2016. április 12., kedd

Mátrabérc Teljesítménytúra, ápr 9



2016 április 8-án, pénteken este 20 óra körül érkeztünk meg a magyarországi Sirokra, hogy résztvegyünk az egyik legrangosabb teljesítménytúrán a Mátra hegységben. Három távolság közül lehetett választani. Puskás Melinda és Barna Lehel a 35 km-es szakasszal próbálkoztak, én az 55 km-el. Érkezésünk után már este regisztráltunk és kényelmes fekhelyet készítettünk magunknak a helyi sportcsarnokban. Egy erdélyi vendéglőből felpakolt miccset és szalmakrumplit nagy előszeretettel tömtük magunkba kint a sportcsarnok előtti kispadon. 23 órára elaludtunk, elméletileg is felkészülve a másnapra.

Április 9 – szombat reggel 4,30 óra. Én már ezelőtt egy félórával törölgettem a csipáimat, alig vártam az indulás pillanatát. Felébred mindenki, már jóval az 5 órai ébresztő előtt, pakolunk és kimentünk a sportcsarnok elé, ahonnan indult az autóbusz Sirok-Kőkútpusztára, a rajt színhelyére. Elbúcsúztam Melindától és Leheltől, mivel ők egy másik busszal a Kékes-tetőig mentek. A 6 km-es buszozás hamar eltelt, aminek már nagyon örvendtünk. Bejelentkeztem a rajtnál, felírták az időt és jó utat kívántak (6,00 h / 158 m / 0 km).

Erre a napra esőt jósoltak a meteósok, ami be is vált. Szerencsére az útvonalam első szakaszát a Kékesig megúsztam szárazon, de onnan végig esett. Lett is sár jócskán ami nagyon megnehezítette az előrehaladást. Célom az volt, hogy befejezzem az 55 km-es távot problémák nélkül, nem számított a teljesített idő. Mivel elég régóta nem gyalogoltam egy nap ennyit és edzést sem csináltam, ezért nem is lehetett nagyobb kívánságom. Elindulok egy nagy csapat emberrel, ki gyorsabban, ki lassabban haladva. Én jól éreztem magam, igyekeztem is a lehető leggyorsabban talpalni felfele az erdőben. A terep nem volt nehéz, mint ahogyan számítottam erre. Persze voltak nagyobb ereszkedők-emelkedők, de nem okoztak semmilyen gondot. Szép erdőben haladtam, helyenként viszonylag jó kilátásokkal. Sajnos az idő egyre romlott és ködössé vált, így a tájképekben nem lelhettem örömöket. Na de a rossz időnek is megvolt az előnye, az hogy a lehető leggyorsabban mehettem. Elhaladok egy frissitő pont mellett, majd pecsételek az első ellenőrző pontban és folytatom utamat a Kékes felé. Ugyanaz a ritmusom, nem is gyorsulok, nem is lassulok. Néhány nagyobb emelkedő után, amely igen megosztja a nagy társaságot felérkezek Magyarország legmagasabb pontjára a Kékes-tetőre (9,35 – 9,50 h / 1014 m / 19,4 km).

Finom meleg teát iszok és kekszet majszolok a frissítő pontban, készítek néhány szürkehomályos fotót és indulok tovább. Jól érzem magam, kezdek bizakodóvá válni, hogy teljesíthető lesz a kiszemelt táv. Egyre jobban és gyakrabban kezd szemerkélni az eső, de rá sem hederítek, inkább a meneteléssel foglalkozom. Még nem kellett elővennem az esőköppenyt sem. Egy erős ereszkedő után aszfaltos útra érkeztem, majd eltértem a Galyatető irányába. Elhaladok ismét egy ellenőrző pont mellett, majd egy frissítő pont mellett, de itt már annyira szakad az eső, hogy muszáj volt felvennem az esőkabátot, ha nem akartam bőrig ázni. Ez aztán ki is tartott szinte a túra végéig. Hamarosan a Galyatetőn vagyok, a negyedik pecsételő pontnál (11,50 h / 925 m / 29,4 km).

A takaros turistacentrumtól egy obszervatórium irányába megyek felfele kiépített kavicsos úton. Természetesen nem lett volna semmi értelme felmenni a magas építményre, mert kilátás úgysem volt. Egy hosszabb szakaszon lejtő következett, itt nyújtott lépésekkel haladhattam, ami kifejezetten jólesett. Egyetlen problémát az egyre nagyobb sár jelentette, nagyon csúszott, fokozottan oda kellett figyelni. Ez csakhamar meglátszott mások hátsó felén, akik nem voltak annyira figyelmesek. Ismét ellenőrző pontot és frissítő állomást hagyok magam után, majd érkezek a gyorsított tempómmal az Ágasvár-csúcs alá, amelyet megmászok. Közvetlenül a csúcs alatt, úgy 38 km után utolérem kedves barátaimat – Melindát és Lehelt – akik a Kékesről indultak a Hanák Kolos TT-n, a 35 km-es távon. Itt úgy döntöttem, hogy a túra hátralevő részét nem a gyorsított tempóval teszem meg, hanem együtt folytatjuk utunkat tovább. Habár Lehel kitartóan nyaggatott, hogy az én ütememben haladjak, de nekem úgysem az volt a célom. Aztán néhány kilométer után valahogy beletörődött. Az Ágasvár keskeny csúcsán pecsételünk, nagyon szakad az eső, nem irigyeljük a kuporogó pecsételőket, akik egész nap az esőben egy helyben ültek. Aztán a csúcsról egy ismét hosszabb ereszkedő kínálkozott egészen Mátrakeresztesig, ahol frissítő pont és a hetedik ellenőrző állomás volt (15,00 – 15,30 h / 392 m / 42 km).

A szakadó esőnek köszönhetően rengetegen kiszálltak a TT-ből, nem volt kedvük a folytatásra. Nekünk ez meg sem fordult a fejünkben. Én meglepő módon jól éreztem magam, nem fájt semmi, így nem is panaszkodhattam. A barátaim is így voltak. Benyomtunk néhány zsemlét bocisajttal és már kapaszkodtunk a Muzslának. Még 6 km emelkedő és 7 km ereszkedő volt hátra. Tehát összesen 13 km. Lassan de kitartóan egyre közeledünk a csúcshoz, ahol az utolsó ellenőrző állomás van. Még mindig esik eső, elérjük a pecsételő pontot, majd egyet szusszanunk és kezdődik az utolsó ereszkedő (17,10 h / 805 m / 48 km).

A hosszadalmas ereszkedő sáros ösvényének köszönhetően nagy elővigyázatosságot követelt. Ennek a nagy figyelmességnek meg is volt a látszatja, hiszen csak a túracipőnk volt rettenetesen sáros, más nem. Jónéhány résztvevőn azonban teljes mértékben látszottak különböző esések nyomai. A túra végéhez közeledve bemegyünk egy bozótos ereszkedőn egy völgybe, majd kimászunk a nagyon csúszós emelekedőn. Elérünk egy földútat, amelyet „Nagy Sáros Pályának” nevezném. Ez bevezetett Szurdokpüspökibe, pontosan az iskolához, ahol befejeztük a kirándulásunkat (19,12 h / 143 m / 55 km).

Természetesen erre az eső is elállt. Megkapjuk az oklevelet és a kitűzőt. Hátul az udvarban a világ legjobb töltöttkáposztáját fogyasztottuk el. Aztán én kellett siessek, mert indult a busz vissza Sirokra, ahol az autónkat hagytuk. Lehelék maradtak az iskolánál hiszen az esti szállásunk itt volt. Én felülök a percre pontosan érkező buszra és már megyünk is Gyöngyösön keresztül vissza Sirokra. Azaz Sirok-Kőkútpusztára, ahonnan rajtoltunk a reggel. Na ez nem volt a legkellemesebb meglepetés, hiszen megtudtam, hogy a busz csak a reggeli rajthoz megy vissza. Én még az 55 km után búnuszban legyalogoltam 6 km-t az autóig. Szerencsére a buszban benyomtam három sportszeletet, így a töltöttkáposztával keverve igen jó energiabombát képezett a testemben. Sok helyen szaladva és boldogan érkeztem vissza az autóhoz. Visszavittem az autót Szurdokpüspökibe a sulihoz, találkozván ismét barátaimmal. Egy kellemes éjszaka után vasárnap reggel 6 órakor keltünk és egy kis reggeli után pakoltunk és várt ránk a 750 km-es autóút.

Nagyon szép eseményen vehettünk részt, köszönöm Melindának és Lehelnek, hogy eljöttek velem.

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése