2016 április 8-án, pénteken este 20 óra körül érkeztünk meg a magyarországi
Sirokra, hogy résztvegyünk az egyik legrangosabb teljesítménytúrán a Mátra
hegységben. Három távolság közül lehetett választani. Puskás Melinda és Barna
Lehel a 35 km-es szakasszal próbálkoztak, én az 55 km-el. Érkezésünk után már
este regisztráltunk és kényelmes fekhelyet készítettünk magunknak a helyi
sportcsarnokban. Egy erdélyi vendéglőből felpakolt miccset és szalmakrumplit
nagy előszeretettel tömtük magunkba kint a sportcsarnok előtti kispadon. 23
órára elaludtunk, elméletileg is felkészülve a másnapra.
Április 9 – szombat reggel 4,30 óra. Én már ezelőtt egy félórával
törölgettem a csipáimat, alig vártam az indulás pillanatát. Felébred mindenki,
már jóval az 5 órai ébresztő előtt, pakolunk és kimentünk a sportcsarnok elé,
ahonnan indult az autóbusz Sirok-Kőkútpusztára, a rajt színhelyére. Elbúcsúztam
Melindától és Leheltől, mivel ők egy másik busszal a Kékes-tetőig mentek. A 6
km-es buszozás hamar eltelt, aminek már nagyon örvendtünk. Bejelentkeztem a
rajtnál, felírták az időt és jó utat kívántak (6,00 h / 158 m / 0 km).
Erre a napra esőt jósoltak a meteósok, ami be is vált. Szerencsére az
útvonalam első szakaszát a Kékesig megúsztam szárazon, de onnan végig esett.
Lett is sár jócskán ami nagyon megnehezítette az előrehaladást. Célom az volt,
hogy befejezzem az 55 km-es távot problémák nélkül, nem számított a teljesített
idő. Mivel elég régóta nem gyalogoltam egy nap ennyit és edzést sem csináltam,
ezért nem is lehetett nagyobb kívánságom. Elindulok egy nagy csapat emberrel,
ki gyorsabban, ki lassabban haladva. Én jól éreztem magam, igyekeztem is a
lehető leggyorsabban talpalni felfele az erdőben. A terep nem volt nehéz, mint
ahogyan számítottam erre. Persze voltak nagyobb ereszkedők-emelkedők, de nem
okoztak semmilyen gondot. Szép erdőben haladtam, helyenként viszonylag jó
kilátásokkal. Sajnos az idő egyre romlott és ködössé vált, így a tájképekben
nem lelhettem örömöket. Na de a rossz időnek is megvolt az előnye, az hogy a
lehető leggyorsabban mehettem. Elhaladok egy frissitő pont mellett, majd
pecsételek az első ellenőrző pontban és folytatom utamat a Kékes felé. Ugyanaz
a ritmusom, nem is gyorsulok, nem is lassulok. Néhány nagyobb emelkedő után,
amely igen megosztja a nagy társaságot felérkezek Magyarország legmagasabb
pontjára a Kékes-tetőre (9,35 – 9,50 h / 1014 m / 19,4 km).
Finom meleg teát iszok és kekszet majszolok a frissítő pontban, készítek
néhány szürkehomályos fotót és indulok tovább. Jól érzem magam, kezdek
bizakodóvá válni, hogy teljesíthető lesz a kiszemelt táv. Egyre jobban és
gyakrabban kezd szemerkélni az eső, de rá sem hederítek, inkább a meneteléssel
foglalkozom. Még nem kellett elővennem az esőköppenyt sem. Egy erős ereszkedő
után aszfaltos útra érkeztem, majd eltértem a Galyatető irányába. Elhaladok ismét
egy ellenőrző pont mellett, majd egy frissítő pont mellett, de itt már annyira
szakad az eső, hogy muszáj volt felvennem az esőkabátot, ha nem akartam bőrig
ázni. Ez aztán ki is tartott szinte a túra végéig. Hamarosan a Galyatetőn
vagyok, a negyedik pecsételő pontnál (11,50 h / 925 m / 29,4 km).
A takaros turistacentrumtól egy obszervatórium irányába megyek felfele
kiépített kavicsos úton. Természetesen nem lett volna semmi értelme felmenni a
magas építményre, mert kilátás úgysem volt. Egy hosszabb szakaszon lejtő
következett, itt nyújtott lépésekkel haladhattam, ami kifejezetten jólesett. Egyetlen
problémát az egyre nagyobb sár jelentette, nagyon csúszott, fokozottan oda
kellett figyelni. Ez csakhamar meglátszott mások hátsó felén, akik nem voltak
annyira figyelmesek. Ismét ellenőrző pontot és frissítő állomást hagyok magam
után, majd érkezek a gyorsított tempómmal az Ágasvár-csúcs alá, amelyet
megmászok. Közvetlenül a csúcs alatt, úgy 38 km után utolérem kedves barátaimat
– Melindát és Lehelt – akik a Kékesről indultak a Hanák Kolos TT-n, a 35 km-es
távon. Itt úgy döntöttem, hogy a túra hátralevő részét nem a gyorsított
tempóval teszem meg, hanem együtt folytatjuk utunkat tovább. Habár Lehel
kitartóan nyaggatott, hogy az én ütememben haladjak, de nekem úgysem az volt a
célom. Aztán néhány kilométer után valahogy beletörődött. Az Ágasvár keskeny
csúcsán pecsételünk, nagyon szakad az eső, nem irigyeljük a kuporogó
pecsételőket, akik egész nap az esőben egy helyben ültek. Aztán a csúcsról egy
ismét hosszabb ereszkedő kínálkozott egészen Mátrakeresztesig, ahol frissítő
pont és a hetedik ellenőrző állomás volt (15,00 – 15,30 h / 392 m / 42 km).
A szakadó esőnek köszönhetően rengetegen kiszálltak a TT-ből, nem volt
kedvük a folytatásra. Nekünk ez meg sem fordult a fejünkben. Én meglepő módon
jól éreztem magam, nem fájt semmi, így nem is panaszkodhattam. A barátaim is
így voltak. Benyomtunk néhány zsemlét bocisajttal és már kapaszkodtunk a
Muzslának. Még 6 km emelkedő és 7 km ereszkedő volt hátra. Tehát összesen 13
km. Lassan de kitartóan egyre közeledünk a csúcshoz, ahol az utolsó ellenőrző
állomás van. Még mindig esik eső, elérjük a pecsételő pontot, majd egyet
szusszanunk és kezdődik az utolsó ereszkedő (17,10 h / 805 m / 48 km).
A hosszadalmas ereszkedő sáros ösvényének köszönhetően nagy
elővigyázatosságot követelt. Ennek a nagy figyelmességnek meg is volt a
látszatja, hiszen csak a túracipőnk volt rettenetesen sáros, más nem. Jónéhány résztvevőn
azonban teljes mértékben látszottak különböző esések nyomai. A túra végéhez
közeledve bemegyünk egy bozótos ereszkedőn egy völgybe, majd kimászunk a nagyon
csúszós emelekedőn. Elérünk egy földútat, amelyet „Nagy Sáros Pályának”
nevezném. Ez bevezetett Szurdokpüspökibe, pontosan az iskolához, ahol
befejeztük a kirándulásunkat (19,12 h / 143 m / 55 km).
Természetesen erre az eső is elállt. Megkapjuk az oklevelet és a kitűzőt. Hátul
az udvarban a világ legjobb töltöttkáposztáját fogyasztottuk el. Aztán én
kellett siessek, mert indult a busz vissza Sirokra, ahol az autónkat hagytuk.
Lehelék maradtak az iskolánál hiszen az esti szállásunk itt volt. Én felülök a
percre pontosan érkező buszra és már megyünk is Gyöngyösön keresztül vissza
Sirokra. Azaz Sirok-Kőkútpusztára, ahonnan rajtoltunk a reggel. Na ez nem volt
a legkellemesebb meglepetés, hiszen megtudtam, hogy a busz csak a reggeli
rajthoz megy vissza. Én még az 55 km után búnuszban legyalogoltam 6 km-t az
autóig. Szerencsére a buszban benyomtam három sportszeletet, így a
töltöttkáposztával keverve igen jó energiabombát képezett a testemben. Sok helyen
szaladva és boldogan érkeztem vissza az autóhoz. Visszavittem az autót
Szurdokpüspökibe a sulihoz, találkozván ismét barátaimmal. Egy kellemes éjszaka
után vasárnap reggel 6 órakor keltünk és egy kis reggeli után pakoltunk és várt
ránk a 750 km-es autóút.
Nagyon szép eseményen vehettünk részt, köszönöm Melindának és Lehelnek,
hogy eljöttek velem.
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése