2014. július 19., szombat

Királykő kirándulás, júl 19



Inkább családi kirándulásnak nevezhetném a mai kiruccanást, alig öten vettünk részt. Igaz ez is szép számnak számít, főleg az időjárásnak köszönhetően, na meg a családok nagyrésze valahol nyaral. Már negyedszer volt elhalasztva a rossz idő miatt a Királykő-túra, ezért most nem teketóriáztunk tovább, belementünk. Az előrejelzések nem voltak túl kecsegtetőek, de hála Istennek semmi probléma nem akadt utunk során az időjárással kapcsolatosan. Sőt visszafele utunk alatt nagyon szép és kellemes időben volt részünk.

A Botorog-forrástól indultunk tehát fél tízkor. Szemerkélt az eső, egy kissé szomorkás hangulatú időjárás jellemezte indulásunkat. Szerencsére nem volt folyamatos esőzés, így nem áztunk különösen el. Az erdőben a szerpentineken kanyarodtunk fel, majd a Zanoaga-tisztásra értünk ki. Itt a felhőátvonulásoknak élő tanúi lehettünk. Nagyon érdekes jelenség amikor az ember „orra” előtt a felhők sebesen vonulnak.

Egy kis pihenő után egy egyenes szakasz következett és hamarosan a Curmatura menedékházban pihenhettünk. Fél tizenkettőre érkeztünk. Bent kellemes idő volt és egyelőre kevés turistával. Egy magyarországi családdal is összefutottunk, majd jászvásári turisták igen szorgalmasan fotózták Uzonkát. Különben Uzonka nagy sztár lett odafent, mindenki nagyon élvezte, kedveskedtek neki, persze az ő kimondhatatlan örömére.

Kb szűk két órát töltöttünk odabent és kint a ház előtt. Az időjárás gyökeresen kezdett javulni, aminek nagyon örültünk. Visszafele ugyanazon az úton jöttünk mint felfele, csak a Zanoaga-tisztás napsütötte oldalát használtuk ki még egy hosszabb időre. Nem volt értelme sietni és hagytuk magunkat a Nappal kényeztetni.

Lefele jövet rengeteg turistával találkoztunk, akik a menedékház irányába tartottak. Mi elégedetten érkeztünk vissza az autóhoz és indulhattunk hazafele.

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése