Augusztus utolsó
felében egy hosszú útra vállalkoztunk. Ausztria egyik legismertebb üdülőhelyét
választottuk úticélul – Sölden városát. A kis település kb 80 km-re délnyugatra
helyezkedik el Innsbrucktól, Tirol tartomány fővárosától, az Ötz völgyben, 1377
m magasságban. Kimondottan üdülőterep az egész völgy, télen a sízők-, nyáron a
túrázók paradicsoma. Persze nemcsak ezeket a sportokat lehet űzni. Ha jól
megnézzük a szórólapokat, vagy átböngésszük az internetet, rájövünk, hogy
bármilyen sportágnak a hódolói megtalálják a kedvükre való szórakozási
lehetőséget. Jöhetnek sokgyerekes családok, vagy egyedülálló turisták, mindenki
talál magának való programot, akár jó- vagy rossz időben. A táj szépsége
leírhatatlan. Fényképpel is csak izelítőt lehet adni, amit e táj nyújt.
Igazából ott kell lenni, bejárni a környéket, szívni a jólevegőt és élvezni az
életet. A szálláshelyek közül az ötcsillagos szállóktól egészen a jólfelszerelt
kempingekig széles skálában választhatunk. Ha nekiállunk keresgélni, időt
szánunk a szervezésre, akkor rájövünk, hogy egészen jó árban lehet szállásokat
foglalni, akár főszezonban is. Ezen kívül ott van az Ötztal-kártya is, amely ingyenes
belépést biztosít uszódákba, felvonókra, tömegközlekedésre, múzeumokba és még
sorolhatnám. Minden tökéletesen össze van hangolva és minden pontosan úgy van
ahogy ki van írva. Az előszavam befejezéseképpen mindenkinek ajánlom, hogy
látogassa meg ezt a csodálatos helyet és érezze jól magát.
Az
előkészületek és az utazás
Ha az előkészületek
első pillanataira akarunk visszapillantani, akkor úgy fél évvel az utazás előtt
indult az egész. Mivel két év alatti kisgyerekkel vágtunk neki az útnak, minden
apró dolgot figyelembe kellett venni. Ahogyan Söldenre esett a választás,
nekiálltam böngészni az interneten, illetve ingyenes reklámlapokat rendeltem
tőlük. Azokban minden A-tól Z-ig le volt írva, szinte semmi újat nem találtam
pluszban a világhálón. Ez lényegesen megkönnyítette a dolgomat. Amint a program
összeállt és megvolt a szállásfoglalásunk, nem maradt más hátra, hogy várjuk a
nagy napot. Kicsit izgultunk Uzonka utazása miatt, hiszen még ilyen helyzetben
nem voltunk. Na de azért nem is ijedtünk be “egyszer úgyis ki kell próbálni”
alapon nekivágtunk. Biztosan sokan ezért elítélnek, vagy nem értenek meg, de
hát ezt szeressük, otthon sem akarunk ülni mindig, Uzonkát is kezdjük
megszoktatni az utazásokkal.
Eljött augusztus 23, az
indulás napja. Már azelőtt való nap összeállítottuk a csomagot, az utolsó
percre nem hagytunk jóformán semmit. Az előszobában felsorakoztatott csomagok
láttán elmosolyogtam magam. Hiszen alig egy évvel ezelőtt, alig tudtunk bepakolni
a kocsiba. Még az utastér is plafonig volt tele. Most a csomagtartóban minden
kényelmesen elfért. Ebből is látszik, hogy Uzonka kezd nőni, nem kell annyi
mindent vinni neki sem, aztán persze nekünk is kezdett tapasztalatunk lenni a
pakolásban. Délután fél 5 körül indultunk Sepsiszentgyörgyről. Földvár felé
vettük utunkat, majd Nagyvárad felé. Radnót közelében megálltunk pihenni és
mivel közeledett az este egyúttal közeledett Uzonka alvó órája. A gyerekülésbe
le is fektettük és innen sok gondunk nem is volt vele. Éjszaka 12 óra körül
érkeztünk a magyar határhoz. Ott a tankolás és a határellenőrzés miatt volt egy
kis felébredés, de utána reggelig aludt a család nyugodtan. Amikor Uzonka
felébredt már jól Ausztriában jártunk. Egy pihenőhelyet kiválasztottunk a
megálláshoz, hogy kinyújthassuk végtagjainkat. Egy játszótéren Uzonka
kielégítette igényeit, faltunk valamit, aztán következett az utunk utolsó
szakasza. 22 óra autózás után megérkeztünk Söldenbe, a “Régi Malom” elnevezésű
panzióhoz, ahol szállásunk volt foglalva. Egyik hoppon túl voltunk, vagyis
megnyugodhattunk, hogy Uzonka jól viselte az 1600 km-es utazást, különösebb
gond nem volt vele. Persze Melinda kivette a részét a gyerek szorakoztatásából
bőven.
Vakáció
Söldenben és környékén
Szálláshelyünk Sölden
északi bejáratánál volt, könnyen rátaláltunk. Az árban bennefoglaltatott a
félpanziós ellátás és az Ötztal kártyák. Szobánkból szépen látszottak a 3000-es
csúcsok, jóformán nem is tudtam a nevüket csak bámultam őket. Még tusolás
közben is a hegyeken járt a szemem. Az első két napban inkább uszódákat
látogattunk meg a barátságtalanabb időjárás miatt. Az egyik, Langenfeldben
található Aqua Dome termálfürdő volt a látogatási listánkon. Az ultramodern
épületben több medence is található, úgy gyerekeknek mint felnőtteknek. A
legjobban a kinti 34 fokos medence tetszett. Nagy élmény még olyan személynek
is mint én aki nem tud úszni, lebegni a meleg vízben a szabad ég alatt és
bámulni a tájat. Uzonka nagyon jól érezte magát a gyerekfürdőben és Melinda is
kiúszhatta magát kedvére. A másik uszóda Söldenben található, a Freizeit Arena,
ahol a vizek szerelmesei szintén kedvükre találhatnak szórakozási lehetőséget.
Pont az érkezésünk
utáni napon egy nagyszabású bicikliverseny eseményébe csöppentünk. Ekkor
zajlott az ún. Ötztal Radmarathon. Lehet mondani, hogy ezzel az eseménnyel
tettek pontot a nyári idény végére. Persze az élet ezzel nem állt meg, csak az
elkövetkező héten látszódott a turisták számának csökkenése.
Aztán következtek a
kirándulások. Egyik nap a 2670 m magasan levő Hohe Mut Alm menedékházhoz
mentünk felvonóval Obergurgl településről. Sajnos a ködös idő miatt nem láttunk
semmit, ezért a visszajövetel mellett döntöttünk. Nem bánkódtunk az időjárás
miatt, mivel az előrejelzések szerint jó idővel kecsegtettek a meteorológusok,
ami be is következett. Másnap a 3000-es Gaislach-csúcsra felvonóztunk. Itt már
érződött az időjárás változása, jó irányban. Uzonka egy minihóemberrel is
eljátszothatott odafent. Erről a csúcsról gyalogosan jöttünk vissza egészen
Söldenig. Eleinte jól kitaposott, de meredek ösvényt jártunk, majd a
Gaislach-tó környékétől kényelmes turistaösvényben volt részünk. Ezen a
szakaszon sűrűn esett az eső, de hamarosan kisütött a Nap, amelynek hatására
Uzonka el is aludt. Az erdőben nagyon kényelmes turistaösvények találhatók és
rengeteg menedékház, amelyek mellett egy-egy játszótér. Uzonka ki is próbálta
mindegyiket.
Egy következő napon a Tiefenbach gleccserre kirándultunk. Autóbusz felvitt
2850 m magasra, majd onnan felvonó 3250 m-re. Csodálatos panorámában volt
részünk, tűző napsütéssel. Uzonkának jó lett volna egy napszemüveg, mert
szegényke alig tudta nyitva tartani a szemét. Na de ennyivel is okosabbak
lettünk. Persze nem ültünk sokat ezen a helyen, inkább visszajöttünk és egy
kényelmes erdei kirándulást iktattunk be a nap hátralevő részére. A Rettenbach
völgyben található menedékháztól indultunk a Sonnblick felé. Ez egy kényelmes
panoráma útvonal, menetközben lehet csodálni a háromezreseket. A Sonnblick
menedékház mellett pihentünk, nem is akartunk innen nagyon elmenni, hiszen
Uzonkánakegy hatalmas játszótér állott a rendelkezésére, amit ki is használt.
Hochsöldenen keresztül a Gyopár (Edelweiss) menedékházat is meglátogattuk. Itt
Uzonka játszótársra is lelt, az ottlakó tulajdonosok kislányának köszönhetően.
Tirol legnagyobb
vízesését a Stuibenfallt is meglátogattuk. A 150 m magas vízesés mellett vasalt
út is van kiépítve. Sajnos gyalogosan csak a második teraszig lehetett
felmenni, nem tudtuk meg milyen okból. De ez is elég volt érezni távolról a
hatalmas víztömeg erejét, hallani zaját. Felejthetetlen élményben volt részünk.
A vízeséshez közel található az Ötzi Dorf, vagyis Ötzi falva. Ez egy szabadtéri
múzeum, ahol nagyon aprólékosan bemutatják az 5000 éves embert. Ahogyan már
sokan tudják, ebben a völgyben leltek rá, úgy 3200 m-en egy jégbefagyott
ősemberre. Így lett Ötzi a neve. Lassan Uzonka is megtanulta. Próbálják
felfedezni kilétét, mesterségét, még Ötzi utolsó vacsorája is ki volt tüntetve.
Mindezeket megmosolyogtuk, aztán továbbálltunk. Mindenesetre nagyon
érdekfeszítő kiállítást látogathat meg az arrajáró.
A
Wildspitze (3772 m )- szóló
A terveim között szerepelt Tirol legmagasabb csúcsának megmászása is,
vagyis a 3772 m magas Wildspitze. Erre az akcióra úgymond „kivettem egy szabad
napot” a családtól és uzsgyé neki a hegynek. Egész nap tökéletes időben volt
részem, ezzel gondom nem volt. Vent településről (1900 m) egy kis libegővel
mentem fel a kiindulási pontomhoz. 2300 m-ről indultam reggel 9 órakor. Csípős
hideg volt, a hőmérő alig 1 fokot mutatott. Ennek nagyon örvendtem, hiszen
tudtam, hogy főleg az elején amikor teljes szusszal megyek, nem fogok
elmelegedni. Alig néhány turista indult neki a hegynek, úgyhogy tömegről sem
lehetett beszélni. A Breslauer menedékház felé vettem az irányt, teljes gőzzel
haladtam, ahogyan a lábaim és a tüdőm bírták. Mivel nem tudhattam, hogy a
későbbiekben mi vár rám, ezért gyors menetelésre kapcsoltam, kihasználva a
könnyű terepet. Ennek köszönhetően hamar megérkeztem a Breslauerhez (2850 m /
9,50 h), de itt már senkit sem találtam. A házba nem mentem be, inkább a
megállás nélküli továbbhaladást választottam. Persze amikor egy-egy alkalom
adódott pár másodpercre megálltam fényképezni.
Hamarosan friss havat kezdtem taposni. A klasszikus utat választottam úgy felfele
mint lefele, hiszen sok időm sem volt felfedező kirándulásra. A Mitterkarferner
gleccsert követve eleinte egy szép tavat hagytam a hátam mögött majd
találkoztam egy párossal, akikről később megtudtam, hogy nem voltak a csúcson.
Minél fennebb haladva nőtt a hóréteg és emelkedett a hőmérséklet is. Na de
ennek nem adtam nagy jelentőséget, csak akkor kezdtem menetközbeni gondolkodóba
esni, amikor rájöttem, hogy nincs nálam a napszemüvegem. Ott maradt a
panzióban. A havas terepen a tűző napon elég kellemetlen volt lefele nézni,
inkább próbáltam a sziklás gerinceket követni a szememmel, ezáltal sötétebb
árnyalatokat keresve. A a gleccseren jó hosszadalmasan kellett végigmenni, majd
a végén ki kell mászni egy nyeregbe. Itt értem utol egy lengyel csapatot, amint
másztak kifelé egy kábelekkel biztosított sziklán. Lassan haladtak, mivel végig
biztosították magukat. Egy hátramaradt fiúval beszélgettem el, neki nem volt
bátorsága továbbmenni, pedig eleget noszogattam. Tőle tudtam meg, hogy a másik
kettő akiket láttam odalent az ők csapatjukban voltak és megfordultak
rosszullét miatt. Kb. 200 m szintkülönbséget kellett kimászni a sziklás
szakaszon. A kábeloknak köszönhetően könnyen le lehetett küzdeni az akadályt,
semmiféle biztosításra nem volt szükség. A nyeregben aztán utolértem a fiúkat
és ott kiderítettük, hogy a lengyelek és a magyarok jó barátok (3350 m / 12,00
h).
Ők megálltak pihenni, én nem engedtem meg magamnak ezt a luxust. Egy másik
gleccsert kellett követnem egészen a csúcs aljáig. Itt már több csapattal
találkoztam, akik a csúcsról tértek vissza. Mindenki fizetős túravezetőt
választott a Breslauertől. Mosolyogtak is rendesen rám amikor láttak egyedül a
gleccseren biztosítás és szemüveg nélkül. Én megállás nélkül mentem felfele
jónéhány gleccserhasadékot kikerülve. A csúcs aljába érve még várt rám úgy 100
m sziklás gerincen való meredek mászás. Itt kezdtem érezni egy kis
hegyibetegséget, biztosan a túlzott megerőltetés miatt és nem is ettem semmit
aznap. Enyhébb szédülés fogott el, na de nem engedtem, hogy itt az utolsó 100
m-en kipurcantson. Inkább lassabbra fogtam a tempót, jobban odafigyeltem a
lépéseimre. Az utolsó méterek voltak a legkitettebbek, de szerencsére jól
átgondolva a helyzetemet, nem okoztak problémát. Aminek nagyon örvéndtem a
csúcsra érkezés pillanatában senki nem volt odafent. (3772 m / 13,20 h). Csak
néztem körbe-kereken mindenhol hegyek voltak, gleccserek és sziklák. Jóformán
szinte egyiknek sem tudtam a nevét, de őszintén szólva nem is az érdekelt.
Örvendtem, hogy itt lehettem és gyönyörködhettem a látványban. Két német mászó jött fel utánam a csúcsra.
Őket megkértem, hogy készítsenek rólam fotót.
Visszafele jövet pontosan a sziklás gerinc aljában találkoztam a lengyel
haverokkal. Biztattam is rendesen, hogy még csak néhány méter és fent vannak. A
lefele jövetel még gyorsabban ment. Épp arra kellett ügyeljek, nehogy
valamelyik lyukba belelépjek, ezeket átszöktem. Majd megérkeztem ismét a
nyeregbe, ahonnan következett a sziklán való ereszkedés. Persze a kábeleknek
köszönhetően nem volt gond. A szédülésem is elmúlt, úgyhogy rendben éreztem
magam. Lefele jövet a gleccseren egy osztrák fiatallal találkoztam (még a
fogszabályzó a szájában volt). Ő nem tudott angolul, én nem tudtam németül, de
érdeklődött a csúcs felől és valahogy elmagyaráztam az útvonalat. Valahogy tudtára adtam, hogy igyekezzen, mert
délután van. Ő megköszönte és még közben
visszapillantottam rá, lássam ahogyan halad. De meggyőződtem a gyors
meneteléséről.
Visszatértem a Breslauerhez, ott megengedtem magamnak egy félórás pihenőt.
Találkoztam magyarokkal, velük is elbeszélgettem. A csúcstámadások innen a
menedékháztól indulnak, reggeliben és pihenten. Általában két nap a klasszikus
menetidő. A pihenésem után elbúcsúztam a fiúktól és robogtam lefele a
felvonóhoz. Itt már szinte szaladtam, a gravitáció jó hatással volt rám.
Problémák nélkül érkeztem vissza és köszöntem az Úristennek ezt a szép napot
(2300 m / 16,00 h).
A csúcsot meg lehet járni egy nap alatt is gyorsabb menéssel. Így megspórolhatjuk
a menedékházi költségeket.
Hazafelé
Következett a búcsúzás az Ötz-völgytől és augusztus utolsó napján indultunk
haza. Az 1600 km-es utat most 24 óra alatt autóztuk le. Uzonka ismét átaludta
az éjszakát, aztán dél körül nyűgösebb kezdett lenni. Melindának köszönhető,
hogy amennyire tudta elfoglalta, hogy az út utolsó kilométereit ne bőgve tegye
meg.
Megjegyzések
Ajánlom mindenkinek, látogassa meg Ausztria e gyönyörű vidékét. Mindenki megtalálja
a magának való helyet és szórakozásformát. Két év alatti gyerekkel külön élmény
és kaland az egész üdülés, de nem kell félni, bele kell vágni. Itthonról ételt-italt
ne vigyünk, hiszen ott is hazai árban megtalálunk mindent. Olyan szállást
válasszunk (nyári szezonban), ahol az árban benne van az Ötztal kártya, hiszen
rengeteg ingyenes létesítményt látogathatunk vele. Egyetlenegy negatívumot
emelnék ki, éspedig az osztrák konyha az én szemszögemből nem ér fel az erdélyi
konyhával. Egy becsületes levest nem tudnak főzni (vagy nem akarnak). Túl egészségesen
esznek, én nem így szoktam meg. Persze ismétlem, ez az én véleményem. Egyébb
minden tökéletes e gyönyörű országban.
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése