2023 június 4-én vasárnap kora reggel autóztunk Gyímesközéplokra, ahol a helybéli iskola előtt összesen 56-an gyűltünk össze. A csapatunkat 18 lelkes gyerek egészítette ki. Miután megoldottuk a logisztikát az autókkal, kígyózó sorban indultunk el az Antalok-pataka irányába (850 m / 8,35 h). Picit a vasút mellett gyalogoltunk, majd átkeltünk a Tatroson és máris az Antalok patakának torkolatába érkeztünk. Takaros kis csángó házak mellett mentünk egyre fennebb, majd a falu végén a komolyabb kapaszkodó előtt megszabadultunk a melegebb ruházatainktól. Gyönyörűen napsütéses időben volt részünk, néhány felhő tarkította az eget, de ez nem adott okot semmiféle gondra.
Egy meredek kapaszkodót követően felértünk a mellékgerincre, ahonnan kinyílott a gyímesi táj. Gyönyörűen vetítődött elénk a Tatros völgye, ahogyan végigkísértük szemeinkkel a környéket. Gyorsan ki is választottunk egy kis dombtetőt, ahol megreggeliztünk és pihentünk (1150 m / 9,55 – 10,50 h). Nem is siettünk továbbállni, hiszen nemmindenapi „asztalról” fogyaszthattuk elemózsiánkat. Indulás előtt felfedeztünk egy nagyon szép nárciszképű szellőrózsát, amelyet előszeretettel fotóztunk. Később fennebb egy egész szellőrózsás mezőt kereszteztünk, amely a napunk egyik fénypontját jelentette. Két csángógyerek jött elénkbe haragos pásztorkutyáikkal, felajánlották segítségüket az esztenán való átkelésnél. Ott mégtöbb kutya üdvözölt hangos ugatással bennünket, de aggodalomra nem adtak okot.
Az esztenán friss vizet lehetett tankolni, majd egyre magasabbra hágtunk a mellékgerincen. Csodálatos virágos réteken gyalogoltunk, igyekeztünk minél többet lencsevégre kapni. Itt a gyephavason a virágos mezőkön nagyjából öt esztena mellett haladtunk el, mindenhol kutyák üdvözöltek tisztes távolságból. Nagy csapatunkhoz nemigazán mertek közelíteni. Elérjük a gyephavas tetejét és egy könnyű sétát követően megérkezünk a Kondra kereszthez (1460 m / 12,05 – 12,20 h). Amíg vártuk a csapat többi tagját, a fiúk előkerítettek egy labdát és focizással ütötték el a várakozási időt, pihenés gyanánt.
Közben felhők kerekedtek fölénk, de esőre nem volt kilátás. A magas felhőplafon azonban gyönyörű kilátást engedélyezett a környék hegyeire, völgyeire. Egy kellemes sétát követően a Naskalat gerincén, hamarosan a Naskalat csúcsán álltunk. Hosszabb pihenőt terveztünk a túránk legmagasabb pontján. Mivel pihenésünk alatt a Nap is kisütött, a felhők szertefoszlottak, így pihenésünk időtartama jelentősen megnőtt (1553 m / 12,50 – 14,30 h). A gyerekek épp az evés alatt voltak egy helyben néhány percig, a többi időt folyton mozgással töltötték, valamit tevékenykedtek. A felnőttek nagy része kihasználta a kellemes napsütést és néhányan álomba is merültek.
Ezt a kellemes pihenést sem lehetett estig húzni, így csoportkép készítése után elindultunk vissza a Kondra kereszthez. Innen pedig a 32-es határvadászok útján a Kovás patakába ereszkedtünk be. Eleinte nagyon meredek, ciheres erdőben követtük a sárga kereszt jelzést. Ebből kifolyólag következtettük, hogy nem sokan túráznak errefelé, hiszen az ösvény sem volt egyértelműen követhető. Egy mocsaras részen illatos mentát szedtünk, majd egyre lennebb érve a meredek útszakasz kényelmes ösvénnyé változott. Néha a kiszélesedő utunkba a patak is belekerült, sok-sok gyerek örömére. Lennebb a falu szélén kiszélesedett a táj, ismét takaros kis házak mellett haladtunk el, immár túránk végén. Pontosan a végcélunk előtt egy kis vegyesbolt édesség- és hűsítőkészletét csapoltuk meg, majd a Fatányéros udvárán tettünk pontot a túra végére (820 m / 17,20 h). Mialatt felhoztuk autóinkat a túra kiindulási pontjából, addig a gyerekek az egész napos túra utáni „fáradalmaikat” egy jó focimeccsel koronázták. Fantasztikus energiájuk volt!
Nagyon köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon jó volt együtt lenni és túrázni e csodálatos tájon.
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése