Bucsin-tető - Nagy Mező-havas, szept 16

Egy úgymond profi csapat – akik minden héten akár többször is járnak túrázni – összetalálkozott egy humoros társasággal, akiknek „főnöke” minden alkalommal meg tudja nevettetni a kirándulásain való résztvevőket. Hát ebből a „kombinációból” csakis egy igen szuper turistacsoport verődhetett össze a Bucsin tetőn, 2018 szeptember 16-án. Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Bölönből, Uzonból, Kézdivásárhelyről és Szovátáról gyűltünk össze (1287 m / 7,30 h).

Kissé magasan járt a Nap, amikor elindultunk a Bucsin tetőről, hiszen az eddig vezető autóútunk egy picit hosszabbra „sikeredett”, annak ellenére, hogy rövidíteni szerettünk volna. Felfedező túrának számított a kirándulásunk hiszen a 19 résztvevőből csak egy társunk járt itt, ő is öt évvel ezelőtt. Természetesen azóta a táj is változhatott, tehát neki sem lehetett könnyű dolga. Térképpel a kezemben és iránytűvel a nyakamban, ebben a „felszerelésben” voltam én is egész útvonal során. A Görgényi-havasok legmagasabb csúcsára, a Nagy Mező havasra készültünk.

Megtaláltuk a beindulást, amelyet kék sáv jelzéssel láttak el, de azután szünet ami a jelzéseket illeti. Észak-nyugat irányba kellett tartanunk, de jobb út inkább észak-kelet felé tartott és követtük is egy darabig, abban a hiszemben, hogy majd csak visszavezet az általunk áhítatott irányba. Persze nem így volt, ezért le kellett térnünk a mi irányunk felé, amelynek következményeképpen egy erdőírtáson való keresztülmenetelést tapasztaltunk. Hát itt a magas vizes fűnek köszönhetően alaposan be is áztunk, de ez most a legkevesebbett érdekelt. A lényeg az, hogy rátaláltunk a rendes útra, ahol megjelent a semmiből egy piros háromszög jelzés. Térkép szerint ezt kellett követnünk egy jó darabig.

Útvonalunk egyre egyértelművé kezdett válni, széles erdei utat követtünk. A Ferenci láza oldalán kerültünk fel a kráter szélére, amelyet egyelőre nem tudtunk belátni a magas fák miatt. Leereszkedtünk egy nyeregbe, ahol egy ősrégi kék kereszt jelzést találtunk, amely be kellene vezessen a kráter aljába. A mi utunk azonban folytatódott a kráter szélén és egy enyhébb kapaszkodó után  a Szovátáról érkező piros pont jelzésbe futottunk bele. Ez már lényegesen jó jelzés volt, sőt viszonylag új. Bátran meneteltünk a helikopterleszálló tisztásáig, ahol megpihentünk és falatoztunk (1640 m / 10,00 – 10,20 h).

Egy szintén ősrégi keskeny és hosszú tábla mutatja a vadon felé az irányt, amelyet érdemes követni, ha a kráter aljába be szeretnénk látni. Ha a kényelmes erdei utat választjuk a Nagy Mező-havas csúcsára, akkor a tető szélessége miatt nem látunk be a kráterbe. Megtaláltuk utunkat a vadonban, egy keskeny ösvényt követtünk, amely mindenféle bokor benőtt. Nagyon megnehezítette előrehaladásunkat, szerencsére bőven találtunk áfonyát, amelyből maximálisan bezabáltunk menés közben. Aztán végre megnyílt előttünk a táj. Csodálatos kilátásban volt részünk a kráter aljába. Bő 500 méterrel voltunk felette és impozáns ugyanakkor fantasztikus érzés volt elképzelni e vulkán aktív időszakát. Elmélkedés után a sűrű bokros vidéken megtaláltuk a csúcsra vezető utat és hamarosan oda is érkeztünk (1776 m / 11,40 – 12,30 h).

Csoportképet készítettünk, megebédeltünk, közben nagyon jó volt a hangulat a különböző vicceknek köszönhetően. Felhők vettek körül a Nagy Mező-havas csúcsán, emiatt kissé hűvös időben volt részünk. Pihenésünk után szedtük a sátorfánkat és indultunk visszafele. A helikopterleszálló tisztásig az úgymond rendes jelzett úton mentünk, immár kényelmes útszakaszon. Jóval gyorsabban haladtunk mint felfele, megszabadultunk a sűrű bokroktól.  Aztán vissza a Bucsin tetőig ugyanazon az úton jöttünk mint felfele, pihenések közben alig győztük dézsmálni a bőséges áfonyatermést. Egy idő után megváltunk két társunktól, akik egy másik irányba mentek el rádióhullámsávokra vadászni. Elbúcsúztunk tőlük, mi visszajöttünk immár tévedések nélkül a Bucsin tetőre, ahol a Hazajárók által bemutatott panzióban fogyaszthatta el ki-ki kedvenc italát (1287 m / 15,45 h). Természetesen igen vidám hangulat közepette. Búcsúzás pillanata is elkövetkezett és egy új út élményével térhetett mindenki haza.

Köszönöm e bevállalós társaságnak, hogy eljöttetek és együtt felfedezhettük a Nagy Mező-havas szépségeit. Külön köszönet Kertész Csaba Zoltánnak, aki részvételével segített a tájékozódásban és a túra előkészítésében.

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Barkács menedékházhoz, szept 1-2

Különleges kirándulásban volt részünk a hétvégén. Mondhatni mindegyik különleges, de ez hatványozottabban az volt. Hiszen ez volt az első alkalom a Kisbakancs-történelemben, hogy több gyerek volt mint felnőtt. Éspedig 9 gyerek és 8 felnőtt tisztelt meg jelenlétével 2018 szeptember első napján Felek városában. Találkozás után még autóztunk a Fogarasi-havasok lábánál található Német tisztásig, majd a túraismertető után indulhattunk gyalogosan az útnak.

Jóformán dél volt amikor elindultunk a Barkács-menedékház irányába. Eleinte egy erdőkitermelő utat követtünk, majd a patakon átkelve a Barkács gerincen mentünk felfele. Kellemes időben volt részünk, ideális túraidő jellemezte azt az időszakot amialatt túráztunk. Többször megálltunk pihenni, hiszen jelentős szintkülönbséget kellett legyúrni felfele. Szinte 900 méter szint még egy felnőttet is próbára tesz, nemcsak gyereket. Na de szép lassan, közben energiafeltöltéssel problémák nélkül kiértünk a menedékházhoz, jó 4 óra gyaloglás után. Idejében is érkeztünk meg, hiszen ahogyan beléptünk az ajtón jókora eső öntözte meg a vidéket.

Üdvözöltük a háziakat és elfoglaltuk helyeinket az ebédlőben és egyben a hálószobában, hiszen egylégterű szoba volt. Jelenleg újra nyitva áll egy másik szoba, ahol fogadják a turistákat. Foglalásunk időpontjában – június végén – még nem adhatták ki azt is, mivel felújítás alatt volt, ezért sajnos mi is létszámkorlátot kellett bevezessünk e kirándulásra.

Elfoglaltuk helyeinket tehát és egy ideig bent is kellett maradjunk az eső miatt. Na de nehogy valaki azt higgye, hogy untakoztak a gyerekek. Birtokukba vették a széles priccset és hatalmasat játszottak amíg az eső elállt. Tombolt a menedékház a gyerekricsajtól, nagyon jól érezték magukat. Este 6 óra előtt még az eső is elállt, így ki lehetett menni és a menedékház körüli téren foglalták el magukat. Amíg a felnőttek társalogtak, addig a gyerekek áfonyát kerestek, kutyákkal játszadoztak. Sokszor úgy elmentek az erdőbe, hogy nem láttuk őket, de egyáltalán nem izgultunk, tudtuk, hogy bajuk nem eshet.

Sötétedésig futkároztak, játszadoztak, majd lassan következett a lefekvés ideje. Tíz órára ágyban volt mindenki.

Vasárnap reggel szép napra ébredtünk. Hét óra környékén talpon volt mindenki, irány a mosdó friss forrásvízben. Utána következett a reggeli, amelyet kaptunk a háziaktól. Mindenki nagyon jó étvággyal evett, de a kutyusok is jóllaktak mellettünk. Aztán felfedeztük, hogy az anyakutyának a menedékház alatt vannak a kicsinyei, nem is kellett több semmi a gyerekeknek ahogyan ezt megtudták. Kilenc kiskutya volt, jóformán minden gyereknek jutott egy. A délelőtt a kutyusok dédelgetésével telt el.

Következett azonban a lefele indulás ideje. Csoportképet készítettünk és 11 óra előtt indultunk. Elbúcsúztunk Petre bácsitól és Mariana nénitől, a fantasztikus menedékházgondnokoktól. Egyértelműen jobban haladtunk lefele, ugyanazon az úton amelyen feljöttünk. Délután fél 2-re lent voltunk az autóinknál és a patakban való mosdás után visszajöttünk Felekre.

Kirándulásunknak nem volt vége, hiszen bementünk a Bruckenthal-kastély kertjébe. Csodálatos hatalmas fák között sétáltunk, majd a játszótérre mentünk. Ott nem időztünk sokat, mivel a gyerekek naaagyon kívánták a fagyit. El is mentünk a kastély éttermének teraszára, ahol palacsintás fagyikat ettünk és limonádét szürcsöltünk. Megérdemelte mindenki a Barkács-túra után. Kedves kiszolgálásban volt részünk, igazán kastélyhoz méltó személyzet fogadott.

Mindezek után következett a búcsúzás ideje. Néhányan még maradtak körülnézni, nyújtani a napot ameddig csak lehet.

Köszönetet mondok mindenkinek akik részt vettek a kétnapos túrán, csodálatos élményekben volt részünk, még csodálatosabb társasággal.

Fotók itt