2022. május 30., hétfő

HEKE 130, május 27-29

 

Kellemes hétvégét töltöttünk Ikafalván, az egyesületünk megalakulásának 130 éves évfordulója alkalmából. A pénteki előkészületek után, szombaton gyalogtúráztunk az Ika várához, meglátogattuk a Szentkertet és a Csókás feredőt. Az utóbbi elég korhadó állapotban van. Visszafelé a Malomkert vendéglőben frissítettük magunkat különböző italokkal. Ugyancsak szombaton a biciklitúrázók Orbai- és Kézdiszék útvonalain karikáztak közel 100 km-t. A túrák után Kovács Zsuzsa lelkész mutatta be a település történetét és a helyi emberek szokásait. Nagyon értékes jegyzetfüzeteket lapozhattunk az 1750-es évektől kezdődően. Este, az ünnepi vacsoraként, igényesen megkészített ételeket fogyasztottunk, mialatt felolvastam az egyesületünk megalakulásának mozzanatait, illetve a Háromszéki EKE első kirándulásáról is betekintést nyertünk. Késő estig zenés buli következett, majd vasárnap délre összepakoltunk és hazajöttünk.

Köszönjük szépen mindenkinek a megtisztelő részvételeteket. Külön köszönet Kovács Gábornak az ünnepi vacsora elkészítését, György Sándornak a finom kenyerek helybeni megsütését. Köszönjük a túravezetőknek – Nagy Katalin és Jártó Gábor – a kirándulások megszervezését. Köszönjük Kovács Erzsónak, Hamar Zsófika néninek és mindenki másnak, akik nagyrészben hozzájárultak a hazaindulás előtti takarításban, igyekezni mindent úgy hagyni ahogyan kaptuk. Nem utolsó sorban köszönjük Konát Kálmán bácsinak és családjának a gyönyörű helyszín biztosítását.

Isten éltessen mindannyiatokat és Isten éltessen Háromszéki EKE!

 Fotók itt 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése