Felfedező-túra a Buila-Vânturarița hegységben, máj 29

Egy újabb felfedező túrát sikerült megszerveznünk a címben szereplő hegységben, 2021 május 29-én, szombaton. A Căpățânii hegységhez tartozó sziklatömböt nevezhetjük akár a környék ékességének is, hiszen nagyon kitűnik a körülötte elterülő dombságok között. Kilencen vágtunk neki ennek az egynapos kiruccanásnak, mindannyiunknak eme ismeretlen tájnak.

A Pahomie-kolostor csendes udvarát elhagyva leparkoltuk autóinkat az elég jó állapotban levő erdőkitermelő út szélén (900 m / 7,15 h). Nap által sütött bükkös erdőben indult a gyaloglásunk a közelben levő Pătrunsa-kolostor irányába. Utunk közben a felettünk tornyosuló sziklatömböt is néha megfigyelhettük, amikor a fák koronái meggyérültek. Alig vártuk, hogy odafent lehessünk. Az utóbbi kolostor rendezett udvarát elhagyva, rögtön toronyiránt a hegy irányába tértünk. Meredek kapaszkodóban volt részünk eleinte egy évszázados fákkal teli lombhullató erdőben, majd egyre fennebb egy gyephavasi oldalon. Idefent a gyephavason keskeny ösvényünk nem volt egyértelműen kitaposva, csak az irányt és a néha felbukkanó jelzéseket próbáltuk követni. Közben szinte minden lépésnél megálltunk és csodáltuk a fellettünk és alattunk elterülő tájat. Egy sziklavölgy harántozását követően bővízű forrásokhoz értünk, friss vízből feltankolva felgyalogoltunk a közelben levő Buila nyeregbe (Curmătura Builei, 1560 m / 10,00 – 10,50 h).

Mintha az egyeskői tájba csöppentünk volna, ez volt sokunk érzése. Egy jó állapotban levő, fából készült menedékhely várja az arra látogatókat, amely akár 15 személynek is nyújthat szállást. A menedékhely előtti füves téren letelepedtünk és a Nap sugarai által simogatva kényelmesen megpihentünk és nyugodtan tízóraizhattunk. Közben nagyon jól elbeszélgettünk a kiránduló barátainkkal.

Az egykoron piros ponttal jelzett turistautat, piros sávra festették át. Ez vezet tovább a hegység gerincén az Oale nyeregig. Egy rövid erdős kaptató után gyönyörű sziklaplatóra érkeztünk a Buila oldalában. Ösvényünk a plató szélén vezetett, így a gyakori megállásunk alkalmával szemlélhettük a távolban levő hegységeket. Noha közben felhők takarták el az eget, ezek egyáltalán nem zavarták kilátásunkat, sőt szebbé varázsolták a panorámánkat. Hamarosan az 1848 m magas Buila csúcsán pihentünk, majd egy rövid gyaloglás után a legmagasabb pontot is elértük, a Vânturarița csúcsot (1885 m / 12,30 – 13,00 h). A Déli Kárpátok központi részét teljesen szemügyre vettük. Észak keletre a Cozia és a Fogarasi-havasok csúcsait próbáltuk felismerni, majd északra a Căpățânii-, Lotru- és Szebeni-havasokban gyönyörködtünk. Tőlük nyugatra még a Páreng-hegység vonulatát is felfedeztük. Olténia felé fordulva a kiszélesedett Olt-folyó völgye terült el a lábunk alatt.

Megelégedve folytattuk utunkat továbbra a hegységünk gerincén. Habár nem jártunk még errefelé, különböző leírásokból tudtuk, hogy az útszakaszunk legnehezebb része következik. Fel is készültünk erre lelkileg is, túratársaimnak próbáltam elmagyarázni, nagyjából mire számíthatunk. Nagyjából két és fél kilométer hosszú nagyon tagolt gerincrészlet következett nehéz szakaszokkal. Irányunk többnyire lefele tartott, de számtalanszor a jelzés visszavezetett a gerincre amikor letértünk róla, újabb és újabb kapaszkodókat jelentve számunkra. Ösvénynek sem lehetett nevezni az általunk bejárt gerincet, hiszen szó szerint árkon-bokron keresztül keresgéltük a piros sáv jelzést. Bőven kapaszkodtunk törpefenyők ágaiban, habár ezek nagyon jó segítséget jelentettek nekünk, amikor egy 20 méter körüli csúszós szöktetőn ereszkedtünk be. Helyzetünket néha nehezítették a még jelen levő hónyelvek, de szerencsére mindig megtaláltuk a helyes utat, igaz több fürkésző szem segítségével. Számtalan ereszkedő-kapaszkodó után megérkeztünk az Oale-nyeregbe, ahol véget ért a gerinctúránk (1580 m / 15,50h).

Sárga pont jelzést követtünk lefele irányban. Ösvényünk – habár helyenként nagyon meredeken vezetett le – igen kényelmesnek tűnt a vad gerinctúra után. Könnyedén visszaértünk az erdőkitermelő útba, a Pahomie-kolostor szomszédságában található kis – de annál szebb – vízesés mellé, amelyből boldogan oltottuk szomjunkat egy sikeres túra után (850 m / 17,30 h).

Köszönet a csapatnak, hogy bevállaltátok és együtt felfedezhettük ezt az eddig általunk ismeretlen vidéket. Még visszatérünk!

Fotók itt

VIII. Kisbakancs-minitábor a Negoj-menedékház környékén, május 22-23

2021 május 22-23 között került megrendezésre nyolcadik alkalommal a minitáborunk, amelynek ezúttal a Fogarasi-havasok adtak otthont. 106 résztvevő – ebből 42 gyerek – töltötte be a felújított menedékház takaros szobáit, ugyanakkor a mi csapatunk által teljes mértékben elfoglaltuk az épület környékét.

Szombaton reggel a Felső porumbáki Agyagvárnál találkoztunk mindannyian. Autóinkat megkímélve 16 tonnás teherautóval és traktor által vontatott utánfutóval mentünk fel az erdőkitermelő út végéhez. A teherautózás hatalmas élmény volt a gyerekek és a szülők számára is. Ezen a helyen köszöntöttem a résztvevőket, majd indultunk gyönyörű időben a menedékház irányába. Kényelmes, többnyire szerpentines utat követtünk a fenyőerdőben és 3 órai gyaloglás után az 1550 méter magasan található menedékház előtt találtuk magunkat.

A menedékházat az utóbbi hónapokban ujították fel, befödött teraszt építettek, leszigetelték, a szobákban új matracokra cserélték a régieket. Igaz, az árakat is megemelték, egyik legdrágább menedékház lett az országban.

Délután egy túrára indultunk a Negoj nyugati katlana felé. Kis vashidakon keltünk át utunk során, de sajnos a hó is megjelent amely veszélyessé tette az előrehaladást főleg a gyerekek számára. Néhány meredek hólejtőt átvágtunk, de jobbnak láttam a visszafordulást, hiszen a további szakaszon sem javult a helyzet. Ez a rövid kirándulás is hatalmas élmény volt sokunk számára.

Kora este értünk vissza a menedékházhoz, a Nap még bőven fent volt az égbolton. El lehetett lazulni, beszélgetni, a gyerekek játszodoztak a környéken, teljesen birtokukba véve az erdőt. Sötétedésre a menedékház lemezlovasa (igen, ilyen is van) fergeteges zenés bulit tartott. Habár ez nem magashegyhez illő tevékenység, be kell vallanunk, hogy fenomenálisan jólesett táncolni, szökdösni a különböző zenefajokra. Késő este volt amire mindenki ágyba bújt.

Vasárnap reggel korán felkeltünk. Kényelmes matracokon eltöltött éjszaka után eljött a reggeli ideje. A délelőtt szintén a ház környékén telt el, majd csoportképet készítettünk. Elbúcsúztunk a menedékház tulajdonosától, megköszönve a ránk fordított időt. Lefele betértünk a Serbota vízeséshez, amelynek hatalmas zuhataga lenyűgözött bennünket. Visszatérve az erdőkitermelő úthoz még várnunk kellett a teherautó érkezéséig. A gyerekek nem unatkoztak, patakban, sziklákon találták meg a játékszereiket. Ismét egy élménydús teherautózás következett, ahol egyfolytában a fák ágai “fésülték” a hajunkat.

Saját autóinkkal még ellátogattunk az Agyagvárhoz, megnéztük az érdekes módon épített házakat, sajnos csak kívülről. Itt búcsúztunk el mindannyian egymástól, pontot téve ezáltal egy nagyon szuper hétvégére.

Köszönöm, hogy eljöttetek, együtt kirándulhattunk, táncolhattunk, szórakozhattunk. Csodálatos emberek vagytok!

Fotók itt

Medvehagymaízű Kisbakancs-túra, máj 1

Kisbakancs-túrák 10. éves szakaszában rekordrészvételű csapattal kirándultunk 2021 május 1-én a Predeál környéki hegységekbe. Összesen 251-en jelentünk meg a “ Csorgók” elnevezésű helyen, ebből 115 gyerek volt. A nap első felét borongós idő jellemezte, néhány csepp áldás is került a csapatunkra, de délután kisütött a Nap, bőven ontva ránk meleg sugarait.

Széles erdei úton indultunk felfele, hatalmas csapatként a medvehagymalelőhely felé. Az óriási számú résztvevőkkel lassan, de folyamatosan meneteltünk előre. Nagyjából 1 km-es sor alakulhatott ki a legelől haladó és a sort záró személyek között. Menetközben volt amit bámulni, hiszen rengeteg krókuszok között haladtunk, továbbá gyönyörűen mutatta magát a Nagy Buksoj csúcsa, és a Molnár-gerinc fogazott éle. Hamarosan a hó is megjelent, habár az utunkon nem kellett beletaposnunk.

A Baiului nyeregben mindenkit bevártunk, reggeliztünk és összegyűjtöttük a csapat nagyrészét, hiszen különleges eseményre került sor. Fekete Ábel 9. éves szülinapját ünnepelte, ezért megilletődve hallgatta a “Boldog születésnapot” c. dalt a köréje összegyűlt túratársaitól, barátaitól. Köszönetképpen édességgel kínálta meg a jelenlevőket.

Mindezekután bementünk a közeli erdőbe, medvehagyma után kutatni. Mivel a tél eléggé későre tervezte “elutazását”, ezért csak kis mennyiségben találtunk a finom zöld növényből. Szerencsére épp annyi volt, hogy kóstolónak lehetett szedni. De ezzel is megelégedtünk.

A medvehagyma után visszatértünk a nyeregbe és folytattuk utunkat a közelben levő Dihám menedékházhoz. A hó olvadása miatt helyenként sáros volt az út, amely mellett akár méteres hótorlaszok is voltak. A menedékházhoz való érkezés előtt vizes hóban csúszkáltunk lefele, a gyerekek tetőtől-talpig csuromvizesek lettek. A menedékházhoz érve enyhén csepegett az eső, de hamarosan elállt és kisütött a Nap, mindenki nagy örömére.

Több mint egy órai szünetet tartottunk, ezalatt a gyerekek kihasználták a menedékház udvarán még található havat, illetve a kis hinta sem állt haszontalan az ittlétünk alatt. A felnőttek kihasználták a jó időt, napfürdőt vettek, vagy épp társalogtak – akár barátságot kötöttek – más túratársakkal.

Délután elindultunk lefele a jólismert úton. Energiával – na meg a Nap sugaraitól feltöltődve, nagyon gyorsan haladtunk lefele. A hosszú tisztást teljesen elfoglalta a csapatunk, felemelő érzés látni ennyi felnőttet, gyereket és tudni, hogy mindannyian együtt vagyunk. Az útszakasz utolsó része az erdőben sáros volt, sőt egy patakon is át kellett gázolnunk, a partján bokáig érő sárban. Na de ezt az akadályt főleg a gyerekek inkább szórakozásnak vették. Szerencsésen mindannyian visszatértünk az autóinkhoz és búcsúzás után szerre indultunk hazafelé.

Ebben a hatalmas csapatban minden korosztály kivette a részét. A két legkisebb résztvevő, a 4-4 hónapos Anna meg Regő és egy másik 6 hónapos baba (elnézést nem jegyeztem meg a nevét) csodálatosan bírták a túrát. Köszönettel tartozom a hátvédeknek akik nélkül ezt a kirándulást nem lehetett volna megtartani: Csia Kinga és Csia Kata, Kovács Gábor, Regman Dávid. Az utóbbinak szintén köszönöm, hogy megmutatta a medvehagymalelő helyet, számunkra bővítve ezáltal a hasonló területek sokaságát. És köszönöm mindannyiatoknak a részvételt, az érdeklődést a kirándulásaink iránt, fejlesztve ezáltal a társasági élményeket amely nagyon hiányzik a jelenlegi időkben. Csodálatosak vagytok!

Fotók itt