Január 12-én vasárnap, öten indultunk Busteniből az Alpin menedékháztól
(900 m / 6,20 h). Fejlámpák fényénél szaporán lépkedtünk felfele. Az idő enyhén
borús volt, de jelenleg nem takarta felhő a hegyet. A szokatlanul meleg inkább
egy októberi kirándulásra emlékeztetett, a hónak se híre se hamva.
A Kostila-tisztás felé követtük egy darabon a piros háromszög jelzést, majd
letértünk erről és a Fehér-völgy irányába egyre komolyabban emelkedtünk. Amire
elértük a völgy beszállási pontját (La Verdeata), teljesen kivilágosodott (1500
m / 7,50 – 8,10 h). Felfele pásztázva a völgyet szemünkkel, láthattuk, hogy az
időjárás kezd romlani, a felső régiókban havazott. Ezt hamarosan a saját
bőrünkön is tapasztaltuk, igaz rövid időre.
Pihenő és falatozás után nekikezdtünk a Fehér-völgy kimászásához. Vékony és
kemény hóréteg húzódott végig a völgy alján. Jól látszott, hogy e tájon sem
havazott komolyan már nagyon rég. Könnyedén haladtunk felfele, többnyire a
kiálló sziklák száraz felületét vettük igénybe és ennek köszönhetően komolyabb
megerőltetés nem volt szükséges. A hóban voltak régi nyomok, amelyek sokszor
lépcsőül szolgáltak felfele menetelésünkben. Az egész völgy hosszában a
viszonylag komolyabb próbát a nagy szöktető kimászása jelentette. A jó fogások
és lépések, illetve az útvonal helyes követése jelentősen megkönnyítette ennek
leküzdését.
A nagy szöktető fölött egy picit nőtt a terep dőlésszöge és egyre inkább
havas terepen is jártunk. A jégcsákány segítségét igénybe vettük, azonban a
hágóvasra nem volt szükség. Ezen a szakaszon romlott az időjárás, ködbe borult
a táj és gyengén havazott is. Igaz ez nem tartott sokáig és mielőtt kiértünk
volna a völgyből ismét kitisztult és a Nap is kisütött. Észrevettük a platón a
szél „játékát”, ezért közvetlenül a völgyből való kijutás előtt pihenőt
tartottunk (2300 m / 11,00 – 11,15 h). Teázás közben egy nagy csoport zergét
figyelhettünk meg, ahogyan nyugalomban legelésztek a Kostila oldalán.
Jó ötlet volt a plató alatti megállás, hiszen kilépve a sík terepre egyből
éreztük a szél hatását. Nagy erővel fújt és pont szembe. Észak irányt követtük
a piros kereszt jelzésen, amely az Omu-csúcs felé vezet. A roppant haragos szél
kissé megnehezítette előrehaladásunkat a máskor nagyon egyszerű terepen. A szél
ezt az apró jeges havat sodorta erőteljesen az arcunkba, úgyhogy jóformán amíg
a Kostila-csúcs mellé értünk, addig a földet néztük menés közben. Itt aztán
menetirányunk megváltozott kelet felé és a szelet már sokkal egyszerűbben tűrtük
el. Megtaláltuk a Gelepeanu-kéményen való lemenetelt, ahol megkezdtük az
ereszkedést (2430 m / 12,30 h).
A szél még kettőt-hármat taszított rajtunk, mintha rendesen zavart volna le
a hegyről. Aztán a Gelepeanu-kéményben lemenet, jóval csökkent az ereje. A
havas és meredek terepen kiálló száraz sziklák kandikáltak ki. Ezekre
igyekeztünk rálépni, mivel másutt eléggé jeges is volt. A hágóvasat nem vettük
elé mivel rövid ez a szakasz és továbbá a Fehér-völgy gerincen többnyire száraz
sziklásterepet véltünk felfedezni. Óvatosan megérkeztünk a Kostila-övre, majd
folytattuk utunkat lefele a Fehér-völgy gerincen. A vibram talpú bakancsok
nagyon jól fogtak a sziklán, a Nap is kisütött és a szél sem zavart annyira.
Nem siettünk egyáltalán, sok szünetet iktattunk be, csodálni a tájat és
fényképezni. A Légpárkány feletti szakasz okozott némi nehézséget, egy meredek
szakaszon való lemászás volt a kulcspont. Rappelszeget is véltünk felfedezni,
persze kötél segítségével sokkal könnyebben ment volna. Mivel ez nem volt, így
ezen a szakaszon extra adrenalin adagot „pumpáltunk” magunkba. Szerencsésen
megérkeztünk a Légpárkány felső feléhez.
A párkányon végigsétáltunk, egyáltalán semmi akadályba nem ütköztünk. A
párkány alsó részén levő kilátóhelynél megpihentünk és csodálhattuk teljes
nagyságában a Fehér-völgy impozáns falát (2100 m / 13,30 – 13,45 h).
Ezekután megkezdtük az ereszkedést. Itt a felső régióban kemény havat is
kaptunk, biztonság kedvéért hamarosan fel is húztuk hágóvasainkat. Különös
gondot nem okozott az útszakasz, persze köztudott, hogy a sziklás terepen való
ereszkedés több odafigyelést igényel. De a nehezebb helyeken láncok is vannak
kifeszítve, ezek jelentősen megkönnyítették dolgunkat. A Leshelynél (La Panda)
lekapcsoltuk hágóvasainkat, hiszen innen erdei ereszkedő következett. Egyre
gyorsabban haladtunk, igaz az ösvény néhol jeges volt, erre nagyon oda kellett
figyelni. Aztán hova tovább ahogyan szélesedett az ösvényünk, egyre
egyszerűsödtek és fogytak a jeges szakaszok is, mindaddig amíg le nem értünk
Bustenibe, ahol várt ránk a kellemes őszi időjárás (900 m / 17,10 h).
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése