1...2...3 – nem-nem mikrofonpróba, hanem 123-an gyűltünk össze a
Vörös-havas lakatra zárt menedékháza előtt, 2018 május 26-án szombaton. A
csapatban 51 gyerek kirándult velünk, ezen kívül jelen volt Linda kutyus is.
Csodálatos május végi reggelen találkoztunk mindannyian, tökéletes idő
ígérkezett a mai napra, amely be is következett. Mivel a szokásos
hátvéd-sepregető emberek e túrán nem voltak jelen, igen kezdtem aggódni, hogy
most ki fogja vállalni ezt a nagyon nehéz szerepet. Szerencsére Mike
Szilveszter és Sánta Zoltán aktív kisbakancsos apukák egyből eleget tettek a
kérésnek, amelyet itt egyből meg is köszönök. Résztvevők voltak Csíkszeredából,
Kézdivásárhelyről, Brassóból és Sepsiszentgyörgyről. Ezen kívül Magyarországról
is megtiszteltek jelenlétükkel.
Valahogy sikerült összeterelni a társaságot és igyekeztem elmondani a
kirándulásról szóló bevezetőt. Ezek után indultunk is neki a hegynek (1280 m /
9,40 h). A piros háromszög jelzést követtük a Vörös-havas mellékgerincén. Már
induláskor egy meredek emelkedővel volt dolgunk, de reggeli tornaórának
tökéletesen megfelelt. Egy
földrengésmérő-állomás mellett kiegyenesedett a terep, itt lehetőség volt
bevárni mindenkit. Sajnos innen egy család visszatérni kényszerült, habár
útvonalunk ezentúl jóval könnyebbre fordult. A meredek kaptató után nem volt
nehéz dolgunk, enyhébb emelkedők tarkították útvonalunkat. Meg is látszott a
csapaton, hiszen egyre jobban haladtunk. A Vörös-havas csúcsát megkerülve
hamarosan kiértünk a Gropsoarele-csúcs alatti nyeregbe, ahol pihenőt tartottunk
(1803 m / 12,00 – 12,40 h). A gerinc alatt csodálatos piros színben virágzott a
havasszépe. Igyekezett is mindenki a virágokkal fotózkodni. Találkoztunk az AMC
(Asociatia Montana Carpati) néhány önkéntesével, akik jelzésfelujítást végeztek
a hegyen. Az időjárás velünk tartott, egyedül a szél zenéje muzsikált
erőteljesebben. Nagyon jó kilátásunk volt a szélrózsa minden irányába, mivel a
szakadozott felhőplafon magasan helyezkedett el.
Pihenő után indultunk lefele a menedékház irányába. Hosszú kígyózó sorban
meneteltünk a gerincen, érdekes lehetett nézni bennünket főleg a menedékház
irányából, ahogyan a sok turista közlekedik a hegyen. Elértük a piros sáv
főgerinc jelzését, amelyet most már a házig követtünk. Eleinte törpefenyők
között haladtunk, majd leértünk az erdőbe, ahol kényelmes ösvényt tapostunk.
Megérkeztünk a menedékházhoz szerencsésen és mindenféle különleges probléma
nélkül (1595 m / 13,40 – 15,40 h). Sajnos a háznál egyre gyakrabban látni
dzsippel érkező kirándulókat, akik érdekes módon túrabotot is hoznak magukkal.
Mi megadtuk a módját pihenésünknek, kihasználtuk a jó napsütéses időt. Teljesen
elfoglaltuk a menedékház előtti teret. Természetesen a gyerekek a lehető
legaktívabban „pihentek”. Fociztak, kergetőztek, frizbiztek tornásztak, röviden
mintha egy parkban szervezett kiránduláson vettünk volna részt, nem egy
magashegyi túrán. Semmi jelét nem mutatták a fáradtságnak. El is repült
egyhamar ez a két óra és csoportkép készítése után indultunk tovább.
Széles, de nagyon meredek erdei úton jöttünk lefele egészen egy bővizű
forrásig. Attól egy picivel lennebb elhagytuk a Berii völgyet és a sárga sáv
jelzésen egy nagyon kényelmes ösvényen visszamentünk a reggeli
kiindulópontunkhoz. Útközben egy jókora szikla mellett mentünk el, ahol a
gyerekek jórésze kipróbálta a sziklamászó tehetségüket. Hamarosan visszatértünk
a Vörös-havas menedékház mellé, ahol autóink vártak (1280 m / 17,50 h). Nem
sikerült mindenkitől elbúcsúzni, mivel néhányan hazaindultak még mielőtt a
teljes csapat leért volna. Ezt szeretném ha a jövőben többé nem fordulna elő.
„Együtt megyünk együtt jövünk” formában tanultam a természetjárást és ezt
mindenkinek be kell tartania, hiszen ez a helyes az utolsókkal szemben.
Na de most nem kell szívre venni a dolgokat, ettől függetlenül nagyon
szuper csapattal tölthettük a napot és mindenkinek köszönjük a részvételt.
Elnézést kérek azoktól akik reggel kerestek telefonon, sajnos otthon maradt.
Még egyszer köszönöm a szép társaságot és várunk mindenkit szeretettel a
továbbiakban is.
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése