2017. május 22., hétfő

Kisbakancs-túra a Keresztényhavason, máj 21



Már a Brassó Pojána felé utazás egy kicsit „nyakatekert” volt, hiszen Brassóban egy maratonfutás rendeződött, így a Pojána felé vezető utat lezárták. Aztán Barcarozsnyó felől közelítettük meg az üdülőtelepet, emiatt egy órás késéssel indultunk útnak a gyalogtúrára.

35 résztvevő, ebből 16 gyerek vágott neki a nehéz gyerektúrának (1100 m / 10,00 h). Egy jó meredek emelkedővel kezdtük a napot egészen a Dreszter-tisztásig, ahol kifújtuk magunkat (1305 m / 10,40 – 10,55 h). A pihenő után még egy belevaló kapaszkodó következett, majd egyre pihentetőbbé vált az útvonalunk. Azaz pihentetőbb volt remélem a többiek számára, mert a mi kis Csongink a Dresztertől egészen a Ruja-tisztásig a hátihordozóban ordított rendíthetetlenül, hiába adtunk neki bármit. A fülem is sípolt belé. Aztán a későbbiekben kiderült, hogy a pelusból kifolyt a pisije és gondolom csípte is őt keményen. Biztosan emiatt fázott is, mert még a menedékházban is reszketett.

Na de visszatérve a Ruja-tisztáshoz, ott valahogy belealudt a bőgésbe a Csongi, így csendben folytattuk utunkat a csúcs felé. A gyerekek kivétel nélkül nagyon ügyesen kapaszkodtak felfele a meredek sípályán, majd onnan ki a csúcsra (1799 m / 13,10 – 13,30 h). Az idő változékony volt, hol sütött a Nap, hol beborult és fújt a szél. Szerencsére az esőt megúsztuk.

Lefele jóval gyorsabban haladtunk és megérkeztünk a Julius Römer menedékházhoz (1605 m / 14,10 – 15,30 h). Itt volt aki kint a teraszon foglalt helyet, volt aki bent a menedékházban. Jó gyerekbarát hely, játékokkal, kisággyal. Itt a Csongi fiúnk is rendbejött, száraz cuccba raktuk, szerencsére visszatért a kedve a normális kerékvágásba. Ezen úton is köszönjük Tamás Leventének és Orosz Fekete Eszternek meg családjának a hatalmas segítséget a száraz cuccal kapcsolatosan.

Lefele a Vörös-úton jöttünk le. A könnyű sípályán gondok nélkül ereszkedtünk be, majd a Fenyő-sípálya felé fordultunk, egy kényelmes erdei úton. Ezen értünk vissza az autóinkhoz, a túránk kiindulópontjához (1100 m / 17,10 h).

Köszönet minden gyereknek és szülőnek, hogy részt vettetek a túrán. És elnézést a reggeli kellemetlenségért, ami az odautazást illeti.

Fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése