Téli Bodoki-havas túra, jan 13

2019 január 13-án vasárnap 15-en szökkentünk le Málnáson a vonatról (600 m / 7,00 h). Itt még nem köszöntöttem az egybegyűlteket, hanem egy nagyon keveset gyalogoltunk a műút mellett Sepsiszentgyörgy irányába, addig amíg a kék ponttal jelzett utunk letért róla az erdő felé. Nos épp alig virradt amikor a Herec dombja alatt köszöntöttük egymást, a hónak köszönhetően azonban nem kellett fejlámpáinkat elővegyük.

Egy klasszikus útvonal lejárása volt a cél, a Herec- és Kincsás várak érintésével akartunk feljutni a Bodoki tetőre, majd a lejövetelt a Henter mezején keresztül a Száldobos-patak völgyén lefele terveztük. Nyáron egy átlagos kirándulásnak számít, télen a hóviszonyoktól függően nagyon megnehezedhet a túra jellege. Nos most telibe kaptuk a telet úgymond, hiszen nagyon nagy havat kellett törnünk az útvonalunk során.

Tehát még szürke homályban vidáman indultunk egy erdőkitermelő úton. Kényelmesen haladtunk egy traktor keréknyomában. Sajnos ez a kényelem nagyon keveset tartott, hiszen útvonalunk egy meredek kapaszkodót követett a Herec-vár romjai irányába. Természetesen innen híre-hamva sem voltak nyomoknak, saját magunknak kellett elvégeznünk ezt a nemes munkát. Friss erőben nem is okozott semmi problémát, lassú de kitartó ritmusban értük el a Herec-vár romjait (720 m / 8,15 – 8,45 h). Itt Karda Zoltán barátunk egy nagyon értékes történelem(fél)órát tartott számunkra, amelyet nagy figyelemmel követtünk. Csodáltuk azt a képességét, ahogyan szemrebbenés nélkül folyékonyan és érthetően elmagyarázta nekünk a hely történetét és nemcsak.

Helyben állva biza sokat nem lehetett maradni, ezért elkezdtük menetelésünket felfele. Követtük jelzésünket a gyönyörű bükkösben, közben egyre nagyon havat taposva. Lassú tempónkat betartottuk, több rövid pihenőt is beiktattunk utunk során. Ez szüksges is volt, hiszen nagy hóban nem akartuk egyből kifullasztani magunkat. És sejtettük mi vár ránk a felső régiókban. Néhány mesterséges tisztást is érintettünk, ahonnan viszonylag jó kilátásunk volt az adott irányban, de a felhőplafon leereszkedése miatt a felső területeket nem láthattuk. Egyre közeledtünk a Kincsás-vár alatti menedékhelyhez. A hó már térdig ért, nagyon nehezen ment az úttörés. A tisztásra kiérve a szél által összehordott havat egyre nehezebben lehetett leküzdeni. Na de a kitartásunk meghozta gyümölcsét és máris a menedékhely mellett álltunk (1000 m / 11,00 – 11,45).

A létesítményt a Háromszéki Hegyimentők építették a tavaly, tehát újszerű álapotban van. Kényelemesen 4 személy fér el a priccseken, de a földön akár 10 személy is elalhat. Tisztaság jellemezte a kis szobát és minden a lehető legnagyobb rendben volt. Beírtuk nevünket a füzetbe, bizonyítva ezáltal, hogy ott jártunk. Odabent elfogyasztottuk ételünket, ha még állva is de széltől védett kuckóban sokkal jobban estek a falatok.

Indulásunk előtt kisepertük az általunk behordott havat, bereteszeltük az ajtót és néhány csoportkép készítése után indultunk a Bodoki-tető felé. Az utunk legnehezebb szakasza következett innen a Bodoki tetőn keresztül a Henter mezőig. Nagyon lassan lehetett haladni a térden néha felül érő hóban. A hófuvások még nehezítették előrehaladásunkat. Egy szakasz után a 14 éves – de túrázásban tapasztalt – Gergő átvette a hótörés szerepét és egészen a csúcsig elől haladt. A Bodoki tetőn teljes ködbe értünk, semmi kilátásban nem volt részünk (1192 m / 12,45 – 13,10 h). Szerencsére a szél nem zavart annyira, így nagyon jó hangulatban telt az ottlétünk. A két serdülőkori gyerek egy hóval teljesen befedett fenyőfa alá ástak egy igen érdekes menedéket, amelyben végig szórakoztak. Mi elkoccintottunk az egészségünkre, közben érdekes történeteket hallgatva egyik-másik túratársunk részéről.

Eljött az indulás ideje. A Henter mezejéig kb 2-3 km távolságot kell gyalogolni, de főleg az elején végtelenségnek tűnt annak az elérése. Sanyi barátunk vette át a hótörő szerepét, aki rendíthetetlenül dolgozott, addig a pontig ahol rátaláltunk egy motorosszán nyomára. Hú ez nagy segítség volt, legalább néhány száz métert kényelmesen pihenve haladhattunk a Bodoki-havas főgerincén. Na de itt sem tartott a kényelem soká, mivel a Száldobos-patak irányába ismét szűz havat kellett kitörnünk, immár sárga pont jelzésen. Nagyjából bevettük az irányt, egy részleges offline térkép is segítségünkre volt Zsoltnak köszönhetően. Kemény munka következett ismét, a Henter mezeje alatt traverzáltunk át a mellékgerincre, amelyen szándékoztunk lemenni. Hát enyhén mondva óriási volt a boldogság, amikor végre eljött az ereszkedés pillanata.

A nagy hó teljesen kimerítette a csapatot, annyira, hogy lefele is nagyon lassan meneteltünk. A havat még lefele is igen nehezen lehetett törni, de egyre lennebb már csökkent annak a mennyisége. A geincről letérve  a Száldobos-patak felé való meredekebb ereszkedés már jóval könnyebben ment. A patak völgyébe leérve utolért a sötétség, de már ez nem okozott semmiféle problémát, hiszen az erdőkitermelő úton egy traktornyomot követhettünk a túránk utolsó szakaszán. Mindenki nagy üdvrivalgással fogadta ezt a kényelmes terepet.

Észrevettük, hogy vonatunkat lekéssük, így alternatív módokat kerestünk a hazajövetelre. Kiértünk Málnás és Mikóújfalu közötti műútra, ahol két taxival és két magánautóval rögtön megoldottuk a hazaszállítást (650 m / 18,00 h).

Köszönöm e csodálatos társaságnak, hogy eleget tettek a túrafelhívásra. Nélkületek biztosan nem sikerült volna, főleg emberhiányban visszajövetelre kényszerültünk volna a menedékhelytől. Köszönöm  a 14 éves Gergőnek, Sanyinak, a nyáron még bokatörésben szenvedett Palikának akik most is kivették a részt a hótörésben. Köszönet Karda Zoltánnak az értékes történelmi beszámolóját. Köszönet az egész csapatnak, akik a legnehezebb percekben is vidámak tudtak maradni, még a túra végén is J . Egyik társunk részéről kritikai hangnem is elhangzódott, éspedig felelőtlenül vezettem a túrát. Vagyis hamarabb be kellett volna ereszkedni a sötétség elkerülése végett. A sötétséget így is nagyjából elkerültük és az ismeretlenbe és a nagy hóba nemigazán szerettem volna bevinni a társaságot. Na de vállalom a kritikát is hiszen a vonatot nem értük el, de szerencsére a hívott autóknak köszönhetően pontosan idejébe hazaértünk.

Köszönöm még egyszer mindenkinek és szeretettel várlak máskor is!

Fotók itt

Hótaposás a Keresztényhavason

2019 január 6-án vasárnap a Négyfalusi EKE által szervezett túrán vettem részt, amely a Keresztényhavasra volt kihírdetve. Kovács Karcsi alelnök és túravezető meghívására 7-en jelentkeztünk, a helyiek mellett ketten Sepsiszentgyörgyről.

Busszal mentünk Alsó Tömösig, ahol mindannyian találkoztunk. A kék kereszt jelzésen indultunk (600 m / 9,45 h), célunk a Nagy Lámba völgyön keresztül kimenni a Ruja rétre és onnan a Julius Römer menedékház megközelítése. Nos hát nagy hóra is számítottunk, már idelent a régire rárakódott jó 10 cm-es porhavat rugdostunk. Kb 4 km-en keresztül egy erdőkitermelő utat követtünk. Ezen szerencsénk volt, hiszen korábban két hódeszkás fiatalember pontosan szembeereszkedett velünk. A hódeszka nyomában jelentősen könnyebben ment a hótörés. Már-már megkönnyebbülve képzeltük a völgyön való feljutás lehetőségét, kihasználva a hódeszkás nyomokat. Hát csak képzeltük...

Elértük az erdőkitermelő út végét, egy régi vadászház szomszédságában (950 m / 10,50 h). A hóba egyre mélyebbre tapostunk és lazán, de kitartóan szállingózott a hó. Rövid szünet után az utunk legnehezebb szakaszának vágtunk neki. Még egyelőre a hódeszkások nyomát követtük, de egyszer csak észrevettük, hogy más irányból ereszkedtek. Hiszen a jelzésünk ezen a ponton eltért jobbra. Azon tanakodtunk, mitévők legyünk. Próbáljuk követni a nyomokat az ismeretlen felé, vagy a szűz hóban törünk utat az ismert ösvényen. Hirtelen az első variánst választottuk, de gyorsan rájöttünk a hibára. Inkább a biztos utat kitörni mégis elfogadhatóbbnak hangzott. Öten visszatértek a jelzett útba, mi ketten inkább egy mellékgerinc kimászásával akartunk visszakarülni a helyes ösvényre. Természetesen sikerült is, de nagyon meredek szakaszt kellett kitörni, roppant mély hóban amely az oldalamra kötött fényképezőgépem tokjáig ért. Hát nagyon örvendtünk, amikor egyesültünk a többi társunkkal.

Innen szigorúan követtük a jelzett utat. Eléggé meredek szakaszok következtek, térdig érő havat kellett törni. Aztán a terep egyre enyhült, ez már jelezte, hogy nincs sok „munkánk” hátra. Szerencsésen ki is értünk a kék útba, amely Brassóból jön fel és a menedékház felé tart (1450 m / 12,40 h). Mivel a kék út (kék sávval jelzett) jóval jártasabb, ezért reméltük, hogy nem kell tovább havat törnünk. Ez be is igazolódott nagy megkönnyebbülésünkre.

Csodálatos téli tájképpel fogadott a Keresztényhavas magasabb régiója. A hatalmas fenyőfák teljesen fehér köntösbe öltözködtek, ágaik nagy mennyiségő hó alatt roskadozva hajlongtak. Fantasztikus látvány tárult elénk, minden fa látványa a képzelőerőnk fantáziáját dúsította.

Sokat nem tudtunk azonban képzelődni, mert a nem erős, de hideg szél áthatolt az átnedvesedett ruháinkon. Hamarosan a Ruja tisztásra értünk. Itt a sípályák forgalmával szembesültünk. Útvonalunk két sípályát keresztezett, ezeket nagyon gyorsan és elővigyázatosan kellett megtegyük.  Az alig 20 méteres látótávolság nagyon megnehezítette a dolgunkat. Szerencsésen túl voltunk és egy gyorsabb menetelés után máris a Julius Römer menedékház mellett álltunk (1605 m / 13,30 – 15,00 h).

A minusz 10 fokból nagyon kellemes volt bemenni az emberekkel teli házba. Meglepetésünkre nagyon hamar kaptunk helyet is, ahol mindannyian elfértünk. Feltöltöttük energiáinkat az ételekkel-italokkal, pihenéssel. A meleg leves és a csokitorta számomra királyságot jelentett.

Eljött az indulás ideje. Odakint csoportképet készítettünk és indultunk Brassó irányába a kék úton. Tehát egy rövid szakaszon visszafele ahonnan jöttünk. Sokkal gyorsabban haladtunk, ez lefele menet természetes is volt. A sötétség nagyjából a Stechil tisztáson ért utol, de a város fényei a hóval párosítva elegendő látásviszonyokat biztosítottak. Olyannyira, hogy nem is kellett a fejlámpánkat felkapcsoljuk.

A Cenk-nyeregben elbúcsúztunk a négyfalusi társainktól, mivel ők kimentek a Cenkre a város fényeiben gyönyörködni. Mi nem akartunk nagyon későn hazaérni, így lemondtuk ezt az utolsó szakaszt. A Lovagok útján hamarosan leértünk a városba, ahol gyalogtúránk véget ért (550 m / 18,00 h).

Köszönjük a Négyfalusi EKE társaságának ezt a csodálatos napot, öröm volt kirándulni Veletek, ahogyan mindig is hasonlóan tapasztalhattuk!

Fotók itt

Kijózanító-túra, jan 2

A 2019-es évet is immár 26. alkalommal a hagyományos kijózanító túrával kezdtük. Január 2-án a sepsiszentgyörgyi stadionnál volt a találka, ahol 21 személy gyűlt össze, ezen kívül 4 szép kutya. A helyi túrázók mellett egyik szegedi tagtársunk is eljött, illetve köszönthettünk egy nagybányai EKE-tagot is.

Nekünk is sikerült részt vennünk a családdal, de nem vállalhattuk be a kicsi gyerkőcökkel a hosszabb variánst, ezért Sugásfürdő előtti tetőig felautóztunk és onnan indult számunkra a gyalogtúra. Igazi téli tájban indultunk, felhős égbolttal és kitartó, de nem erős széllel. Szép lassan mendegéltünk felfele, egyre mélyebb hótakarót taposva. Elértük a Baróti-hegység főgerincét a Szármány-puszta szélén. Elméletileg a társaság többi tagjaival itt kellett volna találkozzunk, de mivel ők még nem értek ide, így folytatnunk kellett utunkat. Egy telefonos kapcsolat segítségével azonban megtudtuk, hogy hamarosan beérnek. Így is történt, megjelent két fiatalember egy kutyussal, akik előörsként haladtak előre, előkészíteni a tűznek a terepet. A társaság többi tagjai is utolért bennünket, egymást személyesen üdvözöltük az új év alkalmával.

Ezentúl a 25 fős csoport egyben folytatta útját a Gyertyános-kút felé. Boldogan tapasztaltuk, hogy az egykoron elültetett kis fenyőfák mostanra igazi szálfákká nőtték ki magukat. Sajnos az egyre gyakrabban történő tarvágások helyszínei is megszaporodtak, újabb és újabb tisztásokat eredményezve.

Csodálatos téli tájban érkeztünk meg a helyszínre. A hó vastagsága sok helyen lábszárközépig ért, a gyerekeknek valóságos élmény volt e nagy hóban hancúrozni. A még álló öregebb fenyők hatalmas ágai csak úgy roskadoztak a hótól. Mindenki saját finomságait összevetve és a Gyertyános-kút vizének kombinációjából, nagyon finom két üstös tokány készült. Sajnos nem mindenki kóstolhatta meg a finomságot, mivel négyen nem várhatták meg a tokány elkészülésének pillanatát. Jóformán minden kaját sikerült „elpusztítani”, jól is esett a meleg étel e zimankós időben. Az étel után következett a különböző borok összeforralása, amely Lajos bácsi szakszerű tudásával készült, Isten tudja hányféle fűszerrel bolondítva.

Késő délutánra járt az idő amikor a családunkkal elbúcsúztunk a csapattól, hiszen vissza kellett térjünk az elhagyott autónkhoz. És természetesen azt sem akartuk, hogy teljesen ránk esteledjen a gyermekekre való tekintettel.

Nagyon jól éreztük magunkat ezen az évnyitó kijózanító kiránduláson. Köszönjük Lajos bácsinak, hogy ilyen sok éven keresztül fáradhatatlanul és kitartóan megszervezte ezt a nemmindennapos kiruccanást. Kívánjuk, hogy még hosszú éveken keresztül ugyanezt tegye. Az elkövetkezőkben szeretnénk, ha a Tagság minél nagyobb létszámban venne részt főleg a hagyományos eseményeinken egy jó csapat összekovácsolása érdekében.

Fotók itt