Felfedező túrának neveztük a szombati kiruccanásunkat a Radnai havasokbeli Ünő kőre. Hiszen néhányan egyáltalán, de a többség is a csúcsot északi oldalról közelítette meg mindeddig. Most délről indultunk Radnaborberekről, a Vörös-patak és az egykori bánya felől érkező patak kereszteződésétől. Körtúra formájában sikerült teljesíteni a napi túraadagunkat, megkoronázva ezt az Ünő-kő megmászásával. A mozgáson kívül azonban kulturális arculata is volt a túránknak, hiszen Reményik Sándor költészetének forrásvidékén voltunk.
Kilencen gyűltünk össze a fent említett helyen, csíki-, udvarhelyi- és háromszéki EKE képviselői (730 m / 7,30 h). Találkozásunkat megelőzte az autóval való hosszú utazás, a 330 km-es táv megtétele 5 és fél óra alatt jóformán szüntelenül. Na de barátainkkal való találkozás gyorsan elfeledtette az utazás fáradalmait. Ugyanakkor a reggeli csípős hideg megmozdította vérünket, gyors indulásra késztetett.
Kényelmes makadám úton indultunk, piros háromszög jelzésen. Szaporán lépkedtünk felfele a völgyön, elhaladtunk az egykori bányaépületek mellett, ahol annak idején aranyat és ezüstöt termeltek ki a mélyből. A bánya után egyre vadabbá változott az utunk, amely egyre elhanyagoltabbá vált. Hamarosan elhagyjuk a völgy mélyét és meredeken emelkedünk az erdős hegyoldalban. Gyaloglásunkat azonban könnyítette a szerpentines út. Szaporán emelkedtünk egyre magasabbra, majd hirtelen hatalmas tisztásra érünk. Akár erdőhatár szélének is nevezhettük a helyet. Egy kutyák ugatásától hangos esztena mellett mentünk fel. A nyáj őrei csak ugattak bennünket, vicsorgó fogaikat ezúttal nem mutogatták. Egy gyönyőrű füves oldal harántozása következtében felérünk a Curățel-menedékhely mellé, a napsütötte mellékgerincre (1480 m / 9,30 – 10,00 h). Megpihentünk, betekintettünk a menedékhely szobáiba, ahol tisztaság fogadott. Az itt éjszakázni szándékozó vándornak tudnia kell, hogy még priccsek sincsenek, a földön kell aludni. De a faépület jó állapotban van, tágas férőhelyekkel.
Szépen látszott a mellékgerincünk égbe törő útvonala a csúcs felé. Egyre gyönyörűbb kilátás nyílt a hegység legmagasabb csúcsaira. Próbáltuk is felismerni őket térkép segítségével. A mellékgerinc útvonala meredeken vezetett fel, az ösvény sem volt mindenhol egyértelműen látható, de tévedésnek nem adtunk esélyt. Utolsó rododendron bokrokat fényképeztünk immár a főgerinc közelében, különben nagyon erős illatú kakukkfüvet találtunk még ezen a szakaszon. A főgerinc elérésétől már csak egy köpésre volt az Ünő-kő csúcsa. Mire felértünk egy adag köd borított be bennünket, de különösen nem zavart, hiszen pihenni és enni készültünk (2278 m / 12,30 – 13,20 h). Ottlétünket nem zavarta senki, evés közben az alattunk levő kis Lála-tó tükrében gyönyörködhettünk. Csoportkép készítése után és továbbindulásunk előtt, György Sándor barátunk kézzel írott verset hozott fel, amelyet Bedőházi Róbert olvasott fel nekünk hozzáértő módon. A csúcson tehát egy kis Reményik Sándor-féle pillanatot élhettünk át a többek között.
Energiánk feltöltése után a főgerincet követtük szinte 4 km-en keresztül a Netedu-csúcs utáni nyeregig. Enyhe emelkedőkkel és ereszkedőkkel tűzdelt szakasz, a szelíd gyephavas jellegét néha-néha megtörte egy-egy sziklás lépcső, amely fokozott figyelemre intette a csapatunkat. Útközben a felhőplafon jól felemelkedett, így ennek köszönhetően többször is gyönyörködhettünk a tájban a szélrózsa minden irányába.
A Netedu csúcsról egy jó hosszú ereszkedő következett a Vörös-patak völgye felé. Elhagytuk a főgerincet és ismét egy mellékgerincen indultunk, immár egyfolytában lefelé. Mindaddig amíg be nem értünk az erdőbe, az Ünő-kő egyre távolodó impozáns, sziklás nyugati oldalában gyönyörködtünk. Az erdőben egy meredek ereszkedő után leértünk a Vörös-patak völgyébe, ahonnan már csak sétaút választott el az autóinktól. Jókedvűen és teljes sikerrel fejeztük be gyalogtúránkat a reggeli indulási pontunknál (730 m / 17,30 h).
Gyorsan átöltöztünk és a közelben levő Suzy-panzió udvarán Reményik Sándor piciny múzeumát tekintettük meg a tulajdonos néninek köszönhetően. Az évszázados faházikóban eredeti berendezéseket, képeket néztünk, pontosan itt ahol a költő alkotott. Ajánlom mindenkinek a szálláshelyet, bátran fel lehet keresni egy arrafelé tartó út során.
Az egymástól való búcsúzás előtt bementünk Óradnára pizzát vacsorázni. Az étterem keresése felért egy komédiával, hiszen az általunk románul érdeklődött „pizzerie” szavat, mindenki „frizerie” szónak értelmezte. Így szinte a borbélyhoz jutottunk a vendéglő helyett. Vacsora közben jókat nevettünk a kialakult helyzeten.
Mindezekután elbúcsúztunk egymástól, hiszen következett a hazaindulás ideje. Túránkat 24 óra elteltével fejeztük be egy gyönyörű, sikeres és eseménydús nap után.
Köszönöm a csapat minden tagjának, hogy bevállaltátok ezt a nemmindennapi eseményt!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése