2013. augusztus 20., kedd

Babatúra a Cenkre, aug 18



Gyönyörű szép vasárnap reggel gyülekeztünk a Cenk alatti sétányon. Az ideális idő ellenére alig hatan gyűltünk össze, igaz később még hárman csatlakoztak, így összesen kilencen vettünk részt e kiruccanáson. Na de azért a kis létszám miatt sem keseredtünk el, örvendtünk, hogy ott lehetünk és kirándulhatunk végre.
Negyed tíz magasságában indultunk el a sétányon, ráálltunk a sárga háromszög jelzésre és azt követtük. Eleinte nagyon kényelmes ösvényen haladtunk, majd az utunk egyik legérdekesebb szakasza következett: a Gábonyi lépcsők. Meredeken másztunk felfele, közben nagyon éles kanyarokat hagytunk hátunk mögött. Nagyon élménydús és érdekes útszakasz volt, ahogyan Szilárd kisfiú is értékélte. A lépcsők után pihenő következett egy árnyékos padnál, majd innen a Cenk nyúlványát követtük egészen a csúcsig. Addig is egy tisztáson végigbámulhattuk Brassó déli részét, illetve jól látszott a Csukástól egészen a Keresztényhavasig a Kárpátkanyar.
Kényelmes sétával másfél óra alatt értük el a Cenk tetejét. Itt a kis Szilárd megtekintette a felvonó működését az indulástól kezdve, majd felmentünk a hajdnai Árpád szobor talapzatához. Megcsodálhattuk madártávlatból Brassót, igyekeztünk a fontosabb-ismertebb épületeket beazonosítani. Majd lementünk a Cenk várának helyére, itt a kihelyezett térkép szerint nagyjából elképzeltük hogyan is nézhetett ki régen az erődítmény. Aztán visszamentünk a csúcsra és falatoztunk, csoportképet készítettünk.
Visszafele a nyeregből a szerpentines ösvényt követtük, amely piros háromszöggel jelzett. Az egész útszakasz legérdekesebb pillanatai azok voltak amikor a felvonó alatt haladtunk el. Minden alkalommal megvártuk amíg jött a „busz” és a fejünk fölött kis távolságra elsuhant. Ezt a gyerekek nagyon élvezték, de valljuk be, mi felnőttek is. Észre sem vettük, máris a reggeli indulási pontunkhoz érkeztünk délután fél kettőkor. Jót ittunk a kiépített forrásvízből, aztán jött a búcsúzkodás. A Nagy család azonban még maradt, hogy felfedezze a város nevezetességeit.
Köszönjük szépen a társaságot a résztvevőknek és örvendünk, hogy együtt kikapcsolódhattunk e brassói kiránduláson.

Fotók:

2013. augusztus 15., csütörtök

Jepi szárazvölgy, aug 11



Augusztus 11-én, vasárnap reggel Busteni felé autóztunk. A Babele felé vezető felvonó irányába mentünk, majd autóinkkal egészen az erdő széléig döcögtünk. Legalább megspóroltuk az egész napos parkolási díjat. 10-en indultunk az Üvöltő-völgy (Urlatoarea) irányába, kellemes meleg időben (1000 m / 9,00 h). Célunk a Jepi szárazvölgyének a kimászása volt, illetve a Nagy Boglyára (Claia Mare) való felmenetel. A Nagy Boglya különleges látványt nyújt a Busteniből szemlélődőnek. Nem is a magassága a fontos (1863 m), hiszen jóval eltörpül a Kostila és Karajman hegytömbök mellett, ellenben nem vezet rá semmilyen jelzett ösvény, emiatt különleges és izgalmas a megmászása.
Alig hagytuk el az Üvöltő vízesés felé letérő ösvényt, máris a szárazvölgyünk aljába találtuk magunkat. Az alsó szakaszon egyáltalán nem lehet a völgy medrében menni, a felnőtt gaz és a számtalan kidőlt fa miatt. Egy vékony ösvény azonban okosan kikerül mindenféle hasonló akadályt és ahogyan jobban sziklásodik a völgy, bele is vezet bennünket. Innen következik az utunk érdekesebb szakasza. Eleinte bemelegítésnek kisebb-nagyobb köveket másztunk ki. Ezeket még nem nevezném ugratónak. Aztán minél fennebb haladva komolyodott a helyzet és rendesen belekóstolhattunk a mászkálás fortélyaiba. Már itt a kezdésnél találkoztunk a völgy legnagyobb szöktetőjével, amely 25 m magas. Jobbról ki lehet kerülni egy földes-füves-sziklás terepen. De voltak akik direkt kimászták. Jó tudni a szöktetőről, hogy kényelmes fogásokkal rendelkezik és ha még kötélbiztosítást is használunk, akkor izgalom nélkül kimászható.
Ezentúl több ugrató került utunkba, de kimászásuk nem okoztak problémát, jól kihasználtuk a sziklamászás különböző tehnikáit. Aztán hamarosan következett a völgy legnehezebb akadálya, egy nem túl magas, de tehnikás szöktető. Először is egy szikla alatt bújtunk át, majd e lyukon keresztül érdekes módon egy rövidebb kéménymászással az ugrató közepére értünk. Innen jött a java, hiszen a kulcsrész a szöktető felső felén található enyhén visszahajlós szikladarab. Szerencsésen túljutottunk egymást segítve ennek kimászásában.
A völgyünk felső fele nem okozott gondokat. Habár legyűrtünk egy jópár szöktetőt, ezeknek kimászása csupa élvezet volt. A Raducu övre kiérve egy megérdemelt pihenőt tartottunk. Két turatársunk egy „reuma-ellenes kúrában” is részt vett, mivel véletlenül felbolygattak egy darázsfészket, így aztán csípésekből kaptak eleget. Ennek ellenére semmilyen panasz nem volt, sőt nagyon jó hangulatban telt a pihenőnk (1850 m / 13,20 – 14,10 h).
Mivel az időjárás megfelelőnek tűnt elindultunk a Nagy Boglyára. Csomagok nélkül indultunk el egy jól követhető ösvényen. Az útszakasz első fele volt a legnehezebb, hiszen törpefenyők között kellett bújkálnunk többnyire. Aztán egyre élvezetesebbé vált a keskeny ösvény, hatalmas hasadékok fölött jártunk. Egy kis nyeregből másztunk ki a csúcsra (1863 m), sziklás terepen. Csoportképet készítettünk, majd még bámultuk az alattunk elterülő tájat. Közben az időjárás kezdett megváltozni, láttuk, hogy a szomszédos hegyekben kiadósan esik, így gyorsan visszamentünk a csomagjainkhoz (1850 m / 15,00 h).
Folytattuk utunkat a Raducu-öv jól kitaposott ösvényén az Üvöltő-völgy irányába. Jól is haladtunk e darabon, átszeltük a Kincses-völgy (Valea Comorilor) mindkét szakaszát, majd az Üvöltő völgyet kereszteztük. Itt ereszkednünk kellett volna, de sajnos nem ezt tettük, hanem folytattuk a szintgörbén az utunkat. Az irány jó volt, csak a jól járható ösvény helyett egy zergecsapáson küzdöttük át magunkat. A végén még az eső is jól eleredt, pontosan egy sűrű törpefenyves közepében, ahol az esőköppenyeinket sem tudtuk felvenni. Jól elázva értünk ki a jelzett ösvénybe, az eső esett szakadatlanul.
Lefele a kék háromszög jelzést követtük. Az eső nem állt el, végigkísért Busteniig, villámlásokkal és dörgésekkel fűszerezve. Persze ekkor már egyáltalán nem zavart, biztonságos helyen jártunk és esőköppenyeink is védtek. Az Üvöltő-vízesés látogatását kihagytuk a szakadó eső miatt, de senki nem bánta. Szerencsésen megérkeztünk Bustenibe és a megszokott helyünket választottuk búcsúzásképpen. Nem is hittem volna milyen jól esik a fejünk fölé szerelt elekromos rezsó melegítő sugárzása, nyár derekán.

Fotók:

2013. augusztus 10., szombat

Babatúra a Cenkre, aug 18



Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztálya által szervezett babakirándulás következő állomása – Brassó egyik ékessége – a Cenk lesz.
 
Időpont: 2013 augusztus 18 (vasárnap).

Útvonal: Brassó (Cenk sétány) – Gábonyi lépcsők – Cenk tető – szerpentines út – Brassó (Cenk sétány).

Szintkülönbség: +/- 450 m. Túrahossz: 7 – 8 km. Közepes nehézségű túra.

Felszerelés: egy napra élelem, esőköppeny, bakancs. Kisbabával rendelkező szülők hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket. Babakocsival a Gábonyi lépcsők nem járhatóak.

Találkozó Brassóban a Cenk alatti sétányon (Aleea Tiberiu Brediceanu) 9 órakor. A Star áruháztól 1-2 perc autóval. Aki nem ismeri Brassót, tájékozódjon a Google Maps-en.Visszatérés Brassóba 14-15 óra körül. Lehet jönni vonattal, illetve mikrobusszal is.

A vonattal érkezőknek:
- Sepsiszentgyörgy (7,59 h) – Brassó (8,40 h). – az állomástól taxival érdemes jönni, kb 10-12 lej.

Mikrobusszal érkezőknek:
- Sepsiszentgyörgy (8,00 h – Lidótól) – Brassó (8,40 h) – az állomástól szintén taxival.

Érdeklődni, jelentkezni a következő címen:

tel. 0745-058179 – Gáspár László Zsolt

Megjegyzés: a túra lassú ütemben zajlik le, pihenésekkel, fotózásokkal. Jöhet bárki gyerekkel vagy gyerek nélkül. Aki nem akar korán hazamenni, kellemes délutánt tölthet a Cenk sétányán található felújított úszódában. Érdeklődni az árakról a következő címen lehet: http://agrement-brasov.ro/index.html


                                       

                                           Mindenkit szeretettel várunk !

2013. augusztus 6., kedd

Jepi-szárazvölgy, aug 11



Kedves aktív túrázók! 
A Háromszéki EKE vasárnap (augusztus 11) az idei sziklatúrasorozat harmadik túráját szervezi a Bucsecsbe, a Busteni – Jepi szárazvölgye – Raducu öv – Üvöltő vízesés – Busteni útvonalon. Lehetőség szerint kimászunk a Nagy Boglya-csúcsra (Claia Mare) is.
Jól edzett, tériszonymentes turisták jelentkezhetnek.
Indulás: 7,30 órakor a sepsiszentgyörgyi MOL benzinkúttól
Felszerelés: sisak, hám, 2 karabiner, 1 napra élelem, esőköppeny, kemény talpú bakancs.
Túraidő: 9 – 10  óra.
Szintkülönbség: +/- 900 m. 
Megkérek minden résztvevőt, hogy jelentkezzen telefonon: 0745-058179.
Köszönettel, Laci