Április 6-án vasárnap délelőtt, 20 órai autóút után érkeztünk meg a hegység
lábához. Hinterbichl nevű kistelepülést elhagyva, autónkat egy parkolóban
hagytuk (1484 m / 10,00 h). Előbányásztuk a begyúrt öt hátizsákot, átöltöztünk
hegyicuccba, reggeliztünk és indultunk is neki
a hegynek. A csapat tagjai: Kántor Tibor a Doki - Marosvásárhelyről,
Adrian Taus – Brassóból, Mezei Csongor, Kopacz Zsuzsa és én
Sepsiszentgyörgyről. Az időjárás eléggé elszomorító volt, nagy szürke fellegek
tanyáztak a hegyek felett, de tudtuk,
hogy ez meg fog változni, hiszen több mint egy hete követtük az
időjárásjelentést és jót jósoltak. Másképpen nem utaztunk volna 1600 km-t csak
azért, hogy forduljunk vissza.
A parkolóban meglepően sok turista volt, zöme Ausztriából és
Olaszországból, de Magyarországról is. Vasárnap lévén lefele jöttek a hegyről,
de voltak akik most indultak, ahogyan mi is tettük. Egy dologra lettünk
figyelmesek: mindenki túrasível volt, csak mi nem. Ebben a tavaszi időszakban a
Grossvenediger nagyon népszerű a túrasízők körében. Mivel egy lankásabb
háromezres, a sízők egyszerűen felsétálnak a csúcsra, majd leereszkednek
minimális erőkifejtéssel. A gyalogos turista jól meg kell dolgozzon a vizes
hóban, tehát jóval nehezebb. Úgy látszik senkinek sem volt kedve gyalogoljon
rajtunk kívül a vizes hóban csak nekünk. Ki is kiáltottak bennünket
csodabogaraknak, egy adott pillanatban mi erdélyiek sztároknak éreztük
magunkat, hiszen sokan alaposan megjegyeztek.
Az indulás egy erdőkitermelő úton történt a Johannishütte irányába.
Hamarosan megjelent a hó is, de korai lett volna törődni vele. Inkább az a
rengeteg síző elől kellett kitérjünk, ahogyan ereszkedtek szembe velünk. Az út
kényelmesen vezetett felfele, apró szemű eső hullott csendesen, ami aztán hála
Istennek hamarosan elállt. A felhők sebesen vándoroltak odafent,
időjárásváltozást igérvén. Két oldalt magas hegyek emelkedtek fölénk, csúcsaik
a felhőkkel játszadoztak. Egy adott pillanatban jókora lavinának lehettünk
tanúi, amely pontosan a túloldalról indult a magasabb régiókból és egészen a
völgy aljáig zúdult. Rögtön a turistaösvény előtt állt meg, ahol ezelőtt még 20
perccel még ott voltunk. Sokkal nyugtatóbb és élvezetes volt innen nézni a
robajt, mintha azt az alsó ösvényből tettük volna. E szép és érdekes látvány
után folytattuk utunkat a menedékház irányába. Végig kényelmes úton haladtunk,
semmi meredek szakasz nem állt utunkba.
Megérkeztünk a Johannis menedékházhoz (2121 m / 13,00 – 14,00 h). Lepakoltuk
súlyos csomagjainkat, kicsit körülnéztünk a ház környékén. Mindenki bent ült a
házban, senkinek nem volt kedve úgy látszik kint pihengetnie a ködös de
szélcsendes időben. Falatoztunk, pihengettünk aztán ismét felkerekedtünk a mai
célpontunk felé a Defregger menedékház irányába. Eleinte szorgalommal kerestük
a száraz helyeket, kerülvén a havat. Aztán minél fennebb érve, egyre többet
tapostuk a vizes havat. Az útunk egy mellékgerincen vezetett felfele,
kisebb-nagyobb emelkedőkkel tarkítva. Kizárólag sínyomok voltak előttünk, még
véletlenül sem járt senki gyalog, ígyhát nekünk kellett kitörnünk az utat. E
szakasz kitörésének oroszlánrészét Tibor barátunk vállalta, amely egyáltalán
nem volt könnyű munka. Az emelkedő felénél kezdett változni jó irányba az
időjárásunk. Körös-körülöttünk kezdték a magas csúcsok megmutatni magukat.
Ettől a ponttól hova tovább egyre jobb kilátásban lett részünk.
Ámultunk-bámultunk, fényképezgettünk, egyáltalán nem siettünk a menedékház
felé. De időnk is volt bőven. A mellékgerinc után egy katlan szélére értünk,
ahonnan megpillantottuk a szálláshelyünket. Lassú tempóban mendegéltünk, az
utazás fáradalmai is kezdett kiütni rajtunk, csomagjaink is egyre nehezebbek
lettek. Na de nem hagytuk magunkat és
csábított a házikó is.
Végre megérkeztünk a Defregger menedékház elé (2968 m / 18,00 h). A ház
ebben az időszakban zárva van, csak a téli szállást lehet igénybe venni. A
szobában 10 ember fér el kényelmesen szivacsos ágyban. Ezen kívül van
fáskályha, asztal meg székek, edények és evőeszközök. Számunkra ez volt az
ideális hely és külön örvendtünk, hogy rajtunk kívül nincs senki. Közben az ég
szinte teljesen kitisztult, megcsodálhattuk a környék hegyeit a naplemente
fényeiben. A Venediger felhősapkát viselt. Jó keményen megvacsoráztunk és ágyba
bújtunk. Ringatás nem kellett senkinek, úgy aludtunk mint a tej.
Április 7, hétfő reggel 5 óra. Felkelés, reggelizés, beöltözés és indulás a
Venediger felé. Az idő csodálatos volt, minden ragyogóan tiszta, nagyon
boldogok voltunk. Nem hiába követtük több napon át az időjárásjelentést. És
nagyon jól döntöttünk. Indultunk tehát a Defregger menedékháztól a Venediger
irányába (2968 m / 6,30 h). Egy kis gerincen mentünk egészen a gleccserre való
beszállásig. Itt két csapatra oszoltunk. Ketten Adival mentünk elől egyik
kötéllel, a másik kötélen követtek társaink. A gleccser első szakasza egy
enyhén emelkedő traverz. A hóba bokáig süppedtünk, a kellemetlen inkább az
volt, hogy teljesen minden kiszámíthatatlanul történt. Na de egyáltalán nem
voltunk elkeseredve, csodás hegyek vettek körül, remek időjárásban. A traverz után
egy meredekebb emelkedő vezetett ki a 3434 m magas nyeregbe, ahonnan egy utolsó
merdekebb emelkedő választott el a csúcstól. A Nap már jól fent járt az égen,
de szerencsére még a havat nem olvasztotta meg annyira. A hó is egyre mélyebb
volt, így az utolsó szakaszon átadtam Adinak a hótörést. Kiértünk egy
keskenyebb gerincrészre és megpillantottuk az előttünk levő csúcskeresztet.
Innen már egy könnyű séta következett a csúcsig és gratulálhattunk egymásnak
(3662 m / 10,00 – 10,40 h).
Csodálatos körpanoráma tárult elénk, rengeteg háromezres csúcsot
figyelhettünk meg. Köztük a Grossglocknert, amely Ausztria legmagasabbja. De
láttuk a dél-tiroli Marmoládát, Tofánát, Cristallót és szinte az egész
Dolomitokat. Hatalmas távolságra lehetett látni, a csúcsok zömét persze nem
ismertem. Na de itt már ki lehetett nézni a következő célpontokat. Még egy
nagyon fontos esemény közepette voltunk a csúcson, hiszen Zsuzsa itt ünnepelte
a szülinapját. Rengeteg csúcsfotót készítettünk, majd miután kiélveztük
magunkat indultunk visszafelé.
A túrasízők hada nagy számban mentek a csúcs felé, mi már lefele
tartottunk. Nem is tudom, hogyan fért el mindenki odafent a sílécekkel együtt,
de minket ez már nem érdekelt. Mindenkinek jóízűeket köszöntünk, azok nagyon
élveztek bennünket. Visszafele jóval könnyebben jöttünk, habár a Nap hatására a
hó jól megpuhult. És annyira meleg volt, hogy rövidújjuba is lehetett volna
járni. Na de lefele segített a gravitáció és persze az előbbi csúcsélmény. Jó
kedvvel érkeztünk vissza a Defregger házhoz, ahol nyárias időjárás honolt (2968
m / 12,45 – 14,00 h).
Összepakoltunk, ettünk és indultunk lefele. Óriási meleg volt, a hó
becsületesen verte vissza a napfényt. Lefele menet azonban jóval gyorsabban
haladtunk és persze már az utat is ismertük. Problémák nélkül hamarosan a
Johannis menedékház előtt álltunk, aminek teraszára minden túrasíző ki volt
ülve (2121 m / 15,30 – 16,45 h). Persze itt is felismertek, hogy mi vagyunk a
gyalogos turisták. Csatlakoztunk a pihenők sorába, mi is kiültünk és nagyon jól
ellazíthattuk izmainkat egy órán keresztül. Amikor a Nap kezdett a hegyek mögé
bújni, indultunk lefele az autóhoz. Az utolsó szakaszt minél gyorsabban tettük
meg, szabaduljunk mihamarabb zsákjainktól. Az autónál átöltöztünk, faltunk és
következett a 20 órás út hazafele (1484 m / 18,00 h).
Köszönettel tartozom a barátaimnak akik elegett tettek felhívásomnak és
eljöttek e túrára. Lesz még folytatás és reméljük minél több hegyet bejárunk az
Alpokban együtt.
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése