Ismét egy csodálatos vasárnap reggelen gyűltünk össze, pontosan mint egy
héttel ezelőtt Busteniben. Ezentúl Predeálon volt a találka a vsútállomás
mellett, november hó 25-én. Kilencen köszöntöttük egymást jókedvvel, már alig
vártuk, hogy kissé megmozgassuk végtagjainkat (1000 m / 9,00 h). Gyönyörű időjárásnak
néztünk elébe és jó esélyünk volt, hogy havat is tapossunk, természetesen épp
ilyen télkezdésnek megfelelőt.
Nos el is indultunk szapora léptekkel a műút mentén, majd jobbra tértünk a
Clabucet-sípálya irányába. Reggeliben egy szálloda előtt igen hangos zene
kísért egy darabig bennünket, habár nem értettük ennek értelmét, hiszen rajtunk
kívül senki sem volt. Letértünk az aszfaltos útról és a sípálya szélén kezdtük
a kaptatót. Egy darabig kék háromszöget követtünk, amely megfelelő állapotban
található a fákon. A kaptató ellenére meglepően jól haladtunk a laza tempónak
köszönhetően. Egy széles erdei ösvényen hagytuk el rövid időre a sípályát és
egy jóval enyhébb útszakaszt követtünk felfele. Amikor ismét a sípályára
értünk, egy utolsó – de nagyon meredek – kapaszkodó leküzdése után máris fent
álltunk sziporkázó napsütésben a Clabucet felvonó felső állomásánál (1440 m /
10,20 – 11,00 h).
Tízóraizás közben kémleltük a tájat. Fantasztikusan látszott a Bucsecs
szinte kézzel elérhető tömbje. Minden völgy és sziklaél tisztán kirajzolódott
előttünk. Még az Omul-csúcs tetején levő meteoállomás is jól kivehető volt. Ezen
kívül a Királykő teljes gerincét láttuk, majd északra a Keresztény- és
Nagykőhavas párosban gyönyörködtünk. Az utóbbi két hegy között a háttérben a
Hargita vonulata zárta a láthatárt.
Mindezekután egy csoportképet készítettünk és indultunk tovább. A Kakas-sípályán
való ereszkedés következett, amely eleinte meredeken lejtett, majd fokozatosan
enyhült. Egy jó szintkülönbségvesztés után elhagytuk a sípályát és egy
nyeregben kék kereszt jelzést követve gyönyörű fenyőfák között lépdestünk. Jókora
macinyomok ékesítették előttünk a csillogó havat, amely arra következtetett,
hogy gyakran jár errefelé a „málnapásztor”. Ezen a szakaszon néhányan
igyekeztünk beszerezni a közelgő adventi ünnepekre készülő koszorú
alapanyagait. Éspedig tobozokat, zuzmót, fenyőágakat. A nyereg után fokozatos
emelkedőben volt részünk és az ösvényünk bal oldalán megtaláltuk a már
jólismert régi határkövet. Megérdemelt egy csoportfotót, majd folytattuk
felfele utunkat. Nemsokára a
Susai-menedékház napsütötte teraszára érkeztünk, ahol lepakoltunk, pihentünk és
ettünk (1450 m / 12,45 – 13,40 h).
Hát most inkább szálloda mint menedékház, a turisták nagyrésze autóval
közelíti meg. Az árak is jóformán duplája az elmúlt heti Dihám menedékházban
tapasztaltnak, de ez éppen nem állított meg, hogy megkóstoljuk levesüket vagy
kávéjukat. Jó hangulatban ettünk, élveztük a napsütést, egyébb nem is kellett.
Lefele út következett egészen Predeálig, a piros sáv főgerincjelzés mentén.
Nem volt okunk sietni, beszélgetések közben észrevétlenül érkeztünk meg az
ország legmagasabban fekvő városába. Az aszfalton még legyalogoltunk az
állomásig, ahol pontot tettünk túránk végére (1000 m / 15,15 h).
Egy nagyon szép napot töltöttünk, csodálatos társaságunkkal Predeál
környékén. Ezt köszönöm Nektek!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése