2015. április 27., hétfő

Kisbakancs-túra a Bojtorjános tetőre, ápr 26



Április 26-án, vasárnap, e gyönyörű szép nap alkalmával 61 személy gyűlt össze Mikóújfaluban, amelyből 26 gyerek volt. Ezen kívül még két kutyus is eljött a kirándulásra. A Máltai Szeretetszolgálat tábora mellett hagytuk autóinkat és megkezdtük meredek emelkedőnket a Szilas-gerinc irányába. Eleinte nehezebb volt, hiszen fiatal nyírfák között kellett utat keresnünk, de ahogyan elértük a gerincélt, csodaszép látvány terült elénk főképp a Tusnádi-szorosra és a Dél-Hargita hegyeire. Közben több rövidebb pihenőt iktattunk be, hogy főleg a gyerekek nagyon ne fáradjanak el az elején.

A gerincen jóval könnyebben ment az előrehaladás, emelkedős- és vízszintes szakaszok váltogatták egymást. Épp időben értünk ki a Bojtorjános-tetőre, a Bodoki havas főgerincére. Itt kissé beborult az ég, de szerencsére esőt nem kaptunk. Így zavartalanul folyt a szalonnasütés, kajálás. Előkerült egy labda is, amellyel gyerekek és felnőttek hosszan játszottak egyaránt. Más gyerekek a tűzzel voltak elfoglalva, de voltak akik sátrat építettek faágakból. Szinte két órát töltöttünk el ebben a környezetben, ezek után jött a visszavonulás, természetesen a kötelező csoportképkészítés után.

Lefele egyértelműen könnyebben és gyorsabban haladtunk. A fiatal nyírfás részt egy kerülő alkalmával hagytuk magunk után. Egy kis incidenssel zártuk a napot, mivel két gyerek elkerülte a csoportot és rossz irányba mentek. Szerencsére idejében előkerültek és visszatértek a csoportunkhoz. Lényeges tanulság volt számukra. Ezek után szerencsésen visszatértünk az autókhoz és pontot tettünk e csodálatos nap végére.

Köszönettel tartozom mindenkinek, hogy ilyen szép számban megtiszteltek jelenlétükkel. Találkozzunk hamarosan a Királykőn!

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése