Zászpás-túra, nov 10

2018 november 10-e reggel csípős, de nagyon szép időjárás fogadott bennünket a Maros-folyó szorosa. Kilencen gyűltünk össze a kirándulásra, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről. Mi utóbbiak szinte 200 km-t utaztunk a helyszínig, de kimondhatatlanul megérte a mindenféle velejáró, hiszen új helyre mentünk mindannyian.

El is indultunk a nyágrai vasútállomás mellől (620 m / 7,30 h). A friss reggelen kénytelen módon szedtük gyorsabban a lábainkat, hiszen a csípős hideg erre késztetett. Egy erdőkitermelő úton követtük a sárga pontot, amely különben a mai nap turistajelzése volt számunkra. Az útvonal nagyon jól követhető, teljesen újrafestett jelzésekkel. Rátértünk a Hét-tisztás irányába, dél irányba menetelve. Enyhe és meredekebb emelkedők tarkították útvonalunkat, mígnem kiértünk az erdőből. Gyönyörű kilátásban volt részünk a Kelemen havasokra, nagyon jó érzés más vidékeket látni mint a számunkra megszokottakat. Alig teltünk be a látvánnyal, igyekeztünk minél többet fotózni. A hely meg is érdemelte, hogy több időt is eltöltsünk ezen a csodálatos tisztáson.

Kényelmes útszakasz következett és a tisztás szélén, az erdőbe való bemenetel előtt már megpillantottuk a fák között a Zászpást. Közelinek tűnt, de mivel egy kerülő úton vezett az ösvényünk, így jelentős távolságot kellett még addig lejárjunk. Az Égett-tető oldalában rúgtuk az avart, majd ismét egy csodálatra méltó tisztás következett, éspedig a Kádár-tisztás. Egy vékonyka forrást is találtunk, amely fenyőfa alól forrt, sajnos alig lehetett belőle fogyasztani, gondolom az utóbbi száraz időszaknak köszönhetően van ennyire apadóformában. Nos kihasználtuk a Nap sugarait, kis pihenőt beiktatva (1100 m / 10,30 h).

Túraútvonalunk jobbra, vagyis nyugat irányba fordult. Eleinte enyhén lefele vezetett utunk, ezt kihasználva jókedvűen masíroztunk, jókat beszélgettünk. Éles kanyart vettünk ismét jobbra, a jelzés tökéletesen mutatta a menetirányt. Visszapillantva láttuk, hogy egyik túratársunk nincs köztünk. Nos hát bevárjuk. Igen ám, de nem érkezett. Telefonjel ezen a részen nem volt. Kezdtünk aggódni, gyorsan ahogyan csak tudtam visszamentem egészen a Kádár tisztásig, közben kiáltva az eltűnt nevét. Az erdő érdekes módon visszhangozta kiáltásaimat, de most ez a különleges dolog nemigazán érdekelt. Egyre jobban aggódtam és már a többiek is izgultak rendesen. Visszatértem a csapathoz és most már ketten indultunk el egy lehetséges másik irányba, pont ott ahol az utolsó éles kanyart bevettük. Nos mi egyenesen lefele keresgéltünk, a társam hátrább maradt. Egyre kiabáltam, sehol semmi. Már egészen jól leereszkedtem, bokros, kidőlt fák között csörtettem. Egyszer csak valami hangot hallok a kiáltásom után. Még ereszkedem és kiabálok, a válasz egyre hangosabb, úgyhogy megnyugodtam. Mintha egy követ vettek volna le a szívemről, amikor megláttam az eltűnt társunkat. Valahogy visszamásztunk a társainkhoz, akik szintén megnyugodva vették az esetet. Innen tovább maximálisan ügyelve egymásra folytattuk utunkat.

Az útszakaszunk legnehezebb része következett. A Zászpás-csúcs alatt egy úgymond átkelést kellett megejtenünk egészen a Zászpás tisztásig. Itt a menetelésünket nagyon megnehezítette a kidőlt fák tömkelege. Mintha akadályversenyen lettünk volna. Nem is haladtunk a kívánt ütemben, inkább a testi épségünkre kellett vigyázni. Végre kiértünk a tisztásra, egy rövid pihenőt beiktatva.

A tisztásról nagyon meredek kapaszkodó várt ránk a csúcs irányába. Körülbelül 150-200 m szintet kellett legyúrni, meredek erdei ösvényen és sziklákon. Egyik túratársunk inkább lent megvárt bennünket, nem vállalta be a kapaszkodót, így nyolcan örülhettünk a leírhatatlan kilátásnak a Zászpásról (1276 m / 13,30 – 14,20 h). A Kelemen-havasok teljes gerince előttünk állt, illetve a Görgényi-havasok hatalmas erdei voltak karnyújtásnyira. Egyik túratársunk épp szerette volna távcsövével kémlelni a tájat, amikor észrevette hiányát. Eszébe jutott szerencsére, hogy az eltűnési eset közben tette le, a könnyebb mozgás miatt. Nos ebédelés után elbúcsúzott tőlünk és visszament a távcső keresésére. Úgy maradtunk el, hogy miután megtalálja, már nem jön vissza, hanem lemegy azon az úton amelyen feljöttünk. Sok szerencsét kívánva neki, elindult.

Mi is nemsokára indultunk vissza a meredeken, amelyen hamar le is mentünk. A várakozó túratársunkat is magunk mellé vettük, így megkezdtük a Szuhakány gerincen való ereszkedést. Itt kilátásban nem nagyon volt részünk, de az útszakasz nagyon tetszett, hiszen sok helyen keskeny, de  jól követhető ösvény vezetett a fenyvesben. A végén egy szupermeredek ereszkedővel érkeztünk vissza Nyágra településre. Elénkbe jött a távcsöves túratásunk, aki már jóval előtte közölte telefonon, hogy megtalálta az alkalmatosságát. A túra utolsó kilométerét teljes létszámban tettük tehát meg (620 m / 16,15 h).

Na de még nincs vége...ugyanis a nyágrai vasútállomás mellett egy nagybányai ismerősünkre bukkantunk, akiről kiderült, hogy erre a túrára jött volna velünk, de a megbszélt időpontban nem volt a helyszínen. A Zászpást azonban ő is kipipálta, csak egy másik útvonalon. Kellemes meglepetés érte a hölgyeket, hiszen rózsákkal lepte meg őket és egy doboz teasüteménnyel akart kedveskedni a csúcson, amely aztán végül hozzám került. Köszönjük a nagylelkű és kellemes meglepetését.

Eljött tehát a búcsúzkodás pillanata. A vasútállomás melletti vegyesboltból megvásároltuk a ki-ki maga búcsúitalát és  az elfogyasztása után indultunk haza autóinkkal.

Köszönöm mindenkinek, hogy együtt fedeztük fel a Zászpás rejtelmeit némi izgalommal fűszerezve.

Fotók itt