Bánffyhunyad télies arcát mutatta nekünk odaérkezésünk pillanatában, 2020 november 21-én szombaton. Mindannyian itt gyülekeztünk a kisvároska vasútállomása előtt. 22-en vettünk részt a nyolcadik alkalommal szervezett minitáborunkban, amely a jelenlegi bizonytalan helyzet ellenére az összes közül a legtávolabb lett lebonyolítva. Sepsiszentgyörgyről és Kezdivásárhelyről érkeztünk, illetve külön köszönthettük Albert Ferenc barátunkat, aki a tordai EKE tagja és egyben a Szentimrei-villa gondnoka. Neki köszönhetjük, hogy ebben az időszakban is sikeresen megtervezhettük és véghezvihettük a minitábor programját.
Autóinkat a vasútállomáson hagyva, vonattal mentünk a közelben levő Sztánáig. Az éjszakai havazás igen jelentős mennyiséggel boldogította csapatunkat ahogyan gyalogoltunk a bokáig érő hóban a Szentimrei-villa felé. Útközben a híres Varjúvárat is megtekinthettük. Egy igazán mesebeli helyen volt szállásunk, csendes övezetben, messze az autóutak zajától, fiatal bükkös- és gyertyános erdőben.
Kós Károly egykori lakhelyén voltunk, ismervén a híres tervező munkásságát, nagy izgalommal töltöttük időnket az általa tervezett házban. A szálláshelyünkkel való megbarátkozás közben a gyerekek több hóembert is készítettek a friss hóban, kihasználva a téli csapadék által nyújtott lehetőségeket. Kora délután Ferenc barátunkkal a Csiga dombra kirándultunk, majd beereszkedtünk a DeMartini-féle lovastanyára, ahol nagyon szelíd lovakat simogathattunk mindannyiunk örömére. A kirándulásról visszatérve mindenki szabadfoglalkozásba kezdett, illetve a vacsora előkészületében szorgoskodott. Ferenc még bemutatta főleg az érdekelt férfiaknak a ház fűtésrendszerét is. Sötétre elkészült a tokány, illetve a kinti tűz mire nagy nehezen begyúlt, besötétedett. Tehát a sütnivaló húsokat fejlámpa fényénél kellett megoldani. A társaságnak tehát fennséges vacsorája kerekedett.
Vasárnap csillogó-villogó reggelre ébredtünk. Reggelit követően máris indultunk a csípős hidegben a Riszeg-tető felé. Az első komolyabb emelkedőnél, lekerültek a kabátok és lezserebbül folytathattuk utunkat a lombhullató erdőben. Azaz most nem a lombok hulltak, hanem a rájuk fagyott és a Nap által olvasztott hó. Kicsivel több mint két óra alatt értünk fel a 757 méter magas, tágas dombtetőre. Fantasztikus napsütésben, csodálatos kilátásunk volt mindenfelé. Legimpozánsabban a Vigyázó tűnt a szemünk elé, de a számunkra alig ismert többi tájkép is lenyűgöző volt. A kötelező csoportkép után indultunk vissza. Meglepően gyorsan haladtunk lefele, főleg az utolsó tisztásnál a gyerekek élvezték kimondottan a hóban való gurulást.
Visszatérve a házhoz még volt idő falatozni és összepakolni. Délután a csillogó napsütésben elbúcsúztunk a háztól, azonban négy társunk még egy éjszakára ott maradt. Tehát megfogyatkozott csapattal vetettünk utolsó pillantást a Varjúvárra, majd felültünk a hamarosan érkező vonatra. Bánffyhunyadon váltak el útjaink, elbúcsúzván mindenkitől.
Köszönöm szépen mindenkinek, hogy mindannyian részt vehettünk ilyen nehéz helyzetben is a minitáborban. Csodálatos emberek vagytok! Külön köszönet Ferencnek, hogy ez az álmunk is valóra válhatott!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése