2016. április 16., szombat

Kisbakancs-túra a Rétyi Nyírbe, ápr 16



2016 április 16-án, szombaton a Rétyi Nyír parkolójában gyűlt össze társaságunk. Eleinte 83 személlyel számoltunk, de egy család később érkezett, így 86-ra bővült csoportunk. Ebből 39 gyerek volt. Viszonylag rövid, de kitartóan esős időszak után ez a szombati nap igen kedvezett a kirándulásnak. Hiszen még nem volt nagyon nagy meleg sem, ezért kényelmesen élvezhető volt az áprilisi Nap melengető hatása.

10 órára volt a találkozó, természetesen az indulásunk időpontja jó fél órával elhúzódott. Nem is lehetett volna másképp. A mai kirándulásunk célja nem a teljesített távolság volt, hanem a résztvevő gyerekek maximális szórakozása. Ígyhát tudtam is hol lesz az első állomás, ahol nagyobb szünetet tervezünk. Az indulásunktól alig egy óra sétával elértünk egy homokkal teli oldalt, ahol letelepedtünk. Ennek az oldalnak és még egy kis tócsának hatalmas sikere volt a gyerekek körében, kedvükre kiszórakozták magukat.

Már a dél is jócskán elmúlt, amikor indultunk tovább. A Nap már magasra hágott, teljes áprilisi erejével ontotta melegét. A tervezett útvonalunk felénél ismét hosszabb szünetet tartottunk. Itt már nagyobb tócsák és homokkal teli gödrök csábították a gyerekeket. Néhányan a tócsát próbálták ki, „homokfürdő-terápiát” végezve, mások inkább a gyíkokat keresték a homokos talajban elég sok sikerrel. Szemmel láthatóan jól érezték magukat a gyerekek, remélem ezáltal a szüleik is. Indulásunk előtt csoportképet készítettünk.

Visszafele kellemesen erdő között vitt az utunk, majd széles tisztásokon kanyarogtunk a parkolóban hagyott autóinkhoz. Eközben néhány társunk lemorzsolódott, volt akinek hamarabb kellett hazamennie. Szerencsésen érkeztünk vissza az indulási pontunkhoz, mindenkitől szívélyesen elbúcsúztunk. A családunk számára csodálatos időtöltésben volt részünk Veletek.

Köszönjük mindenkinek a kiránduláson való részvételt.

Fotók:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése