Borongós időjárás miatt – amikor még leszálltunk a vonatról Málnáson – teljes sötétség vett körül bennünket. Elég merész próbálkozásnak tűnt a címben szereplő hegység kétszeri átkelése nyugat-kelet és fordítva irányban télvíz idején, még ha két napra is készültünk. Néhányan autóval is érkeztek a megbeszélt helyre pontosan, ezért idejében vágtunk neki a kalandnak (580 m / 7,00 h).
Egyből a Herec várának kaptatóján sikerült kiverni az álmunkat a szemeinkből. A vár tetején köszöntöttem mind a 22 résztvevőt, akik eljöttek e téli túrára. Köszöntő után, Andris barátunk szólt néhány szót a hely történetéről, majd folytattuk utunkat friss erővel a Hintók útján fel a Kincsás felé. A hó mennyisége elenyésző volt, ezért gond nélkül haladtunk egyre magasabbra a gyönyörű bükkösben. A Kincsás alatt azonban kezdett megerősödni a szél és a havat is mélyebbre tapostuk. Hamarosan kiértünk az erdőből, pontosan a menedékhely közelében. Ennyi ember nem fért be a kis faházikóba, de ennek szélárnyékában is meg tudtunk húzódni, akik úgy döntöttünk, hogy kint fogyasztjuk el az elemózsiánkat (1050 m / 9,50 – 10,30 h). Ételünket vidám kedvvel fogyasztottuk és folytathattuk utunkat.
Szélfújta, megfagyott talajon könnyedén haladtunk, még a csúcs felé tartó meredek kaptatón is. Odafent a Bodok tetőn zord-ködös időjárást kaptunk, néha elég erős széllökésekkel. Természetesen ez nem tántorított el a csoportkép készítésétől. Ahogyan fogytak a kilométerek és egyre fennebb jártunk, egyenesen arányosan nőtt a jókedvünk is, ezért nem forgott veszélyben a kitűzött célunk elérése. A hegytetőn található fák gyönyörű – de nagyon súlyos – jégkabátjaikba öltözve várják a tavasz eljövetelét (1193 m / 10,50 – 11,20 h).
Folytattuk utunkat a főgerincen észak irányban. Egyből észrevettük, hogy a hó jelentősen nagyobb mint a csúcstól délre. Jóval nehezebb volt törni, néhol már térdig is süppedtünk benne. De mivel Ikafalva irányába készültünk, hamarosan el kellett hagynunk a főgerincet és kelet irányba kezdtük az ereszkedést. Egy mellékgerincet követtünk Maksa felé tartó turistajelzésen, de erről is letérünk, amikor dél felé tart. Lankásan ereszkedünk be egyre kitartóan Felső Csernáton legfelső határán található Ika várához. Ennek tövében kicsit megpihentünk, levettük vállainkról a nehéz hátizsákokat (600 m / 14,20 – 14,40 h). Az időjárás kezdett helyrejönni, még a Nap sugarai is kikandikáltak az egyre gyérebb felhők közül.
Még egy erdőkitermelő út letaposott ösvényét követtük, majd egy dombot kellett áthágjunk ahhoz, hogy beérjünk Ikafalvára. Első napunk célját kipipálhattuk (600 m / 16,00 h). Végigmentünk a falun, pontosan harangozáskor benézhettünk a református templomba is. A vegyes bolt előtt még egy disznóvágóval ejtettünk egy-két szót, aztán meg sem álltunk az esti szállásunkig, amely egy magánházban volt. A házigazda szeretettel fogadott és mindent hátrahagyott nekünk. Az est eljövetelével nagyon finom gulyáslevest fogyasztottunk, süteményekkel lenyomtatva. Később lehetett finom falatokat sütni a kemence előterében. Az ezután következő zenés bulihoz, a burgundi vörösbor segített a hangulathoz.
Másnap alig pirkadt, kellett kelni, hiszen egy nehezebb túranap várt ránk. Plusz az éjszaka jónéhány centit havazott, tehát ezt is számításba kellett venni. Havazóban hagytuk magunk mögött a csendes és meghitt Ikafalvát (600 m / 8,45 h). Visszamegyünk az előző napi erdőkitermelő útra és azt követtük egy darabon. Egyre jobban havazott, ezért az eredeti Burdé-tető helyett a Bojtorjános-tető felé választottuk az utat. Hosszan gyalogoltunk egyre mélyebben a vadon szívébe. Az erdőkitermelő út végén egy meredekebb kaptatót hagytunk magunk mögött, majd egy kopasz mellékgerincen gyalogoltunk. Kilátásunk nagyon gyatra volt és a havazás sem akart szűnni. Néhol mély havat kellett taposnunk, ezért lassabban haladtunk. Össze sem lehetett hasonlítani az előző nap útvonalát a mostanival, sokkal nehezebb körülményeket találtunk. Na de kitartóan mentünk és ennek eredményeképp elértük a főgerincet a Bojtorjános közelében (1200 m / 14,00 h). Innen már lefele vezetett utunk a Nagy Szilason keresztül. Igaz ez a lefele menet elég csalóka volt, hiszen hosszú távon alig-alig vesztettünk szintet, sőt néhol még felfele is kellett menni a nagy hóban. Természetesen a későbbiekben egyre határozottabban mentünk lefele, mígnem elértük a völgy alját Mikóújfalu végében (620 m / 16,00 h). Végigmentünk a főútig, ahol néhányan autóstoppal hazamentünk. Későbbiekben mindenki szerencsésen leért és vonatos utazást követően érkeztek haza. Két nap alatt közel 50 kilométert gyalogoltunk, bőséges szintkülönbségekkel, igazi téli tájban.
Köszönöm teljes szívből a részvételt, a jó hangulatot és egyben az egész hétvégét, barátaimnak, vendégfogadóinknak egyaránt!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése