Bodoki-tető diákokkal, nov 30

Közeledik a tél, már a magasabb régiókban fehér táj fogadja az arra járókat. Az alacsonyabb hegyek is kifehéredtek, de még változó a hóhatár, hol fennebb húzódik, hol lennebb ereszkedik. Így volt ezekben a napokban is a Bodoki havasokban. Néhány nappal ezelőtt hótakarót kapott a hegység, aztán elolvadt, majd 1-2 napja ismét behavasodott. 2024 november utolsó napján látogattuk meg a hegységet néhány diák társaságában, akikkel öröm kimenni a természetbe.

Málnásfaluban ugrottunk le a vonatról még sötétségben (560 m / 6,55 h). Egy keveset műúton gyalogoltunk, majd elhagytuk azt a Herecz vára felé. Mire beértünk az erdőbe, arra teljesen kivirradt, úgyhogy a lámpákat elpakolhattuk a zsákjainkba. Megkezdtük a kapaszkodót, ekkor rögtön észrevettünk néhány őzet vagy szarvastehenet, amelyek eltűntek a fák között. Rendesen bemelegedtünk mire beléptünk a Herecz-vár “kapuján”, majd egy kis időre megálltunk a romok mellett (720 m / 7,40 h). Folytattuk utunkat a Hintók útján, most már jóval lankásabb terepen. Az idő csendes volt, de látszott, hogy a magasban rendesen mozognak a fellegek, ezért szélre volt kilátás a későbbiekben. A vártól igazi havas tájban volt részünk, gyönyörűen fehér volt minden. A Kincsás felé haladva több nyomot is azonosítottunk, természetesen legjobban a medve nyomát vizsgáltuk, amelyből volt bőven. Egyre fennebb érve megéreztük a szél hatását, amely rendesen megmozgatta a fák hegyét, jókora adag vizes havat nyomva fejünkbe és nyakunkba több alkalommal. Megérkezünk a Kincsás alatti menedékhez, egy rövid pihenőre ültünk be (1050 m / 9,30 – 9,50 h). A tisztáson volt látótávolság, de a Bodoki-tető felhőbe burkolózott. Elindultunk a bokáig érő hóban, a szél időnként jól éreztette hatását. Rögtön a felhőplafon alatt nagyon szép kilátásunk volt a Dél Hargitára és a Persány hegység gerincére. Alattunk a Háromszéki medence terült el, jól kivehető volt Sepsiszentgyörgy is. A tetőre felérve, a fák által védve voltunk a széltől, azonban kilátásunk semmi. Ezért csúcsfotó után el is indultunk vissza a menedékhez (1193 m / 10,40 h). Gyors lépéseknek köszönhetően hamar megérkeztünk, majd még meglátogattuk a Kincsás-vár pusztáját is. Onnan visszatérve a menedékhez, egy hosszabb pihenőt ikattunk be (1050 m / 11,20 – 13,15 h). Tüzet gyújtottunk, amely meggyújtása nagyon körülményes volt a vizes fa miatt. Végül sikerült és finom falatokat süthettünk. Közben a szél annyira eltakarította a felhőket, hogy a Bodoki tetőt is megpillanthattuk napsütés közben.

Evés után elindultunk lefele ugyanazon az úton amelyen feljöttünk. Az időjárás közben megenyhült és az erdőbe visszaérve tapasztaltuk, hogy a hó nagyon megolvadt. Lefele jövet hamarosan el is olvadt teljesen, tehát teljesen más volt a kép amit mutatott a természet felfele jövet számunkra. Nagyon jól haladtunk, igyekeztünk beosztani időnket, hogy ne várjunk túl sokat a vonatra. Szerencsésen leérkeztünk a vasútállomásra egy nagyon jó túranap után (560 m / 15,10 h).

Fotók  itt

Csukás: Babarunka - Teszla - Csukás-csúcs, nov 16

Túraéveim során nagyon sokszor és minden évszakban megfordultam a Csukás hegységben. Legtöbbször a Bratocsa gerincet tapostam a csúcs felé, de ugyanúgy a Gropșoarele-Zăganu felől, vagy akár Bodzavám felől is érkeztem e csodaszép hegy teteje felé. Eddig valahogy kimaradt a Babarunka felőli útvonal, mindig ásuhantam az autóval megállás nélkül ezen a szakaszon. Most sikerült megtervezni az útvonal bejárását és el is indultunk Csongi fiammal ketten a Csukás nyugati felének megismerésére.

A Babarunka völgyben, közel a főúthoz hagytuk az autót, fagyos szombati délelőtt (920 m / 9,30 h). A Teszla-tisztás felé vettük az utunkat egy régi piros sáv jelzésen. Jól látszott, hogy alig járják ezt az útvonal szakaszt, hiszen a beindulási ösvényt is nehezen találni. Később egy jól követhető széles erdei úton haladunk felfele, egyre magasabbra. A fák teljes egészében zuzmorás „köntöst” öltöttek magukra, nagyon szép látványt nyújtva számunkra. Fennebb már vékony hótakaró borította az ösvényt, Csongi nagy örömére. Felérünk a mellékgerincre, ott már egy újonnan festett piros kereszt jelzést találunk, amelyet továbbra követünk a Teszla tisztásig. Eddig folyamatosan emelkedtünk néha meredekebb szakaszokon, a mellékgerincen azonban jóval megkönnyebbült a dolgunk. Nagyon kényelmesen jutottunk fel a Teszla tisztásig, ahol egy elhagyott esztenát találtunk. Pontosan a felhők felső határán voltunk és a Nap melege is megérintett bennünket. Közvetlen közelünkben a Teszla kúpja magasodott, sziklás-erdős csúcsával. Egy rövid pihenőt iktattunk be, mielőtt továbbindultunk volna (1410 m / 11,00 h).

Végigmegyünk a Teszla tisztáson, közben gyönyörűen magasodik előttünk a Csukás legmagasabb régiója, illetve a Bratocsa-gerinc. Nekünk eleinte egy kényelmes ereszkedőben volt részünk a Teszla nyeregig, közben beértünk a fenyőerdőbe. A nyeregtől azonban meredek kapaszkodókat kellett leküzdenünk a főgerinc irányába. A friss hóban medve és szarvas nyomokat figyeltünk meg, tehát az erdei élet eléggé aktív, ahogyan bizonyították a vadak nyomai. Száz méterenkénti szint emelkedése után beiktattunk egy szusszanó pihenőt, így különös fáradtság nélkül értük el az erdőhatárt. A hó vastagsága is megnőtt, helyenként 20 cm mélyben is tapostunk. A Góliát sziklája alatt haladtunk el és hamarosan elértük a Bratocsa gerincet, ahol más turistákkal is találkoztunk (1745 m / 12,40 – 12,55 h). A hegység főgerincén álltunk, csodáltuk a felhőtengeres tájat, sokat azonban nem ülhettünk a nem túl erős, de hideg szél miatt. A csúcs már egy karnyújtásnyira volt, ezért ide is felkapaszkodtunk egy fotó erejéig. Több turistacsapat állt idefent, mi is sorra kerültünk egy fotóra, majd körbepásztáztuk a tájat és igyekeztünk minden csúcsot beazonosítani. A felhőtengerből jóformán minden 1500 méter feletti csúcs kiemelkedett, így a Lakócától a Pintillőn keresztül a Bucsecsig és azon túl a Fogarasi havasokig minden látszott. Feltöltöttük energiánkat is meleg teával, édességekkel és élveztük a Nap sugarait egy szélmentes helyen (1954 m / 13,40 – 14,10 h).

Hosszú út állt előttünk lefele irányba is, ezért indulnunk kellett. Visszaereszkedtünk a Góliát melletti Tigáj nyeregbe, majd elhagyva a főgerincet, nyugatra a Babarunka völgy felé vettük az irányt, piros háromszög jelzésen. Kifele tehát a mellékgerincen jöttünk, lefele pedig a völgy útvonalát választottuk. Szerencsénkre valakik felfele kitörték a havas utat, nekünk jóval nehezebb lett volna találgatni merre tart az ösvényünk a hóban. Törpefenyők között, meredek szakaszokat ereszkedtünk, sok helyen szaladva is mentünk. Csongi nagyon élvezte a hóban való gyors iramot, a havas törpefenyők némi biztonságot is adtak egy-egy kisebb kiesés során. Útvonalunk bevezetett a völgy legmélyébe, bementünk az erdőbe, ahol már a hó is kezdett megvékonyodni. A jelzés pontosan a völgy vonalát követte, köves ösvényben kellett egyensúlyozni. E nehezebb szakasz után kiértünk egy széles erdőkitermelő útra, amely jóval megkönnyítette dolgunkat. Az utolsó 5 km-t ezen gyalogoltunk le az autóig, patakmeder közelében és medvenyomok megfigyelése közben (910 m / 16,15 h).

Nagyon jól sikerült túrának tettünk pontot a végére 17 km gyaloglás és +/- 1150 m szintkülönbség után.

Fotók itt

Királykő: Călineț- és Ablakos sziklavölgyek, nov 9

A címben említett sziklavölgyeket már több alkalommal is lejártuk az évek során. Sőt minden évszakban és minden irányban. Valahogy azonban néha felbukkan a vágy, hogy újra meglátogassuk a Királykő eme csodálatos vidékét. Mivel nem jelzett útvonalról van szó, ezért magunk lehetünk a túra során, főleg egy novemberi napon. Nem voltunk egyedül, hiszen még találkoztunk egy hat fős csapattal, de egymást nem zavartuk a mászkálásunk közepette, sőt el is távolodtunk egymástól. Így a csendet és nyugalmat élvezhettük maximálisan. Nyugodt is volt minden, hiszen még zergével sem találkoztunk utunk során.

2024 november 9-én szombaton Szeróval ketten autóztunk a Királykő lábánál található Plaiul Foii vendéglőhöz, egykori turistaházhoz (849 m / 7,45 h). Hideg reggel volt, de szép időt jósoltak a meteorológusok, ezért aggodalom nélkül vágtunk neki az útnak. Tudtuk, hogy végig a hegység nyugati oldalában nem fog melengetni a Nap sugarai, esélyünk erre csak a gerincen adódott. Piros háromszöggel jelzett ösvényt követtünk a Sárga Fal aljába, ahol egy rövidítőt használtunk ki a Reménység (Speranțelor) menedékhely felé. Sziklás kapaszkodó után ismét visszatértünk a jelzett útba, a menedékhely aljáig, ahonnan egyből a Vaslétra felé kanyarodtunk a Közép övön. A létrás ereszkedő tetejéről gyönyörűen ráláttunk a Călineț sziklavölgyre, ahová készültünk. Először is faltunk valamit, hogy erőtartalékainkat feltöltsük (1650 m / 9,30 – 9,50 h).

Leereszkedtünk a vaslétrán, majd köszöntöttünk egy csapatot, akik ugyanazt az útvonalat tervezték, mint mi. Folytattuk utunkat a szűk völgyben, kisebb-nagyobb szöktetőket magunk után hagyva. Annyira már nem is volt hideg, nyugodtan puszta kézzel lehetett fogni a sziklákat. Meglepő nyugodtság volt a hegyen, zergékkel sem találkoztunk, habár máskor legalább távolról mutogatták magukat. Egyre fennebb kapaszkodva észrevettük a napsugarakat, ahogyan nyaldosták a gerinc szikláinak tetejét. Most már kívántuk a napsugarakat és ez be is következett a Cimbalmok csúcsának közelében, fent a főgerincen. Puha fűben nyújtóztunk el és annyira elkényeztettük magunkat, hogy bele is aludtunk a nagy csendben. Ezek után falatoztunk és élveztük továbbra is a kellemes időt (2140 m / 12,10 – 13,10 h).

Mivel rövid a nap, ezért kellett indulni lefele. Az Ablakos sziklavölgy irányába megkezdtük az ereszkedést eleinte egy meredek füves szakaszon, majd harántozva sziklák és törpefenyők találkozásánál. Leérünk a sziklavölgy névadójához, az ablakhoz, átbújtunk rajta és kötéllel való ereszkedésünket sikeresen teljesítettük jó néhány szakaszon, egészen az erdőhatárig, a turistaútig. A 30 méteres kötél nem mindenhol bizonyult elégségesnek, úgyhogy a szöktetők utolsó 2-3 méterét szabadon kellett leereszkednünk. Minden jó, ha a vége jó alapon érkeztünk a Reménység menedékhelyhez, ahol kis pihenőt iktattunk be. Bekukkintottunk a mendékhelyre, ahol tisztaság fogadott, a priccsek jó állapotban vannak (1690 m / 15,30 h).

Utunk utolsó szakaszát gyors ritmusba tettük meg, immár turistaúton. A nemrég lejelzett utat szerintünk nem kellett volna turistaforgalomnak adni, hiszen még az erdőben is nagyon meredek szakaszok vannak és a föld fellazulása esős időben sárt fog képezni, amely igen csúszóssá fogja tenni az útvonalat. Szerencsésen visszaértünk az autónkhoz, egy tartalmas nap után (849 m / 16,45 h).

Fotók itt

Keresztényhavas diákokkal, okt 19

 A brassóiak "házi" hegyén kirándultunk egy csapat Mikós diákkal 2024 október 19-én szombaton. Célunk Brassó Pojanából feljutni a csúcsra, majd lemenni a Salamonkövek irányába a régi úton Brassóba. Vonatos és buszos utazásunk eredményeképp érkeztünk fel a híres üdülőtelepre. Csípős hideg fogadott, de gyönyörűen tiszta égbolt volt a fejünk felett. Tudtuk, hogy odafentről pazar kilátás lesz a szélrózsa minden irányába.

Végigmegyünk Brassó Pojanán és a csapat üdvözlése után a Schmautz keskeny, meredek völgyén jutottunk fel a Drester tisztásra. Itt egy csapat elemi iskolás gyereket értünk utol, akik a Tejbarlang felé igyekeztek. Mi a sárga sávval jelzett uton folytattuk egyre fennebb, először a Nagy Krukk oldalában, majd egyre kényelmesebb úton meg sem álltunk a Ruja tisztásig. Mivel itt hétágra sütött a Nap, leültünk falatozni a mesterséges tó melletti árokban. E tó vize szolgálja a hóágyúkhoz szükséges havat, amikor télvíz idején kevés a csapadék.

Felfrissült erővel egy meredek sípályán kapaszkodtunk fel a Keresztényhavas 1799 méteres csúcsára. Útközben siklóernyősöket figyeltünk meg ahogyan felszálltak. A csúcson körbefényképeztük a tájat, igyekeztem elmagyarázni mindent ami látszott. Volt bőven miről mesélni, hiszen a Hargitától egészen a Fogarasi havasokig minden kiemelkedés észrevehető volt. Csoportkép készítése után megkezdtük az ereszkedést és meg sem álltunk a Julius Römer menedékházig. Itt a terasz tele volt, mindenki élvezte az őszi napsütést. Mi is ugyanezt tettük, közben elfogyasztottuk elemózsiánkat.

A megérdemelt pihenő után a Vörös úton jöttünk le, majd a Fenyő sípálya felé vettük utunkat, így kikerülve Brassó Pojanát, aztán annak az alsó részétől a híres régi úton jöttünk le, ahol anno szekerekkel, hintókkal, teherautókkal szállították fel a turistákat az 1960-as évekig. A Salamonkő szomszédságában ért véget a túrautunk, közel 17 km gyaloglás után. Nagyon jó hangulatú diákokkal buszoztunk a vasútállomásra, majd vonattal estére mindenki szerencsésen hazaért.

Köszönöm ezt a szép élményt és folytassuk a kalandozásokat!

Fotók itt

Bucsecs: Omul-csúcs, okt 12-13

Rengetegszer jártam a Bucsecs hegységben, azon belül az Omul csúcson is megfordultam több tucatnyi alkalommal. Azonban mindig más arcát mutatja a természet ezen a csodálatos helyen és nemcsak itt. Főleg, ha megszállunk ebben a magashegyi menedékházban, akkor a naplementék és napfelkelték biztosan emlékezetesek maradnak. Ez alkalommal naplemente látványában nem gyönyörködhettünk az időjárás miatt, de napfelkeltében annál inkább.

2024 október 12-én szombaton esős időben szálltunk le a vonatról Busteni városában (800 m / 7,20 h). Fel voltunk készülve erre a napra, többnyire csapadékot jeleztek kövér fellegekkel. A Szarvasok völgyén terveztük a felmenetelt, amely egyik leghosszabb völgy a hegységben. Végigmentünk a Fehér-völgy utcáján, majd a hegység lábánál fokozatosan emelkedtünk a piros háromszög jelzést követve. Átkelünk a Kostila- és Galbenele sziklavölgyek aljában és kiérünk a Kostila tisztásra, majd a közeli útkereszteződésben megálltunk pihenni, falatozni. A sűrű fenyőfák aljába még nem hatolt be az eső, így viszonylag száraz terepre pakolhattuk ki elemózsiánkat.

Az útkereszteződésből nyugatra folytattuk utunkat, most már a Szarvasok völgyében, sárga sáv turistajelzésen. Az eső sűrűn szemerkélt, szerencsére néha-néha szünetet tartott. A szél is szállította a fellegeket, emiatt főleg az erdőhatár felett kilátásban is volt részünk. Néhány zergét kaptunk lencsevégre elég távol tőlünk, ahogyan legelésztek a Molnár-gerinc oldalában. Fokozatosan haladunk felfele, pihenni csak állva tudtunk az eső miatt. Ennek köszönhetően a fáradtság hamarabb jelentkezett, főleg a gyerekek körében. Azonban Uzonka ezen a magaslati vidéken új erőre kapott, amellyel a csúcsig jó iramban haladt. Az utolsó szerpentineken már meg sem álltunk, hiszen a szél egyre jobban fújt és nagyon át voltunk ázva a nyirkos idő miatt. Szerencsésen megérkezünk a Bucsecs legmagasabb pontjára, az Omul csúcsra és az ott található menedékházhoz (2507 m / 14,40 h).

Egyből az étkezdébe nyitottunk be, finom forró zöldséglevessel melegedtünk át. Bekéreztünk a szobába, ahol akkor indították be a fűtést, ezért estig még hideg volt. Hálózsákban és pokrócok alatt a gyerekek pihentek, közben figyeltük a párás ablakon keresztül a kinti ködös tájat. Idő elteltével egyre többen jelentek meg a hálószobában, estére nagyjából 20-an gyűlhettünk össze. Lefekvés előtt az étkezdében még felmelegítettük magunkat, majd nyugovóra tértünk.

Október 13-án vasárnap reggel csodálatos táj fogadott. Tiszta égbolt, alattunk felhőtenger. Igaz csípős hideg volt és a szél is jól fújt. Körbefényképeztük a tájat, majd reggelizés után elindultunk lefele ugyanazon a Szarvasok völgyén (2507 m / 9,40 h). Sokkal kellemesebb időben volt részünk, ki is használtuk heverészéssel a fűben több alkalommal. Hosszasan figyeltük a legelésző zergéket és találkoztunk Foxy rókával, aki a vidék sztárja az interneten. Nagyon sok emberrel találkoztunk, akik a jó időt kihasználva igyekeztek fel a csúcs felé. Mi nyugodalmasan menegettünk lefele, a Kostila-tisztás közelében még falatoztunk is. Visszatértünk szerencsésen Bustenibe egy gyönyörűen napsütötte őszi erdőben, gombákat szedegetve. Nagyon jó túrában volt részünk, amely emlékezetes marad mindegyikünk számára.

Fotók itt

Lokomotív TT 42 - Börzsöny-hegység, okt 5

2024 október 5-én szombaton a Lokomotív Turista Egyesület által szervezett teljesítménytúrán vettünk részt a Börzsöny hegységben. A túra előtti nap érkeztünk késő este, amikor a szokolyai vasútállomás közvetlen közelében felhúztuk sátrunkat. Egy jólmegérdemelt, de rövid pihenés után, reggel az elsők között indultunk útnak, felszerelkezve térképpel. Kövér felhők borították az eget, azonban szerencsénkre esőkabátokra egész nap nem volt szükség. A túra első szakasza Nógrád településre vezetett Magyarkúton és Nagy Kő hegyen keresztül. Az útszakasz magába foglalta a Vizkelety László útvonalat is. 1949-ben ő volt a jelenlegi egyesület megálmodója, megalkotója. Noha nem jelentett nagy kihívást ez a szakasz, bizony egy emelkedőn jelentősen megnehezítette dolgunkat a sár. Jóformán kettőt előre léptünk és egyet vissza csúsztunk, ez volt a menetelésünk formája.

Nógrádon újabb szakasz következett a túraútvonalunkon, hiszen innen folyamatos emelkedőben volt részünk a Csóványosig, a Börzsöny legmagasabb pontjáig. Természetesen az emelkedő nem volt egyáltalán megerőltető, eleinte szép tisztásokon vezetett utunk. Ahogyan megközelítettük a hegyet, a terep kezdett meredekebb lenni, megjelentek a vulkanikus kövek, amelyek alkotják az egész hegyet. Ennek köszönhetően megszabadultunk a sártól is, ennek különlegesen örvendtünk. A Csóványos csúcsán (938 m) megpihentünk, picit falatoztunk. Az itt elhelyezett kilátóra nem másztunk fel, hiszen értelmetlen lett volna a köd miatt.

A csúcsról többnyire ereszkedőben volt részünk egészen a célig. A teljes táv felénél is túl voltunk. Elmentünk a Nagy Hideg-hegyi turistaház mellett, majd a Kisinóci-rét és a Király-rét érintésével jutottunk vissza a szokolyai vasútállomásra, vagyis a célpontunkba. Összesen 5 ellenőrző pont volt elhelyezve a túra során, ezeken csokival vagy ásványvízzel kínáltak bennünket.

A túrát szintidőn belül teljesítettük 9 óra 45 perc alatt. Oklevelet és kitűzőt kaptunk. A célban finom paradicsomlevest és zsíros kenyeret falatoztunk. Estére a szervezőkből maradtak a helyszínen, akikkel egy kis eszmecserét tartottunk. Megköszöntük a szívélyes fogadtatást, a jó szervezést és még visszatérünk a helyszínre. Örvendtünk, hogy az egyesület által pontosan a 40.alkalommal szervezett teljesítménytúrán vehettünk részt.

Másnap hazafele jövet megtekintettük Aradon a Szabadság szobrot és a Vértanúk Vesztőhelyét. Pontosan a hivatalos megemlékezések között jelentünk meg, október 6-án vasárnap.

A Lokomotív Turista Egyesületről bővebben itt lehet olvasni: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lokomot%C3%ADv_Turista_Egyes%C3%BClet

Fotók  itt

Predeál és Azuga között, szept 29

Már többször is megjártuk magunkat Predeál és Azuga környékén található dombokon, sőt minden évszakban is felfedeztük a természet szépségeit e vidéken. 2024 szeptember 28-án szombaton is errefelé terveztük túránkat, de most különlegesebb módon, hiszen a Székely Mikó Kollégium tucatnyi tizedikes diákjai is részt vettek a kiránduláson.

Vonatos utazásunk Predeálig tartott, majd az összesen 16 fős csapattal taxival szeltük át a várost egészen a Cioplea-ig. Kellemes idővel és tiszta égbolttal fogadott ez a szeptember végi nap. Predeál végéből karnyújtásnyira látszott a Nagykőhavas és Keresztényhavas, de a Bucsecs északi része is szépen tornyosult az ég felé. Eleinte egy kényelmes emelkedőt követtünk a fenyvesben, majd délnek fordulva széles erdei ösvényen érkeztünk meg az egykori határt képező kőhöz. Csoportkép készítése után utunkat lefele folytattuk, az erdőben meglepően sok légyölő galócát vettünk szemügyre, egy kicsit bánkódtunk, hogy ehető gombával nem találkoztunk ennyire gyakran, mint ezekkel a fogyaszthatatlan, de annál látványosabb példányokkal. Az ereszkedő után újabb emelkedőt követtünk, majd a Kakas-sípálya meredek szakaszán jutottunk fel a Clabucet felvonó felső állomásához. Hát gyönyörű látvány fogadott, főleg a Bucsecs hegység panorámája bűvölt el már nem tudom hányadszorra. Mivel még a Nap kedvezően sütötte a hegység északkeleti oldalát, ezért minden részlet pontosan kivehető volt. Igyekeztünk is megörökíteni e nem mindennapi látványt. A dombtetőre kiülve megpihentünk és falatoztunk.

Folytattuk utunkat a Garbova menedékházhoz, ahová ismét egy ereszkedőt követően jutottunk el. Néhány pillanatra leültünk a ház teraszára, majd utolsó emelkedőnk következett a Bikahavas tetejéig. Szeptember végét meghazudtoló meleget sütött a Nap fejünk búbjára. Felérve a tetőre, szerencsére egy lenge fuvallat fogadott bennünket. Ez nagyon jól esett és mivel felérkeztünk a túránk legmagasabb pontjára, ismét pihenésre hajtottuk testünket, kényeztetve magunkat a kellemes idővel. Indulás előtt csoportképet készítettünk és beazonosítottuk körbe-kereken a látnivalókat.

Egy nagyon meredek útszakaszon ereszkedtünk lefele, majd a végére egyre megenyhült dőlésszögű ösvényen jutottunk le Azugára. Mivel vonatunkig bőséges idővel rendelkeztünk, ezért egy hangulatos udvarban töltöttük időnket, hűsítő mellett. Hazafele vonatos utazással tettünk pontot a nap végére. Kedves és kirándulni vágyakozó diákokkal kész öröm volt a túrázás.

Fotók  itt

A Bodza fordulóján, szept 22

2024 szeptember 22-én vasárnap a Bodza-folyó fordulatánál található, 5 km hosszúságú tanösvényt jártuk le, gyönyörű őszi napon. A Kovászna megyei hegyimentők által kialakított útvonalon betekintést nyerhetünk az erdő világáról, a legelőkön való gazdálkodásról és a környék érdekességeiről. Bárki által bejárható, a jelzések jó állapotban vannak, noha egyes helyeken körültekintést igényel. A Piatra Secuiului (865 m) elnevézésű csúcsról csodálatos kilátásban volt részünk a Csukás és a Szilon-havas irányába. Igaz, a déli napfény szeptemberben nem igazán kedvezett a fotózáshoz, hiszen szemből sütött, de így is szemügyre tudtuk venni erről a számunkra eddig ismeretlen helyről. Végig kényelmes útvonalat követtünk úgy a kaszálók szélén, mint a hatalmas fenyveserdőkben. A túra végén kénes vízű forrás mellett haladtunk el, ebből most nem kóstoltunk, hiszen nagyon gyengén csordogált és más emberek is épp töltötték a palackokat. A tanösvény kiinduló- és érkezési pontjánál két más körtúraútvonal térképét is megtalálhatjuk, amelyet jóformán minden évszakban lejárhatunk.

A kirándulásunk után megnéztük a Bodzavám településen található bölényrezervátumot, ahol az állatok megfigyelése mellett, játszótéren is tölthette idejét Csongi. Majd az Üvöltő-vízesés érdekes vizlefojását figyeltük meg, vastag mésztufa lerakódást képezve az idők során.

Tartalmas és kellemes napot töltöttünk Bodza vidékén, a csillagászati ősz első napján.

Fotók itt

Brassó Pojanától Alsó Tömösig, szept 15

Egy nagyon csapadékos nap után gyönyörűen kisütött a Nap 2024 szeptember 15-én, vasárnap. Egyértelműen érdemes volt kimozdulni a természetbe e hűvös időben, a nyári melegek után. Autóbusszal mentünk fel Brassó Pojanába, ahonnan túraútvonalunk indult (1000 m / 11,00 h).

Tervünk feljutni a Tejkő barlanghoz, majd leereszkedni Alsó Tömösre. Ez egy szép erdei kirándulás nem sok szintkülönbséggel és csekély távolsággal. Kilátásban nem bővelkedő útvonal, azonban az erdő annál kellemesebb gyaloglásban részesít. A buszállomástól végig megyünk Brassó Pojanán egy bővízű forrásig, a Schmautz-völgy aljáig. Itt véget ért az aszfaltos utunk és egy meredekebb szakasz következett az imént említett szűk völgyben. Friss erővel problémák nélkül értünk fel a Drester tisztásra, kék pont turistajelzést követve (1300 m / 12,00 h). A kis tisztást fenyőfák kezdik felnőni, lehetséges, hogy idővel beerdősödik a vidék.

Pihenés nélkül folytattuk utunkat immár sokkal kényelmesebb szakaszon a közelben levő Tejkő barlangig. Elérkezünk a barlang szájához, elővesszük fényforrásainkat és bemegyünk (1350 m / 12,20 h). A 175 m hosszú barlang érdekessége a falán jelenlevő lublinit (puha, fehér, finomszemcsés kalcit), amelyen a vízcseppek csillagokként csillogtak a fejlámpa fényénél. A barlang könnyen járhatósága miatt, hamar visszatértünk a külvilágba és folytattuk utunkat. Valami naposabb helyet kerestünk ebédünk elfogyasztására. Ezt meg is találtuk azon a ponton, ahol a mellékgerincútról készültünk letérni a Nagy Lámba völgye irányába (1450 m / 13,15 – 13,45 h).

Pontosan az ösvényben ebédeltünk, ott sütött legjobban a Nap. Aztán amikor felhők gyülekeztek fölénk, jobbnak láttuk az indulást, hiszen lényegesen lehűlt a levegő. Kék kereszt jelzésen kezdtük meg az ereszkedést a Nagy Lámba völgyébe. Eleinte nagyon meredek szakaszon, jóformán szaladtunk lefele. Meg-megálltunk, figyelőztünk, hallgatóztunk és szarvasbőgést hallottunk a távolból. Ezt a “muzsikát” elég sokáig figyeltük mindaddig amíg le nem értünk a völgy aljába. A meredek szakasznak vége volt, felszusszanhattunk amikor az erdőkitermelő kényelmes útjára léptünk. A csörgedező patak mellett, keskeny és vad völgyben jövögettünk, aztán néhány embermagasságú csalántól “felfrissülve” beérkeztünk Alsó Tömös első házaihoz, majd végigmenve és a vasutat keresztezve érkeztünk a túra végpontjához (700 m / 15,30 h). Autóbusszal tértünk vissza Brassó állomásához, ahol autónk várt ránk.

Nagyon kellemes és csodálatos kirándulásban volt részünk az őszi hónapok első napjainban.

Fotók itt

Báj-havas gerincén, szept 1

A Prahova völgye választja el egymástól a két különböző hegységet: Bucsecs és Báj-havas. Az előbbiben már megszámlálhatatlanul sokszor jártam, az utóbbiban csak alig néhányszor. Pedig ugyanúgy elérhető, sőt, a terep jóval könnyebb mint a sziklás oldalú szomszédjánál. És igen, a kilátás, a panoráma sokkal szebb mint a Bucsecsről fényképezett táj. Eljött az ideje tehát, hogy végigballagjunk a Báj-havas gerincének egy nagyobb részén és rácsodáljunk a szomszédos Bucsecs-hegység sziklás falaira.

2024 szeptember első napján vonattal utaztunk Azugára. A vasútállomástól bő háromnegyed órát gyalogoltunk a libegő alsó állomásáig, majd azzal “repültünk” fel a hegység egyik északnyugati mellékgerincére, megspórolva 600 m szintemelkedést. Így aztán friss erővel vághattunk neki túraútvonalunknak dél irányban (1520 m / 9,00 h). Szép időre vol kilátás, azonban helyenként igen erős szelet fogtunk ki. Gyephavason meneteltünk már indulástól, folyamatosan – de enyhén – emelkedtünk egyre magasabbra. Elég hamar, de tőlünk nagyon távol látszódott a Báj-havas legmagasabb csúcsa, ahová eljutni szándékoztunk. Gyaloglásunk izgalommentes volt, hiszen széles és jól kijárt utat követtünk, jó minőségű turistajelzéssel. A kilátás pazar volt, fejünket többnyire jobbra fordítottuk és még menés közben figyeltük a napsütötte Bucsecs oldalát. Természetesen igyekeztünk a legjobb fotókat készíteni távolról és közelítve is. A kilátás mellett finomra érett áfonyákkal kényeztettük magunkat, ez néha lelassította előrehaladásunkat, habár sietségre nem volt okunk. A szél néha jó keményen odatekert nekünk, sokszor megtántorított az erejével, de ezt inkább jó mókának vettük. Ilyen csodálatos körülmények között értünk fel a Báj-havas csúcsára, ahol csúcsfotó után megpihentünk ebédelni (1895 m / 11,50 – 12,45 h)

Egy szélvédett helyen töltöttük pihenőnket közvetlenül a csúcs alatt. A közeli juhnyáj egyik kutyája közelünkbe telepedett némi elemózsia reményében. Ezt két szelet kenyérrel beetettük, remélve, hogy az arrébb lustálkodó tíz társát valahogy lebeszéli a ránk való támadásról. Nos ezt nem tette meg, de a pásztor készségesen lecsitítorra kutyáit, úgyhogy gond nélkül átsétáltunk közöttük. Főgerincen folytattuk utunkat a szeles időben. Nyugatra maradt a Bucsecs panorámája, északra és keletre a Csukás, Nagykő- és Keresztényhavas, illetve a Grohotis és a Német-havas látványába gyönyörködhettünk. Itt már többnyire lefele meneteltünk, az áfonyák is elfogytak, úgyhogy gyorsabban haladtunk. A Piscul Cainelui csúcsa alatt hagytuk el a főgerincet és Szinaja felé vettük utunkat a kék pont jelzésen. Meredekebb ereszkedésnél gurulva is lehetett a szintet leküzdeni, ahogyan ezt bizonyították Csongi és Enikő. A gyephavast elhagyva betértünk az erdőbe és hamarosan a kényelmes út után egy roppant meredek ereszkedőben volt részünk a Piscul Cainelui volt menedékházáig. Most magánkézen van, nem megközelíthető. Semmilyen szerpentin nincs kialakítva, hanem egyenesen lefele vezetett utunk. Ennek köszönhetően hamar elértük a volt menedékház környékét. Innen már kényelmes, kavicsos úton pontosan Szinajára érkeztünk, a vasútállomás közelébe. Mivel nem siettünk ezért túránkat egy kis kitérővel zártuk a kedvenc cukrászdánkban, ahol mindenki jókedvvel fogyaszthatta saját jutifalatját a 20 km-es kirándulásunkat követően (800 m / 16,30 h). Köszönöm a túrán való részvételt!

Fotók  itt

Túra a Piatra Arsă törpefenyveséhez, aug 25

2024 augusztus 25-én vasárnap a Bucsecs hegység délkeleti oldalához kirándultunk. Célunk volt feljutni a Piatra Arsă környékén található törpefenyveshez. Vonatos utazásunkat követően Busteniből indultunk (800 m / 8,30 h). Végigtapostunk a városon, elhaladtunk a felvonó háza mellett, közben tekintetünket az előttünk hatalmasodó sziklatömbökre emeltük. A kék háromszög jelzésű Jepii Mari útvonalat választottuk a felmenetelhez, azonban előtte egy kis kitérőt tettünk az Üvöltő-vízesés (Urlătoarea) meglátogatása miatt a piros pont turistajelzésen. Kicsit felfrissültünk a vízesés zuhataga mellett, hideg vízpárát ontva ránk. Ezek után egy összekötő ösvényen jutottunk fel az eredeti ösvényünkbe, amely a Bucsecs platójára vezet fel.

Szerpentines ösvényt követtünk a hatalmas erdőben, emiatt szinte észrevétlenül kerültünk egyre magasabbra, különleges erőkifejtés nélkül. Néha az erdőből gyönyörű rálátásunk volt a Claia Mare sziklafal déli oldalára, illetve Busteni városára és háttérben a Báj-havas, Nagykőhavas és a Csukás ormaira. Minél fennebb érve a szerpentinek kezdtek gyakrabbak lenni, a vegyes erdőt többnyire vörösfenyő váltotta fel. Kiértünk aztán az erdős részből, a törpefenyők hazájába, eleinte sziklás terepen folytattuk utunkat. Itt kábelek segítik az előrehaladást, habár szerintem semmi szükség nincs rájuk az ösvény szélessége miatt is. A sziklás szakasz után ösvényünk teljes mértékben a törpefenyők között kanyarodott egészen a Kutatók házáig (Casa Naturaliștilor), amely szebb időket élt meg fél évszázaddal ezelőtt a Bukaresti Egyetem biológusaival, kutatóival együtt. Itt letelepedtünk egy törpefenyő árnyékába, hogy megpihenjünk és falatozzunk (1970 m / 12,50 – 13,30 h).

Pihenés után jóval könnyebb útvonal következett – jóformán sétaút – a Piatra Arsă sportkomplexumig. Hatalmas törpefenyőerdőben követtük ösvényünket, különben ez lenne Európa legnagyobb törpefenyő rezervátuma. A szálloda vendéglőjénél betértünk egy hűsítőre, majd folytattuk utunkat Szinaja felé, immár kék sáv jelzésen. A szállodánál megfigyeltük a rengeteg autót amelyeket leparkoltak a hegység platóján, ez az aszfaltos útnak köszönhető.

Ha eddig folyamatosan felfele jöttünk, most kitartóan lefele vezetett utunk a végcélig. Eleinte gyephavason haladtunk, közben megjelent lábunk alatt Szinaja városa, ahová igyekeztünk. A gyephavast erdei ösvény váltotta fel, vörösfenyő, lucfenyő majd vegyes erdőben ereszkedtünk széles szerpentineken. A meleg ellen nagyon kellemes volt erdőben gyalogolni, kifejezetten jól esett nekünk. Sok-sok szerpentint követően a Királyi Esztena tisztására érkeztünk (Poiana Stânii), ahová előszeretettel járt annak idején a megkoronázott személyiség társaságával. Kikövezett keskeny ösvény vezet fel a városból ide, most mi ezen ereszkedtünk le. Többször jártunk ezen az útszakaszon, de mindig érdekesnek tartom ennek bejárását.

Beérünk Szinaja szélére és katonás módon trappoltunk végig a városon, aszfaltos úton és sok lépcsőn való ereszkedés után szerencsésen megérkeztünk a vasútállomásra (750 m / 18,00 h). Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki kezd a magashegyek világával megismerkedni.

Fotók itt

Két nap a Vargyasi szorosban, júl 20-21

2024 július 20-21 közötti hétvégét töltöttük a csodálatos Vargyasi szorosban. Autóval Homoródalmás felől közelítettük meg a Vargyas patakát, majd egy parkolóban hagytuk a járművet. Sárga sáv jelzésen jutottunk el a közelben levő Kőmezőre, ahol a kialakított menedékhelyen szándékoztunk eltölteni az éjszakát. Kellemes idő volt, de késő délutánra esőt jeleztek, ezért jónak láttuk mihamarabb felmenni a Felső Mál tetejére. Csomagjainkat a házikóban hagytuk, így lezseren vágtunk neki a domboldalnak. Először a felettünk levő kilátóhoz mentünk, a táj megfigyelése közben egy jókora zöld gyíkot is fényképeztünk. Innen magas fűben a Tatárkápolnához mentünk, ahol a fák alatt kissé megpihentünk. Tovább folytattuk a magas fűben utunkat, majd jobbra kanyarodva megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely a csúcsra vezetett. Meredek kapaszkodót követtünk az erdőben, majd a tetőn előjöttünk a csúcs szélére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Vargyas irányába.

Ugyanazt az utat követtük visszafele a menedékhelyig, ahol gyorsan gyűjtöttünk némi fát elemózsiánk megsütéséhez. Szó szerint kellett sietnünk a tűzrakással is, mert gyülekeztek a felhők a fejünk felett. Mire megsütöttünk mindent, erős szél kezdett fújni, kövér fellegeket hozva. Épp elfogyasztottuk az ételünket, arra be is menekültünk a házba, mivel jókora eső lett. Soká azonban nem tartott, a párás időnek köszönhetően érdekes módon vonultak a fellegek a szoros felett, amit természetesen megörökítettünk. Estére bevonultunk a házba, elaludtunk, közben egész éjjel kitartóan esett.

Reggelre kellemes idő fogadott, megreggeliztünk a ház melletti nagy asztalnál és indultunk tovább. A Farkasok ösvényén jöttünk le a szorosba, majd a patak mellett felfele vettük az irányt. Mivel esős időt jeleztek, ezért nem volt sok látogató a szorosban, amelynek szerfelett örvendtünk. Felmentünk az Orbán Balázs-barlang szájáig, majd a Lócsűrbe is belátogattunk egy fejlámpa fényénél. Denevéreket is sikerült megfigyelnünk kis barlangászásunk során. Ezekután teljesen végigmentünk a szoroson, sok-sok hídon átkelve. A Vörös szikláknál kis pihenőt tartottunk a patak mellett, ahol lábat is lehetett áztatni. Szerencsésen értünk vissza az autóhoz, megúsztuk csepp eső nélkül.

Hazafele felkanyarodtunk Lövéte felé, ahol az Asszonybosszantó csárdában fogyasztottuk el hűsítőnket.

Fotók itt

X. Kovács István-emléktúra a Fogarasi havasokban, júl 14

Kora reggel autóztunk Felek (Avrig) irányába, majd onnan tovább a Német tisztásig folytattuk, ahol leparkoltuk járgányainkat (740 m / 7,00 h). 2024 július 14-én vasárnap, összesen 17-en jelentünk meg a túra kiindulópontján, ahol a sepsiszentgyörgyieken kívül voltak Csíkból és Gyergyóból is. Az elmúlt napokban jegyzett hőség a magashegyeket sem kímélte, ez be is bizonyosodott a kirándulás során.

Miután megvolt a csapat köszöntése, elhangzott néhány mondatban a néhai Kovács Pityu barátunk bemutatása. A Háromszéki EKE oszlopos tagja volt egészen a 2014-ben bekövetkezett haláláig. A nagy tapasztalattal rendelkező túratársat, túravezetőt, barátot egy súlyos betegség következtében veszítettük el. Sokat köszönhetünk mindannyian Neki, hiszen tudását átadta az Őt követő generációnak, így jóval könnyebb volt elsajátítani a magas hegyek – és nemcsak – bejárásának fortélyait, téli és nyári körülmények között.

A Német tisztáson található panzió mellől indultunk. Mivel a patak közvetlen közelében gyalogoltunk, itt még élvezhettük a hűvös levegőt. Hamarosan azonban elhagytuk a patakvölgyte és meredeken kezdtünk felfele kapszkodni az erdőben. Tikkasztó meleg volt már ebben a korai órában is, márcsak néhány felhőben reménykedtünk, amely egyelőre még nem mutatkozott. A meleg időjárás ellenére nagyon jól mozogtunk. Az erdei ösvény után, a menedékház alatt szerpentineken emelkedünk felfele. Most már a fák sem nyújtottak árnyékot, így egyre jobban éreztük a Nap melegét. Meglepetésünkre a keskeny ösvény teljes hosszában le volt kaszálva, így lényegesen könnyebben tájékozódtunk és haladtunk. A turistajelzések is mostanában voltak lefestve, úgyhogy látszik a környéken való munkálkodás.

Megérkezünk a Barkács (Bârcaciu) menedékházhoz (1550 m / 9,00 – 9,45 h). Kiülünk a menedékház előtti padokra, reggeliztünk, pihentünk. Nagy bögrében lehet fogyasztani kávét és sörös korsóban árulják a finom teát. Megérdemelt pihenő után elindultunk a kék pont jelzésen a Feleki-tó felé. Ismét erdőben haladunk, amely megkímélt a napsugaraktól. Egy emelkedő után azonban jókora szintet ereszkedünk a patak medréig. Ezt az úgymond elvesztett szintet kellett visszapótolni két glaciális lépcső alatt a Feleki tóig. Egyre lassabban haladtunk a tűző Nap melegében. Szerencsénkre néhány felhő is megérkezett és közben árnyékot vetett fejünk főlé. Ez kimondottan jól esett. A szél azonban nagyon lusta volt, nem akart meglebbenni sem.

Felértünk a Feleki-tó partjára, ahol megpihentünk a víz tükre mellett (2007 m / 12,50 – 13,30 h). Itt már érződött a hűvösebb levegő, ki is használtuk ezt pihenéssel, fotózással. A főgerincjelzésen folytattuk utunkat a piros sávon, keleti irányban. Enyhe emelkedőben volt részünk, néhány kitettebb szakaszokkal a Gârbova nyugati nyergéig. Innen kikerültük az ugyanazon nevű csúcsot és megérkeztünk a keleti nyeregbe. Egy utolsó kapaszkodó választott el a Létrás (Scara) csúcstól, amelyet problémák nélkül értünk el (2306 m / 14,30 – 15,30). A túránk legmagasabb pontján kifeküdtünk pihenni, falatozni. Déli irányban esőfelhők vonultak, dörgések hallatszottak, de a mi helyzetünket nem fenyegették.

Márcsak lefele kellett haladnunk a hegy tetejéről egészen a túra végéig. Első fázisban a Scărișoara mellékgerincén erszkedtünk le, majd egy áfonyáson keresztül érkeztünk vissza a Barkács menedékházhoz, útközben rengeteg áfonyát zabálva be (1550 m / 16,45 – 17,50 h). Nem siettünk, kihasználtuk pihenéssel a menedékház előtti téren található pihenőpadokon, közben finom teát szürcsölve. Az utunk utolsó szakasza ugyanaz volt mint felfele, szerencsésen visszaérkeztünk az autókhoz, feltöltődve szebbnél szebb élményekkel. A patakban való mosakodás nagyon jól esett, teljesen elfeledtette velünk az út fáradalmait (740 m / 19,10 h).

Köszönöm a nagyon jó társaságot, örvendek, hogy együtt lehettünk ezen az emléktúrán.

Fotók itt

Leaota-hegység: Szent Illés-csúcs, júl 7

Eddig ismeretlen volt számomra a Leaota-hegység északi részének tájai, de ez alkalommal sikerült véghez vinni a tervezett útvonalat teljes mértékben. Kalandos körtúránkon hárman vettünk részt gyönyörűszép nyári időben. Úgy is lehet mondani, hogy a nagy meleg elől elmenekültünk a hűvösebb magaslatokba és mély sziklavölgyekbe.

Kis Fundátáról indultunk piros sáv jelzésen (1190 m / 8,50 h). Gyönyörű fenyőerdőben kapaszkodtunk felfele, a táj hasonlított Felső Moécsból a Buksa felé vezető útra, de ez mintha enyhébb dőlésszöggel rendelkezett volna. Szamócát és áfonyát is találtunk útközben, majd csodálatos mohával fedett erdei talaj vett körül bennünket. Az erdőből kiérve, megpillantottuk a mai túránk legmagasabb pontját, vagyis a Szent Illés csúcsot, amely karnyújtásnyira volt tőlünk. Egy rövid pihenőt követően nekiálltunk a kapaszkodónak, amely az egész felfele útszakaszunk legmeredekebb részét képezte. A szél eléggé fújt, de igazán jólesett a Nap melege mellett. A csúcsról mindenféle irányba körülnéztünk: keletre a Bucsecs nyugati oldala teljesen mutatta magát, de a hegység legmagasabb pontjait is könnyedén felismertük; északra a Feketehalom emelkedett ki a Barcasági medencéből, de a távolban a párás levegőben a Hargita vonulatát is felismertük; nyugatra a Királykő és távolabb a Jézer-Papusa teljes mértékben látható volt; végül délre a Leaota-hegység legmagasabb régióját pásztáztuk szemeinkkel.

Idefent megettük az ételeinket és pihentünk (1887 m / 12,10 – 13,10 h). Bőséges pihenő után elindultunk lefele egyelőre azon úton amelyen feljöttünk, de hamarosan a kék sávot követtük, vagyis balra tértünk. A Crovului szoroson keresztül terveztük leereszkedni a hegyről, majd az Uluce-barlang érintésével óhajtottuk visszatérésünket a járműhöz. Az ereszkedés első része nagyon jól ment, majd a térképünk balra irányított. Mi követtük is az irányt, de nemhogy út, még egy gyenge ösvény sem volt előttünk. És turistajelzés sem. Gondoltuk hiba van a térképen és egy előbb észrevett erdőkitermelő utat próbáltunk ki, amely hamarosan véget is ért, nem vezetetett le a völgybe. Ezért térképpel a kezünkben, sűrű erdőben harántozva próbáltuk rákeresni a jelzésre, ezt szerencsére meg is találtuk. Itt arra következtettünk, hogy nemigazán járják turisták ezt az útszakaszt, hiszen ösvény nem volt taposva. A megtalált turistajelzésen leereszkedtünk a Crovului szorosba, amely vadságával lenyűgözött. 3 km-en keresztül bukdácsoltunk a köveken lefele, kétfelől sziklák emelkedtek a magasba, habár ezeket nem tudtuk jól szemügyre venni a magas fák miatt.

Ahogyan kiértünk a szorosból, egy kényelmes makadámutat találtunk, amelynek szerfelett örültünk a sok-sok bukdácsolás, kidőlt fákon való mászkálás után (920 m / 16,30 – 16,45 h). Itt lemosdottunk a hideg patakban, kifejezetten jólesett a rengeteg csihánycsípés után, már-már bizseregtek a lábaink tőle. Pihenő után elindultunk az utolsó 6 km megtételéhez. Jóval gyorsabban haladtunk a könnyű útvonal miatt. Hamarosan az Uluce-barlang bejáratához érkeztünk, ahová be is mentünk egy fejlámpával kb 50 métert a patak mentén. Egészen egy szifonig mentünk, ahol már csak búvárfelszereléssel lehet tovább haladni, illetve felefele láttunk továbbjutási lehetőséget, de most be kellett érnünk ennyivel. De ez a látvány is fantasztikusan hatott ránk, elégedetten távoztunk egy jókora adag hűvös levegő bevétele után.

A makadám úton folyamatosan mentünk enyhén felfele, keskeny völgyben, sziklákkal tarkított helyeken. 21 km gyaloglás után és majdnem 1200 méter szintet legyűrve, szerencsésen visszaérkeztünk az autóhoz (1190 m / 19,10 h). Nagyon szép napot töltöttünk csodálatos tájakon, kalandokkal teli élményekkel.

Fotók itt

Csukásban pedagógusokkal, jún 5

Különleges módon szerdán sikerült kirándulni 2024 június 5-én. Az iskolai szünnapot kihasználva, többnyire mikós tanárokkal mentünk meglátogatni a havasszépe virágzását a Csukás hegységben. Az elhanyagolt állapotban levő Vörös-havas menedékház parkolójáig autóztunk, ahonnan indult gyalogtúránk (1270 m / 9,20 h). Gyönyörű táj fogadott bennünket, hatalmas felhők emelkedtek a magasba a Nap melegének hatására. Piros háromszög jelzésen indultunk a Vörös-havas irányába. Ahogyan elhagytuk az aszfaltos utat, meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk egy időjárás előrejelző állomásig. Rövid pihenőt tartottunk, ezalatt sikerült falatozni is, majd folytattuk utunkat. Egyre fennebb haladva, lassan magunk mögött hagyjuk az erdőt és a havasszépe virágának természetes élőhelyén találtuk magunkat. A Vörös-hegy nem volt annyira vörös mint amennyire számítottam, láttam ennél bőségesebb virágzást is az elmúlt években. Lehetséges, hogy 1-2 hét még szükséges a virágzás elérje a csúcspontját. Fotókat készítettünk a virágokról és csoportunkról, majd egy pihenő után ismét továbbálltunk.

Felérve a gerincre a csapat nem ment fel a Gropsoarele csúcsra, hanem balra a menedékház felé vette az irányt. Mivel Csonginak beharangoztam már a túra előtt a csúcs megmászását, ezért ő ezt komolyan vette és ettől nem tágított. Úgyhogy hárman se szó se beszéd a Gropsoarele csúcsig meg sem álltunk, ahonnan csodálatos kilátás fogadott bennünket (1883 m / 12,35 – 12,50 h). A távoli felhők egyre magasabbra kezdtek emelkedni, ennek köszönhetően még a Nemere hegységig is el lehetett látni. A Lakóca, a Pintillő, a Szilon- és Tatár-havas azonban szépen mutatták magukat. Nyugat irányban jóval felhősebb volt, de a Báj-havas és Német-havas alsó régióit is megvizsgáltuk. Ezeken kívül szépen látszott a Háromszéki-medence egy része Sepsiszentgyörggyel együtt.

A csúcsról folytattuk utunkat a menedékház irányába a Piroska havason keresztül. Útvonalunk közben láthattunk egy lehajlított vas határjelző oszlopot, amely egykor a magyar-román határt jelentette. Beérkeztünk ismét az erdőbe, kényelmes ösvényen meneteltünk jó iramban. Reménykedtünk, hogy utolérjük a társainkat a menedékháznál. Ezt jól is sejtettük, hiszen pontosan akkor készülődtek indulásra. Mi egy pihenőt kénytelenek voltunk beiktatni, de a túra utolsó szakaszára ismét reménykedtünk a találkozásra (1580 m / 14,20 – 15,00 h).

Falatozás és pihenő után elindultunk lefele a nagyon meredek makadám úton. A kemény ereszkedő a forrásig tartott. Valamikori bővízű forrás vizét pompálják fel a házhoz, ezért az egyszerű turista csak a patak medrében fel-feltörő gübéből ihat vizet. Áradás esetén ez lehetetlen. A forrástól sárga sávval jelzett gyönyörű erdei ösvényen mentünk tovább, első fázisban néhány szakaszos emelkedőt hagytunk magunk után, majd a tetőn egy tisztást követően leereszkedtünk a parkolóban várakozó autóhoz. Útközben hatalmas fákat figyelhettünk meg. A parkolóban ismét találkoztunk a tanári csapattal, itt megtörtént az egymástól való elbúcsúzás is (1270 m / 17,00 h). Köszönjük a részvételi lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!

Fotók  itt

Nagy Sándor-túra, jún 2

2024 június 2-án vasárnap a Háromszéki EKE túrát szervezett a Nemere-hegység egyik legmagasabb pontjára, éspedig a Nagy Sándor csúcsra (1640 m). A hegység gerincén még két fontosabb kiemelkedés található: a Kis- és Nagy Nemere, mindkettő északabbra a Nagy Sándortól. A vidéket kevés turista keresi fel, hiszen megközelítése nem könnyű, iletve menedékház sincs a környéken. Túraútvonal hálózata eléggé gyér, a jelzések minősége is felújítást kíván, igaz térképpel és a modern tehnológiával, az eltévedés veszélye nemigazán áll fenn. Ideális hely tehát azon turisták számára, akik szeretik a csendet és el szeretnék kerülni a forgalmas turistaösvényeket.

Erre a csodálatos helyre kalauzolt bennünket Nagy Katalin, aki e vasárnapi túra főszervezője volt. A sepsiszentgyörgyi Míves Ház előtt gyülekeztünk, ahol a szervező részéről mindenki nyomtatvánnyal gazdagodott a csodaszarvasról. Autóinkkal Kézdivásárhely felé haladtunk, ott még néhányan csatlakoztak a csapathoz. Felső Lemhény után végig aszfaltos úton mentünk fel a gerincre, a túraútvonalunk kezdetéhez. Itt 39 személyt számoltak meg a jól bevált “turistakapus” rendszerrel. Gyönyörű időben volt részünk, amely kitartott egész nap.

A túravezető köszöntése után elindultunk kelet irányban enyhe emelkedővel (1030 m / 8,40 h). Hosszú kígyózó sorban jutottunk fel a közeli Poszkár tetőre, ahol a Nemzeti Összetartozás jelképeként, gyönyörű faépítmény áll (1203 m / 9,15 h). Kívülről-belülről megtekintjük az építményt, körbefotóztuk a környék táját és csoportképet is készítettünk. Főleg nyugat irányban lehetett ellátni, a párás levegőben a Dél Hargita gerincét véltük felfedezni a maga Kakukk hegyével és a Nagy Piliskével. A Poszkár tetőről leereszkedtünk, folytattuk utunkat a Kárpátok főgerincének jelzésén, a piros sávon. Kisebb széldöntéseket könnyedén kikerültük, ezen kívül semmilyen nehézségbe nem ütköztünk az útvonalunk során. Kényelmes útszakaszokat jártunk be, igaz rövidebb és meredekebb emelkedőket is hagytunk magunk után. Jókora tócsákat kerültünk ki, a sárban több medvenyomot is tanulmányoztunk, főleg a gyerekek ámuldozása közben. A vadállatok területe ez, gyér emberforgalom miatt nyugodtabban élhetik életüket a vadonban. Elhagyjuk a Kárpátok főgerincének jelzését és két útkereszteződés után máris a túránk legmagasabb pontján álltunk, a Nagy Sándor csúcsán (1640 m / 12,40 – 13,20 h). Itt megebédeltünk és picit pihentünk a közben előtörő Nap sugarai melegének kényelmében. A csúcson felújított állapotban levő kis menedékhely található.

Lefele jövet a piros keresztettel jelzett mellékgerincet követtük. Eleinte nagyon meredek szakaszokat ereszkedtünk, majd beérve a patakvölgybe, egy erdőkitermelő útra jutottunk. Innen kényelmesen gyalogoltunk a Veresvíz lapos térsége irányába. Elérjük a burgonyakísérleti állomást, majd innen délre fordulva folytattuk utunkat. A patak medrében a gyerekek fáradhatatlanul tevékenykedtek, minden gyíkot-békát megfogdostak, tanulmányoztak. Emiatt jól lemaradtunk a csapattól, de az érdeklődő tekinteteknek nem lehetett ellent mondani. A Veresvíz völgyében található Füvenyes ponknál szemügyre vettük a gyapjúsást, majd az ott felállított padoknál néhány percre megpihentünk. Az autók felé gyalogolva még jót ittunk a Veresvízi forrás hideg vizéből, amely pontosan jól jött az utolsó kilométerek meleg időjárásában (1020 m / 17,30 h).

Köszönjük Nagy Katalinnak a szervezést és túravezetést és mindenkinek a társaságot!

Fotók  itt

Vándorlás Felső Moécs és Szinaja között, máj 4-5

Újabb vándortúrában volt részünk – ezúttal két nap alatt – 2024 május 4-5 közötti hétvégén, immár a Bucsecs hegységben. Eredetileg korábbi időszakra volt tervezve a túra, de az időjárás – és a szabadidő – mostanáig tolta az útvonal bejárását. Mivel nem körtúráról volt szó, ezért sokféle tömegközlekedést is vettünk igénybe, mint a busz, vonat vagy taxi. Saját autóval a brassói jégpálya mellett parkoltunk, majd onnan egy Uber-el a 2-es távolsági buszállomásba mentünk. Innen Alsó Moécsra busszal utaztunk, majd helyi taxival Felső Moécsra, pontosabban a Bângăleasa-völgy aszfaltos útjának végéig, a sorompóig autóztunk. Utazás közben megfigyeltük, hogy meglepően kevés turista kereste fel ezt a gyönyörű vidéket.

Gyalogtúránk első napját a Strunga nyeregbeli menedékhelyig terveztük, második napon pedig Szinajára akartunk lejutni. A sorompótol indulva piros háromszög jelzést követtünk felfele a völgyön, kényelmes erdei úton (1100 m / 9,30 h). Sietségre nem volt okunk, hiszen rövid távot kellett bejárnunk, habár a szint felfele jelentős volt. Hamarosan elhagyjuk a patak medrét és nagyon meredek kapaszkodó vette kezdetét az erdőben. Ez a hosszú hegyláb pontosan a Bucșa csúcsára vezetett ki, ahogyan emelkedtünk, az előttünk levő útvonal meredeksége egyre enyhült. Kiérve az erdő védelméből, a szél éreztette a hatását, fent a csúcson annyira erőteljesen fújt, hogy semmi esélyt nem láttunk ott leülve megpihenni (1846 m / 12,20 h). Az erős szélnek azonban megvolt a jó oldala is, hiszen a felhőket nagyon gyorsan vitte, ezért kilátásunk mindig más volt, a hegyről mindig más kép rajzolódott ki.

Egy kis ereszkedő, majd emelkedő után immár a Kárpátok főgerincén, eljutottunk a Kis Strunga nyeregbe, majd már csak egy rövid sétát kellett megtennünk a Strunga nyeregig és rögtön alatta levő menedékhelyig (1900 m / 13,45 h). Itt egy barátunkkal találkozunk, beszélgetés közben kipakolunk a hátizsákból, falatozunk. Mivel rengeteg idő volt estig, a Colții Țapului felé is elsétáltunk csomag nélkül. Este a naplementét figyeltük meg, amely csodálatosan vörösítette meg az egyre kitisztuló ég alját.

A Strunga-menedékhely max 14 személynek biztosít priccsen szállást, a földön ennél többnek. A nagyon jó állapotban levő házikóban napelemes világítás van és telefont is lehet tölteni. Ugyanakkor székek és asztal biztosítja a kényelmes étkezést. Van elsősegély doboz, könyves doboz és egy másik doboz, amelyben cukrot, kávéport, teafüvet stb lehet találni.

Vasárnap, május 5-én reggel annyira köd volt, hogy vágni lehetett. Úgyhogy késői indulást terveztünk és jól tettük, mivel hamarosan a köd is elillant. Evés után gondosan kisepertük a helyet, tisztán hagyva a menedéket és elindultunk lefele a Padina irányába (1900 m / 11,00 h). Kényelmes ereszkedőben volt részünk, útközben finom bővízű forrásban lehetett mosdani. Hamar leérkezünk a Padina-menedékház környékére, amely nagyon megváltozott az utóbbi 1-2 évtizedben. A régi menedékház zárva nézett ki, néhány autós turista lézengett a völgyben, szerencsére elmaradt a nagy turistaáradat, tumultus. Mi sokat nem lézengtünk, hanem folytattuk utunkat a piros sáv jelzésen Szinaja felé. A 400 méteres szintet amelyet leereszkedtük a menedékhelytől, most ki kellett másznunk. Eleinte nagyon szép erdő között jártunk, néhol meredekebb kaptatóval, de általánosan nagyon kényelmes útvonalon. A Lăptici-hágó közelében jutottunk ki az erdőből a Piatra Arsă aszfaltos út mellé (1830 m / 13,30 – 14,00 h). Itt egy napos és csendesebb oldalt kiválasztva megálltunk enni, pihenni.

A Soarelui-völgy eredetétől folytatjuk utunkat enyhén lefele egy egyre mélyülő patak medrében. Ezt többször átléptük, majd a sífelvonók alsó állomásának közelében balra térünk felfele, hogy kimenjünk a Vf. Cu Dor nyergébe. Nem túl meredek és széles ösvény vezetett fel a nyeregbe, ahonnan megpillantjuk utunk végcélját, Szinaját (1935 m / 15,30 h). Innen már csak lefele kellett mennünk egészen a vasútállomásig. A „nyári út” sípályán ereszkedtünk le az erdő széléig, majd a Cota 1400 nevű felvonóállomásig. A jólismert helyen kissé megpihentünk, majd az erdőben útvonalunk utolsó szakaszán beereszkedtünk Szinajára (800 m / 17,45 h). Egy levessel és sütivel tettünk pontot a kétnapos túrára, amelyet sikeresen zártunk. Vonattal jutottunk el Brassóba, ahol az autó várt.

Fotók itt

Vráncsa-hegység: Păstaia-vízesés, ápr 14

Két órai autóútat követően érkeztünk meg Coza falu szélébe, sokunk által ismeretlen vidékre, 2024 április 14-én vasárnap. Autós utazásunk során néhány percre megálltunk egy háznál, amely a valamikori magyar-román határ vámházát képezte. A gyalogtúránk kiindulópontjánál 50 fős társaság gyűlt össze. Háromszéki EKE túránkat Csog Réka hírdette és vezette a Vráncsa-hegység csodálatos vidékére.

Délelőtt 10 óra környékén indultunk a kiszemelt vízesés irányába. Április közepét meghazudtoló meleg volt már ebben az órában, későbbiekben jóval 20 fok fölé ugrott a hőmérő higanyszála. Gyönyörűen kék égbolt volt a fejünk felett, tehát az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett. Eleinte a patak medrét követtük piros sáv jelzésen. Néhol köveken lépkedtük át a kis vízfolyást, de volt alkalom, amikor szikla oldalában egyensúlyoztunk a patak mellett. Akár egy „mini Remetei szoroshoz” hasonlíthattuk ezt a vizes szakaszt. Későbbiekben nagyon összeszűkült a völgy, turistajelzésünk kivezetett egy köves ösvényen a patak medréből. Az omlós kőzet nagyon különleges látványt nyújtott, sűrűn fényképeztük a meredek oldalakat, amely akár egy holdbéli tájhoz is hasonlítható volt. Nyakunkat és fejünket a Nap kegyetlenül sütötte, de az emelkedő végén már erdőbe érkeztünk, ahol picit megálltunk lehűteni magunkat. Az utunk további szakasza jóval kényelmesebbé vált és főleg megszabadultunk a hőségtől. Csodálatosan szép virágzó fák árnyékában emelkedtünk egy vízválasztóig, majd erdőkitermelő úton ereszkedő módban meneteltünk. A vízválasztón elhagyjuk a piros sáv jelzést, majd egy menedékhelyet követően piros pont jelzi a vízesés felé irányunkat. A vráncsai hegyimentők által épített menedékhelyen még nincsenek priccsek, tehát alváshoz a padlót lehet használni.

Útvonalunk menetirányának utolsó szakasza következett. Eleinte erdőkitermelő utat követtünk, majd egyre szűkülő völgyben egy alig látszódó ösvényen haladtunk. Többször átléptünk a keskeny patakon, mindaddig, amíg bezárult előttünk a völgy. Itt találtuk a Păstaia vízesést, amely egy sziklafalon csordogált lefele egy kis alagútból, majd egy ugratóval csobbant alá a völgybe. Ki is használtuk az amúgy szűk területet, mindannyian leültünk pihenni, falatozni a hűvös és árnyékos helyen. Természetesen nem maradtak el a különböző csoportfotók, vagy egyéni fotók sem, hiszen a vízesés érdekes hátteret biztosított a gyalogtúrázók számára.

Hosszan tartó időzés után, utunk visszafele szakasza ugyanaz volt mint jövet. Túravezetőnk ezt a variánst javasolta, mivel a körtúra sokkal hosszabb lett volna. Legalább jobban megismertük a bejárt útvonalat és szemügyre vettünk több érdekességet, amit jövet elmulasztottunk. Nagy melegben érkeztünk vissza az autókhoz, de mielőtt indultunk volna, sokunknak még egy hűsítő lábmosás belefért a programba.

Gyalogtúránk végeztével azonban még nem ért véget a nap, hiszen túravezetőnk egy helyi pizzázóba hívott bennünket. Már ide is az autóút nagyon érdekfeszítő volt, hiszen egy nagyon meredek útszakaszt követően, egy álomszép tetőre érkeztünk és a falusi kisvendéglőből gyönyörű kilátásban volt részünk mialatt pizzával jóllaktunk.

Köszönjük Csog Rékának a túravezetést és a sok szép élményt, amelyet e különleges tájjal egyetemben nyújtott.

Fotók itt

Azuga magaslatain, márc 17

Predeál és Azuga környékének dombjai, magaslatai, könnyed elérhetőségeik miatt már ismertté váltak számunkra. Azonban még mindig létezett egy hegycsúcs, amelyet még nem sikerült közelebbről megismerni eddig. Az 1586 méteres Azuga magaslatáról (Clăbucetul Azugii) van szó, ennek bejárását régebb terveztem és most 2024 március 17-én sikerült véghezvinni.

Gyalogtúránk a Predeál fölötti Csaplya (Cioplea) vendéglőtől indult (1150 m / 9,20 h). A héten lehullott friss hó latyakossá vált, az időjárás azonban a március közepének megfelelő arcát mutatta. Borongós időben volt részünk, néha a Nap sugarai előtörtek, bevilágítva a környék erdejét. A jólismert piros sávot követtük a Susai turistaközpont irányába. Eleinte vizes hóban és sáros ösvényen tapostunk, majd fennebb teljes mértékben az előző nap turisták által kitört havas nyomokat követtük. A Természet kezd ébredezni, ezt bizonyította az erdei madarak vidám éneklése, fütyörészése. Az amúgy forgalmas turistaútvonalon, most délelőtt nem találkoztunk senkivel.

Megérkeztünk a Susai turistaközponthoz, majd elsétálunk a kert tövében egészen a régi menedékház helyébe épült vendéglő teraszára (1430 m / 10,30 – 10,50 h). Habár a vendéglő jelenleg zárva van, a terasz melletti tüzelőhelyen be volt gyújtva, egy valaki felügyelve várta főleg a motorizált turisták érkezését. A teraszról a fenyőfák között meg lehetett pillantani a Bucsecs tömbjét, amelynek szikláit a Nap sugarai néha „nyaldostak”.

Továbbálltunk a kék sáv és kék háromszög közös jelzett útján. Nos pontosan ez a szakasz volt ismeretlen számunkra a mai napig. Térkép szerint egy ereszkedőt, majd egy emelkedőt kellett követnünk az Azuga magaslatáig. Az útvonalat Ceaușescu útjának is nevezik, gondolom a volt diktáror előszeretettel járt ide vadászni a Limbășel és Azuga völgyek közé. Hajdanában itt kikövezett út volt a mellékgerincen, a könnyebb megközelítés kedvéért. Az út maradványait még felfedeztük a hó alatt. Nagyon szép fenyőerdőben, kényelmes úton ereszkedtünk. Havat nem kellett törnünk, mivel az előző nap is jártak errefelé. Leérünk a nyeregbe, majd egy hosszabb, de enyhe emelkedőt követtünk, amíg ki nem értünk az erdőből. Öreg, odvas fák alatt gyalogolunk, tetejüket letörte vagy megtépázta a szél. Egy esztena közelében – amely menedéket is nyújthat rossz időben – két rozsnyói turistával találkozunk, akik pontosan ellenkező irányban járták le ezt az útvonalat. A csúcsig nincs sok, ellenben a jelzett út nem a gerincen vezetett, hanem az oldalban a fák szélén. Itt méteres hóba vájt nyomokban követtük a jelzést, majd hamarosan a tetőn álltunk (1586 m / 12,50 – 13,30 h). Habár közeledett a beígért csapadékos időjárás, de még jól meg lehetett figyelni a körülöttünk elterülő tájat. Karnyújtásnyira volt a Német-havas és a Báj-havas északi része. Utána a Nagykőhavast és Keresztényhavast lehetett megfigyelni a párás időben. A Királykő már elbújt a havazós fellegekben, de a Bucsecs még látszott, főleg a déli részét még a Nap is sütötte.

Ebédszünet után kezdett a hó szállingózni, ideje volt az indulásnak Azuga irányába. Nyomokat követtünk és természetesen a kék sáv jelzést. Eleinte enyhe ereszkedőben volt részünk, majd egyre lennebb – főleg az erdőben – meredek szakaszok következtek. A völgyhöz közeledve a hó is elolvadt, szerencsére a keskeny mellékgerinc nem volt nagyon sáros a fenyőerdők alatt. Az utolsó ereszkedős szakasz nagyon meredek volt, de szerencsésen leérünk a Limbășel és Azuga patakok összefolyásához, pontosan egy pisztrángnevelde szomszédságába (1000 m / 15,20 h). A patakban lemosva bakancsainkat, tisztán menetelhettünk végig a városon, mintha nem is túráztunk volna aznap. Felidéztük a város múltját, a sörgyártás, pezsgőgyártás történetét. Azuga még büszkélkedhet azonban pezsgő forgalmazással, amely 1892 óta működik, megtekinthető borpincével. Túránkat a vasútállomáson fejeztük be, ahonnan vonattal visszamentünk Predeálra, a várakozó autóhoz.

Fotók  itt

Átkelés a Keresztényhavason, márc 2

Mindig is szerettem az ilyen típusú túrákat, amikor egy hegységet átszelünk egyik pontból a másikba, hiszen egy jelentős távolságú gyaloglás alatt sokminden felfedezhető. 2024 március 2-án szombaton a Keresztényhavason keltünk át a brassói állatkerttől egészen Barcarozsnyóig, kelet-nyugat irányban. A túraútvonal 25 km-t foglalt magába, 1250 méter szintet kellett magunk mögött hagynunk úgy fel mint le. Alkalmunk volt ezalatt a tavasz első virágait megcsodálni, hatalmas lombhullató erdőkben gyalogolni, szép sziklaalakzatokat szemügyre venni és a Bucsecs, illetve a Királykő tömbjeiben gyönyörködni.

Autóval érkeztünk a brassói vasútállomás környékére, majd onnan városi busszal mentünk a Noa negyedi 9-es általános iskoláig, ahonnan túraútvonalunk kezdődött (650 m / 7,30 h). Az állatkert irányába tartva hamarosan felfedeztük a piros sáv jelzést, amelyet követtünk. Egy darabig az állatkert közvetlen közelében gyalogolunk, így alkalmunk volt rálátni őzekre és vaddisznókra. Borús, de kellemes tavaszias idő jellemezte a napot, csapadékmentesen. Egy rövid kapaszkodó után kék sáv jelzésre váltottunk és ahogyan haladtunk előre, egyre nagyobb emelkedőket kellett leküzdenünk. Friss erővel ez könnyebben ment. A Rakodó teteje felé tartottunk hol gyönyörű bükerdőben, hol fenyőfákkal tarkított sejtelmes keskeny ösvényeken. Egy-egy tisztáson pásztázzuk a Nagy Krukk keleti erdős oldalát, hiszen lombok nélkül nagyon jól be lehetett látni az erdőkbe, hátha valami vad mozgást fedezünk fel, de most sikertelenül. Egy kerülővel felérünk a Nagy Krukk gerincére, majd a Cenkről feljövő és csúcs felé tartó kék út kereszteződésében nagyobb pihenőt tartunk és falatozunk. A 700 méteres szintemelkedő után igen jólesett az otthonról pakolt elemózsia (1290 m / 10,20 – 10,50 h).

Távban eddig az utunk negyedénél jártunk, de a felfele tartó szintkülönbség nehezét magunk mögött hagytuk. Ugyancsak kék sáv jelzésen kezdtünk ereszkedni, majd hamarosan kék háromszöget követünk Brassó Pojána irányába. Átkelünk a Vizes völgyön, majd egy kényelmes széles erdei úton érkezünk be a közismert településre. Végigsétálunk a Brassó Pojanán, emberek sokasága között. Egy útszéli cukrászdában engedhetünk meg magunknak némi kényeztetést, hiszen az utunk felénél járunk hamarosan (1000 m / 12,30 – 13,00 h).

Brassó Pojanából továbbálltunk és a Repülősök tisztása felé gyalogolunk. Egy kicsit kellemetlenebb útszakaszban volt részünk, hiszen szennyvízkanálisok mellett gyalogoltunk el, ahol éreztük a bűzt. Ellenben a sárban jó nagy macinyomokat fedeztünk fel, ennek látványa kárpótolta a kellemetlen szagokat. Az Üvegvölgy alsó szakaszánál jobbra fordulunk és kiérünk a Repülősök tisztására, ahol erdőkitermelés miatt újabb kellemetlen dologgal állunk szemben. A nehézgépek hatalmas sarat produkáltak, a kitermeléssel lehetetlenné tették a turistaút követését. Az aszfaltos utat követtük – párhuzamosan a turistaúttal, immár Barcarozsnyó felé. A hágóra felérve a Keresztény-tisztás sarkánál találjuk magunkat, ahol megszabadulunk az aszfalttól és ismét szép erdei ösvényt követhetünk.

Kényelmesen gyalogolva érjük el a Pogányok Templomát, kimegyünk a szomszédságában található kilátóhoz, ahonnan csodálatos látványban volt részünk. A szikla tetejéről karnyújtásnyira található a Keresztényhavas magasabb része a sípályákkal. Lábunk alatt egészen a Bucsecs aljáig tartó dombokat és erdőségeket figyeltük. Távcsővel a Bucsecs havas tömbjét szemléltük, jól kivehető volt a Caraiman-kereszt, a Costila, de még az Omu-csúcs tetején található meteoházat is felismertük. Ezen a szép helyen ebédszünetet tartottunk és pihentünk (920 m / 15,30 – 16,00 h).

A kilátóhely után a Pogányok Templomának sziklaalakzatait megfigyeltük, majd hamarosan a Rozsnyói-barlang bejárata előtt haladtunk el. Kényelmes ereszkedő után egy gyönyörű tisztásra értünk, amelynek padján megpihentünk. Jól tettük, hiszen utunk utolsó szakaszán még egy emelkedőt is le kellett küzdenünk, amely nem érintett a legkellemesebben. E sok hullámzó túraútvonal után leereszkedünk a Dino Park parkolójához, ahonnan már egy rövid séta választott el Barcarozsnyó központjától. Végigmegyünk a szépen felújított kisváros központján és a vasútállomás felé tartottunk. A vonatra várakozás közben, a túraútvonal végén egyértelműen megérdemeltük a “jutifalatot”, amelyet a közeli bevásárlóközpontban szereztünk be (610 m / 17,50 h).

Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki mindenféle gond nélkül végiggyalogolta az útvonalat.

Fotók itt

Istenkas, feb 23

Valamikor középiskolás koromban hallottam erről az erdővidéki csodahelyről. Igen, nyugodtan lehet így nevezni, hiszen viszonylag kis kiterjedésű és álomszép helyen, rengeteg sok mindent fel tud fedezni az arrajáró turista. Egykor a Háromszék napilapban is megjelent Kisgyörgy Zoli bácsi turistakalauzának egyik része, pontosan erre a vidékre összpontosít. Már többször jártam a Bodvajban, de a szomszédos Istenkas valahogy mindig kimaradt. Eddig. Tehát több mint 30 év érdeklődés után, épp ideje volt megismerni e páratlan szépségű vidéket.

2024 február 23-án pénteken délben autóztunk ki Kisbaconon keresztül Bodvajba. A Fenyős-patak leaszfaltozott útja néhol jókora gödröket rejt, úgyhogy elővigyázatossággal haladtunk. A Barót patakától való letérő után 8 km-re található Bodvaji vashámor mellett parkoltunk le. Február végét meghazudtoló időjárás fogadott, tíz fok feletti hőmérséklettel, napsütéssel. Hónak híre-hamva sem volt. Kényelmes öltözékkel indultunk útnak, követve digitális térképünket. A Mitács felé vezető útról csakhamar jobbra térünk egy zöld pont “turistajelzésen”. Nem véletlenül teszem ki a “macskakörmöket”, hiszen nálunkfelé hivatalos módon nem létezik zöld turistajelzés. De a digitális térképünk felismeri, úgyhogy bátran követjük. Nem sietünk, időnk van bőven annak ellenére, hogy délben indultunk, hiszen egy alig 5 km-es útvonal bejárásáról van szó. A Györkovács-patak széles ösvényét követjük, megfigyelünk minden vadállat nyomát a sárban. A legérdekesebbnek egy medvebocs és anyukája nyomai tűnt számunkra. Egy nagyon szép tisztásra érkezünk, ahol a lassú vízű patak érdekes kanyarokat ír le. A lapos vidéken kis tavacskák alakultak ki, büszke égerfák emelkednek ezek között a magasba. A patak medrét követve megérkezünk egy kidőlt táblához, amely a Loki borvizet és Elek apó feredőjét jelölte. Egy évszázaddal ezelőtt itt volt a híres mesemondó – Benedek Elek – kaszálója, ugyanakkor a falubeliek medencéket alakítottak ki a szénacsinálás utáni fürdőzésre. Egyiket Elek apóról nevezték el, de ma már nincs nyoma ezen medencéknek. A patak medre ellenben mély gübbenőivel, ideális fürdőhelynek számítanak egy nyári melegben. Mi is letelepedtünk ezen a helyen, sütnivalóinkat előkészítettük, de a száraz hitt égerfa nem akart begyulladni. Így a távolabbról betermelt bükkfa mentett meg bennünket a nyers hús fogyasztásától.

Mindenféle sütött finomság után vettük észre, hogy késő délutánra jár az idő. Kék pont turistajezést kellett követnünk egy rendkívülien vegyes erdőben, ahol bükk, a gyertyán, a nyárfa és a nyírfa is jól megvoltak egymás mellett. Egy kis ereszkedő után szűk völgybe kerülünk, ahol borvizzel teli tavas barlangocskákat, üregeket találunk. Itt volt az Érces-borvíz forrásvidéke. A bővízű forrásokat rendre megkóstoljuk, közben ámultuk-bámultuk ezeket a természeti látványosságokat. A barlangocskák között nehezen haladtunk hiszen semmiféle ösvény nincs, meredek csúszós talaj volt a lábunk alatt. Egy piros háromszög jelzést hagyunk magunk mögött, amely Uzonkafürdő felé tart. Folytatjuk az ereszkedést kidőlt-bedőlt fák között a kék ponton. Kialakult ösvény jóformán nincs, ez bizonyítja, hogy nem sokan járják ezt a vad vidéket. Újabb borvizet fedezünk fel, amely egy kis sziklaüregből szaporán buzog fel. Ez volt a Mohás-borvíz, amely természetesen nem maradhatott kóstolatlanul. Az Istenkasban járunk, amely a tatárjárás idején védelmet biztosított a kisbaconiak számára. Egy meredek ereszkedőt követtünk vissza a Fenyős-patak völgyébe. Érdekes színes köveket lehetett gyűjtögetni a vízből, majd a patak folyását felfele követve jutottunk vissza a vashámorhoz, a Bodvajba. Még a vashámor tetejéről is körbenéztük a tájat, majd leautóztunk a kisbaconi feredőhöz, amelynek borvizénél fejeztük be épp naplementére ezt a csodálatos kirándulást.

Fotók itt

Túra a Grohotiș hegységben, feb 10

Viszonylag késői időpontban érkezünk meg a Bratocsa hágóba, emiatt alig találunk helyet leparkolni autónkat (1272 m / 9,45 h). Az idő nagyon kellemes, inkább április elejére elékeztet, még véletlenül sem a februárihoz hasonlítható. A rengeteg autó tulajdonosai kivétel nélkül a Csukás irányába tartottak, mi pontosan az ellenkező irányba indultunk éspedig a Grohotiș gyephavasa felé. Régebbi nyomokat találtunk, de frisseket nem, ebből következtettünk, hogy nem sok turistával fogunk ma összefutni.

A Kárpátok főgerincének piros sáv jelzését követjük dél irányban. Fenyőerdő és lombhullató erdő váltja egymást, a Nap sugarai besütnek ezek között, gyönyörűen megvilágítva a környezetünket. Útvonalunk eleinte emelkedővel kezdődik, majd egy jókora ereszkedőt követünk, mintha nem is felfele kellene jussunk egy csúcsra. Az elmúlt napok meleg időjárásának köszönhetően a hegyekben is nagyon elment a hó. Az erdei szakaszon nagyon kis havat tapostunk, ezt néha száraz útszakasz váltotta fel.

Elhagyjuk az erdőt, kiérünk a gyephavasra. Ahogyan egyre jobban emelkedünk, hátunk mögött kezdett kiemelkedni a Csukás. Tőlünk jobbra a Nagykőhavas tetejét is felfedezhettük ebből a számunkra szokatlan irányból. Ösvényünk alulról kikerüli a Gherghel csúcsát, majd az azonos névvel ellátott nyeregbe érünk (1500 m / 11,40 h). Az enyhe szélfúvás még jól is esett a februári enyhe időben, azonban nem pihentünk soká. Észrevettünk nyomainkban még öt turistát, úgyhogy mégsem voltunk magunkra a hegyen.

Egy meredekebb emelkedőt követtünk, majd egy csodálatos hómezőt szeltünk keresztül a Bobu Mic csúcsáig. Egy farkasnyomot véltünk felfedezni, amely velünk egy irányba haladt hosszú időn keresztül. Hamarosan a Kárpátok főgerince és annak jelzése jobbra, vagyis nyugatra tartott, nekünk továbbra is maradt a dél irány. Innen megpillantottuk túránk célját, a Grohotiș csúcsot. Egy enyhe ereszkedő, majd egy kitartóbb emelkedő után fent voltunk a túránk legmagasabb pontján (1768 m / 13,40 – 14,15 h). Erős és hideg nyugati szél fogadott bennünket, ezért első sorban védelmet kerestünk a csúcs ellenkező oldalában. Egy nagyon kényelmes helyet kaptunk, ahol végre megebédelhettünk és kipihenhettük az út eddigi fáradalmát.

Induláskor visszamentünk a csúcsra, de sokat nem lehetett fényképezni az erős szél miatt. Természetesen szemügye vettük a gyönyörű tájat, amely főleg nyugat irányban körvonalazódott ki. A Báj-havas és mögötte a magasabb Bucsecs zárta a látóhatárt. Visszafele ugyanazt az utat követtük. Eddig a Csukás mind a hátunk mögött emelkedett ki, most jóformán végig tudtuk követni szemeinkkel ezt a csodálatos hegyet. Egy szélcsendes helyről távcsővel kikerestük a Bucsecs legmagasabb pontját, illetve a Csukás menedékházat és csúcsot. Az utóbbinál nagyon sok ember fel-le igyekezett a céljaik felé. A Gherghel nyeregbe visszatérve, motoros turistákkal találkoztunk, akik belesüllyedtek a vizes hóba, kínlódtak járgányaikkal és zavarva a természet csendjét. Szerencsére menetirányunk nem egyezett velük, így hamar mögöttünk hagytuk a zajos négykerekűeket. A Nap lemenőbe készült a dombok mögött, mi laza meneteléssel értünk vissza a már megüresedett parkolóba, a Bratocsa hágóra (1272 m / 17,30 h).

Fotók itt

Sepsibodok környéke, feb 3

Viszonylag enyhe idő jellemezte 2024 február 3-án szombat délelőttjét, amikor a Bodoki havasra készültünk. Az elmúlt napok fagyos időszakának köszönhetően, még a mostani enyhülés miatt egyelőre maradt a télies tájkép Háromszék ezen vidékén. Már 10 óra is el volt múlva az indulásunk időpontja idejében. Sepsibodok északkeleti részén hagytuk az autót, majd a borvíztöltőde felé vettük az irányt. A völgyön felfele gyalogolva szemügyre vettük a hegyoldalak közötti különbséget. Éspedig a déli kitettségű oldalakon teljesen száraz volt, míg az északi oldalakat hó borította. A völgy menti utat pedig jég és vékony hóréteg borította, Csongi nagy örömére.

A töltőde előtt sárga pont turistajelzésünk átvezetett a patakon, néhány kedves lovacska közvetlen közelében. Bemegyünk az erdőbe, egy ideig követjük a patak medrét, majd a meredek oldalban kezdünk felkapaszkodni. Egyelőre harántozzuk a hegyoldalt, majd hirtelen felkapaszkodunk egy mellékgerincre. A táj egyre téliesebbé változik, a hó vastagsága is egyre nő, habár messze elmarad a február elejei szokásostól. A lombhullató erdőben megjelenik néhány fenyőfa, amely zöldjével szépíti a ködös tájat. Egy vadászles mellett haladunk el, majd egy jó meredek kapaszkodót magunk után hagyva, megérkezünk a Kincsás alatti menedékhelyhez, bő 3 óra gyaloglás után. Itt 1000 méter magasságban egyre sűrűsödő köd fogadott és vastag hótakaró. Habár közel voltunk a Bodoki tetőtől, már otthonról úgy terveztük, hogy kihagyjuk a csúcsot. És jól is tettük, hiszen a sűrű ködben nulla kilátásunk lett volna odafentről. Ellenben fel voltunk készülve a szalonnasütésre és miután beszereztük a tüzifát, előszőr felhasználtuk a Csongi által két és fél kilométerről cipelt szárazágait tűzgyújtónak. Tábortűzünk amíg égett, betekintettünk a menedékhelyre, ahol tisztaság fogadott. A két priccsen matracok vannak, az asztalon emlékkönyv, a polcon néhány alkalmatosság az éjszakai ottléthez, illetve a földön még egy kis szőnyeg is hevert.

Bő másfél órát töltöttünk a tűz melegének köszönhetően kényelmesen. Két túrázó sétált el mellettünk, akikkel röviden elbeszélgettünk. Miután jóllaktunk sült szalonnával és forró teával, elindultunk lefele a piros háromszögt követve, amely együtt haladt egy darabon a kék ponttal. Ha a Kincsás alatti tisztáson szélcsend volt, a lefele út első szakaszán igen erős szél nehezítette meg előrehaladásunkat. Na de lefele mégis nagyon jól meneteltünk, főleg energiafeltöltés után. Egy útkereszteződésben balra térünk, követve a piros jelzést a Sütei-borvíz felé. Meredek ereszkedőben van részünk, hirtelen a ködből is kiértünk. A távolban rögtön két vaddisznót vettünk szemügyre, ahogyan szaladtak el. Ezen a szakaszon és nemcsak – rengeteg vadállat nyomait láttunk, bizonyítván tehát mégis van élet a Bodoki havasokban.

Meredek ereszkedőnket követően megérkezünk a Sütei borvízhez. A 2012-ben népi kalákával kialakított borvízforrás környéke, ma már elhanyagolt állapotban található. Ami jó állapotban még megmaradt az a borvízforrás és a kemencével ellátott lefödött pihenőhely. A forrás fölötti faszerkezet korhadó állapotban van, a borvízmedence teljesen beomlott és a játszótérnek már híre-hamva sincs. Pedig emlékszünk még néhány éve, amikor jókat lehetett fürödni a nyári melegben, illetve a gyerekek előszeretettel használták az erdei játszóteret.

Ilyen emlékekkel hagytuk magunk mögött a borvízforrás környékét, leereszkedünk a patakvölgyön és a vasút közelébe érünk az Olt folyása mellé. Balra fordulunk és Bodok felé menetelünk az egyre szürkölödő tájban. Unaloműzésképpen Csongi néhány kavicsot dobál az Oltba, majd még sötétség előtt szerencsésen visszaérkezünk a kiindulópontunkba, az autóhoz.

Fotók itt