáson volt. Itt Uzonkát is kivettük a hátihordozóból, hogy járja meg magát. Szegényke szeretett volna biztosan játszani az avarral, meg mászkálni ahogyan ilyenkor szokott, de sajnos nem lehetett és ez nagyon nem tetszett neki.



Továbbálltunk a havas erdő ösvényét követve bő fél óra múlva a Marinka puszta szélén pihenhettünk, itt is röviden. Aránylag friss medvenyomot is felfedeztünk a vékony hórétegen.  Evés-ivás után indultunk is tovább, pontosabban az 5-ös km felé.



Kényelmes ösvény kanyargózott előttünk, enyhén lejtett, úgyhogy hamar kiértünk a Sepsiszentgyörgy - Előpatak közötti 5-ös km-hez. Átmentünk az úton, elhaladtunk a lecsapolt tó gátján és még egy utolsó emelkedőben volt részünk a hazatérés előtt. Az emelkedő felén egyet pihentünk majd szép lassan leküzdtük az emelkedőt is. A gyerekek nagyon ügyesen jöttek, az egész kirándulás alatt a felnőttek lépését jól tartották.





 A gerincen egészen a Pacé tetején található Orotvány tisztásig jöttünk, ahonnan lenézhettünk a lábunk alatt elterülő városra. Egy csoportképpel búcsúztunk el egymástól és várjuk a következő kirándulásunkat, jobb idő reményében.


Köszönöm a kedves családoknak a túrán való részvételt.

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok nektek! Mi is szerettünk volna menni, de a reggeli hó és szél nem tűnt barátságosnak, ezért lemondtunk. Remélem a további túrákhoz jobb idő társul...

    VálaszTörlés