Szeptember 5-én szombaton, 32-en gyűltünk össze Sepsiszentgyörgy
belvárosában, az autóbuszállomásban. Busszal mentünk ki Sugásfürdőre. A
járműben eléggé fullasztó meleg volt, így alig vártuk kiszálljunk belőle. A túra
hirtelen egy kapaszkodóval indult, a sugásfürdői nagy sípályán. A friss
energiát kihasználva hamar kiértünk annak tetejére. Egy rövid pihenő után az
erdőben folytattuk utunkat, felmentünk a Baróti-hegység legmagasabb pontjára a
Görgő csúcsra (1017 m). Ezekután elsétáltunk a közelben levő Gyertyános kúthoz,
ahol hosszabb pihenőt iktattunk be. Ezalatt ettünk és a gyerekek természetesen
játszadoztak. Főleg a forrás lefolyásánál található sár bizonyult a legjobb
játéknak, a kisebbek körében.
Folytattuk utunkat a főgerincen a Szármány-puszta irányába, majd azelőtt
letértünk róla és a Honvéd-forrás felé meneteltünk. A gyaloglás könnyen ment,
hiszen hosszadalmasan lefele mentünk. A cserefaerdő szélében, a tisztáson újabb
hosszú pihenőt iktattunk be, ahol szalonnát és húst lehetett sütni. A gyerekek
itt is kivették a részüket a játékból, főleg a kergetőzés és a bujócskázás volt
a fő téma. Aztán kellemetlen pillanatok is következtek, hiszen két gyereket és
egy felnőttet is megcsíptek a darazsak, vidékünkön az idén rengeteg darázs
jelent meg. Remélem eddig mindenki rendben van.
A pihenőtől elsétáltunk a Honvéd forrásig, ott friss itatás után egy jó
kaptatót küzdöttünk le a Bíróné-tisztás irányába. Majd azt átszeltük és
hamarosan Sepiszentgyörgy szélére értünk. Legyalogoltunk a stadionig, majd
útjaink elváltak.
Köszönettel tartozom mindenkinek, hogy részt vettetek a túrán, nagyon jól
telt. Várunk következőkor is!
Fotók itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése