Mikulásos Kisbakancs-túra a Nagy Murgó körútján, dec 5

Meglepően enyhe időjárás fogadott Uzonkafürdő, 2020 december 5-én szombaton, amikor az idei év utolsó kisbakancs túráját szerveztük Szent Miklós alkalmával. Egy csodálatos csapat gyűlt össze a kis településen, éspedig 87 nagy Mikulás, 81 kis Mikulás és jó néhány rénszarvas. Nagy örömünkre mindenki a meghirdetett időben megérkezett a találkahelyre, így 10 óra után egy kevéssel indulhattunk is.

Felmentünk a Nagy Murgó alá, majd kelet irányba kezdtük a hegy körbejárását. A Nagy Murgó körútján, már a kezdetén igyekeztem összegyűjteni a 168 személyt egy olyan helyen ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Nagy Csomádra és a Piliskére. Itt tartottuk a köszöntőt, röviden ismertettem Uzonka legendáját, majd folytattuk körtúránkat. Felújított jelzés visz a hegység körül, tehát az eltévedés veszélye nem áll fenn.

Kényelmes szekérúton gyalogoltunk, amíg a hegy északi oldalára kerültünk. Az utunk felénél tartottunk, amikor kijelöltük a nagy pihenőhelyünket. Kissé szeles oldalra kerültünk, de a néha-néha előbukkanó napsugarak feledték a kellemetlenebb helyzetet. Plusz hatalmas tüzet sikerült rakni, így a felmelegedés problémája is megoldódott.

Ebéd után eljött hozzánk is a Mikulás. Abszolút mindenki hozta magával Szent Miklós szellemét, összegyűjtve több tarisnya édességet. Szép verőfényes alkalomkor öszzegyűjtöttük a gyerekeket és kiosztottuk a Mikulás által adományozott finomságokat. Hű.....hatalmas volt a gyermekricsaj, öröm volt nézni azt a sok kis boldog szempárokat. Mindezek után sikerült összeverbuválni mindenkit és csoportképet készítettünk.

Az utunk hátralevő részét mintha hamarabb tettük volna meg. Ez alkalommal a hegy nyugati részét tapostuk, amikor előbukkant előttünk a Dél Hargita legmagasabb csúcsa is, a Kakukk-hegy (1558 m). Szaporán fotóztuk az előttünk álló tájat, épp a délutáni napfényben amikor megvilágította az egész régiót.

Hamarosan befejeztük körtúránkat és visszatértünk Uzonkafürdőre. A település bejáratánál elbúcsúztunk a mihamarabbi viszontlátás reményében.

Hálás köszönet mindenkinek, hogy sikeressé tettétek ezt a nemmindenapi eseményt és fénysugarat loptunk a gyerekek...és miért nem felnőttek lelkébe, ebben a zűrös világban.

Fotók itt

Bucsecs-hegység: Malaesti - Omul-csúcs, nov 27

Gyönyörűszép pénteki nap jellemezte 2020 november 27-ét, amikor ketten a Bucsecs hegységben túráztunk, egy általunk ismert vidéken. Az Üveggyár völgyön autóztunk fel, majd az utolsó parkolóban hagytuk az autót (950 m / 6,50 h). Már éppen világosodott, úgyhogy a fejlámpák fényét keveset használtuk. Kék sávval jelzett ösvényt követtük, eleinte kényelmes szakaszon, majd egy komolyabb kaptató következett. Ennek a végén egy kilátóhelyhez érkeztünk, ahonnan a Barcasági-medence megmutatta magát a felkelő Nap fényében. Fényképezés után egy huzamos, de nagyon kényelmes szakaszon jutottunk el a Malaesti menedékházhoz (1720 m / 8,20 – 8,40 h).

Péntek regel lévén nagyon gyér volt a forgalom odabent, mi is megreggeliztünk egy tea társaságában és továbbálltunk. Szikrázóan gyönyörű képét mutatta nekünk a völgykatlan. Menetelés közben fent a napsütötte csúcsokon zergecsapatot fedeztünk fel, amelyeket igyekeztünk a lehető legjobban lefotózni. A kevés hó egyáltalán nem jelentett problémát, az is csonttá volt fagyva. Így is a Nagy Kéményen gond nélkül kapaszkodtunk ki, még a hágóvas segítségére sem szorultunk rá. A kéményből kiérve a nyeregben erős napsütésben volt részünk. Egy nagyon picit fújt a szél, de ez nem tántorított el a táj csodálásától. Egy rövid útszakasz választott el a túránk legmagasabb pontjától, az Omul csúcstól. A csúcsról a szélrózsa minden irányába tökéletesen tiszta panorámákat vehettünk szemügyre. A Nagyhagymástól a Fogarasi havasokig minden látszott a legtisztább formában. A téli időszakban a menedékház zárva van, de sikerült bejutnunk a meteoházba, ahol egy nagyon kedves személlyel beszélgettünk el ebédelés közben (2507 m / 11,30 – 12,45 h).

Energiánk feltöltése után ugyanazon az úton jöttünk vissza mint felfele. A fagyos kéményben a biztonság kedvéért felhúztuk a hágóvasakat és a jégcsákányokat is elővettük. Így nagyon gyorsan visszaértünk a Malaesti menedékházba, ahová betértünk egy finom leves elfogyasztásáért. A menedékház tulajdonosával is elbeszélgettünk (1720 m / 14,15 – 15,30 h).

Az autóhoz való visszatérés is nagyon gyorsan ment, problémák nélkül érkeztünk vissza a reggeli kiinduló pontunkhoz (950 m / 16,40 h).

Egy nagyon szép tél eleji túrának tettünk pontot a végére, köszönöm Zsoltnak, hogy ezt megvalósíthattuk.

Fotók itt

VII. Kisbakancs-minitábor - Sztána

Bánffyhunyad télies arcát mutatta nekünk odaérkezésünk pillanatában, 2020 november 21-én szombaton. Mindannyian itt gyülekeztünk a kisvároska vasútállomása előtt. 22-en vettünk részt a nyolcadik alkalommal szervezett minitáborunkban, amely a jelenlegi bizonytalan helyzet ellenére az összes közül a legtávolabb lett lebonyolítva. Sepsiszentgyörgyről és Kezdivásárhelyről érkeztünk, illetve külön köszönthettük Albert Ferenc barátunkat, aki a tordai EKE tagja és egyben a Szentimrei-villa gondnoka. Neki köszönhetjük, hogy ebben az időszakban is sikeresen megtervezhettük és véghezvihettük a minitábor programját.

Autóinkat a vasútállomáson hagyva, vonattal mentünk a közelben levő Sztánáig. Az éjszakai havazás igen jelentős mennyiséggel boldogította csapatunkat ahogyan gyalogoltunk a bokáig érő hóban a Szentimrei-villa felé. Útközben a híres Varjúvárat is megtekinthettük. Egy igazán mesebeli helyen volt szállásunk, csendes övezetben, messze az autóutak zajától, fiatal bükkös- és gyertyános erdőben.

Kós Károly egykori lakhelyén voltunk, ismervén a híres tervező munkásságát, nagy izgalommal töltöttük időnket az általa tervezett házban. A szálláshelyünkkel való megbarátkozás közben a gyerekek több hóembert is készítettek a friss hóban, kihasználva a téli csapadék által nyújtott lehetőségeket. Kora délután Ferenc barátunkkal a Csiga dombra kirándultunk, majd beereszkedtünk a DeMartini-féle lovastanyára, ahol nagyon szelíd lovakat simogathattunk mindannyiunk örömére. A kirándulásról visszatérve mindenki szabadfoglalkozásba kezdett, illetve a vacsora előkészületében szorgoskodott. Ferenc még bemutatta főleg az érdekelt férfiaknak a ház fűtésrendszerét is. Sötétre elkészült a tokány, illetve a kinti tűz mire nagy nehezen begyúlt, besötétedett. Tehát a sütnivaló húsokat fejlámpa fényénél kellett megoldani. A társaságnak tehát fennséges vacsorája kerekedett.

Vasárnap csillogó-villogó reggelre ébredtünk. Reggelit követően máris indultunk a csípős hidegben a Riszeg-tető felé. Az első komolyabb emelkedőnél, lekerültek a kabátok és lezserebbül folytathattuk utunkat a lombhullató erdőben. Azaz most nem a lombok hulltak, hanem a rájuk fagyott és a Nap által olvasztott hó. Kicsivel több mint két óra alatt értünk fel a 757 méter magas, tágas dombtetőre. Fantasztikus napsütésben, csodálatos kilátásunk volt mindenfelé. Legimpozánsabban a Vigyázó tűnt a szemünk elé, de a számunkra alig ismert többi tájkép is lenyűgöző volt. A kötelező csoportkép után indultunk vissza. Meglepően gyorsan haladtunk lefele, főleg az utolsó tisztásnál a gyerekek élvezték kimondottan a hóban való gurulást.

Visszatérve a házhoz még volt idő falatozni és összepakolni. Délután a csillogó napsütésben elbúcsúztunk a háztól, azonban négy társunk még egy éjszakára ott maradt. Tehát megfogyatkozott csapattal vetettünk utolsó pillantást a Varjúvárra, majd felültünk a hamarosan érkező vonatra. Bánffyhunyadon váltak el útjaink, elbúcsúzván mindenkitől.

Köszönöm szépen mindenkinek, hogy mindannyian részt vehettünk ilyen nehéz helyzetben is a minitáborban. Csodálatos emberek vagytok! Külön köszönet Ferencnek, hogy ez az álmunk is valóra válhatott!

Fotók  itt

 

Bodoki-havas: Ika-vára - Bodoki-tető, nov 14

Egy nagyon kedves csapat gyűlt össze az Ika-vár alatti téren, számszerint 26-an (570 m / 8,00 h). Felfedező túrának számított az esemény, hiszen ebből az irányból egyikünk sem volt a Bodoki tetőn. Jóformán a hegység keleti oldala elég ismeretlen számunkra. A közeljövőben azonban többször szándékozunk erről az oldalról feljutni a főgerincre.

Elindultunk tehát tele bizalommal utunk első szakaszán. Borús időjárásban volt részünk egész nap, ezúttal az őszi színek nem voltak annyira fotogénikusak mint máskor. Egy rövid, de meredek kapaszkodó után elértük a mellékgerincet, majd egy kis keresgélés után megtaláltuk a kék háromszöggel jelzett utat, amely utunk során továbbá elkísért. A mellékgerinc útvonala kényelmesen emelkedik a Bodoki-havas szíve felé. Egyáltalán nem megerőltető ritmusban haladtunk, közben még mindig lehetett gombászni aki akart. Egy rövid pihenőt tartottunk az erdőből kijövet a hatalmas legelőn (950 m / 9,45 – 10,10 h).

Indulásunk után hamarosan belecsatlakoztunk a kék kereszt jelzéssel ellátott útba, amely Maksáról jön a Bodoki-hegység főgerince felé. A szürkehomályban egyre jobban kezdett látszani a Bodoki-tető, ahogyan közeledtünk feléje. A távolban hajtóvadászok kiáltásait, kürtjeit lehetett hallani alant a mélyben. Beértünk a csúcs alá, majd egy kerülőt leírva a jólismert déli irányból meredek emelkedő következtében értük el a Bodoki tetőt (1193 m /11,30 – 11,50 h). Bevártunk mindenkit és csúcsfotót készítettünk a ködös időben. A kellemetlen és kissé szeles időjárás miatt úgy döntöttünk, hogy egy picivel lennebb, védettebb helyen ebédelünk. Találtunk is hamarosan egy régi tűzhelyet, amely megfelelt a tervezett célunknak. A helyben talált száraz fákból hatalmas tüzet gyújtottunk, amely elviselhetőbbé tette a 2 fokos hőmérsékletet (1100 m / 12,10 – 13,15 h).

Egy nagyon jó hangulatú ebédszünet után a társaságunk elindult lefele. Egy rövid ideig követtük azt az utat amelyen felfele jöttünk, majd hirtelen elhagytuk a jelzett ösvényt és beereszkedtünk a Sötét-patak völgyébe. Odalent sajnos pontosan egy erdőkitermelés kellő közepébe érkeztünk, ahol az erőgépek teljesen sártengerré változtatták utunkat. Ebben a sárban gyalogoltunk egy óra hosszat, amíg lennebb jelentősen javult az út minősége. Ezen a szakaszon a túránk fénypontjával találkoztunk: egy anyamedvével és három bocsával. Kb. 40-50 méterről figyeltük meg, ahogyan az egyik bocs várt a családjára, majd előttünk keresztezték az erdőkitermelő utat és eltűntek a vadonban. Nagyon felemelő látvány volt főleg a csapat azon tagjainak, akik elől meneteltek.

Utunk továbbá a Csókás-feredő alatt vezetett el. Itt betértünk egy helyi elszigetelt gazdaság udvarára, ahol a gondnok a maga székelyes humorával elmesélt néhány medvés történetet amelyet szinte naponta tapasztal kertjének végében. Lefele jövet máris megpillantjuk az Ika-vár tornyát, ahogyan kibukkan az egyre kopaszabb lombhullató fák ágai közül. Egy rövid menetelés után újra az autóinknál találjuk magunkat. Mivel fiatal volt az idő, senki nem sietett haza, ezért társalgással fejeztük be túránkat (570 m / 15,40 h).

Köszönöm szépen mindenkinek, hogy együtt fedezhettük fel a Bodoki-havas Csernáton felőli táját.

Fotók itt

Kisbakancs-túra Felső Moécs környékén, nov 8

Ahogyan reméltük és készülődtünk, az idei ősz egyik legszebb napját fogtuk ki 2020 november 8-án vasárnap. A csilli-villi időjárásnál még csodálatosabb volt a társaságunk akiknek több mint valószínű hiányzott is egy jó kirándulás ebben a korlátozásokkal teli évben.

Ezen a vastag hóharmattal borított vasárnap reggelen, Felső Moécs központjában 10 x 7 x 2 + 5 személy gyűlt össze, ebből 10 x 6 + 3 gyerek volt. A csapatunkat 8 kutyus is elkísérte (950 m / 8,40 h). Idejében sikerült is elindulnunk neki a hegynek. Rögtön az indulás után a piros emberke jelzésünk egy magánház udvarán keresztül vezetett, majd a bemelegítőnek szánt 200 méteres szintkülönbség leküzdése következett. Természetesen friss erőben nem volt gond, de a csípős hideg is a mozgásra késztetett. Több kaszálón keresztül vezetett utunk, majd az emelkedőnk megenyhülése után egy napos oldalon megálltunk pihenni és reggelizni.

A nagyon erős napsütés pontosan ezen a szakaszon szembe talált, így indulásunk után elég sokat a föld felé kellett nézni, vagy inkább vissza-vissza pillantani főleg a Királykőre, amely jelenleg karnyújtásnyi távolságra látszott. Továbbra is kaszálókon sétáltunk felfele, egy mobiltelefon jel erősítőig, a Templom-gerinc és egyben utunk legmagasabb pontjáig (1250 m / 10,30 h). Itt kedves kolozsvári és szentgyörgyi barátokkal, túratársakkal találkoztunk.

A gerinctúránk innen lefele tartott, majd az erdő szélén egy hirtelen balra kanyar után beereszkedtünk a völgybe, a műútra. A műúton lefele 1 km után ismét erdei ösvényre váltottunk. Háztáji gazdaságok kertjének végében enyhén emelkedtünk, majd az erdőben egy rövid de meredek kaptatót küzdtünk le. A Zilistea-szikla gerincén találtuk magunkat rövid időn belül. Kaszálók szélén de még mindig erdőben gyalogoltunk immár enyhén lefele. Az első tisztáson megtartottuk a hosszabb szünetünket, egy verőfényes oldalon (1150 m / 13,20 – 14,45 h). Mindenki örvendett az őszi napfénynek, a gyerekek társalgással vagy játékkal foglalták le magukat.

Ebédszünet után még tartottuk egy darabig menetirányunkat, majd balra egy éles kanyar következtében meredek ereszkedővel jutottunk vissza Felső Moécs központjába az autóinkhoz (950 m / 15,30 h). Volt aki direkt hazaindult, néhányan azonban megnéztük a picinyke fotós múzeumot. A falu utcáján lehetett vásárolni több helyen friss helyi tejtermékeket, bizonyára éltek is a lehetőséggel néhányan.

Köszönöm ezt a gyönyörű napot minden kedves gyereknek és felnőttnek. Csodálatos csapatunk van! Külön köszönet Horváth Sándornak és Csia Kinga tanárnőnek akik vállalták a hátvéd – igen türelemigényes – szerepét. 

Fotók itt

IV. Vár-túra: Tiborc- és Kelemen várak, okt 25

2020 október 25-én vasárnap került sor Jártó Gábor által szervezett vár-túra sorozatának idei negyedik kirándulására. Ez alkalommal Erdővidékre vezetett utunk, Bodos környékére Tervünkben volt a Tiborc vára, a bányató, a bodosi Csere.tető, illetve a Kelemen vára.

A meglehetősen csapadékos előrejelzés úgy látszik elbátortalanította a kirándulókat, hiszen csupán ketten indultunk útnak az egykori bodosi bányától (500 m / 10,00 h). Nagyon örvendtünk az időjósok baklövésének, mivel az eső helyett kellemes túraidőben volt részünk. Még a Nap is kikandikált a felhők közül. Nos indulásunk előtt szemügyre vettük az elhagyatott bányaüregeket, majd egy enyhe emelkedőt követően máris a Tiborc várának erdővel borított dombtetején álltunk. Jól kivehetőek az őskori várárkok, illetve felfedeztük annak bejáratát is. A környéken nagyon jó volt a gombaáldás, rövid idő alatt jelentős mennyiséget tankoltam fel az őzlábgombából.

Tiborc vára után leereszkedtünk a bányatóhoz. Útközben csodálatos kilátásunk volt a Hargita-hegység déli részére, illetve Nagy- és Kisbaconra, majd a közelben levő Bodosra. A tóhoz közeledve az elhagyatott felszíni fejtést is szemügyre vettük, most is jól látszottak a föld felszíne alatti szénrétegek.

A tavat megkerülve üdvözölhettünk két halászembert is, majd az erdő szélére érve balra fordultunk és azt követtük. Egy kisebb erdősávot keresztülvágva pontosan a Csere-tető gerincére értünk, ahonnan észak irányba fordultunk. Ezen a szakaszon több őzet láttunk elszaladni, sajnos a fürgeségük miatt nemigazán sikerült lencsevégre kapni őket.

Egy hosszadalmasabb tisztás után az erdővel borított bodosi Csere-tető legmagasabb pontjára értünk (730 m / 11,50 h). Megállás nélkül folytattuk utunkat, egy meredekebb ereszkedőt követtünk a ciheresben. Kopasz dombokra értünk ki az erdőből, majd szántóföldek szomszédságában a Kelemen -vár dombján pihentünk (610 m / 12,30 – 13,00 h). Evés közben jól megfigyelhettük a lábunknál elterülő kis falut, Bodost. E dombon semmilyen jel nem utal arra, hogy valamikor vár lehetett, inkább a leírások és a szájhagyomány élteti ennek valamikori létezését.

Leereszkedünk a dombról, kiértünk a Bodos felé vezető aszfaltútra, amelyen be is gyalogolunk a település elejére. Azonban rögtön jobbra fordultunk egy mezei úton, amely pontosan visszavezetett az elhagyott bányához, ahol az autónk várt ránk. Körútunk bezárult és egy rövid, de annál szebb és tartalmas napnak tettünk pontot a végére (500 m / 14,30 h).

Köszönöm Jártó Gábornak, hogy egy általam ismeretlen és csodás helyet fedezhettem fel Erdővidéken.

Fotók itt

 

III. Páll Endre emléktúra, okt 24

Immár harmadik éve került sor szervezésre az esemény kiváló barátunk, túratársunk – Páll Endre – emlékére, 2020 október 24-én, szombaton. Reggel 10 órakor találkoztunk a Gyilkos-tó melletti parkolóban, mintegy 15 személy. Üdvözöltük egymást, majd elindultunk útvonalunk lejárására körút formájában. Csodálatos őszi időben volt részünk, nagyon kellemes és esőmentes napon túráztunk.

Sárga sávval jelölt útvonalon indultunk Háromkút település irányába. Kényelmes makadám úton, panziók, hétvégi házak mellett sétáltunk. Későbbiekben csapatunk kétfelé vált. Nagyjából fele egy sziklamászásra alkalmas terepet választott. Elbúcsúztunk hát, majd folytattuk utunkat. A turistajelzés hamarosan letért a makadámról és erdei ösvényen vezetett lefele a Kis Békás völgyébe. Leültünk pihenni, falatozni és élvezni az őszi nap sugarait, illetve a gyönyörű tájat amely előttünk terült el.

Pihenő után leereszkedtünk a völgybe, átkeltünk a patakon és megkerültük a Kis Szurdok-kő csúcsát délkelet irányból. Közben gyonyörű tájakon vezetett utunk, próbáltunk mindent megörökíteni a fényképezőgépekkel. Még a Kis Békás szorosba való bemenetel előtt ismét lepihentünk és megebédeltünk.

Meredek ösvény vezetett le bennünket a Kis Békás szorosba. Egyre lennebb érve az ösvény elkeskenyedett, nagyon oda kellett figyelni a főleg a gyerekeknek a lépéseikre. Egy kilátóhelyet is felfedeztünk, ahonnan szédítő magasságból nézhettünk alá a sziklák között zúgó patakra. Utunk levezetett pontosan a patak mellé, majd egy lengő hídon egyensúlyoztunk át rajta. Nagy élmény volt főleg a gyerekeknek ezen átmenni. A híd közepéről csodálatos fotót készíthettünk egy hatalmas sziklatoronyról, amely impozánsan emelkedett az ég felé.

Kiértünk a Kis Békás szorosból és máris a Békási szorosban találtuk magunkat az aszfaltos főúton. Nyakunkat nem győztük nyújtani az ég felé, csodálva a hatalmas sziklafalakat amelyek között haladtunk el. Természetesen ügyelnünk kellett az autós forgalomra is, hiszen a keskeny úton igen közel jöttek hozzánk. Előbukkant a híres Oltár-kő is, ennek a látványa egy jó ideig elkísért. Szemügyre vettük az Endre emlékére kialakított útvonalat is. A szerpentinek után egy alagút következett, aztán végleg kikerültünk a szorosból. Hamarosan visszatértünk a Gyilkos tóhoz, ahol kürtőskaláccsal és lángossal csillapítottuk az éhséget. Itt pontot tettünk az emléktúrának, elbúcsúzván a kiránduló társainktól.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, ezáltal méltó emléket állítva szeretett barátunknak, Páll Endrének.

Fotók itt