Clabucet - Susai-túra, nov 25

Ismét egy csodálatos vasárnap reggelen gyűltünk össze, pontosan mint egy héttel ezelőtt Busteniben. Ezentúl Predeálon volt a találka a vsútállomás mellett, november hó 25-én. Kilencen köszöntöttük egymást jókedvvel, már alig vártuk, hogy kissé megmozgassuk végtagjainkat (1000 m / 9,00 h). Gyönyörű időjárásnak néztünk elébe és jó esélyünk volt, hogy havat is tapossunk, természetesen épp ilyen télkezdésnek megfelelőt.

Nos el is indultunk szapora léptekkel a műút mentén, majd jobbra tértünk a Clabucet-sípálya irányába. Reggeliben egy szálloda előtt igen hangos zene kísért egy darabig bennünket, habár nem értettük ennek értelmét, hiszen rajtunk kívül senki sem volt. Letértünk az aszfaltos útról és a sípálya szélén kezdtük a kaptatót. Egy darabig kék háromszöget követtünk, amely megfelelő állapotban található a fákon. A kaptató ellenére meglepően jól haladtunk a laza tempónak köszönhetően. Egy széles erdei ösvényen hagytuk el rövid időre a sípályát és egy jóval enyhébb útszakaszt követtünk felfele. Amikor ismét a sípályára értünk, egy utolsó – de nagyon meredek – kapaszkodó leküzdése után máris fent álltunk sziporkázó napsütésben a Clabucet felvonó felső állomásánál (1440 m / 10,20 – 11,00 h).

Tízóraizás közben kémleltük a tájat. Fantasztikusan látszott a Bucsecs szinte kézzel elérhető tömbje. Minden völgy és sziklaél tisztán kirajzolódott előttünk. Még az Omul-csúcs tetején levő meteoállomás is jól kivehető volt. Ezen kívül a Királykő teljes gerincét láttuk, majd északra a Keresztény- és Nagykőhavas párosban gyönyörködtünk. Az utóbbi két hegy között a háttérben a Hargita vonulata zárta a láthatárt.

Mindezekután egy csoportképet készítettünk és indultunk tovább. A Kakas-sípályán való ereszkedés következett, amely eleinte meredeken lejtett, majd fokozatosan enyhült. Egy jó szintkülönbségvesztés után elhagytuk a sípályát és egy nyeregben kék kereszt jelzést követve gyönyörű fenyőfák között lépdestünk. Jókora macinyomok ékesítették előttünk a csillogó havat, amely arra következtetett, hogy gyakran jár errefelé a „málnapásztor”. Ezen a szakaszon néhányan igyekeztünk beszerezni a közelgő adventi ünnepekre készülő koszorú alapanyagait. Éspedig tobozokat, zuzmót, fenyőágakat. A nyereg után fokozatos emelkedőben volt részünk és az ösvényünk bal oldalán megtaláltuk a már jólismert régi határkövet. Megérdemelt egy csoportfotót, majd folytattuk felfele utunkat.  Nemsokára a Susai-menedékház napsütötte teraszára érkeztünk, ahol lepakoltunk, pihentünk és ettünk (1450 m / 12,45 – 13,40 h).

Hát most inkább szálloda mint menedékház, a turisták nagyrésze autóval közelíti meg. Az árak is jóformán duplája az elmúlt heti Dihám menedékházban tapasztaltnak, de ez éppen nem állított meg, hogy megkóstoljuk levesüket vagy kávéjukat. Jó hangulatban ettünk, élveztük a napsütést, egyébb nem is kellett.

Lefele út következett egészen Predeálig, a piros sáv főgerincjelzés mentén. Nem volt okunk sietni, beszélgetések közben észrevétlenül érkeztünk meg az ország legmagasabban fekvő városába. Az aszfalton még legyalogoltunk az állomásig, ahol pontot tettünk túránk végére (1000 m / 15,15 h).

Egy nagyon szép napot töltöttünk, csodálatos társaságunkkal Predeál környékén. Ezt köszönöm Nektek!

Fotók itt

A Bucsecs alja, nov 18

2018 november 18-án 15-en gyűltünk össze Busteniben az Alpin menedékház mellett. Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről, Brassóból és Sepsiszentgyörgyről voltunk jelen. Az elmúlt napok zimankós időjárása után csillogó égbolttal kecsegtetett a mai vasárnap.

Az egybegyűltek köszöntése után el is indultunk (800 m / 9,15 h). Pontosan induláskor fantasztikusan jól látszott a Caraiman és Kostila tömbje, igyekeztünk is  minden részleteit beazonosítani. A piros háromszög jelzést követtük az erdőben. Eleinte meredekebb szakaszt kellett leküzdenünk, majd megenyhült a terep. A havas ösvényben jól haladtunk, még csak nem is csúszott lábunk alatt a talaj. A Kostila-tisztás környékén már jelentősebb hómennyiségben gyalogoltunk, a táj egészen téliesre váltott. Elhagytuk a Szarvasok-völgye felé tartó letérőt, mi folytattuk kitartóan a Vörös Őrszem felé. A Molnár-völgye szádában a fák között jól észrevehetően pontosan felettünk tornyosultak az impozáns sziklafogak. Havas erdőben meneteltünk, csak a hó vastagsága amely alig volt 20 centi emlékeztetett arra, hogy még nincs tél. Hamarosan a Vörös Őrszemnél álltunk, rövid pihenőt beiktatva (1450 m / 12,00 – 12,15 h).

Kis falatozás után e turistaösvények csomópontjától direkt a Dihám-menedékház felé vettük utunkat, most már piros pont jelzésen. A sűrű fenyőfák között szibériai táj varázsolódott elénk, hiszen északi oldalban voltunk, ahová nem süt be a Nap. Az egész táj egységesen fehér köntöst öltött magára. Ennek árnyékában észrevétlenül érkeztünk a menedékház közelébe, amelynek nagy tisztásáról volt mit bámészkodni a Bucsecs irányába. Teljes pompájában mutatkozott a Nagy Buksoj és a Molnár-gerinc tüskés fogai.

A menedékházhoz érve szokásunkhoz hívően meleg ételt fogyasztottunk és a többség kint napozott (1350 m / 13,00 – 14,00 h). Jó hangulatú pihenés után csoportképet készítettünk és indultunk Busteni irányába. Kék háromszögön hamar leértünk a Dihám torkolatánál található vendéglőhöz, ahonnan aszfaltos úton meneteltünk Busteni felé. A város előtt rövidítésképpen ismét erdőben kapaszkodtunk felfele egy keveset, amelynek eredményeképpen máris az Alpin-menedékház melletti autóinknál találtuk magunkat (800 m / 16,20 h).

Nagyon jó társasággal és sikeresen jártuk végig a kitervezett útvonalat. Köszönjük a részvételt! Új embereket ismertünk meg, akik Brassóban egy új hostelt üzemeltetnek. Kedvesen meghívtak a túra után bennünket hozzájuk egy italra és volt is aki eleget tudott tenni a meghívásnak. Ezt ezen az úton is megköszönjük nekik. És kívánjuk, hogy a brassói Zozo hostelben minél több turista szálljon meg!

Fotók itt

Zászpás-túra, nov 10

2018 november 10-e reggel csípős, de nagyon szép időjárás fogadott bennünket a Maros-folyó szorosa. Kilencen gyűltünk össze a kirándulásra, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről. Mi utóbbiak szinte 200 km-t utaztunk a helyszínig, de kimondhatatlanul megérte a mindenféle velejáró, hiszen új helyre mentünk mindannyian.

El is indultunk a nyágrai vasútállomás mellől (620 m / 7,30 h). A friss reggelen kénytelen módon szedtük gyorsabban a lábainkat, hiszen a csípős hideg erre késztetett. Egy erdőkitermelő úton követtük a sárga pontot, amely különben a mai nap turistajelzése volt számunkra. Az útvonal nagyon jól követhető, teljesen újrafestett jelzésekkel. Rátértünk a Hét-tisztás irányába, dél irányba menetelve. Enyhe és meredekebb emelkedők tarkították útvonalunkat, mígnem kiértünk az erdőből. Gyönyörű kilátásban volt részünk a Kelemen havasokra, nagyon jó érzés más vidékeket látni mint a számunkra megszokottakat. Alig teltünk be a látvánnyal, igyekeztünk minél többet fotózni. A hely meg is érdemelte, hogy több időt is eltöltsünk ezen a csodálatos tisztáson.

Kényelmes útszakasz következett és a tisztás szélén, az erdőbe való bemenetel előtt már megpillantottuk a fák között a Zászpást. Közelinek tűnt, de mivel egy kerülő úton vezett az ösvényünk, így jelentős távolságot kellett még addig lejárjunk. Az Égett-tető oldalában rúgtuk az avart, majd ismét egy csodálatra méltó tisztás következett, éspedig a Kádár-tisztás. Egy vékonyka forrást is találtunk, amely fenyőfa alól forrt, sajnos alig lehetett belőle fogyasztani, gondolom az utóbbi száraz időszaknak köszönhetően van ennyire apadóformában. Nos kihasználtuk a Nap sugarait, kis pihenőt beiktatva (1100 m / 10,30 h).

Túraútvonalunk jobbra, vagyis nyugat irányba fordult. Eleinte enyhén lefele vezetett utunk, ezt kihasználva jókedvűen masíroztunk, jókat beszélgettünk. Éles kanyart vettünk ismét jobbra, a jelzés tökéletesen mutatta a menetirányt. Visszapillantva láttuk, hogy egyik túratársunk nincs köztünk. Nos hát bevárjuk. Igen ám, de nem érkezett. Telefonjel ezen a részen nem volt. Kezdtünk aggódni, gyorsan ahogyan csak tudtam visszamentem egészen a Kádár tisztásig, közben kiáltva az eltűnt nevét. Az erdő érdekes módon visszhangozta kiáltásaimat, de most ez a különleges dolog nemigazán érdekelt. Egyre jobban aggódtam és már a többiek is izgultak rendesen. Visszatértem a csapathoz és most már ketten indultunk el egy lehetséges másik irányba, pont ott ahol az utolsó éles kanyart bevettük. Nos mi egyenesen lefele keresgéltünk, a társam hátrább maradt. Egyre kiabáltam, sehol semmi. Már egészen jól leereszkedtem, bokros, kidőlt fák között csörtettem. Egyszer csak valami hangot hallok a kiáltásom után. Még ereszkedem és kiabálok, a válasz egyre hangosabb, úgyhogy megnyugodtam. Mintha egy követ vettek volna le a szívemről, amikor megláttam az eltűnt társunkat. Valahogy visszamásztunk a társainkhoz, akik szintén megnyugodva vették az esetet. Innen tovább maximálisan ügyelve egymásra folytattuk utunkat.

Az útszakaszunk legnehezebb része következett. A Zászpás-csúcs alatt egy úgymond átkelést kellett megejtenünk egészen a Zászpás tisztásig. Itt a menetelésünket nagyon megnehezítette a kidőlt fák tömkelege. Mintha akadályversenyen lettünk volna. Nem is haladtunk a kívánt ütemben, inkább a testi épségünkre kellett vigyázni. Végre kiértünk a tisztásra, egy rövid pihenőt beiktatva.

A tisztásról nagyon meredek kapaszkodó várt ránk a csúcs irányába. Körülbelül 150-200 m szintet kellett legyúrni, meredek erdei ösvényen és sziklákon. Egyik túratársunk inkább lent megvárt bennünket, nem vállalta be a kapaszkodót, így nyolcan örülhettünk a leírhatatlan kilátásnak a Zászpásról (1276 m / 13,30 – 14,20 h). A Kelemen-havasok teljes gerince előttünk állt, illetve a Görgényi-havasok hatalmas erdei voltak karnyújtásnyira. Egyik túratársunk épp szerette volna távcsövével kémlelni a tájat, amikor észrevette hiányát. Eszébe jutott szerencsére, hogy az eltűnési eset közben tette le, a könnyebb mozgás miatt. Nos ebédelés után elbúcsúzott tőlünk és visszament a távcső keresésére. Úgy maradtunk el, hogy miután megtalálja, már nem jön vissza, hanem lemegy azon az úton amelyen feljöttünk. Sok szerencsét kívánva neki, elindult.

Mi is nemsokára indultunk vissza a meredeken, amelyen hamar le is mentünk. A várakozó túratársunkat is magunk mellé vettük, így megkezdtük a Szuhakány gerincen való ereszkedést. Itt kilátásban nem nagyon volt részünk, de az útszakasz nagyon tetszett, hiszen sok helyen keskeny, de  jól követhető ösvény vezetett a fenyvesben. A végén egy szupermeredek ereszkedővel érkeztünk vissza Nyágra településre. Elénkbe jött a távcsöves túratásunk, aki már jóval előtte közölte telefonon, hogy megtalálta az alkalmatosságát. A túra utolsó kilométerét teljes létszámban tettük tehát meg (620 m / 16,15 h).

Na de még nincs vége...ugyanis a nyágrai vasútállomás mellett egy nagybányai ismerősünkre bukkantunk, akiről kiderült, hogy erre a túrára jött volna velünk, de a megbszélt időpontban nem volt a helyszínen. A Zászpást azonban ő is kipipálta, csak egy másik útvonalon. Kellemes meglepetés érte a hölgyeket, hiszen rózsákkal lepte meg őket és egy doboz teasüteménnyel akart kedveskedni a csúcson, amely aztán végül hozzám került. Köszönjük a nagylelkű és kellemes meglepetését.

Eljött tehát a búcsúzkodás pillanata. A vasútállomás melletti vegyesboltból megvásároltuk a ki-ki maga búcsúitalát és  az elfogyasztása után indultunk haza autóinkkal.

Köszönöm mindenkinek, hogy együtt fedeztük fel a Zászpás rejtelmeit némi izgalommal fűszerezve.

Fotók itt