Igazán őszies, borongós, ködös hajnal fogadott 2020 október 17 szombatja a sepsibükszádi vasútállomáson (600 m / 5,40 h). Heten ugrottunk le a gyéren megvilágított épület előtt, ügyelve, hogy lábainkat ne törjük ki így még a túra előtt. Egy hajnalos csoportkép után indultunk útnak a Szent Anna-tó kráterének széle felé. Átmentünk az Olt folyón, majd egy szekérúton beértünk a faluba. A műúton átmenve a temető szélében haladtunk felfele fejlámpáink fényénél. Az utolsó házakat elhagyva egy bővízű borvízforráshoz értünk, ahol feltölthettük az innivaló készleteinket. A kráter széléig egy komolyabb kaptatót kellett leküzdenünk, de friss erőben gond nélkül kiértünk a tetejére. Itt már megtört a hajnal és természetes fényben folytathattuk utunkat. A fel-felszakadozó ködben nagyon érdekes volt a táj, csodálatra méltóan simultak a felhők az egyre rozsdásodó lombhullató fákra. A Kokojzás tetőn keresztülmenve, leereszkedtünk a Szent Anna-tó illetve Bálványos irányába tartó műút kereszteződésébe, ahol még két túratársunkat üdvözölhettünk. Kilencen folytattuk tovább a hosszadalmas túránkat.
Hamarosan felérünk a Bálványos hágóra, ahol reggeliszünetet tartunk (940 m / 8,10 – 8,45 h). Eddig a Csomád-hegység ösvényeit tapostuk, innen a Bodoki-havas gerince következett bő 40 km-en keresztül. Falatozás után felkerekedtünk és nekivágtunk dél irányban a hatalmas erdőnek. Egyre nagyobb emelkedőket hagytunk magunk után, bőségesen nyerve ezáltal szintkülönbségünket. Ezen a szakaszon a gerinc erdős-köves talaja és keskenyebb szélessége jelentősen megnöveli az előrehaladás nehézségét. A sárga sáv jelzés is alapos felujítást kíván főleg itt a hegység északi részén. Mivel nagyon gyéren járt részről beszélünk, ezért az ösvényt is felvette a gaz, illetve kidőlt fák is keresztezik a turista útját. Ilyen körülmények között értük el a köves Hosszú Sarkat, majd később a Kőmöge csúcsát, ahol pihenőt tartottunk (1241 m / 10,15 – 10,45 h).
A Kőmöge, a Bodoki-hegység legmagasabb csúcsa, amelynek teljesen erdő borítja a tetejét. Messze esik a településektől, ezért nemigazán tartozik a turisták kedvenc helyeihez. Inkább a Bodoki tetőre kirándul mindenki, hiszen jó idő esetén lélegzetelállító kilátást nyújt a Kárpátkanyar hegységei felé.
Csoportkép készítése után elindultunk lefelé. Még egy jó nagy domb választott el attól a pillanattól, ahonnan a hegység gerince jóval „megszelidül” és könnyedén járható. Jelentős szintkülönbséget ereszkedtünk le a Kőmögéről, majd egy ugyanakkora (kb 200 m) szintet vissza kellett kapaszkodnunk a Burdé tetőre. Az eső is el kezdett szemerkélni, úgyhogy az esőköppenyek jó szolgálatot tettek. A Burdé tetőn jól kifújtuk magunkat és elkönyveltük magunk megnyugvására, hogy innen már egy jóval könnyebb útvonal következik egészen a túránk végéig, Angyalosig.
Kiértünk az erdőből és a szél is egyre jobban kezdett fújni. Kilátásunk természetesen nem volt, kövér felhők lepték be az eget. Kényelmes szekérúton gyalogoltunk, jó iramban. Elértük a Bojtorjános tetőt, ahol a főgerincbe belefut a piros kereszt jelzés, amely Málnásfürdőről jön (1050 m / 14,10 h). Menetelünk tovább a ködben, felhőkben járva. Szerencsére az eső elállt, így valamelyest kellemesebbé vált a kirándulásunk. A Henter mezejének sarkát elhagyva ebédszünetet tartottunk (1070 m / 14,45 – 15,15 h).
Evés közben a felhőplafon kissé felemelkedett és belátást nyerhettünk a Felső háromszéki medencére. Picit irigykedtünk a lenti napsütésnek, mi is örvendtünk volna neki legalább falatozásunk alatt. Indulásunkat követően hamarosan a Bodoki-tető alatt voltunk. Most úgy döntöttünk, hogy kikerüljük azt, mivel a felhők miatt úgysem lett volna kilátásunk. Így tehát kelet irányban egy kényelmes szekérúton megejtettük a kerülést, közben egyre jobban kezdtek megtelni őzlábgombákkal a táskaink. Különben egész nap rengeteg gombát találtunk, szedtünk is amennyit tudtunk és elcipelhettünk.
Ahogyan egyre lennebb ereszkedtünk, az időjárás mintha javult volna. Egészen szép képeket lehetett készíteni, aminek örvendtünk. Gerincutunk kényelmesen, de hosszadalmasan vezetett egyre délebbre. Próbáltunk egy folytonos iramot tartani, de a temérdek gombatermés csalogatott bennünket és ezek leszedése jelentős időveszteséggel is járt. Egyre jobban közeledett a szürkület és a borús időjárásnak köszönhetően hamarabb is besötétedett. Előkerültek ismét a fejlámpák. Az utolsó 10 km-t teljesen töksötétben kellett lejárnunk, a vonat elérése is egyre bizonytalanabbá vált. De még ekkor is a lámpák fényénél kikandikáló gyönyörű gombapéldányokat le kellett szednünk.
Még Angyalos előtt ismét eleredt az eső, de ez volt a legkisebb gondunk. A faluba érve hallottunk egy vonatsípolást, amely egyértelművé tette, hogy lekéstük azt (550 m / 21,25 h). Volt akinek sikerült itthonról autót hívnia, mi néhányan még elgyalogoltunk az állomásig. Itt csodák csodájára épp a mi vonatunk megérkezett egy negyedórás késéssel. Egy kutyus kísért el a Bálványosi hágótól mindvégig, őt is felpakoltuk a vonatra, hogy majd ismét visszakerüljön az elkövetkező napokban ahonnan elindult. Így mindenki szerencsésen hazaért, pontosan idejében, egy késői vacsora reményében.
Élménydús napunk volt. 52 km sikeres gyaloglás következtében egy tartalmas napnak tettünk pontot a végére. Ugyanakkor eredményesnek is nevezhető, hiszen mindannyian annyi gombát vittünk haza, amennyit csak elbírtunk. Köszönjük Vasile Paun – Palikának – a túravezetést és a reményt, hogy elérjük a vonatot. A túravezető nevében is köszönjük mindenkinek a részvételt, a bátor hozzáállást e különleges és sikeres teljesítmény alkalmából.
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése