2022 január 22-én szombaton 31-en gyűltünk össze a stadionnál. A hagyományos kék körút kirándulásra igyekeztünk, amely a városunk környékének erdőjében található (550 m / 9,00 h). Dukrét Lajos bácsi ezt a túrát már az egyesületünk újraalakítása óta évente megszervezi, tehát bőven van történelme az eseménynek.
A Vadász utcában kezdtük sétatúránkat, majd az Örkő nyakán keresztül, annak tetejére mentünk fel. A ködös téli időjárás nemigazán kedvezett a kilátásnak, épp csak a város északi részét véltük felfedezni, illetve a közeli Görgő csúcsát, amely egyben a Baróti-hegység legmagasabbja. Továbbálltunk és az ezeréves erdőn keresztül értük el a Biróné pusztáját, majd egy meredek ereszkedőt követően leértünk a Honvéd forráshoz. A vékonyan csordogáló kút mellett megpihentünk, falatoztunk (540 m / 10,30 h).
Pihenő után felkerekedtünk és elindultunk a Csiklon-patak völgyén. Átszeltük a patakot, majd egy kényelmes erdei ösvényen gyalogoltunk fel a szép téli tájban. A kis hóval befedett Tetves-kút szomszédságában megpihentünk, majd felsétáltunk a Kölcze pusztájára, ahol szokásos módon turistához illő módon szórakoztunk. Ez tűzgyújtásból, különböző finomságok sütögetéséből, forralt bor elkészítéséből és éneklésből állt (640 m / 12,00 – 14,30 h). Nagyon jól éreztük magunkat, örvendtünk egyszerűen a természetnek és az együttlétnek.
Hazafele begyalogoltunk a Papp-kút szomszédságában egészen a Szemerja patakának völgyébe, majd ennek partján Alsó Szemerjára értünk, vagyis városunk egy régi negyedébe, ahonnan mindenki hazatért (520 m / 15,45 h).
Köszönjük Lajos bácsinak a túravezetést, köszönjük mindenkinek a társaságot és a jókedvet, amely akár a következő túráig egy igazán jó lelkiállapotot és felfrissülést nyújt.
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése