2013. június 25., kedd
Babatúra a Lakócára, jún 23
Gyönyörűszép vasárnap reggelen indultunk útnak az Ölyves vadászháztól (1150
m / 10,00 h). Az igazi nyári napnak, na meg az izgalmasnak érkező kirándulásnak
köszönhetően 45-en tiszteltek meg jelenlétükkel, amelyből 17 gyerek volt.
Szinte megdőlt a tavalyi népességrekord a Rétyi Nyír kiránduláson, ahol 3
személlyel több jelentkezett. Mint már megszoktuk a legfiatalabbtól a
legidősebb korosztályig, mindenki részt vett.
A Kövesorr gerincen haladtunk felfele a kék pont turistajelzésen. A széles
út folyamatosan emelkedik, kisebb-nagyobb kapaszkodókkal. Eleinte amíg
bementünk az erdőbe kissé meleg volt, majd a fák árnyékában jóval kellemesebben
telt a gyaloglás. Félúton megálltunk egy hosszabb pihenőre, ahol lehetett
falatozni. Innen már megpillanthattuk a Lakóca csúcsát (1450 m / 11,20 – 11,45
h).
A pihenés után friss erővel nagyon jó iramban haladtunk. A gyerekek
nagyrésze virgonckodott, szaladtak fel és alá, egyesek biztosan ennek
köszönhetően a túratáv többszörösét is megtették. Jókedvúen, gyerekzsivajban,
beszélgetésekkel tarkítva máris Háromszék legmagasabb pontján álltunk. Itt
beiktattunk egy hosszabb pihenőt, lehetett gyönyörködni a tájban, illetve a
gyerekek kedvükre kiszaladhatták magukat. (1777 m / 12,45 – 14,00 h). Szépen
látszott a Vráncsa-hegység vonulata, a Pintillő hegyes csúcsa, a távolban pedig
egészen a Hargitát is megpillanthattuk. A Lakóca megközelíthető terepjárókkal
is. Ezért is több autó megfordult az ottlétünk alatt. Az utasai csodálkoztak a
gyerekeken akik gyalog feljöttek, kérdezvén hogyan bírták. Tehát ezen a túrán a
gyerekek egy jó leckét adtak kirándulásból.
Visszafele indulás előtt a kötelező csoportképet készítettük és jó tempóban
dübörögtünk lefele. Persze lennebb érve felfedeződött néhány bokor áfonya,
amelyet előszeretettel fogyaszthattunk. Hamarosan visszaértünk az autókhoz,
ahol még a kellemes hegyi patakban beleiktathatott egy-egy lábáztatást, fürdést
aki akart (1150 m / 16,00 h).
Nagyon szép kirándulásban volt részünk, az időjárás végig velünk tartott,
pont jó volt elmenekülni az otthoni hőség elől. Köszönettel tartozom minden
Szülőnek és Gyereknek akik eljöttek, nagyon jól esik, hogy ilyen szép számban
veszünk részt. Szeretettel váunk mindenkit a következő eseményen.
Fotók:
2013. június 7., péntek
Családunkkal Dobrudzsában
Üdvözlünk mindenkit!
E szabadságom alkalmával, családommal úgy döntöttünk, hogy leutazunk Dobrudzsába. Több ok is van erre, az egyik az volna, hogy élnek ott régnemlátott barátaink, akiket most szeretnénk felkeresni. Bónuszként megmutatnánk Uzonkának a tengert, illetve a Duna Delta szélébe is belekóstolhatna. Egy másik ok az volna, hogy kipróbáljuk Uzonka tűrőképességét a hosszabb utakra, hiszen szeretnénk majd még ennél hosszabb útra is vállalkozni.
Autóval utazunk egy körtúra formájában. Indulás Sepsiszentgyörgyről, június 7-én délelőtt. Vagyis ma:). Bukarest érintésével Navodari-ra megyünk, ahol várnak a kedves barátaink. a háromnapos ottlét alatt szeretnénk meglátogatni a Dobrudzsa-szorost is és egy másik nap a tenger partját pásztázni.
Hétfőtől csütörtökig a Duna Delta szélére utaznánk Tulceatól kb 30 km-re, Baltenii de Sus nevezetű faluba, ahol egy szállodában van foglalva helyünk. Mivel a Duna arra több mint valószínű meg lesz dagadva, így szárazföldi aktivitásunk lesz. De meglátogatjuk Tulceán a szép múzeumot is a Duna Deltáról.
Csütörtöktől vasárnapig Isacceán szándékozunk tartózkodni, ahol szintén várnak ránk barátok. Ezalatt a Macin-hegység legmagasabb pontjára, a 467 m-es Greci (Tutuiatu)-csúcsra mennénk fel. Ez már nekem ismerős, de annyira szép, hogy meg kell mutassam a családnak is.
Vasárnap indulnánk hazafele.
Tehát a kirándulásunk alatt igyekszek rövid beszámolókkal jelentkezni, különböző helységekből. Persze már ahol lesz internet lehetőségem. így friss infókkal szolgálhatok a környékről, illetve arról is, hogyan viselkedik e hosszabb út alatt az 1 éves 8 hónapos Uzonka. Leírásom alapján lehet meríteni ötleteket kisgyerekkel való utazáshoz.
Üdv Laci

2013. június 5., szerda
Babatúra a Lakócára - meghívó
Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki
osztálya által szervezett babakirándulás következő állomása – Háromszék legmagasabb
csúcsa – a Lakóca lesz.
Időpont: 2013 június 23 (vasárnap).
Útvonal: Ölyves patak erdészház (1150 m) – Kövesorr gerinc – Lakóca csúcs (1777 m) és vissza.
Időpont: 2013 június 23 (vasárnap).
Útvonal: Ölyves patak erdészház (1150 m) – Kövesorr gerinc – Lakóca csúcs (1777 m) és vissza.
Szintkülönbség: +/- 630 m. Túrahossz: 14 km. Nehéz kategóriájú babatúra (de
jóval könnyebben járható mint a múlthavi útvonal).
Felszerelés: meleg öltözék, egy napra élelem, esőköppeny, bakancs. Kisbabával rendelkező szülők hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket. Babakocsival nem járható az út.
Felszerelés: meleg öltözék, egy napra élelem, esőköppeny, bakancs. Kisbabával rendelkező szülők hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket. Babakocsival nem járható az út.
Találkozó a kovásznai szívkórház előtti parkolóban reggel 8,30 órakor.
Onnan együtt megyünk fel az autókkal Kommandóra (15 km – jól járható erdei autóút),
illetve az Ölyves erdészházig (7 km – jól járható erdőkitermelő út). Akik
szeretnének jönni, de nincs autójuk, kérem időben jelentkezzenek nálam.
Hazaérkezés Sepsiszentgyörgyre 18 – 19 óra körül.
Rossz idő esetén a túra elhalasztódik.
Érdeklődni, jelentkezni a következő címen:
tel. 0745-058179 – Gáspár László Zsolt
Megjegyzés: a túra lassú ütemben zajlik le, pihenésekkel, fotózásokkal. Jöhet bárki gyerekkel vagy gyerek nélkül.
Mindenkit szeretettel várunk !
2013. június 4., kedd
Ebéd a Lakócán
Június másodikán, vasárnap, a Lakócára sétáltunk fel Lehel barátommal.
Immár kezdett szokássá válni, hogy évente egyszer felmegyünk a Lakócára és ott
elfogyasztjuk ebédünket. Ezután igyekezni fogok, hogy hagyományos kirándulás
legyen.
Autóval a Nagy Bászka-völgyön felmentünk egészen az Ölyves erdészházig,
ahonnan kezdődött a gyalogtúránk (1150 m / 8,40 h). Kék pont jelzésen haladtunk
egy széles szekérúton. Különben ezt az utat használják terepjáró autókkal is,
akik ezt az alkalmatosságot választják Háromszék legmagasabb csúcsának
meghódítására. A Kövesorr gerincen mentünk fel, egy tehéncsorda tarkította az amúgy is szép kilátást. E gerinc válsztja
el a Hagymás patakot a Nagy Bászka völgytől. Kényelmesen és folyamatosan
emelkedtünk, balra kezdett kilátszani a Háromszéki havasok egyik jellegzetes
csúcsa, a Zernye-havas. Egy idő után a fenyvesben kalauzolt az utunk, kisebb
tisztásokkal tarkítva. Egyikről meg is pillantottuk a mai célpontot, a Lakócát.
Egy rövid pihenő után továbbálltunk, folytattuk a kényelmes kirándulást. Pillanatokon
belül el kezdett szemerkélni az eső, de láttuk, hogy nem lesz hosszú életű, így
megvártuk amíg eláll, egy fa alatt. Ezek után kiértünk a piros sávval jelzett
Kárpátok főgerincére (1690 m / 10,15 h), ahonnan észak felé vettük az irányt. Kisebb-nagyobb
tisztások rálátást engedtek az egyre közeledő Lakócára. Mi több, minél fennebb
érve, egyre jobban látszottak a távolabbi hegységek is.
Felértünk Háromszék legmagasabb csúcsára (1777 m / 11,00 h). A felhősödés
ellenére szép kilátásban volt részünk. Délre egészen a Pintillőn keresztül a
Csukásig lehetett ellátni. Sajnos a Bucsecs, Királykő, Fogaras felhőfüggönnyel
volt borítva. Keletre a Vráncsai-hegység kiemelkedő csúcsai látszottak a
Gór-havassal együtt. Keletre egész Háromszéket szemügyre lehetett venni, míg
északra a Nemere, de még a Hargita is jól kivehető volt. A csúcson találkoztunk
egy kézdivásárhelyi csapattal, akik terepjárókkal rótták a környéket. Lassan megebédeltünk
odafent, hála Istennek ez idő alatt megkímélt az eső.
Ebéd után jobbnak találtuk gyorsan továbbállni, hiszen tisztán látszott az
eső közeledte (1777 m / 12,10 h). Ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza,
amelyen feljöttünk. Hamarosan ömlött is nyakunkba az eső, de ez nem érdekelt
különösképpen, hiszen ezért volt az esőköppeny. A gyors tempónak köszönhetően,
hamar visszatértünk az autóhoz (1150 m / 13,20 h) és Sepsiszentgyörgyre való
hazatérés alkalmával e nap második ebédjét is elfogyaszthattuk.
Fotók:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)