Egy újabb magashegyi túrát sikerült véghezvinnünk a Bucsecs után. Ezentúl a Fogarasi havasokbeli Szombat-völgyet választottuk. 2020 december 17-én csütörtökön, ketten Zsolttal vágtunk neki az egynapos túrának. Autóval közelítettük meg a hegyet. Ahogyan a szombatfalvi turistafogadót elhagytuk egyből kijöttünk ebből a ködös szürkeségből ami jellemzi mostanában itthon is az időjárásunkat. Az erdőkitermelő utat fel végig a sorompóig követtük. Helyenként nagyobb kövek is vannak, de lassan autóval fel lehet menni, természetesen abban az időszakban, amikor nincs hó.
Leparkoltuk autónkat és indultunk gyalogosan fel a Szombat völgyén (900 m / 7,30 h). Friss erővel nagyon jól haladtunk az amúgy kényelmes turistaösvényen. Sebes folyású patak mellett emelkedtünk egyre magasabbra. Az erdő most is gyönyörű volt, zöld moha lepte be a köveket és a fák törzseit. Aztán a fák egyre gyérebbek lettek és pontosan a szombatvölgyi menedékháznál elértük a magashegyi övezetet (1401 m / 8,40-8,50 h).
Nagyon szép panoráma nyílt ki előttünk. A Bălăceni égbenyúló sziklája uralta a látványt, amely kiegészítődött a Nagy- és Kis Ablakkal és a Kis Gălășescu csúccsal. Türelmetlenül vártuk, hogy érjünk fel oda, ezért sokat nem pihentünk a menedékház előtt. Különben a ház nem fogad turistákat a járvány miatt. Ez érthetetlen, hiszen a hegység más menedékházai nyitva vannak.
El is indultunk nyújtott léptekkel. A hó a menedékház környékén kezdődött és egyre nagyobb lett ahogyan szintet nyertünk. Az előttünk levő nyomok reményt adtak a túra könnyebb kivitelezésére. Egy könnyű útszakasz után, utunk meredek kapaszkodóvá változott. Ösvényünk néhol el volt jegesedve, ezért nagyon oda kellett figyelnünk a lépésekre. Bő 300 méter szintet nyertünk ezen a szakaszon, a nyomoknak köszönhetően könnyedén. Elértünk egy útkereszteződést a Cheia Bândei-csúcs, illetve a Nagy Ablak felé. Mi az utóbbin kellett menjünk. Itt kissé szomorúan tapasztaltuk, hogy az előttünk járók az első variánst választották. Reménykedtünk, hogy mégsem lesz nagy hó.....hát tévedtünk.
A szél a gerincekről mind befújta a völgybe a havat. Combközépig vagy néhol mélyebbre süllyedtünk benne. Nagyon lassan haladtunk, a hó szinte teljesen rabjává tett bennünket. Az utat ismertem, de lehetetlen volt követni, így néha törpefenyők tetején is tapostunk, időnként beszkadva alattunk. Kezdtünk elbizonytalanodni a gerincre való kijutást illetően, de mivel időnk volt, nem adtuk fel. Fáradtságunk eredményes lett, mivel végül kiértünk a völgy egy laposabb részére. Itt a hó már nem volt oly nagy, helyenként jegesedett. A nagyobb kövek is kilátszottak, igyekeztünk ezekre lépni. Hát nagyon megkönnyebbültünk és ismét felcsillant a reménysugár. Elértünk az utolsó kapaszkodó alá. Szemünkkel jól megvizsgáltuk a terepet, nagyjából egy 150-200 méteres kapaszkodó választott el a gerinctől. Az utolsó szakaszától kissé aggódtunk, mert nagyon be volt havazva. Az alsó szakaszon könnyedén túljutottunk, de a felsőn ismét nagy havat kellett törni. A jelzett utat nem követtük, mert az átvágta volna a völgyet és nem akartunk egy lavinát kockáztatni. Ezért a nehezebb, de biztonságosabb módját választottuk, vagyis egyenesen neki a meredeknek. Kemény munka meghozta a gyümölcsét, szerencsésen felértünk a nyereg fölé a főgerincre (2130 m / 12,20 h).
Itt álltunk a szombatvölgyi Nagy Ablakban. Csodálatos napsütés fogadott, emiatt úgy döntöttünk, hogy kicsit megjárjuk magunkat a főgerincen a Szalonna-csúcs felé. Az olvadás-fagyásnak köszönhetően tökéletes kondíciók adódtak a gerincjáráshoz. Sajnos a hótöréssel igen sok időt eltöltöttünk, így egy hosszabb gerinctúrára nem volt esélyünk. Kimásztunk a Szalonna 2240 méteres csúcsára (Vf. Slănina), ahonnan ámulatba ejtő kilátásban volt részünk. Kelet irányban az Urlea, Hârtop és Dara csúcsai emelkedtek hófehéren. Nyugatra a híres „háztető” Vistea-Moldoveanu zárta a tájat. Északon és délen felhőtenger borította a településeket. Lepihentünk, napoztunk, ettünk, egyszerűen élveztük az ottlétünket.
Egy kis felhősáv érkezett a Nap elejébe, kissé lehűtve az időt. Mintha jelezte volna a visszafele való indulásunk idejét. Összecsomagoltunk és leereszkedtünk ismét a Nagy Ablakba (2130 m / 14,10 h). Következett a kissé izgalmas meredek ereszkedésünk, immár a saját nyomainkban. Problémák nélkül lejutottunk ezen a szakaszon. Továbbá jelentősen könnyebben ment az előrehaladásunk az általunk kitört úton. Visszatérve az útkereszteződéshez lassan búcsút kellett vennünk a magas régiótól.
Lépteink egyre jobban felgyorsultak, ennek köszönhetően hamar a menedékház elé értünk (1401 m / 15,40 – 16,00 h). Még egy kis időt eltöltöttünk a látvánnyal, friss forrásvízzel megtöltöttük termoszainkat és az erdőn keresztül visszajöttünk az autóhoz. Utunk során meg-megálltunk szemlélni a bővizű Szombat-völgyi patakot. Még sötétedés előtt visszaérkeztünk a reggeli kiindulópontunkhoz (900 m / 16,45 h).
Egy csodálatos túrának tettünk pontot a végére, köszönöm Zsoltnak a társaságot!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése