2018. november 19., hétfő

A Bucsecs alja, nov 18



2018 november 18-án 15-en gyűltünk össze Busteniben az Alpin menedékház mellett. Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről, Brassóból és Sepsiszentgyörgyről voltunk jelen. Az elmúlt napok zimankós időjárása után csillogó égbolttal kecsegtetett a mai vasárnap.

Az egybegyűltek köszöntése után el is indultunk (800 m / 9,15 h). Pontosan induláskor fantasztikusan jól látszott a Caraiman és Kostila tömbje, igyekeztünk is  minden részleteit beazonosítani. A piros háromszög jelzést követtük az erdőben. Eleinte meredekebb szakaszt kellett leküzdenünk, majd megenyhült a terep. A havas ösvényben jól haladtunk, még csak nem is csúszott lábunk alatt a talaj. A Kostila-tisztás környékén már jelentősebb hómennyiségben gyalogoltunk, a táj egészen téliesre váltott. Elhagytuk a Szarvasok-völgye felé tartó letérőt, mi folytattuk kitartóan a Vörös Őrszem felé. A Molnár-völgye szádában a fák között jól észrevehetően pontosan felettünk tornyosultak az impozáns sziklafogak. Havas erdőben meneteltünk, csak a hó vastagsága amely alig volt 20 centi emlékeztetett arra, hogy még nincs tél. Hamarosan a Vörös Őrszemnél álltunk, rövid pihenőt beiktatva (1450 m / 12,00 – 12,15 h).

Kis falatozás után e turistaösvények csomópontjától direkt a Dihám-menedékház felé vettük utunkat, most már piros pont jelzésen. A sűrű fenyőfák között szibériai táj varázsolódott elénk, hiszen északi oldalban voltunk, ahová nem süt be a Nap. Az egész táj egységesen fehér köntöst öltött magára. Ennek árnyékában észrevétlenül érkeztünk a menedékház közelébe, amelynek nagy tisztásáról volt mit bámészkodni a Bucsecs irányába. Teljes pompájában mutatkozott a Nagy Buksoj és a Molnár-gerinc tüskés fogai.

A menedékházhoz érve szokásunkhoz hívően meleg ételt fogyasztottunk és a többség kint napozott (1350 m / 13,00 – 14,00 h). Jó hangulatú pihenés után csoportképet készítettünk és indultunk Busteni irányába. Kék háromszögön hamar leértünk a Dihám torkolatánál található vendéglőhöz, ahonnan aszfaltos úton meneteltünk Busteni felé. A város előtt rövidítésképpen ismét erdőben kapaszkodtunk felfele egy keveset, amelynek eredményeképpen máris az Alpin-menedékház melletti autóinknál találtuk magunkat (800 m / 16,20 h).

Nagyon jó társasággal és sikeresen jártuk végig a kitervezett útvonalat. Köszönjük a részvételt! Új embereket ismertünk meg, akik Brassóban egy új hostelt üzemeltetnek. Kedvesen meghívtak a túra után bennünket hozzájuk egy italra és volt is aki eleget tudott tenni a meghívásnak. Ezt ezen az úton is megköszönjük nekik. És kívánjuk, hogy a brassói Zozo hostelben minél több turista szálljon meg!

Fotók itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése