Kellemes nyári időben, kilencen indultunk a Kalinderu sípályától (900 m /
6,00 h). Embermagasságú fűben haladtunk a meredek emelkedőn felfele egészen a
sífelvonó felső állomásáig. Egy szusszanás erejével visszapillantottunk a
Báj-havas már napsütötte gerincére és azzal mentünk is be az erdőbe, a régi
vadászösvény után kutatva. A sok csapás közül elég nehéznek bizonyult
felfedezni az igazit, ezért eleinte igen meredek terepet másztunk ki.
Szerencsére azonban az irány jó volt. Aztán fennebb érve megtaláltuk a rendes
ösvényt, ezt használták a régi időkben is, amikor még nem volt turistajelzés a
szomszédos Jepi-völgyben. Hamarosan kiértünk a Tarlelor-tisztásra, amikor a Nap
már jó magasan járt (1650 m / 8,00 h).
Folyamatosan mendegéltünk, kisebb szusszanókat iktattunk be. A régi ösvény
nagyon be van nőve a fűvel, főleg a tisztáson kellett nagyon odafigyelni ennek
az irányára. A tisztás után egy nyeregbe értünk, ahonnan megkezdtük két
szakaszban a Spumoasa-völgybe való beereszkedést. Az első egy rövid ereszkedő
volt és az Inspumat-völgyet kereszteztük, a másikban jóval nagyobb szintet
veszítettünk (kb 100 m), a Spumoasa-völgy aljáig. Egy nagyon ingatag kőfolyáson
történt az ereszkedés, nagyon oda kellett figyelni a lépésekre és a kövekre,
hogy ne induljanak el lábaink alól. Itt elhagytuk a Jepi-völgy felé tartó vadászösvényt
és megkezdtük a mászást az Ablakos-öv (Portita) irányába. Első fázisban a
sziklavölgyben mentünk, majd kitértünk jobbra és rövidítést alkalmaztunk egy
roppant meredek füves terepen, amely sokak számára „gyilkosnak” bizonyult. E meredek
füves terep végén találtuk az Ablakos-övet (Braul Portitei), ahol tartottunk
egy megérdemelt pihenőt. Szerencsénkre az időjárás velünk tartott és igazi
pihenésre való alkalmakat nyújtott.
Az övön sétáltunk az alig 20 percre található sziklaablakig. Innen
csodálatos kilátásban volt részünk az alattunk kígyózó Prahova-völgyre és annak
településeire, illetve a Báj-havasra. Itt leültünk feltölteni az energiánkat,
elfogyasztani alamizsnánk egy részét (1950 m / 10,50 – 11,30 h).
Evés után folytattuk utunkat az övön, egy traverzálás következett a törpefenyőben.
Szerencsére most mintha jobban lehetett volna követni az ösvényt mint korábban
amikor itt jártam, ennek köszönhetően hamarabb és könnyebben hagytuk magunk
után ezt a szakaszt. A Zangur-völgy felső traverzálása után a mi sziklavölgyünk
következett. A Halott-völgy (Valcelul Mortului) a hegység egyik jellegzetes
sziklavölgye, érdekesebbnél érdekesebb szöktetőkkel (1B) és a Caraiman
szárazvölgyébe „ömlik” bele. Mivel az övön közelítettük meg a völgyet, így
megspóroltuk az alsó szakaszt. Tehát a Halott-völgy közepétől felfele tartó
szakaszát másztuk ki.
Előkerültek a sisakok, hámok és indultunk is neki. Az első szöktető jobb oldalát
céloztuk magy egy rövid traverz következtében hagytuk magunk után. A szöktetők
között ingatag köveket találtunk, itt ügyelni kellett a magunk alatt levő
társainkra. A kötélbiztosítás is jónak bizonyult és igénybe vehette aki
szükségét érezte. Következett két kisebb szöktető, amelyeket direkt módon
másztunk ki. Mivel észak-keleti beállítottságú a völgy, így a napsugarak nem
kényeztethetik. Az ugratók zöme nyirkos, ezért a bakancstalpak csúsznak. Az
előrehaladás nagyobb figyelmet követelt. A negyedik legmagasabb szöktetőt mi
kikerültük, de a társaság egyik fele direkt módon mászta ki. A kikerülés egy balra
tartó párkányon történt meg, utána egy éles gerinc következett. Majd visszatértünk
egy nagyon keskeny párkányon a völgybe. Továbbá egy beszorult szikla alatt
kellett másznunk és még két kisebb szöktetőt magunk mögött hagynunk. Ezzel ki
is értünk az Ablakos-gerincre (Creasta Portitei). Az elmaradhatatlan csoportkép
után a gerincen másztunk ki a Caraiman-keresztig. A jó időjárásnak köszönhetően
rengeteg turista fordult meg itt, mondjuk számítottunk is erre. Leültünk
pihenni, ebédelni (2285 m / 14,45 – 15,15 h).
Evés után a már jólismert Caraiman Nagy Övén ereszkedtünk le a
menedékházhoz, onnan pedig kényelmes ritmusban a Jepi-völgyön közelítettük meg
Busteni városát (900 m / 18,20 h). Hideg sörök társaságában, jókedvűen tettünk
pontot a nap végére és elmélkedtünk az eljövendő útvonalakról.
Fotók:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.623247847700241.1073741837.100000450948657&type=1&l=f6e47bbaa8