Királykő: rejtett menedékek és Közép-öv, okt 28

2023 október 28-án szombaton Attilával ketten – akár “Team 2”-nek nevezett csapatban – vágtunk neki a Királykő különleges és ámulatba ejtő vidékének. Leparkoltuk autónkat a Plaiul Foii-nál, megvásároltuk az automata által kínált belépőjegyet a hegység “univerzumába” és indultunk is (849 m / 7,30 h).

Tudtuk, hogy a mai nap során nehezebb szakaszoknak nézünk elébe, ezért a még jelzett útvonalon nagyon gyorsan szedtük a lábunkat. Elhagyjuk a jelzett utat, a Vladusca-vögy jelzetlen ösvényét követtük. Sokat beszélgetünk, jó a kedvünk, hiszen a Hegy irányába megyünk. A sok beszélgetésnek megvan az ára, mivel ki is térünk a helyes útvonalról egy szűk völgybe. Akkor vesszük észre magunkat, amikor már a patakvíz folyik szembe velünk, túl összezárult völgyben. Ez nem jó. Ránézünk a térképre és visszafele tanácsolt néhány száz métert a helyes útvonalra. Boldogak voltunk, amikor a helyes útvonalat megláttuk és ráismertünk ösvényünkre. Szedtük a lábunkat a sziklafalak lábáig, majd jobbra kitérve meg sem álltunk a Királylány (Crăița) menedékhelyig. Felélednek régi emlékek, habár a mostani menedékhely fel van újítva, sőt ki van cserélve. De most is őrzi a hely varázsát! (1615 m / 9,10 – 9,45 h)

Megreggelizünk és indulunk a Királykő sziklafalainak világa felé. Már kezdetének kezdetén, rögtön egy kb 15-20 m magas szöktetőt mászunk ki, teljesen szabadon. Jaj Istenem!.. a hűvös reggelen ujjaink teljesen meggémberedtek amire felértünk a szöktető tetejére. Ekkor arra gondoltam, hogy mi lesz a tövábbiakban, hiszen a kesztyű jó helyen van...otthon. Szerencsére annyira élveztük a további helyzeteket, hogy teljesen bemelegedtünk, és a következő kisebb szöktetők nem okoztak semmi gondot. Egy érdekes mászás után – ahonnan pottyanni is lehetett volna – megtaláljuk az Aninata felé vezető sziklaösvényt. Izgatottan és sebességbe kapcsolva rohantunk abba az irányba, sikeresen megtalálva a kis létesítményt (1700 m / 10,00 – 10,20 h). Ezalatt a régi füzetben megtalálom a 10 évvel ezelőtti bejegyzésemet, amiért nagyon boldog voltam.

Megyünk a Közép-öv felé. Egy kíváncsi zerge sétál előttünk, de shogy nem tudom lencsevégre venni. Végül kiállt egy sziklára és kíváncsi alakját lefotóztam. Kéményhez hasonlító szöktetőt tudunk magunk mögött, ahová egy jókora kő van beszorulva. Érdekes módon alatta bújunk át, majd nagyon jó fogásokat találva magunk mögött hagyjuk az akadályt. Egy jó kapaszkodó után elérjük a Közép övet, amelyen dél irányba folytatjuk utunkat (1950 m / 11,05 h). Közben egy kíváncsi zergét fényképezünk, aki nagyon közel engedett magához!

A Közép-öv fantasztikus ösvényét járjuk be a következőkben. Fel-le haladunk csodálatos sziklavilágban. Egy nagyon különleges és kényes átlépést kellett végrehajtanunk egy izgalamas szakaszon, hiszen háttal kellett végrehajtanunk egy pici ereszkedést, ahonnan jó nagyot lehetett volna bukni az alattunk levő mélységbe. Szerencsésen magunk mögött hagytunk minden akadályt és beértünk a Láncos-út (Deubel) felső szakaszába, ahonnan egy jó kapaszkodó után felérünk a Királykő főgerincére. Nyugati hideg szél borzolja kedélyünket, mindaddig amíg felérünk a csúcsra (2238 m / 12,20 h). Mivel sokan voltak ott, gyorsan fotótkat készítettünk és visszatérünk a Grind 2 menedékhely szomszédságába, ahol megpihentünk, ettünk, beszélgettünk és elmélkedtünk. Eleinte a hideg szél miatt hamarosan le akartunk lépni innen, de későbbiekben elvonultak a felhők, kisütött a Nap és már nem is akartunk levonulni a hegyről. Jól megültük magunkat! (2200 m / 12,45 – 14,15 h)

Kissé keserű szájízzel hagyjuk el a Grind 2 menedékhely melletti kénylemünket, megkezdtük ereszkedésünket a Láncos (Deubel) úton. Vígan ugrándozunk szikláról-sziklára, kedvenc terepünkön. Előttünk levő túrázókat lazán hagyjuk magunk mögött, néhánnyal szóba is elegyedünk. A Nap kezdi megsütni a hegység nyugati oldalát, emiatt gyönyörűen fehér sziklák mutatkoznak elénk, amelyeket nagy előszeretettel fényképezünk. A Láncos-út lefele tartó szakaszán számos szöktetőt küzdünk le kábelek segítségével, vagy csak puszta kézzel és lábbal. Igyekeztünk mindenhol tisztán mászni, nem akartuk igénybe venni a segítő kábeleket, így izgalmasabbnak tűnt az ereszkedés. Nagyon gyorsan haladunk, habár nem is sietünk, még fotókat is készítünk. Zaplaz sziklavilágát megtekintjük, egy ökölnyi követ szinte valaki nyakába eresztek, de hangosan kiáltva a „piatra” szavat, ezáltal megmenekült az alattam levő. Kissé szomorúan elhagyjuk a Királykő sziklavilágát, viccesen egyet sírunk érte és máris viharzunk le a Spirlea-menedék felé az erdőben. Egy-két cuccot leveszünk magunkról, hiszen melegedett a legkör és percek alatt bevettük magunkat a további ereszkedés élvezetébe (1420 m / 15,40 h).

Ó de gyorsan száguldottunk lefele a völgyben! Mindenkit magunk mögött hagytunk! Most már próbáltuk élvezni a sebességet, amellyel meneteltünk – szinte szaladtunk -. Élveztük is nagyon, közben régi történeteket elevenítettünk fel az elmúlt idők során. Szerencsésen visszaérünk az autóhoz, még egy pillantást vetettünk a gyönyörű hegyre és boldogan indulunk haza! (849 m / 16,45 h).

Köszönöm Attilának a vagány társaságot, örvendek, hogy jót nyújtózkodhattunk egyik kedvenc játszóterünkön – a Királykőn!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Keresztényhavason, okt 21-22

Nyárias melegben volt részünk 2023 október 21-22 közötti hétvégén a Keresztényhavason. Az abnormális időjárás hatását már Brassóban éreztük, ahol még pirkadatkor már 20 fokos hőmérséklet csapott meg, meleg széllel társulva. Az ottani vasútállomás belterében találkoztunk mindannyian, összesen 76-an, amelyből 30 gyerek volt. Rövid vonatos utazás után érkeztünk Predeálra, ahol bár hűvösebb volt, de az átlagnál itt is magasabb hőmérsékletet tapasztaltunk.

Kimondottan a gyalogtúránk tehát itt kezdődött (1050 m / 8,30 h). Nagy csapatunk teljes mértékben elfoglalta a város azon utcáit, amelyen vonultunk. Laza, de kitartó emelkedő vezetett ki a városból, majd a sárga sáv turistaösvényünk az aszfaltos út szomszédságában kígyózott a “Három Fenyő” tisztása felé. Gyönyörű kilátásban volt részünk a Bucsecs-hegység északi részére, igyekeztem elmondani az érdeklődőknek mit is látni e hegycsoporton belül, szépen részletesen (1100 m / 9,30 – 9,45 h). Sokat nem időztünk, habár mindenki inkább heverészett volna a kellemes időben. Továbbálltunk és a közeli Székely-tisztás menedékházánál ütemeztünk be egy hosszabb szünetet (1070 m / 10,10 – 11,15 h). Letelepedtünk a hosszú padokra és tízóraizás után teljesen ellazultunk. Élveztük a nyári meleget október végén! A pihenő jó hosszúra sikeredett, ennek hatására a csapatunk el kezdett lustulni. Sokan abban reménykedtek, hogy itt lesz az éjszakai szállásunk. Ezt meghallván befejeztük a lustálkodást és indulni kellett tovább.

Továbbra is nagyon laza útvonalat követtünk, enyhe emelkedőkkel és ereszkedőkkel tarkítva. Szerencsére többnyire erdőben haladtunk, ezért a Nap melege nem zavart annyira. Furcsa kijelentés ez utóbbi, egy októberi napra vonatkozóan. Nos utunk kétharmada ilyen lazán telt, nagyjából egy parkbeli sétához hasonlítva. Az utolsó harmad azonban teljesen megváltoztatta a túra arculatát, hiszen meredek kapaszkodó következett a Lovak gerincének nyergétől (1020 m / 12,30 – 13,00 h).

Egy 600 méteres szintet kellett leküzdenünk nagyon rövid távon. Ezt három fázisban és két pihenővel tudtuk megvalósítani a Három Leányka tisztásig. Minden pihenőnél bevártunk mindenkit, hiszen nagyon szétszakadt volna a csapatunk. Így is jelentős idő telt el az első és az utolsó között. Az utolsó szakasz volt talán a legemberpróbálóbb, néhol kőfolyás mentén, sziklás és keskeny ösvényen kapaszkodtunk fel. Mindenképp a Keresztényhavas legnehezebb útvonalának bátran lehet nevezni. Odafent a tisztáson szintén mindenkit bevártunk és felszusszantunk, hogy – habár az emelkedőnek még nincs vége – innen jóval könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban (1640 m / 15,30 – 16,30 h).

És tényleg így volt. Emelkedővel folytattuk, de jóval gyorsabban haladtunk, hiszen szelídebb vala. Felérünk a felvonók felső állomásához, majd innen csak egy “ugrás” maradt, a hegység legmagasabb pontjáig. Szeles időben volt részünk, annyira nem zavart. Sokan fotózkodtak a csúcson, majd a csoportkép sem maradhatott el (1799 m / 17,10 – 17,30 h). Már a nap lassan-lassan lemenőben volt, ezért indulnunk kellett a menedékház felé. Jóformán mindenki lerohant a meredek sípályán és rövid időn belül máris üdvözölhettük a Julius Römer-menedékház gondnokát. Végre szerencsésen megérkeztünk szálláshelyünkre, épp vacsora előtti időben, naplementekor (1604 m / 18,10 h).

Turistához méltó adag ételeket fogyasztottunk, majd esti szabadprogram következett. Lehetett vidám társasággal beszélgetni, de lehetett sziporkázó csillagokat és a Holdat is megfigyelni, hiszen ezeknek a fénye a Bucsecs és a Királykő kontűrjét emelték ki. Mindezek alatt a gyerekek teljes mértékben birtokukba vették a menedékházat, le-fel szaladgáltak, mintha azon a napon nem is túráztak volna.

Vasárnap reggel picit felhős, de nagyon enyhe reggelre ébredtünk. A vékony felhőrétegnek köszönhetően a kontrasztos fényviszonyok annyira kedvezőek voltak, hogy a Bucsecs sziklavölgyei is tisztán látszottak, mintha épp kézzelfoghatóak lettek volna. Svédasztalos reggeli után, csoportképet készítettünk a menedékház előtt és elindultunk Brassó irányába (1604 m / 10,15 h).

Az e napra bejárandó útvonal is megegyezett az előző napival, csak a szintkülönbség nagyrésze lefele tartott. Egy fenyőerdős szakasz után, kiérünk a Ruja tisztásra, a mesterséges tó mellé, amelyből télen a hóágyúk táplálva vannak. Kék sáv turistajelzést követünk nagyon könnyű erdei ösvényen, a csapat is jól tudott haladni, minden komolyabb útkereszteződésnél bevártuk a legutolsókat is, lényegesen lecsökkent a várakozási idő az első és utolsó között. Elhaladunk a Nagy Krukk csúcsa mellett, majd a Rókapad és Vizes-völgy vidékén gyalogolunk. Szárazság miatt a Vizes-völgy forrása nagyon vékonyan csordogált. A közeli Stechil réten megálltunk pihenni, falatozni (1030 m / 12,50 – 13,40 h). Kellemes időben mindenki kifeküdt a rétre, mint egy nyári napon.

Feltöltve energiánkat hamar elérjük a Cenk nyerget, ahonnan egy rövid emelkedő után máris az egykori Árpád-szobor talapzatánál álltunk a Cenk csúcsán (955 m / 14,15 – 14,45 h). Miután készítettünk néhány fotót az alattunk elterülő Brassóról, megkezdtük ereszkedésünket a szerpentines úton. Összesen 24 kanyart számoltunk amíg leértünk az aljába. Érdekességképpen megjegyezendő, hogy amikor épp a felvonók alatt voltunk, bevártuk annak érkezését, amely nagyon közel vonult el a fejünk felett. A gyerekek nagyon élvezték. Kényelmes szerpentineknek köszönhetően elérjük a Cenk alatti sétányt, tehát a város szélét, ahol gyalogtúránk véget ért. Következtek a búcsúzkodások és a hazamenetel, volt aki korábban, volt aki későbben egy brassói városnézést beiktatva (580 m / 16,00 h).

Köszönöm, hogy ismét ilyen nagyon szép számban jötettek el a kétnapos túrára! Csodálatos emberek vagytok mindannyian! Köszönöm Kertész Enikőnek aki bevállalta mindkét nap a hátvéd szerepet! Külön gratulációt érdemel a 4 éves Viki, aki mindkét nap zokszó nélkül, mosollyal az arcán, életvidáman járta le a gyalogtúra távját. Minden gyereken hatalmas fejlődés látszik a túrázás terén, akik gyakran és hosszabb ideje velünk tartanak. Nekik is hatalmas gratuláció! Nemcsak a túrázás terén van fejlődés, hanem helyismeretből is volt aki jeleskedett. Ő nem más mint Mátyás! Kérlek ne haragudjatok, hogy minden gyerek nevét nem említettem, de mindenki büszke lehet magára! Itt kivétel nincs! A túra végén kapott tapsot köszönöm szépen, nagyon megható pillanat volt!

Fotók itt

 

Maros és Olt forrása, okt 7

Habár jócskán benne vagyunk az októberben, mégis inkább szeptember közepe környéki tájképek kerültek elénkbe. Jóllehet, hogy a felcsíki medencében megjelent a hóharmat, de a lombhullató erdők valahogy még nem öltötték fel különleges sárguló-aranyló ruháikat. Hárman indulunk a marosfői vasútállomás szomszédságából, hogy a Gyergyói-havasok mentén betekintést nyerjünk két emblematikus folyónk forrásainak térségébe. Már a reggeli hóharmatos indulásnál, ki sem érünk a településről, máris kedves ismerősünk kanyarodik ki autójával – őszintén szólva szégyenszemre habár rám ismert, nekem fogalmam sem volt kivel állok szóba – és felajánlotta, hogy a kutyákkal tele terepen végigszállít. Tényleg fogvicsorgató kutyák között autózunk az első kilométeren, majd az erdő szélén búcsúzunk a kedves jótevőtől, remélem újra felfedezem meglepő társaságát.

Eléggé elhanyagolt piros kereszt jelzésen sétálgatunk egyre fennebb a Fekete Rez teteje felé. Minél magasabbra érünk, annál szebb kilátás nyílt főleg déli és nyugati rányban. Visszatekintünk a csíki köd főlé, rögtön emlékszünk az autóval eddigi utunk során tapasztalt “tejfölre”. Most kint vagyunk a napos oldalon, menés és pihenés közben kényeztetve magunkat az őszi napsugarakkal. A Fekete Rez tetejére érve, láncfűrész hangját halljuk a közelben. Személyem szerint nagyon elkeserített ez, hiszen tudtam, hogy lőttek egy nyugodt ottlétnek a Maros forrásánál. Arrafelé haladva találkozunk a favágókkal, szerencsére nem éppen a forrás mellett dolgoznak. A közeli menedékhely mellett nekiállunk enni, de a hideg erős szél nem teszi kellemessé pihenésünket. A hely rövid idő alatt kitett helynek számít, hiszen egy egész oldal erdeje eltűnt, amely szabad utat nyitott a szélnek. Habár a Nap sugarai próbáltak melengetni, a hideg szél ereje erősebbnek bizonyult, rendesen remegtünk evés közben. Ahogyan végeztünk, szaporán lementünk a Maros forrásához, ahol előszeretettel fényképeztettük magunkat, a híres folyó eredeténél.

Visszamegyünk a Fekete Rez tetejére, majd drága szintkülönbségünket elveszítjük észak irányban, hogy majd újból kimásszuk ugyanazt plusz még egy keveset a Sípos-kő tetejéig. Természetesen lefele könnyedén lépkedünk, utána felfelé, pihenőkkel tarkított gyaloglással érjük el a legmagasabb pontot. Útközben gyönyörű a kilátás, mintha nem akar tőlünk megszabadulni a Nagy Hagymás gerince, illetve a Hargita és a Görgényi-havasok nyúlványa. A szél most sem hagy békén, habár az idő kissé felmelegedett, így főleg felfele még jól is esett hűsítő hatása.

A tetőről már csak lefele vezetett utunk. Ideje is volt, mert épp átléptük a teljes gyalogútvonalunk felét és a délidő már rég lejárt. Lefele menet jóval szaporábban lépkedtünk, a gravitáció most már előnyünkre vált. Így könnyedén elérjük a vidékünk másik emblematikus forrását, az Olt folyó eredetét, amelyet különben rossz úton is, de autóval megközelíthető. Nos itt is letelepedünk, feltöltjük energiánkat, fényképezünk a forrással, majd ismét az egyre hidegebb szél menésre késztet. Igaza is volt a szélnek, hiszen mennünk kellett.

A Kovács Péter nyeregből a Magasbükk patakán kanyargózó erdőkitermelő úton járjuk le az utolsó 6 km-t. A köves út fokozott előrehaladásra intett, de “faltuk” a kilométereket rendesen. Természetesen időközben beiktattunk egy-egy szusszanást, de így is idejében befejeztük gyalogutunkat a Négyes kemping előtt, pontosan a Gyergyószentmiklós – Gyilkos-tó műút szélére érve.

Taxival és vonattal jutottunk vissza Marosfőre, ahonnan jókedvvel feltelve autóztunk haza immár az esti sötétségben.

Fotók itt

Mălin-völgy – Légpárkány – Policandru-völgy (1A), okt 3

Nagyon későn sikerült elindulnom Busteniből, 2023 október 3-án kedden (900 m / 15,00 h). Tudatában voltam, hogy az utam lefele tartó egy szakaszán rám is sötétedik, ezért kétszer is megnéztem a fejlámpámat. Gyönyörű szép, napsütéses időt fogtam ki, tiszta égbolttal. Nyújtott lépésekkel meneteltem a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon. Egész túra alatt több zergével találkoztam mint emberrel, az egyedüli ember épp lefele készült a hegyről. A gyors lépéseknek köszönhetően hamar elértem a Kostila tisztást, ahol a turistajelzésről le kellett térnem.

A Poieniței-sziklavölgy keskeny és meredek ösvénye után kutattam. Egy derékig érő csihánymezőt szerencsésen kikerültem, majd bent az erdőben kutakodtam az ösvény után. Elkeseredésemre egyelőre nem kaptam meg, de tudtam, hogy valahol a közelben kell lennie.A völgy bal oldalán kapaszkodok nagyon meredeken felfele. Jóformán ahogyan kapaszkodtam, a föld jött velem szembe. Sokszor csúsztam vissza, de nem hagytam magam, tudtam, hogy szebb perceknek kell eljönnie. Egy bizonyos idő után a völgy jobb oldalán megláttam egy sziklát és akkor elmémben előjöttek az emlékek. Ott kell lennie az ösvénynek. Tehát át kellett vágnom a völgy alját, egy hatalmas szöktető került elémbe, amely előtt kimásztam a völgy jobb oldalára, az említett szikla alá. Hű, nagy megkönnyebbülés volt, amikor rátaláltam az ösvényemre! Végre a kínos kapaszkodónak, lepucolom magam a földtől, cipőmből is kiürítek mindent és hasonlóan meredeken, de most ösvényen folytatom utamat. Kiérek a nyeregbe, ahonnan megpillantom a Mălin völgyet, amely épp alattam volt. A Hornul Pământos (Földes) szűk kéményén ereszkedtem be a Mălin völgybe. Végre jöhetett a sziklákon és a szöktetőkön való mászkálás, amelyet kifejezetten élvezek (1600 m / 16,30 h).

Kőről-kőre ugrottam, kisebb-nagyobb szöktetőket másztam ki. Egyik nehezebb szöktető jobb szélén, lelengetett kötél segítségével mentem fel. Balról elhagyom a Colților sziklavölgyet (1B), az én völgyem is összeszűkül. Zergék jelzik a jelenlétemet a társaiknak, közben köveket potyogtatva fentről. Figyelmesen mászkálok felfele, majd észreveszek egy hónyelvet, amely egyből aggodalommal töltött el, pont úgy mint a múltkor a Fehér völgyben, ahol visszafordultam. Most sem volt nálam hágóvas és jégcsákány. Amikor a hónyelv mellé érkeztem, láttam a kb 100 méteres hosszúságát. Tetején bemélyedések voltak, ezért meggyőződtem, hogy tudok rajta menni. Egy szikláról léptem át a hó tetejére és könnyedén szedtem a lábamat. Hamar a végére értem és kissé megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy továbbra nincs hasonló szakasz. Legalábbis amíg felláttam. Még vagy 4-5 szöktetőt mászok ki, a legnehezebbek rendesen megdolgoztattak. Olyan is volt, hogy két próbálkozás után a harmadikra sikerült kimásznom. Vagy épp sziklák szorítójában hason csúszva nyomtam felfele magam. De nagyon élveztem! Itthon voltam!

Közben fennebb érve kitárult a világ. Gyönyörű füves réten lépkedtem, hatalmas sziklafalakkal a háttérben. Itt hoszú időt is el lehetett volna tölteni, de számomra jelenleg nem lehetett. Balról a Scorușilor sziklavölgyet (1A) hagyom magam mögött és rendíthetetlenül folytatom a kapaszkodást. Újból következtek a szöktetők sokasága, de ezek mintha könnyebbek voltak, mint az alsó régió társai. Hamarosan el is értem a Kostila-öv (1A) ösvényét, amely kivezetett a Mălin völgyből. Útvonalam könnyebbé változott, sziklaösvényen lépkedtem sok-sok zerge társaságában. Átharántozom a Scorușilor- és Kostila (1B) völgyek felső szakaszait és máris a Fehér-völgy gerincén álltam, pontosan a Gelepeanu-kémény alatt, ahol ki lehet menni a Bucsecs platójára, a Kostila-csúcs mellé. A Nap már rég a hegy tulsó oldalát sütötte, lemenőre készült. Ezért jóformán megállás nélkül szedtem a lábamat, most már lefele (2350 m / 18,10 h).

Egyszerűen leszaladtam a Fehér-völgy gerincén (1A) egészen a Légpárkányig (1A). Ezen is percek alatt végigmentem, majd a Policandru-sziklavölgy (1A) meredek szakaszán ereszkedtem le láncok és törpefenyők erős karjaiba kapaszkodva. Elérem a bozótos részt, eszembe jutott a 40 évvel ezelőtti két gyergyói mászó halála pontosan ezen a helyen. Egy traverz után ismét találkozok az emléktáblájukkal, ahol békés nyugalmat kívántam. Egy újabb hosszú láncos ereszkedő következett a Leshelyig (La Pândă), majd tovább vörösfenyők között a Sziklás völgyön (Vâlcelul Stâncos). A sziklavölgy után fenyőerdőben folytattam utamat, nagyon gyorsan haladva. Elérem a Kostila-menedékhely felé vezető ösvényt, amelyet továbbra kellett használnom. Itt is nagyon gyorsan, sokszor futólépésben haladtam, de a terep viszonya is megengedte ezt a fajta előrehaladást. Előszedtem a fejlámpámat, bekapcsoltam a hangfalat a medvék riasztására. Most már az erdőben besötétedett, még a tisztásokon volt némi fény. Na de gond nélkül lehetett szaladgálni lefele a lámpafénynél és természetesen az AC DC is besegített a ritmusba. Ennek köszönhetően néhány perc alatt Bustenibe érkeztem, szerencsésen és boldogan az Alpin-menedékház mellé (900 m / 19,30 h). 

Fotók itt 

 

Felfedező-túra a Kelemen havasokban, szept 30

Maroknyi kis székely csapattal sikerült egy gyönyörű szép napot túrázással lebonyolítani a Kelemen havasokban. Öten fértünk be a személygépkocsiba, így ezzel a létszámmal indultunk neki a kalandunknak. Újabb felfedező túrán vettünk részt, hiszen eddig egyikünk sem járt a hegység ezen útvonalán.

2023 szeptember utolsó napján szombaton, pontban 2 órakor indultunk Sepsiszentgyörgyről. Problémák nélkül utaztunk 300 km-t, a hegység lábáig. Kicsivel a virradat után megérkeztünk Gura Haitii településre, majd annak felső végébe, ahol leparkoltuk a járgányunkat. Az autóból kiszállva nagyon gyorsan szedtük a hátizsákjainkat és köszönhetően a nulla Celsius foknak úgy indultunk, mintha puskából lőttek volna ki (1100 m / 7,30 h). Egy széles erdőkitermelő utat követve, katonásan meneteltünk észrevehetetlenül felfele. Alig 1 km után jobbra észre vesszük a 12 Apostol sziklaformációk felé vezető tanösvény beindulását, amelyet egy szép kapu jelez. Picit tanulmányoztuk az ott elhelyezett térképet is, majd a hideg egy-kettőre késztetett az indulásra. Égboltunk patyolattiszta, mélykék volt, alig vártuk, hogy a már felkelő Nap sugarai leérjenek hozzánk, vagy mi érjünk olyan magasságba, hogy melegítsen áldott fényével.

Nos, útvonalunk további szakasza nem akart egyáltalán megdolgoztatni bennünket. A kaputól lefele indultunk, mint egy kényelmes parkban, ahol hatalmas új plakátok voltak elhelyezve a tanösvény mentén. Őszintén szólva, fázós tekintetünket nem akartuk rászegezni a plakáton hírdetett növény- és állatvilágra, inkább folytattuk utunkat egy-egy fotó elkészítése után. Fényképezés közben mutatóujjamat rendesen csípte a hideg, látszik még nem vagyok előkészülve az újabb téli időszakra. A patakba beérve végre emelkedő kezdődött, de az is nagyon laza dőlési szöggel. Szedtük a lábunkat ahogyan csak tudtuk, ennek köszönhetően valahogy bemelegedtünk. Végre elértek a napsugarak, innen a fázós “időszaknak” vége volt.

Kék ponttal jelölt utunk egyre merészebben kezdett kapaszkodni felfele. Közben megláttuk utunk fő célpontját – a Pietrosz csúcsot – amely pontosan a hátunk mögé került. Hű, de messzire volt és pontosan az ellenkező irányba mentünk, vagyis egy darabig távolodtunk tőle. A 12 Apostolok sziklái északra vezettek, a Pietrosz pedig dél irányba emelgette büszke tömbjét. Nagyon bíztam a nálam levő digitális térképben, reméltem nagyon, hogy a tervezett 35 km nem lesz jelentősen több.

Gyímesi tájakhoz hasonló vidéken menetelünk felfele. Igaz a táj kissé mélyebb völgyeket rajzolt és magasabb hegyekkel kecsegtetett. De nagyon hasonlított a csángók vidékéhez. Nagyon jó iramban haladtunk egyre meredekebben felfele, sőt az erdős területeken ahol nem volt kilátás, a lehető leggyorsabbra kapcsoltuk gyaloglásunk ütemét. Mélyen szívtuk a friss üde őszi levegőt, nagyon jól esett a mozgás a sok autóút után. Egy mellékgerincre érkezünk, ahonnan egy tényleges sétaút választott el az Apostolok sziklaformációitól. Jóformán minden vulkanikus követ megkerülünk, felmászunk rájuk, élvezzük a pillanatokat, majd a két legmagasabb pontra is feljutunk, némi elementáris sziklamászással. Reggelinket (tízórainkat) egy sziklaudvarban fogyasztjuk el, kényelmes módon (1770 m / 9,45 – 10,45 h).

Evés után végre a Pietrosz felé vesszük az irányt, vagyis délre. Tehát kezdtünk közeledni a hegység legmagasabb pontja felé, de jujj milyen távol volt. Szerencsénkre egy nagyon laza 14 km-es mellékgerinc útvonala következett, amely nagyjából 1700-1800 m között vezetett bennünket a szintgörbén. Ennek köszönhetően nagyon jól haladtunk, eléggé gyors iramban. Ezen a szakaszon figyelmünket lekötötte a szarvasbőgés, amely nagyon szokatlanul érintett bennünket, hiszen délidő környékén nemigazán szokásos az effajta viselkedés a szarvasoktól. Nagy figyelemmel és csendben ülve, közben menetelve hallgattuk az egyre közeledő hangokat. Sajnos az állatokat nem tudtuk szemügyre venni a sűrű erdő miatt. De nekünk ez máris a habot jelentette túratortánkon! Nagyon boldogok voltunk!

Lassan, de biztosan közeledett a Pietrosz tömbje, pedig menetelésünk nem hagyott egyáltalán alább. A tömb előtt veszítettünk kb 150 m szintet, amelyet természetesen vissza kellett másznunk a Pietrosz felé. Véget ért a kényelmes “álmodozásunk” és a tömbre felfele meredek – de kibírható – kapaszkodó várt ránk. Csakazértis akartuk kitűzött időpontunkat elérni, ezért keményen, de élvezettel szedtük lábainkat. Széles és lapos köveken lépkedtünk egyre fennebb és két kis köves domb után, máris a hegység legmagasabb pontján álltunk, a Pietroszon (2100 m / 15,00 – 16,15 h). Kitűzött időpontunkat a 15,00 órát percnyi pontossággal értük el, mint a svájci óra! Hű, milyen vagány érzés volt! Körbefotózva a tájat, csodálatos tájképeket fedeztünk fel szemeinkkel. Közben felhők kerültek a magasba, de kilátásunkat egyáltalán nem zavarták. A szélrózsa minden irányába nézhettünk és próbáltuk beazonosítani az ismert vidékeket. Felismertük a Ciblest, a Radnai havasokat, a Csalhót, a Nagyhagymást, a Görgényi havasokat és a Hargita egy részét. Kelemen-havasok tetejéről láttuk a Rekettyést a meteo állomással, a magyar Negojt, a Kis Beszterce tömbjét. Nem utolsó sorban megpillantottuk az Istenszékét, amely különleges értéket jelent egyesületünk tagjainak számára. Székelyföld irányába különleges módon a Nap sugarai betörtek a felhők között, mintha a Mennyországot idézte volna elénkbe.

Megebédeltünk, az ottlevő kutyákat is jól beetettük, majd indultunk lefele. Leszökdécselve a Pietrosz-tömb szikláin, a Haita-völgy patakán, piros kereszt jelzésen mentünk le. Eleinte füves, keskeny ösvényen, majd széles erdőkitermelő úton. A szakasz könnyedsége miatt az utolsó 12 kilométeren fiatalos energiával szedtük lábainkat az autóig (1100 m / 18,45 h). Az autósút visszafele tartó 300 km-ét szintén problémák nélkül bonyolítottuk le és ejféltájt mindenki hazaérkezett szerencsésen.

Fotók https://www.facebook.com/media/set?vanity=100064677970688&set=a.708158284683431