Gyönyörű szép vasárnap reggel gyülekeztünk a Cenk alatti sétányon. Az
ideális idő ellenére alig hatan gyűltünk össze, igaz később még hárman
csatlakoztak, így összesen kilencen vettünk részt e kiruccanáson. Na de azért a
kis létszám miatt sem keseredtünk el, örvendtünk, hogy ott lehetünk és
kirándulhatunk végre.
Negyed tíz magasságában indultunk el a sétányon, ráálltunk a sárga
háromszög jelzésre és azt követtük. Eleinte nagyon kényelmes ösvényen
haladtunk, majd az utunk egyik legérdekesebb szakasza következett: a Gábonyi
lépcsők. Meredeken másztunk felfele, közben nagyon éles kanyarokat hagytunk
hátunk mögött. Nagyon élménydús és érdekes útszakasz volt, ahogyan Szilárd
kisfiú is értékélte. A lépcsők után pihenő következett egy árnyékos padnál,
majd innen a Cenk nyúlványát követtük egészen a csúcsig. Addig is egy tisztáson
végigbámulhattuk Brassó déli részét, illetve jól látszott a Csukástól egészen a
Keresztényhavasig a Kárpátkanyar.
Kényelmes sétával másfél óra alatt értük el a Cenk tetejét. Itt a kis
Szilárd megtekintette a felvonó működését az indulástól kezdve, majd felmentünk
a hajdnai Árpád szobor talapzatához. Megcsodálhattuk madártávlatból Brassót,
igyekeztünk a fontosabb-ismertebb épületeket beazonosítani. Majd lementünk a
Cenk várának helyére, itt a kihelyezett térkép szerint nagyjából elképzeltük
hogyan is nézhetett ki régen az erődítmény. Aztán visszamentünk a csúcsra és
falatoztunk, csoportképet készítettünk.
Visszafele a nyeregből a szerpentines ösvényt követtük, amely piros
háromszöggel jelzett. Az egész útszakasz legérdekesebb pillanatai azok voltak
amikor a felvonó alatt haladtunk el. Minden alkalommal megvártuk amíg jött a „busz”
és a fejünk fölött kis távolságra elsuhant. Ezt a gyerekek nagyon élvezték, de
valljuk be, mi felnőttek is. Észre sem vettük, máris a reggeli indulási
pontunkhoz érkeztünk délután fél kettőkor. Jót ittunk a kiépített forrásvízből,
aztán jött a búcsúzkodás. A Nagy család azonban még maradt, hogy felfedezze a
város nevezetességeit.
Köszönjük szépen a társaságot a résztvevőknek és örvendünk, hogy együtt
kikapcsolódhattunk e brassói kiránduláson.
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése