2013. június 25., kedd

Babatúra a Lakócára, jún 23



Gyönyörűszép vasárnap reggelen indultunk útnak az Ölyves vadászháztól (1150 m / 10,00 h). Az igazi nyári napnak, na meg az izgalmasnak érkező kirándulásnak köszönhetően 45-en tiszteltek meg jelenlétükkel, amelyből 17 gyerek volt. Szinte megdőlt a tavalyi népességrekord a Rétyi Nyír kiránduláson, ahol 3 személlyel több jelentkezett. Mint már megszoktuk a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig, mindenki részt vett.
A Kövesorr gerincen haladtunk felfele a kék pont turistajelzésen. A széles út folyamatosan emelkedik, kisebb-nagyobb kapaszkodókkal. Eleinte amíg bementünk az erdőbe kissé meleg volt, majd a fák árnyékában jóval kellemesebben telt a gyaloglás. Félúton megálltunk egy hosszabb pihenőre, ahol lehetett falatozni. Innen már megpillanthattuk a Lakóca csúcsát (1450 m / 11,20 – 11,45 h).
A pihenés után friss erővel nagyon jó iramban haladtunk. A gyerekek nagyrésze virgonckodott, szaladtak fel és alá, egyesek biztosan ennek köszönhetően a túratáv többszörösét is megtették. Jókedvúen, gyerekzsivajban, beszélgetésekkel tarkítva máris Háromszék legmagasabb pontján álltunk. Itt beiktattunk egy hosszabb pihenőt, lehetett gyönyörködni a tájban, illetve a gyerekek kedvükre kiszaladhatták magukat. (1777 m / 12,45 – 14,00 h). Szépen látszott a Vráncsa-hegység vonulata, a Pintillő hegyes csúcsa, a távolban pedig egészen a Hargitát is megpillanthattuk. A Lakóca megközelíthető terepjárókkal is. Ezért is több autó megfordult az ottlétünk alatt. Az utasai csodálkoztak a gyerekeken akik gyalog feljöttek, kérdezvén hogyan bírták. Tehát ezen a túrán a gyerekek egy jó leckét adtak kirándulásból.
Visszafele indulás előtt a kötelező csoportképet készítettük és jó tempóban dübörögtünk lefele. Persze lennebb érve felfedeződött néhány bokor áfonya, amelyet előszeretettel fogyaszthattunk. Hamarosan visszaértünk az autókhoz, ahol még a kellemes hegyi patakban beleiktathatott egy-egy lábáztatást, fürdést aki akart (1150 m / 16,00 h).
Nagyon szép kirándulásban volt részünk, az időjárás végig velünk tartott, pont jó volt elmenekülni az otthoni hőség elől. Köszönettel tartozom minden Szülőnek és Gyereknek akik eljöttek, nagyon jól esik, hogy ilyen szép számban veszünk részt. Szeretettel váunk mindenkit a következő eseményen.

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése