2021. július 5., hétfő

Kovács István-emléktúra, Fogarasi-havasok: Serbota - Scara, júl 4

Nehéz körülmények között sikerült végrehajtani az idei emléktúránkat, amelyet Pityu tiszteletére igyekszünk megszervezni immár 7 éve. Pityunak szíve csücske volt a Fogarasi-havasok vadvilága, ahol úgy télen mint nyáron előszeretettel és teljes szakértelemmel túrázott. Emiatt is esett a választás erre a hegységre az emléktúra lebonyolításához és még többször is vissza szeretnénk térni.

2021 július 4-én vasárnap, 14-en gyűltünk össze a Serbota völgyében található elhagyott bányánál. Araszolgatva jöttünk fel a rossz erdőkitermelő úton autóinkkal, majd leparkoltuk azokat biztonságos távban a magas sziklafalaktól. Indulás előtt röviden ismertettem Pityu életútját és a napi túratervünket (900 m / 7,00 h). Gyaloglásunk rövid szakaszon erdőkitermelő úton kezdődött, majd a szerpentines erdei ösvényen nagyon jó iramban felértünk a Negoj menedékházhoz (1550 m / 8,45 – 9,15 h).

Sötét fellegek borították a hegység magasabb régióját, az előrejelzéseket tekintve tudomásul kellett vegyük, hogy a mai napon semmilyen kilátásban nem lesz részünk. A menedékház előtti reggelizést követően elindultunk a Serbota gerincen felfele, a kék sáv jelzésen. Áfonyabokrok és törpefenyők között szerpentineztünk egyre magasabbra. Hamarosan teljesen elnyelt bennünket a köd, látótávolságunk méterekre zsugorodott. Mindvégig ügyeltünk, hogy nagyon ne szakadjon szét a társaság, ezért gyakrabban megálltunk és bevártuk társainkat utunk során. Időjárásunk egyre romlott, a sűrű köd mellett az eső is kezdett szemerkélni, ami lassan de biztosan áztatott bennünket. A csúcs előtt az egyre erősödő szél is „besegített” a csapat eláztatásában. Meredek kapaszkodó után értük el a túránk legmagasabb pontját, a Serbota csúcsot (2331 m / 11,30 h). Egyáltalán nem időzhettünk ezen a helyen, épp egy csoportkép erejéig álltunk meg.

Az itt kezdődő főgerinctúránkat nyugat irányba követtük a Scara-menedékhely felé. A gerincen nagyon erős szél fogadott, főleg amikor az ösvény a hegy északi oldalában vezetett. Nagyon oda kellett figyelnünk az előttünk levő útra a köd miatt és nem utolsó sorban társainkra, nehogy egymást elveszítsük. Mindenki megtartotta hidegvérét és nagyon ügyesen vette a csapat az akadályokat. A Scara-nyereg előtti részen a hegy déli oldalában meneteltünk, ahol megváltásképpen megszabadultunk az erős széltől. Hamarosan a nyeregben található régi menedékhelyen húztuk meg magunkat és próbáltuk feltölteni energiánkat a hátunkon cipelt elemózsiából (2150 m / 12,30 – 13,00 h). A pihenő helyrehozta lelkiállapotunkat és jobb kedvre derültünk. Úgy döntöttünk, hogy kikerüljük a betervezett Scara csúcsot és picit hamarabb elbúcsúzunk a Fogarasi-havasok főgerincétől.

Visszamentünk a nyeregbe és leereszkedtünk a katlan irányába észak felé. Két választásunk volt: lemegyünk a direkt úton a Negoj menedékházhoz, vagy a kissé kerülő úton a Scara mellékgerincén Barkács fölé. Mivel a katlan tele volt hóval, a köd miatt nem kockáztattuk a lemenetelt, ezért a kerülőt választottuk. Sárga kereszt jelzést követve mentünk le a Scara mellékgerincén, majd a Barkács fölötti gerincen be az erdőbe, kikerülvén a menedékházat (1600 m / 14,30 h). Végig alattomos esőben gyalogoltunk, de már szélmentes terepen.

Leértünk a Barkács-menedékház és a Negoj-menedékház közötti ösvénybe. Az utóbbihoz kellett eljussunk egy olyan ösvényen, ahol nagyon gyéren járnak turisták. A piros pont jelzést amúgy lehet követni, de több helyen benőtte a gaz, sokszor derékig érő növényzetben kellett utat törjünk magunknak. Természetesen ennek eredményeképp, deréktól lefele csuromvizesek voltunk, bakancsaink legalább fél kilóval többet húztak a beszívott víz miatt. De ez már kevésbé érdekelt, fontos, hogy jókedvünk nem szállt el. Visszatérve a Negoj menedékházhoz rövid pihenőt tartottunk (1550 m / 16,15 – 16,30 h).

Utunk utolsó szakaszán az eső is megkegyelmezett rajunk, igazán kellemes időben száguldottunk lefele az autóinkhoz. A túra végén a Nap is megmutatta magát, épp jól jött amikor vizes ruháintól igyekeztünk mihamarabb megszabadulni (900 m / 17,30 h). Végül egy kis emléklappal búcsúztunk egymástól, megköszönve mindenki bátor részvételét, hiszen csapatunk helytállásról tett tanúbizonyságot.

Fotók itt

1 megjegyzés: