2016. november 6., vasárnap

Kisbakancs-túra a Dihámhoz, nov 5



Gyönyörű őszi időjárás fogadott bennünket, a Bucsecs-hegység lábánál összegyűlteket. 48-an vettünk részt a kiránduláson, ebből 24 gyerek. A túra kiindulópontja a Gura Diham fogadó parkolója volt. Csípős reggelen kezdtük utunkat eleinte meredekebb hegyoldalon. Az árnyékban fagyos volt a terep, de ahol már a Nap sugarai „megnyaldosták” a földet, ott biza kezdett sár lenni. A kapaszkodó után egy kényelmes erdei ösvényt követtünk a Forrás-réti menedékház irányába (Poiana Izvoarelor). Erdei sétánk alatt egy kiváncsiskodó róka figyelgetett bennünket nagyon közelről, lehetőséget adva nekünk e szép példány lefotózására. Természetesen a gyerekek ujjongtak a látványért. Egyre fennebb érve kezdtük észrevenni az elmúlt napok havazásának megmaradt foltjait. A gyerekek már ezt is nagyon kezdték élvezni, mindvégig az alig néhány centis hóban akartak sétálni. A Forrás-réti menedékház környékén egy hosszabb pihenőt iktattunk be, hiszen a napsütötte havas oldalt a gyerekek kihasználták hóember építésre és szánkózásra.

A menedékháztól a Vörös Őrszem (Pichetul Rosu) irányába mentünk, innen majd a Dihám-menedékház felé kanyarodtunk. A sötét fenyvesben kész élvezet volt menni, a pár centis hó ropogása tetszetősen hangzott a talpunk alatt. Itt már többnyire lefele folytatódott az utunk, ilyenkor egy-egy szaladást is beiktattak a gerekek. A Dihám-menedékháznál nagy volt a tömeg, de így is megkapta mindenki a maga helyét. Főleg kint a napsütéses időben igen kellemes volt az időtöltés. Indulásunk előtt csoportképet készítettünk.

Lefele utunk előre egy kis emelkedővel kezdődött, majd egy kényelmes makadámúton folytattuk immár ténylegesen lefelé. Egy idő után letérünk a Predeál felé vezető útról és megkezdjük az ereszkedést a Gura Diham felé. A széles erei ösvényen jól lehetett haladni, habár egyre lennebb a szép havas tájat a sár váltotta fel. Na de mielőtt autóinkba beültünk volna, a hideg vízű patakban le tudtuk mosni magunkról az út sarát. Jó hangulatban ért véget az idei utolsó kirándulásunk.
Köszönöm mindenkinek, hogy részt vettetek a kiránduláson és találkozzunk jövőben is!

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése