2021. augusztus 10., kedd

Kisbakancs-túra a Vigyázón, aug 6-8

Épp egy elvonulófélben levő viharos időjárást követően érkeztünk meg autóinkkal az 1430 méter magasságban levő Vigyázó menedékházhoz. 2021 augusztus 6 pénteket írtunk. Az otthoni kánikula után épp jólesett a hétvégi hűsölés. Főleg pénteken este még a 10 fokot sem érte el a hőmérő higanyszála.

78 személy vett részt az eseményen, ebből 38 gyerek volt. Havasrogoz felől közelítettük meg a menedékházat, az 5 km-es makadámút utolsó szakasza volt rosszabb állapotban. Estére szerencsére mindenki elfoglalta a helyét a menedékházban és a sátrak is álltak. A menedékház sátorhelye nem valami kényelmes, hiszen lejtőre kell azokat felhúzni. Nincs kialakítva egyenes terep. A ház gazdái meleg pityókalevessel vártak, ez kifejezetten jólesett a hideg és szeles időjárásban. Teljesen birtokunkba vettük a menedékházat és annak környékét, késő estig zajlottak a beszélgetések, jókedvű pillanatok.

Szombaton, augusztus 7-én reggel indult a túranapunk. A Vigyázó kisebb körútját terveztük bejárni a menedékháztól. Ez nagyjából 15 km-es gyaloglást jelentett. Kellemes reggelen indultunk a kék ponttal jelzett úton. A Fehér kövek irányába gyalogoltunk nagyon kényelmes terepen, néha egy-egy kis szintemelkedéssel. Útközben hideg vizet tölthettünk a friss és bővízű hegyi patakocskákból. Áfonyát kóstolgattunk ínyencségként. A Fehér kövek fölé érkezve ebédszünetre megálltunk pihenni. Szükséges is volt a pihenés, hiszen egy nem túl hosszú, de nagyon meredek emelkedő várt ránk.

A Vigyázó platójára egy nagyon meredek kapaszkodóval indultunk. Mindenki bátran és hűségesen teljesítette a feladatot, jóformán el sem fáradt senki. A kapaszkodó után végigmentünk egy egyenes szakaszon a gyephavason, majd a csúcs előtt egy enyhe emelkedőt kellett leküzdenünk. Az 1836 méter magas csúcson kiterültünk napozni, megérdemelt pihenőnket igénybe venni. Közben végigszemléltük a tájat, körbe kereken fantasztikus kilátásunk volt. Indulásunk előtt csoportképet készítettünk.

Utunk további része a meteoállomás mellett vezetett, majd egy kényelmes, füves ösvényen megkezdtük az ereszkedést a menedékház felé. A sípályánál azonban utunk kövessé vált, kissé megnehezedett az előrehaladásunk. Szerencsére mehettünk közben a fűben is, ahol jóval kényelmesebben haladtunk. Hamarosan a menedékház szomszédságában találtuk magunkat. A körútat 7 óra alatt jártuk le pihenőkkel együtt, tehát nagyon ügyesen mozgott mindenki.

A házhoz való érkezés után kis időt hagytunk pihenésre, majd következett a tombolahúzás, ahol egy kétszemélyes sátrat lehetett nyerni. Finta Tihamérka volt a szerencsés nyertes, ő vihette haza a jóminőségű sátrat. Különben a játék nagyon népszerű volt, maga a tombolajegyek vásárlása is igen jókedvűen zajlott.

A tombola után következett Gáspár Uzonka Gyopár által kezdeményezett könyvcserebere. Annak ellenére, hogy későre hírdettük meg az eseményt, sokan hoztak olvasnivalót és sikeresen cserélhették a gyerekek könyveiket.

A menedékházban finom zöldséglevest és húsos tokányt puliszkával fogyasztottunk. A túra után főleg a gyerekek befagyizhattak az ebédlőben található hűtőszekrényből. A felnőttek jóhangulatú beszélgetéseket folytattak egy-egy hideg sör, na meg “Piroska” társaságában. Estére táncos mulatság kerekedett minőségi zenével, ahol fergeteges hangulatban töltöttük időnket lefekvésünkig.

Vasárnap kora reggel keltünk, hiszen több látnivalót terveztünk be erre az augusztus 8-ik napjára. Összeszedtük cókmókjainkat és elbúcsúztunk a házigazdától. Autóval lejöttünk a faluba, majd félreparkoltuk azokat és egy kényelmes erdei úton elsétáltunk a sequoia fenyőkig. Két darab 30 méter magas fa árnyékában fényképezgettünk, sokan családi panorámás fotót is készítettek a több mint 100 éves fákkal. Továbbállva elautóztunk Havasrekettyére, ahol a bővízű vízesést csodálhattuk. Ezen az útszakaszon rajtunk kívül még nagyon sokan voltak, így ügyelnünk kellett, hogy együtt maradjunk.

A hűvös percek után ismét autóba ültünk és Kalotaszentkirály-Zentelke községe utaztunk, ahol várt ránk a református tiszteletes. Beültünk a csodaszép templomba és beszélt a templom-, illetve a település történetéről. Megtekintettük az 530 éves megrepedt harangot is, amely az udvaron van kiállítva. Templomlátogatás után a Püspök-panzió udvarán található tájházat mutatta be a tulajdonos, illetve kalaotaszegi hímzéseket és különféle tárgyakat meg finomságokat lehetett vásárolni. A megmaradt pénzünket a közelben levő Ádám fagyizóban költöttük el, finom fagyikat vagy jégkását lehetett vásárolni.

Csodálatos hétvégét töltöttünk együtt jókedvben. Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt és máskor is szeretettel várunk a kirándulásokra!

Fotók itt


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése