Téli vándorlás Predeál és Busteni között, nov 26

Igazán autentikus télben ugrottunk le vonatunkról 2023 november 26-án vasárnap, a predeáli vasútállomáson. Öten – éspedig három gyerek és két felnőtt – próbáltuk teljesíteni a kitervezett útvonalunkat. A városból kifelé menet az erős szél kavarta szemeinkbe a havat, még a viszonylag eltakarított úton is nehézkesen haladtunk. Ez már előrevetítette, hogyan is fog kinézni a napunk hátralevő része.

Kiérve a városból, bemegyünk az erdő védelmébe a szél ellen. Igazi téli táj uralta a környéket, nagyon boldogok voltunk, hogy ilyen körülmények között túrázhatunk, habár nem volt könnyű dolgunk az egyre mélyebb hóval. A Fetifoiu tetejére való felkapaszkodásnál még nem jelentett problémát a hó vastagsága, de az utunk további részét térdig érig hóban kellett kitörnünk. A térdig érő havat a felnőttekre értem, akkor el lehet képzelni, hogy a kisgyerekek milyen energiát kellett beleadjanak az előrejutáshoz. Ehhez hozzájárult a hóviharos időjárás is.

Mély hóban ereszkedünk le a Fetifoiu tetejéről, az egykori határ vonalán. Még ereszkedni sem volt leányálom, de a gyerekek nagyon kihasználták a helyzetet és hatalmasakat ugráltak, fetrengtek a havas terepen. Kiérünk a Rozsnyó felé vezető műútra, itt egy rövid szakaszon letakarított úton folytattuk tovább menetelésünket. Ezalatt kissé úgymond “megpihentünk” menés közben. Letérünk a Dihám-menedékház felé vezető erdei útra, itt is könnyű dolgunk volt, hiszen nyomokban haladhattunk. Nagyon reménykedtem, hogy a menedékház felé tartó ösvény is ki lesz törve, de a helyszínre érve az ellenkezőjét tapasztaltuk. Belevetettük magunkat a mély hóba és kitartóan haladtunk előre. A gyerekek hősiesen kiállták a próbát, egyre jobban közeledtünk a menedékházhoz. Az útszakasz legnehezebb részét a Frăsinet-tisztás átszelése jelentette. Kiértünk az erdő védelméből, igazi hóviharba kerültünk, amely szerencsénkre többnyire hátból ért. A hatalmas tisztást pontosan hosszába kellett átvágnunk. Voltak rövid szakaszok amikor a szél által letakarított ösvényen mentünk, de a menetelésünk nagy részét mély hóban és erős szélben kellett teljesítenünk. Őszintén szólva soha nem örvendtem annyira a Dihám menedékházhoz való érkezéshez, mint most. Predeálról kemény 6 óra alatt érkeztünk meg, máskor egy banálisnak tekinthető útvonalon. Mintha valami téli expedíció szakaszát teljesítettük volna, tetőtől-talpig behavazva.

A menedékház melegét kihasználva megpihentünk, meleg leveset és általunk hozott ételt fogyasztottunk. Túl sokat nem időzhettünk, mivel az utunk felénél tartottunk és hamarosan a sötétség kopogott. Egy rövid emelkedő után egyenes útszakaszon folytattuk utunkat, majd jobbra fordultunk egy nyeregben Busteni felé. Imádkoztam, hogy utunk lefele tartó szakasza legyen kitörve. Itt az Isten meghallgatta imámat és egy előttünk levő hatfős csapat ugyanarra vette az irányt mint mi. Hű de boldog voltam! A nyeregben óriási hóvihar csapott le ránk, de ez már annyira nem is érdekelt. Hamarosan beértünk az erdő védelmébe és a kitört ösvényen nagyon jókedvűen ereszkedtünk le a Gura Diham menedékhát mellé. A sötétség már nagyon közeledett, de innen problémák nélkül, autóúton folytathattuk utunkat. A jeges utat kihasználva jókorákat csúszkáltunk Busteni irányába. Mintha nem is gyalogoltunk volna eddig 17 km-t mély hóban, nagyon visszatért az erőnk. Az utolsó 3 kilométeren sikerült taxit fogni, amyellyel a busteni-i vasútállomásra jöttünk. A porozó hóban elkaptunk egy 105 percet késett vonatot és ezzel utaztunk boldogan hazafele.

Fotók itt

Királykő: rejtett menedékek és Közép-öv, okt 28

2023 október 28-án szombaton Attilával ketten – akár “Team 2”-nek nevezett csapatban – vágtunk neki a Királykő különleges és ámulatba ejtő vidékének. Leparkoltuk autónkat a Plaiul Foii-nál, megvásároltuk az automata által kínált belépőjegyet a hegység “univerzumába” és indultunk is (849 m / 7,30 h).

Tudtuk, hogy a mai nap során nehezebb szakaszoknak nézünk elébe, ezért a még jelzett útvonalon nagyon gyorsan szedtük a lábunkat. Elhagyjuk a jelzett utat, a Vladusca-vögy jelzetlen ösvényét követtük. Sokat beszélgetünk, jó a kedvünk, hiszen a Hegy irányába megyünk. A sok beszélgetésnek megvan az ára, mivel ki is térünk a helyes útvonalról egy szűk völgybe. Akkor vesszük észre magunkat, amikor már a patakvíz folyik szembe velünk, túl összezárult völgyben. Ez nem jó. Ránézünk a térképre és visszafele tanácsolt néhány száz métert a helyes útvonalra. Boldogak voltunk, amikor a helyes útvonalat megláttuk és ráismertünk ösvényünkre. Szedtük a lábunkat a sziklafalak lábáig, majd jobbra kitérve meg sem álltunk a Királylány (Crăița) menedékhelyig. Felélednek régi emlékek, habár a mostani menedékhely fel van újítva, sőt ki van cserélve. De most is őrzi a hely varázsát! (1615 m / 9,10 – 9,45 h)

Megreggelizünk és indulunk a Királykő sziklafalainak világa felé. Már kezdetének kezdetén, rögtön egy kb 15-20 m magas szöktetőt mászunk ki, teljesen szabadon. Jaj Istenem!.. a hűvös reggelen ujjaink teljesen meggémberedtek amire felértünk a szöktető tetejére. Ekkor arra gondoltam, hogy mi lesz a tövábbiakban, hiszen a kesztyű jó helyen van...otthon. Szerencsére annyira élveztük a további helyzeteket, hogy teljesen bemelegedtünk, és a következő kisebb szöktetők nem okoztak semmi gondot. Egy érdekes mászás után – ahonnan pottyanni is lehetett volna – megtaláljuk az Aninata felé vezető sziklaösvényt. Izgatottan és sebességbe kapcsolva rohantunk abba az irányba, sikeresen megtalálva a kis létesítményt (1700 m / 10,00 – 10,20 h). Ezalatt a régi füzetben megtalálom a 10 évvel ezelőtti bejegyzésemet, amiért nagyon boldog voltam.

Megyünk a Közép-öv felé. Egy kíváncsi zerge sétál előttünk, de shogy nem tudom lencsevégre venni. Végül kiállt egy sziklára és kíváncsi alakját lefotóztam. Kéményhez hasonlító szöktetőt tudunk magunk mögött, ahová egy jókora kő van beszorulva. Érdekes módon alatta bújunk át, majd nagyon jó fogásokat találva magunk mögött hagyjuk az akadályt. Egy jó kapaszkodó után elérjük a Közép övet, amelyen dél irányba folytatjuk utunkat (1950 m / 11,05 h). Közben egy kíváncsi zergét fényképezünk, aki nagyon közel engedett magához!

A Közép-öv fantasztikus ösvényét járjuk be a következőkben. Fel-le haladunk csodálatos sziklavilágban. Egy nagyon különleges és kényes átlépést kellett végrehajtanunk egy izgalamas szakaszon, hiszen háttal kellett végrehajtanunk egy pici ereszkedést, ahonnan jó nagyot lehetett volna bukni az alattunk levő mélységbe. Szerencsésen magunk mögött hagytunk minden akadályt és beértünk a Láncos-út (Deubel) felső szakaszába, ahonnan egy jó kapaszkodó után felérünk a Királykő főgerincére. Nyugati hideg szél borzolja kedélyünket, mindaddig amíg felérünk a csúcsra (2238 m / 12,20 h). Mivel sokan voltak ott, gyorsan fotótkat készítettünk és visszatérünk a Grind 2 menedékhely szomszédságába, ahol megpihentünk, ettünk, beszélgettünk és elmélkedtünk. Eleinte a hideg szél miatt hamarosan le akartunk lépni innen, de későbbiekben elvonultak a felhők, kisütött a Nap és már nem is akartunk levonulni a hegyről. Jól megültük magunkat! (2200 m / 12,45 – 14,15 h)

Kissé keserű szájízzel hagyjuk el a Grind 2 menedékhely melletti kénylemünket, megkezdtük ereszkedésünket a Láncos (Deubel) úton. Vígan ugrándozunk szikláról-sziklára, kedvenc terepünkön. Előttünk levő túrázókat lazán hagyjuk magunk mögött, néhánnyal szóba is elegyedünk. A Nap kezdi megsütni a hegység nyugati oldalát, emiatt gyönyörűen fehér sziklák mutatkoznak elénk, amelyeket nagy előszeretettel fényképezünk. A Láncos-út lefele tartó szakaszán számos szöktetőt küzdünk le kábelek segítségével, vagy csak puszta kézzel és lábbal. Igyekeztünk mindenhol tisztán mászni, nem akartuk igénybe venni a segítő kábeleket, így izgalmasabbnak tűnt az ereszkedés. Nagyon gyorsan haladunk, habár nem is sietünk, még fotókat is készítünk. Zaplaz sziklavilágát megtekintjük, egy ökölnyi követ szinte valaki nyakába eresztek, de hangosan kiáltva a „piatra” szavat, ezáltal megmenekült az alattam levő. Kissé szomorúan elhagyjuk a Királykő sziklavilágát, viccesen egyet sírunk érte és máris viharzunk le a Spirlea-menedék felé az erdőben. Egy-két cuccot leveszünk magunkról, hiszen melegedett a legkör és percek alatt bevettük magunkat a további ereszkedés élvezetébe (1420 m / 15,40 h).

Ó de gyorsan száguldottunk lefele a völgyben! Mindenkit magunk mögött hagytunk! Most már próbáltuk élvezni a sebességet, amellyel meneteltünk – szinte szaladtunk -. Élveztük is nagyon, közben régi történeteket elevenítettünk fel az elmúlt idők során. Szerencsésen visszaérünk az autóhoz, még egy pillantást vetettünk a gyönyörű hegyre és boldogan indulunk haza! (849 m / 16,45 h).

Köszönöm Attilának a vagány társaságot, örvendek, hogy jót nyújtózkodhattunk egyik kedvenc játszóterünkön – a Királykőn!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Keresztényhavason, okt 21-22

Nyárias melegben volt részünk 2023 október 21-22 közötti hétvégén a Keresztényhavason. Az abnormális időjárás hatását már Brassóban éreztük, ahol még pirkadatkor már 20 fokos hőmérséklet csapott meg, meleg széllel társulva. Az ottani vasútállomás belterében találkoztunk mindannyian, összesen 76-an, amelyből 30 gyerek volt. Rövid vonatos utazás után érkeztünk Predeálra, ahol bár hűvösebb volt, de az átlagnál itt is magasabb hőmérsékletet tapasztaltunk.

Kimondottan a gyalogtúránk tehát itt kezdődött (1050 m / 8,30 h). Nagy csapatunk teljes mértékben elfoglalta a város azon utcáit, amelyen vonultunk. Laza, de kitartó emelkedő vezetett ki a városból, majd a sárga sáv turistaösvényünk az aszfaltos út szomszédságában kígyózott a “Három Fenyő” tisztása felé. Gyönyörű kilátásban volt részünk a Bucsecs-hegység északi részére, igyekeztem elmondani az érdeklődőknek mit is látni e hegycsoporton belül, szépen részletesen (1100 m / 9,30 – 9,45 h). Sokat nem időztünk, habár mindenki inkább heverészett volna a kellemes időben. Továbbálltunk és a közeli Székely-tisztás menedékházánál ütemeztünk be egy hosszabb szünetet (1070 m / 10,10 – 11,15 h). Letelepedtünk a hosszú padokra és tízóraizás után teljesen ellazultunk. Élveztük a nyári meleget október végén! A pihenő jó hosszúra sikeredett, ennek hatására a csapatunk el kezdett lustulni. Sokan abban reménykedtek, hogy itt lesz az éjszakai szállásunk. Ezt meghallván befejeztük a lustálkodást és indulni kellett tovább.

Továbbra is nagyon laza útvonalat követtünk, enyhe emelkedőkkel és ereszkedőkkel tarkítva. Szerencsére többnyire erdőben haladtunk, ezért a Nap melege nem zavart annyira. Furcsa kijelentés ez utóbbi, egy októberi napra vonatkozóan. Nos utunk kétharmada ilyen lazán telt, nagyjából egy parkbeli sétához hasonlítva. Az utolsó harmad azonban teljesen megváltoztatta a túra arculatát, hiszen meredek kapaszkodó következett a Lovak gerincének nyergétől (1020 m / 12,30 – 13,00 h).

Egy 600 méteres szintet kellett leküzdenünk nagyon rövid távon. Ezt három fázisban és két pihenővel tudtuk megvalósítani a Három Leányka tisztásig. Minden pihenőnél bevártunk mindenkit, hiszen nagyon szétszakadt volna a csapatunk. Így is jelentős idő telt el az első és az utolsó között. Az utolsó szakasz volt talán a legemberpróbálóbb, néhol kőfolyás mentén, sziklás és keskeny ösvényen kapaszkodtunk fel. Mindenképp a Keresztényhavas legnehezebb útvonalának bátran lehet nevezni. Odafent a tisztáson szintén mindenkit bevártunk és felszusszantunk, hogy – habár az emelkedőnek még nincs vége – innen jóval könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban (1640 m / 15,30 – 16,30 h).

És tényleg így volt. Emelkedővel folytattuk, de jóval gyorsabban haladtunk, hiszen szelídebb vala. Felérünk a felvonók felső állomásához, majd innen csak egy “ugrás” maradt, a hegység legmagasabb pontjáig. Szeles időben volt részünk, annyira nem zavart. Sokan fotózkodtak a csúcson, majd a csoportkép sem maradhatott el (1799 m / 17,10 – 17,30 h). Már a nap lassan-lassan lemenőben volt, ezért indulnunk kellett a menedékház felé. Jóformán mindenki lerohant a meredek sípályán és rövid időn belül máris üdvözölhettük a Julius Römer-menedékház gondnokát. Végre szerencsésen megérkeztünk szálláshelyünkre, épp vacsora előtti időben, naplementekor (1604 m / 18,10 h).

Turistához méltó adag ételeket fogyasztottunk, majd esti szabadprogram következett. Lehetett vidám társasággal beszélgetni, de lehetett sziporkázó csillagokat és a Holdat is megfigyelni, hiszen ezeknek a fénye a Bucsecs és a Királykő kontűrjét emelték ki. Mindezek alatt a gyerekek teljes mértékben birtokukba vették a menedékházat, le-fel szaladgáltak, mintha azon a napon nem is túráztak volna.

Vasárnap reggel picit felhős, de nagyon enyhe reggelre ébredtünk. A vékony felhőrétegnek köszönhetően a kontrasztos fényviszonyok annyira kedvezőek voltak, hogy a Bucsecs sziklavölgyei is tisztán látszottak, mintha épp kézzelfoghatóak lettek volna. Svédasztalos reggeli után, csoportképet készítettünk a menedékház előtt és elindultunk Brassó irányába (1604 m / 10,15 h).

Az e napra bejárandó útvonal is megegyezett az előző napival, csak a szintkülönbség nagyrésze lefele tartott. Egy fenyőerdős szakasz után, kiérünk a Ruja tisztásra, a mesterséges tó mellé, amelyből télen a hóágyúk táplálva vannak. Kék sáv turistajelzést követünk nagyon könnyű erdei ösvényen, a csapat is jól tudott haladni, minden komolyabb útkereszteződésnél bevártuk a legutolsókat is, lényegesen lecsökkent a várakozási idő az első és utolsó között. Elhaladunk a Nagy Krukk csúcsa mellett, majd a Rókapad és Vizes-völgy vidékén gyalogolunk. Szárazság miatt a Vizes-völgy forrása nagyon vékonyan csordogált. A közeli Stechil réten megálltunk pihenni, falatozni (1030 m / 12,50 – 13,40 h). Kellemes időben mindenki kifeküdt a rétre, mint egy nyári napon.

Feltöltve energiánkat hamar elérjük a Cenk nyerget, ahonnan egy rövid emelkedő után máris az egykori Árpád-szobor talapzatánál álltunk a Cenk csúcsán (955 m / 14,15 – 14,45 h). Miután készítettünk néhány fotót az alattunk elterülő Brassóról, megkezdtük ereszkedésünket a szerpentines úton. Összesen 24 kanyart számoltunk amíg leértünk az aljába. Érdekességképpen megjegyezendő, hogy amikor épp a felvonók alatt voltunk, bevártuk annak érkezését, amely nagyon közel vonult el a fejünk felett. A gyerekek nagyon élvezték. Kényelmes szerpentineknek köszönhetően elérjük a Cenk alatti sétányt, tehát a város szélét, ahol gyalogtúránk véget ért. Következtek a búcsúzkodások és a hazamenetel, volt aki korábban, volt aki későbben egy brassói városnézést beiktatva (580 m / 16,00 h).

Köszönöm, hogy ismét ilyen nagyon szép számban jötettek el a kétnapos túrára! Csodálatos emberek vagytok mindannyian! Köszönöm Kertész Enikőnek aki bevállalta mindkét nap a hátvéd szerepet! Külön gratulációt érdemel a 4 éves Viki, aki mindkét nap zokszó nélkül, mosollyal az arcán, életvidáman járta le a gyalogtúra távját. Minden gyereken hatalmas fejlődés látszik a túrázás terén, akik gyakran és hosszabb ideje velünk tartanak. Nekik is hatalmas gratuláció! Nemcsak a túrázás terén van fejlődés, hanem helyismeretből is volt aki jeleskedett. Ő nem más mint Mátyás! Kérlek ne haragudjatok, hogy minden gyerek nevét nem említettem, de mindenki büszke lehet magára! Itt kivétel nincs! A túra végén kapott tapsot köszönöm szépen, nagyon megható pillanat volt!

Fotók itt

 

Maros és Olt forrása, okt 7

Habár jócskán benne vagyunk az októberben, mégis inkább szeptember közepe környéki tájképek kerültek elénkbe. Jóllehet, hogy a felcsíki medencében megjelent a hóharmat, de a lombhullató erdők valahogy még nem öltötték fel különleges sárguló-aranyló ruháikat. Hárman indulunk a marosfői vasútállomás szomszédságából, hogy a Gyergyói-havasok mentén betekintést nyerjünk két emblematikus folyónk forrásainak térségébe. Már a reggeli hóharmatos indulásnál, ki sem érünk a településről, máris kedves ismerősünk kanyarodik ki autójával – őszintén szólva szégyenszemre habár rám ismert, nekem fogalmam sem volt kivel állok szóba – és felajánlotta, hogy a kutyákkal tele terepen végigszállít. Tényleg fogvicsorgató kutyák között autózunk az első kilométeren, majd az erdő szélén búcsúzunk a kedves jótevőtől, remélem újra felfedezem meglepő társaságát.

Eléggé elhanyagolt piros kereszt jelzésen sétálgatunk egyre fennebb a Fekete Rez teteje felé. Minél magasabbra érünk, annál szebb kilátás nyílt főleg déli és nyugati rányban. Visszatekintünk a csíki köd főlé, rögtön emlékszünk az autóval eddigi utunk során tapasztalt “tejfölre”. Most kint vagyunk a napos oldalon, menés és pihenés közben kényeztetve magunkat az őszi napsugarakkal. A Fekete Rez tetejére érve, láncfűrész hangját halljuk a közelben. Személyem szerint nagyon elkeserített ez, hiszen tudtam, hogy lőttek egy nyugodt ottlétnek a Maros forrásánál. Arrafelé haladva találkozunk a favágókkal, szerencsére nem éppen a forrás mellett dolgoznak. A közeli menedékhely mellett nekiállunk enni, de a hideg erős szél nem teszi kellemessé pihenésünket. A hely rövid idő alatt kitett helynek számít, hiszen egy egész oldal erdeje eltűnt, amely szabad utat nyitott a szélnek. Habár a Nap sugarai próbáltak melengetni, a hideg szél ereje erősebbnek bizonyult, rendesen remegtünk evés közben. Ahogyan végeztünk, szaporán lementünk a Maros forrásához, ahol előszeretettel fényképeztettük magunkat, a híres folyó eredeténél.

Visszamegyünk a Fekete Rez tetejére, majd drága szintkülönbségünket elveszítjük észak irányban, hogy majd újból kimásszuk ugyanazt plusz még egy keveset a Sípos-kő tetejéig. Természetesen lefele könnyedén lépkedünk, utána felfelé, pihenőkkel tarkított gyaloglással érjük el a legmagasabb pontot. Útközben gyönyörű a kilátás, mintha nem akar tőlünk megszabadulni a Nagy Hagymás gerince, illetve a Hargita és a Görgényi-havasok nyúlványa. A szél most sem hagy békén, habár az idő kissé felmelegedett, így főleg felfele még jól is esett hűsítő hatása.

A tetőről már csak lefele vezetett utunk. Ideje is volt, mert épp átléptük a teljes gyalogútvonalunk felét és a délidő már rég lejárt. Lefele menet jóval szaporábban lépkedtünk, a gravitáció most már előnyünkre vált. Így könnyedén elérjük a vidékünk másik emblematikus forrását, az Olt folyó eredetét, amelyet különben rossz úton is, de autóval megközelíthető. Nos itt is letelepedünk, feltöltjük energiánkat, fényképezünk a forrással, majd ismét az egyre hidegebb szél menésre késztet. Igaza is volt a szélnek, hiszen mennünk kellett.

A Kovács Péter nyeregből a Magasbükk patakán kanyargózó erdőkitermelő úton járjuk le az utolsó 6 km-t. A köves út fokozott előrehaladásra intett, de “faltuk” a kilométereket rendesen. Természetesen időközben beiktattunk egy-egy szusszanást, de így is idejében befejeztük gyalogutunkat a Négyes kemping előtt, pontosan a Gyergyószentmiklós – Gyilkos-tó műút szélére érve.

Taxival és vonattal jutottunk vissza Marosfőre, ahonnan jókedvvel feltelve autóztunk haza immár az esti sötétségben.

Fotók itt

Mălin-völgy – Légpárkány – Policandru-völgy (1A), okt 3

Nagyon későn sikerült elindulnom Busteniből, 2023 október 3-án kedden (900 m / 15,00 h). Tudatában voltam, hogy az utam lefele tartó egy szakaszán rám is sötétedik, ezért kétszer is megnéztem a fejlámpámat. Gyönyörű szép, napsütéses időt fogtam ki, tiszta égbolttal. Nyújtott lépésekkel meneteltem a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon. Egész túra alatt több zergével találkoztam mint emberrel, az egyedüli ember épp lefele készült a hegyről. A gyors lépéseknek köszönhetően hamar elértem a Kostila tisztást, ahol a turistajelzésről le kellett térnem.

A Poieniței-sziklavölgy keskeny és meredek ösvénye után kutattam. Egy derékig érő csihánymezőt szerencsésen kikerültem, majd bent az erdőben kutakodtam az ösvény után. Elkeseredésemre egyelőre nem kaptam meg, de tudtam, hogy valahol a közelben kell lennie.A völgy bal oldalán kapaszkodok nagyon meredeken felfele. Jóformán ahogyan kapaszkodtam, a föld jött velem szembe. Sokszor csúsztam vissza, de nem hagytam magam, tudtam, hogy szebb perceknek kell eljönnie. Egy bizonyos idő után a völgy jobb oldalán megláttam egy sziklát és akkor elmémben előjöttek az emlékek. Ott kell lennie az ösvénynek. Tehát át kellett vágnom a völgy alját, egy hatalmas szöktető került elémbe, amely előtt kimásztam a völgy jobb oldalára, az említett szikla alá. Hű, nagy megkönnyebbülés volt, amikor rátaláltam az ösvényemre! Végre a kínos kapaszkodónak, lepucolom magam a földtől, cipőmből is kiürítek mindent és hasonlóan meredeken, de most ösvényen folytatom utamat. Kiérek a nyeregbe, ahonnan megpillantom a Mălin völgyet, amely épp alattam volt. A Hornul Pământos (Földes) szűk kéményén ereszkedtem be a Mălin völgybe. Végre jöhetett a sziklákon és a szöktetőkön való mászkálás, amelyet kifejezetten élvezek (1600 m / 16,30 h).

Kőről-kőre ugrottam, kisebb-nagyobb szöktetőket másztam ki. Egyik nehezebb szöktető jobb szélén, lelengetett kötél segítségével mentem fel. Balról elhagyom a Colților sziklavölgyet (1B), az én völgyem is összeszűkül. Zergék jelzik a jelenlétemet a társaiknak, közben köveket potyogtatva fentről. Figyelmesen mászkálok felfele, majd észreveszek egy hónyelvet, amely egyből aggodalommal töltött el, pont úgy mint a múltkor a Fehér völgyben, ahol visszafordultam. Most sem volt nálam hágóvas és jégcsákány. Amikor a hónyelv mellé érkeztem, láttam a kb 100 méteres hosszúságát. Tetején bemélyedések voltak, ezért meggyőződtem, hogy tudok rajta menni. Egy szikláról léptem át a hó tetejére és könnyedén szedtem a lábamat. Hamar a végére értem és kissé megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy továbbra nincs hasonló szakasz. Legalábbis amíg felláttam. Még vagy 4-5 szöktetőt mászok ki, a legnehezebbek rendesen megdolgoztattak. Olyan is volt, hogy két próbálkozás után a harmadikra sikerült kimásznom. Vagy épp sziklák szorítójában hason csúszva nyomtam felfele magam. De nagyon élveztem! Itthon voltam!

Közben fennebb érve kitárult a világ. Gyönyörű füves réten lépkedtem, hatalmas sziklafalakkal a háttérben. Itt hoszú időt is el lehetett volna tölteni, de számomra jelenleg nem lehetett. Balról a Scorușilor sziklavölgyet (1A) hagyom magam mögött és rendíthetetlenül folytatom a kapaszkodást. Újból következtek a szöktetők sokasága, de ezek mintha könnyebbek voltak, mint az alsó régió társai. Hamarosan el is értem a Kostila-öv (1A) ösvényét, amely kivezetett a Mălin völgyből. Útvonalam könnyebbé változott, sziklaösvényen lépkedtem sok-sok zerge társaságában. Átharántozom a Scorușilor- és Kostila (1B) völgyek felső szakaszait és máris a Fehér-völgy gerincén álltam, pontosan a Gelepeanu-kémény alatt, ahol ki lehet menni a Bucsecs platójára, a Kostila-csúcs mellé. A Nap már rég a hegy tulsó oldalát sütötte, lemenőre készült. Ezért jóformán megállás nélkül szedtem a lábamat, most már lefele (2350 m / 18,10 h).

Egyszerűen leszaladtam a Fehér-völgy gerincén (1A) egészen a Légpárkányig (1A). Ezen is percek alatt végigmentem, majd a Policandru-sziklavölgy (1A) meredek szakaszán ereszkedtem le láncok és törpefenyők erős karjaiba kapaszkodva. Elérem a bozótos részt, eszembe jutott a 40 évvel ezelőtti két gyergyói mászó halála pontosan ezen a helyen. Egy traverz után ismét találkozok az emléktáblájukkal, ahol békés nyugalmat kívántam. Egy újabb hosszú láncos ereszkedő következett a Leshelyig (La Pândă), majd tovább vörösfenyők között a Sziklás völgyön (Vâlcelul Stâncos). A sziklavölgy után fenyőerdőben folytattam utamat, nagyon gyorsan haladva. Elérem a Kostila-menedékhely felé vezető ösvényt, amelyet továbbra kellett használnom. Itt is nagyon gyorsan, sokszor futólépésben haladtam, de a terep viszonya is megengedte ezt a fajta előrehaladást. Előszedtem a fejlámpámat, bekapcsoltam a hangfalat a medvék riasztására. Most már az erdőben besötétedett, még a tisztásokon volt némi fény. Na de gond nélkül lehetett szaladgálni lefele a lámpafénynél és természetesen az AC DC is besegített a ritmusba. Ennek köszönhetően néhány perc alatt Bustenibe érkeztem, szerencsésen és boldogan az Alpin-menedékház mellé (900 m / 19,30 h). 

Fotók itt 

 

Felfedező-túra a Kelemen havasokban, szept 30

Maroknyi kis székely csapattal sikerült egy gyönyörű szép napot túrázással lebonyolítani a Kelemen havasokban. Öten fértünk be a személygépkocsiba, így ezzel a létszámmal indultunk neki a kalandunknak. Újabb felfedező túrán vettünk részt, hiszen eddig egyikünk sem járt a hegység ezen útvonalán.

2023 szeptember utolsó napján szombaton, pontban 2 órakor indultunk Sepsiszentgyörgyről. Problémák nélkül utaztunk 300 km-t, a hegység lábáig. Kicsivel a virradat után megérkeztünk Gura Haitii településre, majd annak felső végébe, ahol leparkoltuk a járgányunkat. Az autóból kiszállva nagyon gyorsan szedtük a hátizsákjainkat és köszönhetően a nulla Celsius foknak úgy indultunk, mintha puskából lőttek volna ki (1100 m / 7,30 h). Egy széles erdőkitermelő utat követve, katonásan meneteltünk észrevehetetlenül felfele. Alig 1 km után jobbra észre vesszük a 12 Apostol sziklaformációk felé vezető tanösvény beindulását, amelyet egy szép kapu jelez. Picit tanulmányoztuk az ott elhelyezett térképet is, majd a hideg egy-kettőre késztetett az indulásra. Égboltunk patyolattiszta, mélykék volt, alig vártuk, hogy a már felkelő Nap sugarai leérjenek hozzánk, vagy mi érjünk olyan magasságba, hogy melegítsen áldott fényével.

Nos, útvonalunk további szakasza nem akart egyáltalán megdolgoztatni bennünket. A kaputól lefele indultunk, mint egy kényelmes parkban, ahol hatalmas új plakátok voltak elhelyezve a tanösvény mentén. Őszintén szólva, fázós tekintetünket nem akartuk rászegezni a plakáton hírdetett növény- és állatvilágra, inkább folytattuk utunkat egy-egy fotó elkészítése után. Fényképezés közben mutatóujjamat rendesen csípte a hideg, látszik még nem vagyok előkészülve az újabb téli időszakra. A patakba beérve végre emelkedő kezdődött, de az is nagyon laza dőlési szöggel. Szedtük a lábunkat ahogyan csak tudtuk, ennek köszönhetően valahogy bemelegedtünk. Végre elértek a napsugarak, innen a fázós “időszaknak” vége volt.

Kék ponttal jelölt utunk egyre merészebben kezdett kapaszkodni felfele. Közben megláttuk utunk fő célpontját – a Pietrosz csúcsot – amely pontosan a hátunk mögé került. Hű, de messzire volt és pontosan az ellenkező irányba mentünk, vagyis egy darabig távolodtunk tőle. A 12 Apostolok sziklái északra vezettek, a Pietrosz pedig dél irányba emelgette büszke tömbjét. Nagyon bíztam a nálam levő digitális térképben, reméltem nagyon, hogy a tervezett 35 km nem lesz jelentősen több.

Gyímesi tájakhoz hasonló vidéken menetelünk felfele. Igaz a táj kissé mélyebb völgyeket rajzolt és magasabb hegyekkel kecsegtetett. De nagyon hasonlított a csángók vidékéhez. Nagyon jó iramban haladtunk egyre meredekebben felfele, sőt az erdős területeken ahol nem volt kilátás, a lehető leggyorsabbra kapcsoltuk gyaloglásunk ütemét. Mélyen szívtuk a friss üde őszi levegőt, nagyon jól esett a mozgás a sok autóút után. Egy mellékgerincre érkezünk, ahonnan egy tényleges sétaút választott el az Apostolok sziklaformációitól. Jóformán minden vulkanikus követ megkerülünk, felmászunk rájuk, élvezzük a pillanatokat, majd a két legmagasabb pontra is feljutunk, némi elementáris sziklamászással. Reggelinket (tízórainkat) egy sziklaudvarban fogyasztjuk el, kényelmes módon (1770 m / 9,45 – 10,45 h).

Evés után végre a Pietrosz felé vesszük az irányt, vagyis délre. Tehát kezdtünk közeledni a hegység legmagasabb pontja felé, de jujj milyen távol volt. Szerencsénkre egy nagyon laza 14 km-es mellékgerinc útvonala következett, amely nagyjából 1700-1800 m között vezetett bennünket a szintgörbén. Ennek köszönhetően nagyon jól haladtunk, eléggé gyors iramban. Ezen a szakaszon figyelmünket lekötötte a szarvasbőgés, amely nagyon szokatlanul érintett bennünket, hiszen délidő környékén nemigazán szokásos az effajta viselkedés a szarvasoktól. Nagy figyelemmel és csendben ülve, közben menetelve hallgattuk az egyre közeledő hangokat. Sajnos az állatokat nem tudtuk szemügyre venni a sűrű erdő miatt. De nekünk ez máris a habot jelentette túratortánkon! Nagyon boldogok voltunk!

Lassan, de biztosan közeledett a Pietrosz tömbje, pedig menetelésünk nem hagyott egyáltalán alább. A tömb előtt veszítettünk kb 150 m szintet, amelyet természetesen vissza kellett másznunk a Pietrosz felé. Véget ért a kényelmes “álmodozásunk” és a tömbre felfele meredek – de kibírható – kapaszkodó várt ránk. Csakazértis akartuk kitűzött időpontunkat elérni, ezért keményen, de élvezettel szedtük lábainkat. Széles és lapos köveken lépkedtünk egyre fennebb és két kis köves domb után, máris a hegység legmagasabb pontján álltunk, a Pietroszon (2100 m / 15,00 – 16,15 h). Kitűzött időpontunkat a 15,00 órát percnyi pontossággal értük el, mint a svájci óra! Hű, milyen vagány érzés volt! Körbefotózva a tájat, csodálatos tájképeket fedeztünk fel szemeinkkel. Közben felhők kerültek a magasba, de kilátásunkat egyáltalán nem zavarták. A szélrózsa minden irányába nézhettünk és próbáltuk beazonosítani az ismert vidékeket. Felismertük a Ciblest, a Radnai havasokat, a Csalhót, a Nagyhagymást, a Görgényi havasokat és a Hargita egy részét. Kelemen-havasok tetejéről láttuk a Rekettyést a meteo állomással, a magyar Negojt, a Kis Beszterce tömbjét. Nem utolsó sorban megpillantottuk az Istenszékét, amely különleges értéket jelent egyesületünk tagjainak számára. Székelyföld irányába különleges módon a Nap sugarai betörtek a felhők között, mintha a Mennyországot idézte volna elénkbe.

Megebédeltünk, az ottlevő kutyákat is jól beetettük, majd indultunk lefele. Leszökdécselve a Pietrosz-tömb szikláin, a Haita-völgy patakán, piros kereszt jelzésen mentünk le. Eleinte füves, keskeny ösvényen, majd széles erdőkitermelő úton. A szakasz könnyedsége miatt az utolsó 12 kilométeren fiatalos energiával szedtük lábainkat az autóig (1100 m / 18,45 h). Az autósút visszafele tartó 300 km-ét szintén problémák nélkül bonyolítottuk le és ejféltájt mindenki hazaérkezett szerencsésen.

Fotók https://www.facebook.com/media/set?vanity=100064677970688&set=a.708158284683431

 

Báj-havas északi része és Nagykőhavas lábánál, szept 24

Csodálatos kilenc személy jelent meg Predeál felső részében található volt Csaplya-menedékház – most már szálloda – helyszínén. Nagyon boldogok voltunk és köszönhetően a felhőtlen égboltnak, türelmetlenek voltunk elindulni a kiválasztott útvonalon (1150 m / 8,00 h). Maroknyi csapatunkat Csíkszeredából, Sepsibükszádról, Sepsiszentgyörgyről és Brassóból alkottuk.

Mivel 27 kilométer állt talpaink előtt, ezért gyorsabb tempót diktáltunk már az indulásnál. Sajnos egy túratársunknak ez nem tetszett, így visszafordult. Lehet ami nekem könnyebb, másnak nehezebb, de menetelni kellett. Észre kellett vennem, hogy nem kivitelezhető egy gyorsabb ritmus túránk során, ezért ha nem akartam egyedül maradni, így egy lassúbb ütemtervet kellett az agyban kidolgozni. És sikerült, mert egy olyan fegyelmezett csapattal túráztunk, akik megértették mi a csapatszellem.

Tehát teljes nyugodtsággal menetelünk fel (sétálunk) a Susaihoz. Néhány kutya jelzi, hogy mégis magánterület környékén járkálunk, de ez nem okozott gondot, hiszen már n-szer jártam a vidéken. A volt menedékház – most vendéglő – udvarán telepedünk le reggelizni, nagyon zavar a sok fehér, modern építésezti alkotás, ami most jellemzi az építményt. Nagyon elveszítette a varázsát, amit egykor nyújtott a kedves túrázó vendégeknek.

Nos, reggelink elfogyasztása után örvendeztünk. Vajon miért? Hiszen lefele út várt ránk az Azuga völgye felé! Különben az egész útvonal hullámvasútra hasonlított, hiszen hol fel, hol le meneteltünk. Harmatos magas fűben megyünk lefele, követjük a piros háromszög jelzést kitartóan. Előttünk emelkednek egyre magasabb dombok, tudtam, hogy ezek megmászásra várnak, persze, nem említettem barátaimnak. Beérünk az Azuga völgyébe, majd kényelmes kapaszkodóval – de kitartóan – érjük el a Vörös-tó (amely zöld volt) helyszínét. Nagyon megható és elvarázsolt hely, minden ember megtalálhatja nyugalmát ezen helyen.

Nyugalmi állapot után kissé elviharzunk rossz irányba, majd rátérve a helyes útra rövid ideig nyugalom értelmezi a csapatot. Beérve a patakba és az erdőkitermelő útba, azt hittük, hogy kényelmesen folytathatjuk utunkat. Hát nem éppen! Térképünk jelzett, hogy ideje bemenni a derékig érő málnásba...és csihányba!. Testünket meggyógyítva sok-sok betegségtől, vad helyeken menetelünk tovább, majd felérve egy mellégerincre, jelzésünk úttalan utakon vezet tovább felfele. Vastag fenyőfa ágakat ölelünk magunk köré, toljuk magunk elé, csak haladjunk. Valahogy kiérünk a szeretett fák öleléséből és magas fűben ki kellett kapaszkodnunk a gerincre. Mindez jelzett úton, jelzés nélkül. Jaaaj de boldogok voltunk, amikor kiértünk a gerincre, hát még a Tigai csúcsra! Itt rögtön megpihentünk, az 5 Hegy által biztosított panorámánál megebédeltünk, szinte el is aludtunk (1699 m / 13,50 – 14,35 h).

Jaj milyen jó a Természet által nyújtott pihenő, de menni kell. Félúton vagyunk, leszámítva a szintkülönbségeket. Tudom, gyorsabban haladunk lefele, habár két komolyabb emelkedő van előttünk. Nyugi van! Lefele néhány csúcsot még kimászunk jelentős szintkülönbség nélkül, majd a kedves András csúcson fotózkodunk. Aztán beérünk ismét a főgerincen található útba, pontosan a vízválasztóhoz. Garcsin- és Azuga-völgy vízválasztóján vagyunk.

Utolsó két emelkedő egyikénél kezdjük útvonalunk lejárását. Nem is találtuk komolyabb kihívásnak ezt az emelkedőt, esetleg a végén volt némi “köptető” de alig 50 méteren. Következett egy hosszadalmas, 500 méteres ereszkedő, mialatt találgattuk, hogy szarvas-, vagy medvebőgést hallottunk. Szerintem szarvas volt! Beérünk a nagy alagút melletti vasútvonalhoz, egy vonat mellett gyorsan elkapjuk ösvényünket és az utolsó 200 méter szintet kellett leküzdenünk....felfele. Persze, hogy megcsináltuk, hiszen nem írnám ezen sorokat :).

Hű, de mennyire felszabadult a csapat, habár még 1 km választott el az autókig. Felfele nem hangzott el sok szó, de fent....mindenki nagy boldogsággal és feltöltődéssel gyalogolt a kijelölt útvonalon.

Megérkezünk az autókhoz! Szuper! Mindenki boldog! Haza kell menni! Vajon jól éreztük magunkat? Igen! (1150 m / 19,15 h)

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Nagy Mező havasra, szept 2

Gyönyörű szeptemberi szombaton gyülekeztünk a Bucsin tetőn. Az égbolt tisztán mélykék volt, akár fejest lehetett volna ugrani az univerzumba, innen a Földről a végtelenbe. Kedvesebbnél kedvesebb ismerősök, barátok, lelki kötődéssel rendelkező személyek kezdtek megjelenni a találkozó helyünkön, ahová igazi turistaként, kiváló pontossággal érkeztek. Gondolom – és hiszem - , hogy minden résztvevőnek a lelke mélyén, a gyerekkori emlékek még mindig nagyon tükröződnek viszza. Természetesen itt a 34 felnőtt személyre gondolok, hiszen e csapat mellett 3 résztvevő az igazi gyerekkorát élik a jelenben. Csíkszéki, barcasági és háromszéki turistákból alkotott csapat állt készen a Görgényi-havasok legmagasabb pontjára való feljutásához.

Koránkelés és hosszú utazás után indultunk a Bucsin tetőről (1280 m / 8,40 h). Rövid séta után elhagyjuk a műutat és köszöntöttem a jelenlevőket. Jó állapotban levő irányjelző táblák mutatják helyenként utunkat a Nagy Mező-havas felé. A Ferenci-láza felé – amely egyben a hatalmas kráter szélének egyik kiemelkedése – folytonosan emelkedtünk és mindvégig csemegézni lehetett a rengeteg áfonyából, amiért sokszor le sem kellett hajolni. Az áfonya mellett málnával lehetett az erdei ízvilágskálát fokozni. A gyerekek már itt az elején rendesen meglilultak, kezük-szájuk sötét színben pompáztak.

Felértünk a kráter szélére, onnan nagyon kényelmes útszakasz következett enyhén lefele, majd felfele. Balra (nyugatra) Szováta irányába lehetett volna eljutni, talán egy következő alkalommal az lesz a célpontunk. Addig is folytattuk utunkat a Nagy Mező-havas felé, jókora pocsolyákat kerülgetve. Ahhoz, hogy belássunk a kráter aljába, ezért el kellett hagynunk kényelmes “életünket”. Egy már korábban bejárt útvonalról volt szó, áfonyás és borókabokrok között evickélve. Egy nagyon vékony ösvényt lehetett követni és alkalomadtán nagyon szép kilátás nyílt a jobb oldalunkon lefele a mélybe. Ennek a látványnak ára volt, hiszen ahhoz, hogy a csúcsra érjünk, jóformán toronyiránt küzdöttünk át az említett bokrokon. A gyerekek haladtak a legnehezebben, hiszen az erős bokrok komoly akadályt jelentettek nekik. Mindenki ügyesen – szerencsére széles mosollyal a száján – harcolta felfele magát és nagy megkönnyebbüléssel értékeltük a csúcsra való érkezés pillanatát (1776 m / 12,40 – 14,15 h).

A kellemes időben kifeküdtünk pihenni, falatozni, akár kissé szundikálni is. Volt időnk bőven, kihasználtuk teljes mértékben. Csoportfotó készítése után, a közelebbi és távolabbi hegységeket, medencéket azonosítottuk, majd szedelőzködtünk és elindultunk visszafele. Természetesen a bokros feljövetelünket kikerültük a kényelmes és széles erdei úton. Áfonyaszedőkkel is találkoztunk, akik fésűkkel szedték eladásra a gyümölcsöt. Kis körutunkat bezártuk azon a tisztáson, ahol felfele menet a bokros útvonalunk kezdődött. Innen ugyanazt az utat követtük, mint felfele menet. Ezért a kis Csongi kapta a megbízást a túra további vezetésére. Én inkább hátul – többnyire a sereghajtó társaságában – jártam le a túra hátralevő részét. Szerencsésen megérkeztünk az autóinkhoz (1280 m / 17,00 h), de a társaság nagy részétől még nem búcsúztunk, hiszen Borzont szélében található Basa fogadóban voltunk hivatalosak, ahol ki-ki a maga módján ünnepelhette meg a túra sikerét.

Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt, kiváló csapattal jutottunk fel a Görgényi-havasok legmagasabbjára. Máskor is szeretettel várlak!

Fotók itt

Fogarasi-havasok: Moldoveanu-csúcs, aug 26

Túrázó karrierem kezdete óta – gyakorlatilag 33 éve – szeretek járni a Fogarasi havasokba. Lenyűgöznek a magas sziklaszirtek, a vad északi mellékgerincek, a hosszú déli lankásabb hegyhátak, a glaciális völgyekben megbújó tavak és nem utolsó sorban a híres főgerinc útvonala, amely minden túrázónak kihívást jelent. Ezalatt az idő alatt minden évszakban többször is megfordultam e vidéken és tapasztaltam a nyári – főleg augusztusi – úgymond csúcsforgalmat. Menő igaz, hogy ilyenkor lehet a legkönnyebben “meghódítani álmaink szerelmét”, hiszen szeptembertől júniusig csak azon túrázóknak engedi megtekinteni szépséges formáit, akik nemcsak felszereléssel-, nemcsak tapasztalattal rendelkeznek, hanem a magashegyi túrázást szívügyüknek tekintik. A hosszú távolságok és nagy szintkülönbségek miatt nehéz egy napra túrát szervezni, vagyis csakis azoknak ajánlott, akik jó fizikai képességgel rendelkeznek. Az ország legmagasabb csúcsát északi részről inkább két napra illik beprogramozni, hiszen sokkal több időt tölthetünk e csodálatos tájban. Akik egy napot áldoznak a hegység ezen részének bejárására, azok jelentős távolságra és szintre kell számítsanak, plusz ide kell számítanunk a vele járó fáradtságot és a túratársainkkal való esti beszélgetések, ismerkedések hiányát. Manapság azonban nagyon divatos a Moldoveanu-csúcs egy nap alatti megmászása a déli oldalról, hiszen autóval rengetegen kihasználják az erdőkitermelő út nyújtotta megközelítési lehetőséget. Ennek az a hátránya, hogy nagyon sok olyan személy jut fel a magasságokba, akik teljesen párhuzamos életet élnek a turistáskodással. Most is láttunk rengeteg hazánk fiát, akik városi öltözékben, lábbelikben, négykézláb kapaszkodtak az amúgy egyáltalán nem nehéz szakaszokon. És itt nem nagyon idős emberekről beszélek, hanem életerős huszonéves srácokról. Ha nem lenne ez a déli részről való autós megközelítési lehetőség, akkor az ország legmagasabb csúcsán a legforgalmasabb időszakban is maximum a két kezünkön és két lábunkon található ujjaink számával megegyező turistát látnánk és nem többszáz aspiránst, akiknek a hegy nem jelent abszolút semmit. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a déli autós megközelítés háromszor kevesebb távot és szintkülönbséget jelent az északihoz képest.

Nos, székelyföldiként egyértelműen az igazi kihívást jelentő északi megközelítésen terveztem útvonalunkat, amelyet 2023 augusztus 26-án szombaton tudtuk életbe léptetni. Összesen 17-en vettünk részt a túrán, gyergyószéki-, csíkszéki- és háromszéki túrázókkal. Még alig pirkadt, amikor megjelentünk a Szombat-völgyi turistaközpontnál (700 m / 5,50 h). Autóinkkal elsősorban megoldottuk a logisztikai kérdést, hiszen nem kívántuk legyalogolni aszfalton az utolsó 7 km-t, ezért az egyiket a túraútvonal végén hagytuk. Ezalatt a csapat nagyrésze felsétált a Szombat-völgyi menedékházhoz, majd később mi sofőrök és a csíki csoport a helyszínen csatlakoztunk. Innen egyesült erővel vágtunk neki az előttünk álló feladatoknak (1401 m / 8,00 – 8,20 h).

A menedékháztól kényelmes ösvényen közelítettük meg a völgykatlan eredetét, majd egy meredek kapaszkodó után áfonyás bokrok között pihenhettünk meg, ahol a Nap sugarai is kezdtek elérni bennünket. A völgy felső fele ismét egy lankásabb emelkedővel folytatódott, majd a Nagy Ablak előtt újabb nagyon meredek szakaszt kellett kapaszkodjunk. Nyugodt, de folyamatos iramban haladtunk, máris a Nagy Ablakban, a főgerincen álltunk, ahol megérdemelt tízórainkat elfogyasztottuk (2180 m / 10,15 – 11,00 h).

Megújult erővel folytattuk utunkat a főgerincen. Már az első csúcsról – Szalonna – megpillanthattuk a Vistea – Moldoveanu “háztetőt”, amely túránk egyik célpontja volt. A főgerinc útvonala fel-le vezetett, jelentős szintkülönbségeket jártunk le gyaloglásunk során. Ugyan minden csúcsra nem kellett felmásznunk, de két társunk ragaszkodott a teljesítményhez és amíg mi pihentünk, addig ők azokat is bevállalták. Útvonalunk a Kis- és Nagy Gălășescu-, Gălbenele- és Hârtopu Ursului csúcsok közelségében vezetett el, majd beereszkedve a Vistea nyeregbe, az utolsó komoly emelkedő következett. A nyeregből társultunk a déli oldalról érkezőkkel, így a Nagy Vist csúcsára vezető szakaszon, ember-embert érő sorban voltunk kénytelenek haladni. Természetesen a hegyre alkalmatlanokat gyorsan tudtuk kerülni, de így is jelentős időveszteséggel kellett számolnunk. Felértünk a Nagy Vist csúcsára, vagyis pár méterrel alája, ahol kialakítottuk a mini Székelyföldet és letelepedtünk (2527 m / 14,15 – 15,00 h).

Lelkileg is felkészültünk az emberáradattal való szembenállással, majd végigmentünk a Moldoveanu csúcsig problémák nélkül. Ahol tudtuk, sikerült kikerülnünk az ösvényben álldogálókat. Az ország csúcsán sorban álltak a csúcsfotóért. Mi zászlós képet úgysem akartunk, ezért „pofátlanul” kikerültünk kb 100 embert és letelepedtünk a csúcs tövébe. Itt is sikerült nagyon jó csoportképet készíteni és elmagyaráztuk azoknak akik ránk nehezteltek az előrenyomulásért, hogy nem kívánunk zászlós képet és nincs időnk órákat állni, mivel a leereszkedési útvonalunk nehézsége és hosszúsága nem egyezik meg az övékével. Mi csodálatos perceket töltöttünk a csúcson így is és hamarosan el is tűntünk onnan (2544 m / 15,20 – 15,40 h).

Visszatértünk a Nagy Vist csúcsára, még keveset tébláboltunk ott, aztán visszaereszkedtünk a Nagy Vist nyeregbe (2310 m / 16,20 – 16,40 h). Már sokkal kevesebben jöttek felfele ezen a szakaszon, így gondok nélkül teljesítettük a szakaszt. Kis pihenő és falatozás után északra fordultunk a Nagy Vist-völgy irányába, amelyen hirtelen 600 méter szintet kellett beereszkednünk. Kőfolyásos ösvényben nem siettünk, inkább a biztonságot helyeztük előtérben. Sikeresen lejövünk a régi menedékhely alapjához, majd a csörgedező patak hangjára lettünk figyelmesek, hiszen vízkészletünk vagy fogyóban volt, vagy elfogyott, vagy felmelegedett.

Felfrissülve a hideg víztől folytattuk lefele utunkat a völgyön. Már számoltuk a megmaradt kilométereket, amikor egyik hölgy túratársunk, egy rossz lépésnek köszönhetően kificamította bokáját. Gyorsan átgondoltuk a helyzetet, hogyan lehet megoldani, még két román fiatalember is besegített az ápolásban. Terveinket elkészítve mi sofőrök rohantunk lefele az autóhoz, amely közel 9 km távolságra volt tőlünk. Más mindenki igyekezett besegíteni a lefele jutásban, ugyanakkor a hölgy még saját lábán bicegve, de barátunk hátán is megtett jó 2 km-t. Ez az összefogásos munka példás eredménnyel zárult, hiszen alig sötétedés után mindenki szerencsésen leért biztonságosan az autókhoz (700 m / 21,00 h). Nagy megnyugvással értékeltük a magunk mögött hagyott eseményeket és hosszadalmas búcsúzkodást követően indultunk hazafelé.

Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt! Igazi csapatszellem uralkodott és ennek köszönhetően minden olajozottan működött. Szívből gratulálok Nektek a nemmindennapi teljesítményért és kívánom, hogy újra találkozzunk túráink során!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Királykőn, aug 19

2023 augusztus 19-én szombaton jött el a nagy nap, amikor kisbakancs-csapatunkkal először vettünk részt egy komoly kihívásokkal rendelkező magashegyi túrán. A létszámkorlátozott eseményen végül 37-en jelentünk meg, ebből 9 gyerek volt. A magashegyi túrának “ára” van, hiszen 5 órakor kelnünk kellett, de a kézdivásárhelyi és csíkszeredai társainknak ennél is korábban. A megbeszélt időben megérkezett mindenki a helyszínre és egy szónoklás után indult is a túra (849 m / 7,20 h).

A Plaiul Foii környékén még sokan aludtak, mi már a magaslatok felé vettük az irányt. Gyönyörű, napsütéses időben a sárga háromszög jelzést követtük egyelőre az aszfaltos úton, majd egy forrás után jobbra kanyarodtunk, a Medvék völgye irányába. Hosszú tisztásokon enyhén emelkedtünk, közben megfigyeltük a közeledő hegységet és a bejárandó útvonalunkat, majd beérve az erdőbe egyre meredekebb útszakasszal volt dolgunk. Friss erővel problémák nélkül jutottunk fel a Diana-menedékhely mellé, ahol reggeliztünk és alaposan megpihentünk a sziklás terep előtt (1480 m / 9,15 – 10,30 h).

A menedékhelytől kék háromszög jelzés követtünk továbbra a Pap-völgy felé. Egy meredek erdei ösvény után a sziklák lábánál találtuk magunkat, ahol az első komolyabb leküzdeni való feladat várt ránk. Egy 20 méteres sziklafalon taláható repedésen másztunk ki drótkötél mellett, majd egy rövid párkány után völgybe ereszkedtünk be, szintén kifeszített drótkötél segítségével. Mindenki ügyesen és bátran járta végig ezt a szakaszt, a gyerekek is nagyon profi módon, zokszó nélkül tették kezüket-lábukat a mészkősziklán. Ezután ismét egy meredek, de könnyen kimászható szakasz következett, majd törpefenyők között is szükséges volt utunkat követnünk. Elérjük a völgyet, amelyben kőfolyáson kellett felkapaszkodni a Diana-gerinc alatt. Egy egyenes és füves helyen megpihentünk, közben a Nap keresztüljött a Királykő gerincén, innen búcsút mondhattunk a hűvös délelőttnek. Újabb felfrissülés után, újabb adag kőfolyást tudtunk magunk mögött és a Diana-gerinc szűk nyergébe jutottunk. Innen már csak néhány lépés volt törpefenyők között az útvonalunk legmagasabb pontjáig, a Pap csúcsig, ahol megérdemelten megpihentünk és ebédeltünk (1970 m / 13,15 – 14,20 h).

Jó érzés volt kinyújtózkodni az amúgy keskeny helyen, de mindenki megtalálta helyét a gyepen. A Napot is vékony felhők borították, így nagyon kellemes időben volt részünk idefent. Pihenésünk végén csoportképeket készítettünk és elindultunk lefele. Leereszkedtünk a főgerincen a Forrás-völgyi nyeregbe, majd balra térve kék sáv jelzésen erős karú törpefenyők között kellett átvergődnünk a sziklaforrásig. Mindenki egy-egy pohárral fogyaszthatott a különleges helyen kialakult vízből, majd folytattuk ereszkedésünket a Zergepárkányon. Két komolyabb kőfolyáson kellett nagyon ügyelve lemennünk, így is néhány követ véletlenül legörgettünk, szerencsére senkit nem érve el. Elértük a párkány vízszintes szakaszát, ahol az utunk nehézségei véget értek. Itt kipróbáltuk a visszhangot, a szemben levő Orgonák falai ontották vissza kurjantásainkat. A párkányról közben gyönyörű kilátásunk volt az alattunk levő mély völgybe. Egy rövid erdei ösvényen való ereszkedés után visszatértünk a Diana menedékhelyhez, ahol körutunk bezárult (1480 m / 16,45 – 17,30 h).

Kiadós pihenő után ugyanazon a Medvék völgyén jöttünk le, mint a reggel felfele tartó utunkon. Egészen lent az erdőből kiérve juhnyájat zavartunk meg a legelésükből, a pásztornak azonban beszélgethetnékje volt velünk. Elértük az aszfaltos utat, hamarosan a hideg vízű forrásból oltottuk szomjunkat. Rövid séta után befejeztük ezt a csodálatos napot szép emberekkel (849 m / 19,20 h).

Nagyon jól éreztem magam Veletek, remélem tetszett ez a különleges túra. Köszönöm, hogy részt vettetek és gratulálok mindannyiatoknak az elért sikerért! Kiemelném itt az összes gyereket, akik hősiesen gyalogoltak végig, nehéz terepviszonyok között. Ügyesek voltatok!

Fotók itt

IX. Kovács István-emléktúra a Csomád hegységben, aug 13

Hűvös vasárnap reggelen szálltunk le Tusnádfürdőn a vonatról, 2023 augusztus 13-án. Összesen 21-en gyűltünk össze a helyszínen Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről. Ismertettem röviden a település történetét, a bejárandó útvonalat és természetesen a néhai Kovács István barátomról is szó esett. Az Ő emlékével indultunk útnak a Csomád hegységbe (610 m / 7,30 h).

Kék sáv jelzést követtük kifele a városból, majd a házak után egy nem túl meredek, de kitartó útszakasz következett a sötét fenyveserdőben a nyeregig. A Várvápa patakán jöttünk fel eddig, majd Vár-tető mellékgerincén haladtunk tovább. Kék pont jelzést követtünk és egy kis kört írtunk le a Vár-tető közelében. Közben megálltunk egy pihenőnél reggelizni (1050 m / 8,50 – 9,20 h).

Reggeli után egy tisztáson meneteltünk végig, helyenként derékig csihányban. Végre kikeveredtünk e kellemetlen szakaszból és visszatértünk a Várvápa-patak fejéhez. Kényelmes útszakasz következett a Csomád-nyereg irányába. Elvétve találtunk málnabokrokat és ízletes gyümölcsét fogyasztottuk. A Csomád nyeregben rövid időre megálltunk és ismertettem a hegység néhány érdekességét (1210 m / 10,20 – 10,40 h).

A kráter széléről hamar beereszkedtünk a Szent Anna-tó látogatóközpontjához, ahol a padokra kiülve hosszasan megpihentünk (1070 m / 11,00 – 12,40 h). Nagyon sok ember jött fel autóval, mi egy nyugodtabb helyet választottunk és ott töltöttük időnket. Ezekután a kialakított ösvényen lesétáltunk a tó partjára, ahol egy nagy fa árnyékában kifeküdtünk és élveztük a Természet által nyújtott nyugalmat (950 m / 13,00 – 14,20 h).

A hosszú pihenő után csoportképet készítettünk és elindultunk Sepsibükszád felé a kék kereszt jelzésen. Ha már bejöttünk a kráter aljába, ki is kellett jönni onnan. A Tóbércről azonban csak lefele kellett haladnunk a túránk végéig. Ahogyan kijöttünk az erdőből, kilátásunk nyílt a Kárpátkanyar hegyeire, azonban a szemből sütő Nap megakadályozta, hogy gyönyörködjünk a panorámában. A Bugyogó-borvíz forrásából jó nagyot ittunk, megtöltöttük palackjainkat, majd megérkeztünk a falu szélére. A falu határában, a mezőn és a temető mellett jöttünk el és a végén egy makadám úton értük el a túranapunk végpontját, a sepsibükszádi vasútállomást (600 m / 16,40 h).

Nagyon köszönöm a csodálatos társaságotokat és várlak máskor is Benneteket!

Fotók itt

 

Királykő-gerinc, júl 25

Végül négyen vettünk részt a Királykő gerincének lejárásában, 2023 július 25-én kedden. A rögtönzött elképzelést megvalósítás követte és kora reggel elindultunk a Királykő tövében található Botorog-forrás parkolójából (820 m / 5,55 h). Álmosságunkat hamarosan kiverte felyünkből a felfele való szerpentines menetel, majd mire kiértünk a Zanoaga tisztásra, arra a Nap is kezdte simogatni a hegység gerincének szikláit. Jól megfigyeltük a hosszú, sziklás ékszert, amely számomra a Kárpátok gyöngyszemét jelenti. Beazonosítottunk néhány csúcsot érdekességképpen, majd a menedékházig meg sem álltunk, ahol az utolsó vízforrás volt a túra magashegyi része előtt (1470 m / 7,10 h).

A menedékháznál még csend volt, de nem is állt szándékunkban zavarni a nyugodtságot. Inkább gyorsan folytattuk utunkat a Hasadék nyeregbe. Innen még néhány lépés következett sűrű málnabokrok és kidőlt fák között, majd következett a várva-várt sziklás terepünk. Friss erővel könnyedén vettük a meredek sziklás akadályokat, kábelek segítségével problémák nélkül jutottunk fel a Torony csúcsára. Felmenetel közben jócskán melegedett az idő és ez kitartott egész nap. A Nagy Királykő legészakibb pontján található a Torony-csúcs, innen kezdtük a gerinc teljes bejárását (1923 m / 8,15 h).

Kis hidratálás után elindulunk dél felé a piros pont jelzésen, amely végigköveti az egész gerincet. A Papok csúcsáig többnyire törpefenyőbokrok között bújkálunk, “bújj-bújj zöld ág zöld levelecske” módszerrel. Onnan felszusszanunk, hiszen megszabadultunk a bokroktól és sokkal könnyebben folytattuk utunkat. Egy-két kiemelkedés után fent állunk a Hegyes csúcson, ahol letelepedtünk pihenni és tízóraizni (2150 m / 9,55 – 10,25 h). Evés közben, a melletünk levő menedékhelynél, zergecsalád jelent meg legelészni. Megszakítva evésünket, igyekeztünk minél több fotót készíteni róluk. Aztán mindaddig figyelhettük őket, míg elindultunk az utunk folytatására.

Az északi-gerinc nehezebb szakasza következett a Pásztor csúcsig. Több sziklacsúcsra ki kellett mászni, a legnagyobb szintet a Nagy-, Közép és Kis Cimbalmok esetében kellett teljesíteni. A táj szépsége lenyűgöző, habár már rengetegszer jártam errefelé, mindig valami újat fedezhetek fel. A sziklás ösvényeken és meredek kapaszkodókon keresztül értünk el a hegység legmagasabb pontjára a Pásztor csúcsra (2238 m / 12,10 h). Itt sokat nem időztünk, épp körbenéztünk, csoportfotót készítettünk és a közeli Grind 2 menedékhelyhez mentünk, ahol jóval kényelmesebb pihenőhelyet találtunk (2200 m / 12,20 – 12,50 h).

Pihenésünk után a déli gerinc szakaszának kezdtünk, immár elég nagy melegben. A sziklák valóságosan visszaverték a napsugarakat, nagyon melegünk volt helyenként. Főleg a gerinc keleti oldalán, ahol a szél sem rebbent. Ellenben amikor útvonalunk átvezetett a gerinc nyugati oldalára, néha erősebb szél csapott meg bennünket, de ez a légkondícionálás leírhatatlanul jól esett. Kezeinket kitárva a szélnek fordultunk és így hűtöttük magunkat. A Hosszú Bércig tartott a gerincút komolyabb nehézsége, ahol fel-alá kapaszkodtunk, majd továbbá az ösvényünk többnyire lefele tartott. A sziklás terepet ismét a törpefenyők területe váltotta fel, így jutottunk a gerincutunk végére, a Hátsó nyeregbe (1850 m / 15,20 – 15,30 h).

Bebújtunk egy árnyékos helyre kicsit pihenni, majd a kék háromszöggel ellátott túraútvonalon lejöttünk a gerincről. A sok sziklás kapaszkodó után, jólesett erdei ösvényen gyalogolni, emiatt rendesen megnyújtottuk lépéseinket lefelé, Gyönyörű tisztásokon haladtunk keresztül, rengeteg virággal, amelyek illata csapott meg gyaloglásunk alatt. A nagy melegben vizünk is elfogyott, alig vártuk a Vladuska-forrás itatóját, hogy megmosakodjunk benne. Leértünk a völgybe, majd egy esztena közelében elhaladva, hamarosan a forrás mellett álltunk (1450 m / 17,00 – 17,20 h). Hű de milyen jól esett a jéghideg bővízben megmosakodni. Teljesen felfrissültünk a csorgadozó víz mellett, valamit falatoztunk és újult erővel gyalogoltuk le az utunk utolsó szakaszát. Keresztülmenve egy esztenán, ahol a kutyák csak néztek, elértük az erdőkitermelő utat. Ezt követtük az autóig a Zernyesti szoroson keresztül. A körútunk végén kiértékeltük a nap teljesítményét, egy picit több mint 30 km-t gyalogoltunk és 2100 méter szintet emelkedtünk, ugyanannyit ereszkedtünk, pontosan 13 óra alatt. Itt a túra végén a jéghideg patak vizében próbáltuk lemosni magunkról az út porát (820 m / 19,00 h).

Köszönöm a fiúknak ezt a jó túrát és biztos vagyok benne, hogy még találkozunk hasonló kiruccanáson.

Fotók itt

Egerszékről a Szellő tetőre, júl 22

28-an vállalkoztunk Zsigmond Éva felfedező túrájára a Csíki-havasok elbűvölő táján. Ezúttal a jólismert Szellő tetőt egy eddig ismeretlen irányból közelítettük meg sikeresen. 2023 július 22-én szombaton gyülekeztünk Csíkszentmárton központjában, ahová sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, gyergyói és kézdivásárhelyi kirándulók érkeztek. Autóinkkal továbbhaladtunk a kifogástalan állapotban levő aszfaltos úton az egerszéki elágazásig, majd jó minőségű makadámon megérkeztünk Jóska bácsi házához Egerszékre. Autóink leparkolása után Éva túravezetőnk köszöntötte az egybegyűlteket, majd közölte, hogy Jóska bácsi nyugdíjas erdész is velünk tart, a környék jó ismerője.

Borongós időben indultunk tehát a takaros háztól felfele a völgyön (1000 m / 8,20 h). A nap folyamán a felhők szertefoszlottak és egyre jobb időjárásban túrázhattunk. A Farkasok szere irányába mentünk, majd egy sáros-vizes szekérúton az Ágas-havas nyergébe jutottunk. Egy rövid pihenő után a Gyürke patakon keresztül ereszkedtünk be a Csobányos-patak jóval szélesebb völgyébe (1040 m / 10,20 h). Átkeltünk a patakon ki mezítláb, ki bakancsban szökdösve a köveken, majd elértük a jó minőségű makadám utat, amelyen a Menaságba lehet jutni.

Rövid pihenőt tartottunk míg összeverődött a csapatunk. Egy újabb kis patak mellett kapaszkodtunk felfele a Szellő mellékgerincéig. Hamarosan megérkeztünk és a tisztáson visszapillanthattunk az eddigi utunk nagy részére. Letelepedtünk a napsütötte nyeregben felfrissíteni erőnket, jólesett falatozni a még enyhén vizes fűben (1170 m / 10,50 – 11,20 h).

Evés után folytattuk utunkat immár a mellékgerincen, a megjelenő piros kereszt jelzést követve. Az erdőben folyamatosan bukkantunk rókagombatelepre, de volt szép számmal galambhátú és borsgomba (piruló galóca). Ez természetesen lelassította a csapatot, mivel szinte mindenki igyekezett beszerezni a tokánybavalót. A gombákon kívül szamócát és áfonyát is lehetett legelészni, a Természet nagyon bőkezű volt hozzánk ezen a kiránduláson. Egyre fennebb érve kijutottunk a gyephavasra és csodálatos kilátásban volt részünk, főleg a déli és keleti látószög irányába. Teljes mértékben szinte átölelhettük a Hargitát, a Csomádot és a beékelődő Tusnádi szorost. Ilyenképpen észrevétlenül telt az idő és hipp-hopp máris a Szellő tetőn álltunk (15 km / 1494 m / 13,25 – 13,55 h). A gyönyörű táj megfigyelése közepette megebédeltünk, majd elkészítettük az elmaradhatatlan csoportképet. Pontosan a csúcs mellett komoly menedékhely épül, hálózsákban lehet aludni a padlón akár nagy csapatnak is.

Elbúcsúztunk a Szellő tetőtől és egy meredek ereszkedőt követtünk az esztenáig. A kutyák annyira aludtak, hogy észre sem vették a 28 személy áthaladását, csak akkor ébredtek fel, amikor a hideg vízű forrásból feltankoltunk. Így már csak a búcsúugatásukat hallhattuk tisztes távolból. Közben a Kárpátok főgerincének a jelzésén gyalogoltunk a piros sávon. Rövidítés érdekében valamelyest lefaragtunk az útvonalból, elhagytuk a főgerincjelzést és a Felső Tomot gerincén ereszkedtünk be ismét a Csobányos patakába egy esztena közelébe, csak jóval fennebb voltunk mint a délelőtt amikor átkeltünk a patakon. Jónéhány kutya már messziről üdvözölt, sokkal éberebbek volt a Szellő alatti társaiknál. Itt ismét csatlakoztunk a főgerinc jelzésbe és folytattuk utunk további szakaszát. Egy folyamatos emelkedő után az erdőben, kijutottunk a Menaság felé vezető makadám útra. Ezúttal a Szolga-patak fejében jártunk és a melegben pihenőt tartottunk. Egy megfakult térkép állt az út szélén, de tanulmányozható volt (1180 m / 15,45 h).

Pihenő után az utunk utolsó szakasza következett. Felkapaszkodtunk a Gyürke tetőre, majd az Ágas- és az Endre-tető után elhagytuk a piros sáv főgerinc jelzést. Pontosan Egerszék fölött voltunk, így be kellett jutnunk a völgybe. Jóska bácsi szakértelme nem hibázott, hiszen pontosan betájolta az útvonalat és egy kevésbé járt ösvényen leereszkedtünk a völgybe. Körtúránk itt véget is ért, ahogyan ráléptünk a makadám útra Egerszék felé. Innen már egy töpés volt a házikó, ahol autóink vártak (31 km / 1000 m / 18,20 h).

A túrának tehát vége volt, elbúcsúztunk Évától a közeli viszontlátás reményében. Néhányan halvacsorára maradtak a helyszínen kifogott és elkészített pisztrángokból. Csodálatos túranapnak tettünk pontot a végére, köszönjük a részvételhez való lehetőséget!

Fotók itt

Kisbakancs 100 - Remetei-sziklaszoros és Magyarigen, jún 30 - júl 2

Kisbakancs történelmünk századik kirándulását ünnepeltük a Fehér megyei Magyarigenben és a Remetei sziklaszorosban. 11 év szükségeltetett ahhoz, hogy ezzel a szép kerek számmal ünnepeljük eseményünket. Különleges helyszín számunkra székelyföldieknek, hiszen kiemelkedő fontosságú úgy túrázás-, mint kulturális szempontból. A Remetei-sziklaszoros vadvilága felejthetetlen kalandot nyújt, úgy a vizes részén mint a Zergepárkányon. Magyarigen szórványtelepülését pedig a felsőcsernátoni Bod Péter munkássága által köthetjük össze szeretett vidékünkkel. 56-an töltöttük be teljesen a szállásunk kapacitását, ebből 22 gyerek volt.

2023 június 30-án, pénteken estére kisebb-nagyobb izgalmakkal gyűlt össze idejében csapatunk. Vacsora után máris elfoglaltuk helyünket a református templom udvarán található Bethlen nyaralóban és álomra hajtottuk fejünket, hiszen korai ébresztő következett. Szombaton reggel gyönyörű időre ébredtünk és ez kitartott egész nap. Nagyon fontos volt az időjárás milyenléte, hiszen rossz időben a tervezett útvonalat nem tudtuk volna teljesíteni. Már 6 órakor fel volt tálalva a reggeli, majd autóba ültünk és a sziklaszoros előtt parkoltunk. A Nap is jócskán fent volt, amire kimondottan megkezdődött a túra, de legalább elkerültük a nagyobb tömegforgalmat és elsőként léphettünk be e varázslatos világba. Eleinte könnyű és széles ösvényt követtünk, majd egyre közelebb kerültünk a vízhez. Bakancsainkat túraszandállra cseréltük, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az elkövetkezőkben nem úszhatjuk meg szárazon. Sziklába befúrt vasakon lehetett lépkedni a víz fölött, de volt aki már itt sem kínlódott, hanem a vízben egyensúlyozva tartott felfelé. A “Pokol kapuja” elnevezésű hely nagy népszerűségnek örvendett, hiszen sokan megörökítették családjukat fényképezőgépjükkel. Ezután a szoros legkeskenyebb részén kellett átmenni, ahol a magas sziklafalak között alig volt 4-5 méter. Itt még lehetett a sziklákon és a vaslépcsőkön lépkedni, de a patakon való átkelés elkerülhetetlen volt. Egy kifeszített kötélben lehetett kapaszkodni a sodrás ellen a térdig érő vízben. Innen volt aki a sziklán haladt tovább, amely nagyon izgalmasnak bizonyult, de néhányan egyenesen a vízben folytatták felfele. A csendes víz itt volt a legmélyebb, ahol egy felnőttnek közel derékig ért. Mindenki szerencsésen átjutott e legnehezebb szakaszon, innen már jóval kisebb akadályok gördültek elénk a vizes szakaszon. Még jópárszor át kellett kelni a patakon, de a csapat tapasztalatra tett szert és kezdte élvezni az átkeléseket. Végre elértük a sziklaszoros végét és egy kényelmes erdei ösvényen megérkeztünk Cheia falucskába, amelynek bejáratánál letelepedtünk a napos tisztásra. Pontosan délre érkeztünk oda, e csenddel és nyugalommal elvarázsolt helyre.

Bő egy órát kényeztettük magunkat a Nap sugaraival, majd elkezdődött a készülődés a sziklapárkány bejárására. Komolyabb talpú lábbelit húztunk, a gyerekekre hámot és önbiztosítót raktunk. Kígyózó sorban indultunk a sziklapárkány felé, eleinte visszafele ugyanazon az úton amelyen jöttünk. Egy kőfolyás jelezte a párkányra való bejáratot, amelyen felmentünk. Minél fennebb érve, annál szebb lett a táj, közbe megálltunk, hisz volt amit fényképezni. Lassan haladtunk, elővigyázatosan lépkedtünk és figyelmeztettük egymást az akadályokra. Megjelentek a kifeszített kábelek, ahol a gyerekek önbiztosítóval problémák nélkül mentek tovább. Nagyon izgalmas helyeken jártunk, keskeny sziklapárkányokat hagytunk magunk után, amelyeknek szélessége nem haladta meg az 1 métert. Minden hasonló hely után próbáltuk összeterelni a csapatot és kipihenni az adrenalin által okozott izgalmakat. A sziklapárkányról lejövet egy erdős részt követtünk, majd az utolsó akadályt kellett leküzdenünk. Egy közel 30 méteres sziklahasadékban kellett leereszkedni, természetesen nem egyben, hanem szakaszokban. A gyerekek egyenként ereszkedtek le kötélbiztosítással, nagyon ügyesen és fegyelmezetten vették az akadályt. Még a 4 éves Viki is mosolyogva haladt az anyukája mellett. Két órát is eltöltöttünk ezen a szakaszon, mire mindenki leért. És erre jóformán este lett. Az útvonal utolsó szakaszát némi vízben és száraz ösvényen jártuk le, ez már ismerős volt mindenki számára, hiszen itt kezdtük a napunkat. Mire visszaértünk a magyarigeni szállásunkra pont besötétedett. Mindenkin látszott az elégtétel és a megnyugvás ami e rendkívüli kaland végére előjött. Nagyon jó hangulatban vacsoráztunk és éjszakába nyúlóan beszélgettünk.

Vasárnap lazán ébredtünk, nyugodtan reggeliztünk. 10 órakor kezdődő istentiszteletre elmentünk, ahol Szász Csaba tiszteletes és házigazdánk elmesélte a település és környék történetét. A magyar- és székely himnuszok, illetve a Szózat eléneklése után megatódva jöttünk ki a templomból Bod Péter sírja felé. Itt búcsúztunk el egymástól ettől a remek társaságtól. Személy szerint könnyek szöktek a szemembe a búcsúzás pillanatában, annyira megható volt a kialakult légkör. Itt elismertük, hogy még néhányan hiányoztak e fantasztikus társaságból.

Családommal utolsóként hagytuk el e szent helyet, nehéz szívvel becsukva a kaput, amelyet csernátoni mesterek készítettek.

Hálásan köszönöm mindannyiatoknak e csodálatos hétvégét, öröm volt együtt lenni, mint mindenkor! Találkozzunk az elkövetkezőkben is, még ha kinövünk a kisbakancsos életből, de a szívünk örökre fiatal maradhat.

Fotók itt

Zászpás-túra, jún 24

2023 június 24-én szombaton a Görgényi-havasok északi részén kirándultunk, pontosabban a Zászpás csúcsra mentünk fel egy körtúra formájában. Autóutunk során kissé megilletődeve figyeltük, főleg a Gyergyói medencében kialakult heves esőzéseket, kezdtek kialakulni némi kételyek ami a túrát illeti. Reményeinket az eddig is jól bevált időjárás előrejelzésbe fektettük és hála Istennek most sem csalódtunk. A nyágrai vasútállomás szomszédságában, vagyis a túránk kiindulópontjában már kellemes időjárás fogadott, ugyan felhős égbolttal, de esőmentesen.

Összesen 15-en gyűltünk össze Sepsiszentgyörgyről és Marosvásárhelyről, célunk megvalósítása előtt álltunk (610 m / 9,30 h). Zsigmond Éva túravezető üdvözölte a jelenlevőket és a túra útvonalát ismertette, ő az aki a hely nagyon jó ismerője, sokszor megfordult már ezen a vidéken. A vasútállomástól a Schwartz-patak mentén mentünk felfele, eleinte kényelmes erdei úton. Egyre fennebb az út ösvénnyé alakult, amelyben a patak is folydogált. Szerencsére nem volt problémánk a patakkal, kőről-kőre ugorhattunk egy-egy átkelésnél. A gyerekek természetesen nagyon élvezték ezt a szakaszt. Későbbiekben kimegyünk a patak völgyéből és egy hosszantartó meredek kapaszkodó után a gyönyörű Schwartz tisztásra érkezünk. Erre a Nap is kisütött, a fellegek egyre jobban eloszlottak, úgyhogy tökéletes pihenőhelynek bizonyult ez a virágos rét. Egy kis kunyhó mellett telepedtünk le, amely viszonylag rossz állapotban van, de használható rossz idő esetén menedékként, akár éjszakázásra is bivakfelszereléssel (1110 m / 11,20 – 12,00 h). A kunyhótól néhány méterre az erdőben hideg vízű forrásból meríthettünk a palackjainkba. Evés után és indulásunk előtt a túránk vezetője – Éva – egy szép verssel kedveskedett a csapatnak.

A Zászpásra való kimenetel nem tartozott a legkönnyebb feladatok közé. Eleinte egy csúszós, meredek ösvényen kellett felkapaszkodni, majd egy még meredekebb sziklás terepen haladtunk egyre közelebb célunk felé. A sziklás terepen két alkalommal voltak nehezebb pontok, amelyeket mindenki problémák nélkül teljesített. Felértünk a Zászpás csúcsára, ahonnan gyönyörű kilátásban volt részünk a szélrózsa minden irányába (1279 m / 13,05 – 13,45 h). Dél irányban a Görgényi-havasok panorámája uralta a teret, északra pedig a Kelemen-havasok teljes gerincében gyönyörködhettünk. Ezeken kívül a Gyergyói havasokat is szemügyre lehetett venni, de még a Csalhó teteje is kikandikált a dombok mögött. A csúcson megebédeltünk, csoportképet készítettünk és elindultunk lefele.

Lefele utunk ugyanaz volt a Schwartz tisztásig mint felfele. A kulcsfontosságú helyeken biztonságosan túljutottunk, majd a tisztás melletti forrásból ismét tankoltunk a hideg forrásvízből. A tisztásról felmentünk a Hétmező gerincére, ahonnan már csak lefele vezetett utunk. Hamarosan egy hatalmas tisztásra érkeztünk, ahol rengeteg virágot ismertünk meg, vagy éppen meghatározásra kerültek. A virágokon kívül csodálhattuk a fantasztikus panorámát, amelyet a Kelemen-havasok nyújtott éppen szemben velünk. A gerincről egy meredek szakaszon beereszkedtünk a Kádár-patak völgyébe, ahol egy kényelmes erdőkitermelő utat találtunk. Utunk utolsó szakaszán ezen gyalogoltunk be a túránk kiindulópontjához, a nyágrai vasútállomáshoz (610 m / 17,00 h). Vidáman, énekszóval gyalogoltuk le a túra hátramaradó részét, úgy Zsigmond Éva stílusban :)

Köszönjük Évának a túra megszervezését és a lehetőséget a részvételre, illetve mindenkinek a nagyon jó társaságot!

Fotók itt

Csíkcsicsói vártúra, jún 11

2023 június 11-én vasárnap Jártó Gábor szervezésében a csíkcsicsói-vár sziklájához jutottunk el. A 80 km-es autózást követően – Csibából kimenve – járgányainkat az erdő szélén hagytuk, ahonnan indult kimondottan a túraútvonalunk. 13-an gyűltünk össze a Hargita lábánál. A Hargitafürdő felé vezető kék pont turistajelzést követtük. Utunk során két kőbányát is meglátogattunk, ugyanakkor egy szép kilátóhelyen gyönyörködtünk a varázslatos tájban. Túravezetőnk elmagyarázta a látnivalókat a felcsíki medencéből és a környező hegyekről.

Kényelmes erdei út vezetett fel egészen a bányászházig, amely a múltban jobb időket is megélt. Túránk útvonala eddig vezetett fel, majd megfordulva a Béta-patak völgyében folytattuk lefele utunkat. Hangos dörgések hallattszottak a magaslatok felől, de szerencsére az eső minket kikerült. Különben nagy szerencsénk volt az időjárással, hiszen kellemes idő jellemezte az egész túranapot. Az előrejelzések szerint nyári záporokra számíthattunk, de ezek nem jöttek be.

Szintén egy kényelmes erdei úton ereszkedtünk lefele, kereszteztük a patakot, majd egy épülőfélbe levő ház mellett pihentünk. Minden pihenés alatt sokan gyűjtögették a fenyőrügyeket és a kakukkfüvet, amelyből rengeteget lehetett találni. Kiérve az erdőből, balra elhagytuk a Béta-patak völgyét és egy rövid emelkedőt követően, hamarosan megérkeztünk a túraútvonalunk végállomására. Itt megköszöntük Jártó Gábornak a kellemes időtöltést és hazautaztunk. Lefele autózva elbúcsúztunk a Nagyhagymás különleges látványától.

Fotók itt

Virágnéző kisbakancs-túra a Gyímesekben, jún 4

2023 június 4-én vasárnap kora reggel autóztunk Gyímesközéplokra, ahol a helybéli iskola előtt összesen 56-an gyűltünk össze. A csapatunkat 18 lelkes gyerek egészítette ki. Miután megoldottuk a logisztikát az autókkal, kígyózó sorban indultunk el az Antalok-pataka irányába (850 m / 8,35 h). Picit a vasút mellett gyalogoltunk, majd átkeltünk a Tatroson és máris az Antalok patakának torkolatába érkeztünk. Takaros kis csángó házak mellett mentünk egyre fennebb, majd a falu végén a komolyabb kapaszkodó előtt megszabadultunk a melegebb ruházatainktól. Gyönyörűen napsütéses időben volt részünk, néhány felhő tarkította az eget, de ez nem adott okot semmiféle gondra.

Egy meredek kapaszkodót követően felértünk a mellékgerincre, ahonnan kinyílott a gyímesi táj. Gyönyörűen vetítődött elénk a Tatros völgye, ahogyan végigkísértük szemeinkkel a környéket. Gyorsan ki is választottunk egy kis dombtetőt, ahol megreggeliztünk és pihentünk (1150 m / 9,55 – 10,50 h). Nem is siettünk továbbállni, hiszen nemmindenapi „asztalról” fogyaszthattuk elemózsiánkat. Indulás előtt felfedeztünk egy nagyon szép nárciszképű szellőrózsát, amelyet előszeretettel fotóztunk. Később fennebb egy egész szellőrózsás mezőt kereszteztünk, amely a napunk egyik fénypontját jelentette. Két csángógyerek jött elénkbe haragos pásztorkutyáikkal, felajánlották segítségüket az esztenán való átkelésnél. Ott mégtöbb kutya üdvözölt hangos ugatással bennünket, de aggodalomra nem adtak okot.

Az esztenán friss vizet lehetett tankolni, majd egyre magasabbra hágtunk a mellékgerincen. Csodálatos virágos réteken gyalogoltunk, igyekeztünk minél többet lencsevégre kapni. Itt a gyephavason a virágos mezőkön nagyjából öt esztena mellett haladtunk el, mindenhol kutyák üdvözöltek tisztes távolságból. Nagy csapatunkhoz nemigazán mertek közelíteni. Elérjük a gyephavas tetejét és egy könnyű sétát követően megérkezünk a Kondra kereszthez (1460 m / 12,05 – 12,20 h). Amíg vártuk a csapat többi tagját, a fiúk előkerítettek egy labdát és focizással ütötték el a várakozási időt, pihenés gyanánt.

Közben felhők kerekedtek fölénk, de esőre nem volt kilátás. A magas felhőplafon azonban gyönyörű kilátást engedélyezett a környék hegyeire, völgyeire. Egy kellemes sétát követően a Naskalat gerincén, hamarosan a Naskalat csúcsán álltunk. Hosszabb pihenőt terveztünk a túránk legmagasabb pontján. Mivel pihenésünk alatt a Nap is kisütött, a felhők szertefoszlottak, így pihenésünk időtartama jelentősen megnőtt (1553 m / 12,50 – 14,30 h). A gyerekek épp az evés alatt voltak egy helyben néhány percig, a többi időt folyton mozgással töltötték, valamit tevékenykedtek. A felnőttek nagy része kihasználta a kellemes napsütést és néhányan álomba is merültek.

Ezt a kellemes pihenést sem lehetett estig húzni, így csoportkép készítése után elindultunk vissza a Kondra kereszthez. Innen pedig a 32-es határvadászok útján a Kovás patakába ereszkedtünk be. Eleinte nagyon meredek, ciheres erdőben követtük a sárga kereszt jelzést. Ebből kifolyólag következtettük, hogy nem sokan túráznak errefelé, hiszen az ösvény sem volt egyértelműen követhető. Egy mocsaras részen illatos mentát szedtünk, majd egyre lennebb érve a meredek útszakasz kényelmes ösvénnyé változott. Néha a kiszélesedő utunkba a patak is belekerült, sok-sok gyerek örömére. Lennebb a falu szélén kiszélesedett a táj, ismét takaros kis házak mellett haladtunk el, immár túránk végén. Pontosan a végcélunk előtt egy kis vegyesbolt édesség- és hűsítőkészletét csapoltuk meg, majd a Fatányéros udvárán tettünk pontot a túra végére (820 m / 17,20 h). Mialatt felhoztuk autóinkat a túra kiindulási pontjából, addig a gyerekek az egész napos túra utáni „fáradalmaikat” egy jó focimeccsel koronázták. Fantasztikus energiájuk volt!

Nagyon köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon jó volt együtt lenni és túrázni e csodálatos tájon.

Fotók itt

Vargyas völgyétől Tusnádfürdőig, máj 27

Összesen 7-en – de nem mint a gonoszok – gyülekeztünk kora hajnalban a sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház előtt, ahonnan a MorningStar Tour mikrobuszával jutottunk el kényelmesen a Vargyas-szoros látogatóközpontig. 2023 május 27-én reggel a Hidegaszó-patak völgyében kezdtük a túrázást energikus lépésekkel (620 m / 5,35 h / 0 km). Kellemes időjárásban volt részünk, habár fel voltunk készülve az esőre is, ez jóformán a nap végén következett be, csekély mennyiségben. Kényelmes erdei utat követtünk, majd jobbra fordultunk és egy erdei ösvényre váltottunk. Huzamosabb kaptatót kellett legyűrnünk, útközben szalamandrákat fényképeztünk. Felérve a gerincre gyönyörűen látszottak a lejárandó útvonalunk hegycsúcsai: a Kakukk-hegy, a Mitács és a Nagy Piliske (920 m / 6,25 h / 3 km). Nagyon távol álltak tőlünk, így sokat nem habozhattunk. Igaz, friss erőben voltunk, ezért különösebb pihenőre nem volt szükség, csak épp kifújtuk magunkat az emelkedő után.

A tisztásról megkezdtük az ereszkedést a Kormos völgye felé. Sáros útszakasz következett, eleinte meredekebb, majd egy enyhe ereszkedővel folytattuk. Meglepően sok medvenyomot és ürüléket véltünk felfedezni, ennek a magyarázata az volt, hogy épp egy medvemegfigyelő épület mellett haladtunk el. Tovább folytattuk utunkat és hamarosan megérkeztünk a Kormos völgyébe (600 m / 7,20 h / 7 km). Egy karbantartott makadám útszakaszt kellett továbbá követnünk, ugyanakkor egy rövid aszfaltos utat is közel 9 km-en keresztül, immár a Kovácsok patakában. Szép, csendes vidéken haladtunk át, gyönyörű szép lakóházakkal tűzdelve. Egy ilyen házikó udvarán megreggeliztünk az eresz alatt található asztalon és padon. Energiafeltöltés után gyorsabb iramban követtük a piros kereszt jelzést, ugyanakkor a Mária-út e szakaszát. Végre elhagyjuk a Kovácsok patakát, amely a Lucs felé vezet és nekiindultunk a Hargita-hegység főgerince felé. Nagyobb kapaszkodóra számítottunk, ennek ellenére kényelmes emelkedőben volt részünk. Egy pihenőnél mentaleveleket gyűjtünk, majd picit később egy éppen elinalló medve fenekét láthattuk kb. 100 méterről. Készenlétbe hoztuk a fényképezőgépeket, de amire odaértünk, a medve hűlt nyomával találkozhattunk.

Megérkeztünk a főgerincre, a kék sávval jelzett útba (1320 m / 11,00 h / 21 km). Pontosan a bejárandó utunk felénél voltunk, de a felfele tartó szint 80 százalékával már megbírkóztunk. Eddig kelet felé haladtunk, most délre vettük az irányt. Széles, sáros gerincutat követtünk a gyönyörű fenyvesben. Egy kényelmes útszakasz után folyamatos emelkedő következett, majd a tetőn található tisztásról elénk tárult a Kakukk-hegy. Megújult energiával valóságosan vonzott bennünket a menedékhely előtti nyugodt hely, hiszen ott hosszabb pihenőt terveztünk. Egy ereszkedőt és egy újabb emelkedőt követően megérkeztünk a Kakukk-hegy alatti menedékhez (1460 m / 12,00 – 13,30 h / 25 km). Mivel időnk volt bőven, ezért elkényeztettük magunkat egy másfélórás pihenővel. Bakancsainkat lehúzva falatoztunk, majd sziesztáztunk a napsugarakkal. Körülöttünk dörgött az ég, de minket egyelőre békén hagyott az eső.

Déli pihenőnk után újra felkerekedtünk és folytattuk utunkat a Mitács felé. Jóformán végig lefele kellett haladni, ezért jó iramot diktáltunk. Gyönyörűszép tisztások és erdőségek váltották egymást, mindenhol a nyugodtság, a madárcsicsergés vett körül. Öröm volt túrázni. Elhaladtunk az ismeretlen német katona sírjánál, ahol csendben elmondtunk egy imát. Megérkeztünk a napsütötte Mitács tisztásra, majd kereszteztük a Bodvajból feljövő és Tusnádra lemenő római utat (1220 m / 15,10 h / 31 km). Utolsó emelkedő következett a Mitács tetőig, majd egy lankás vidéket szeltünk hosszában. Ezen a hosszú tisztáson mindvégig a Nagy Piliske látszott és került egyre közelebb. Beértünk egy keskeny erdősávba, felvettük az esőköppenyeket mivel eleredt az eső. Ebben a pillanatban a következő tisztáson egy medvét láttunk felfele szaladni és eltűnni pontosan azon az ösvényen amelyet mi is kellett követnünk. Itt is készenlétbe voltak a fényképezőgépek, de sajnos nem tudtuk lencsevégre kapni a tenyerestalpast. Egy fiatal fenyőerdőt követően megérkeztünk a Nagy Piliske oldalában található vadászházhoz és menedékhelyhez (1190 m / 16,20 – 16,50 h / 35 km). A régi vadászlak mellett egy új menedék található. Mivel petyergett az eső, az eresz alatt ültünk le pihenni. Csoportkép készítése után folytattuk utunkat.

Elsétáltunk a Bánya-patak forrásánál, majd elhagytuk a főgerincet és a kék kereszt jelzésen kezdtük meg a meredek ereszkedést. Az eső is rendesen esett, bokáig érő sárrá változtatva útvonalunkat. Hosszan tartó, meredek ereszkedésben volt részünk, igaz a bokáig érő sárban nem volt nehéz a menetelés, sőt nem is csúszkáltunk benne nagyon. A merdek szakasz végénél felszusszantunk, még a Nap is kisütött, az eső elállt. Az utunk utolsó szakasza már csak egy egyszerű séta volt a tusnádfürdői vasútállomásig, ahová mindannyian szerencsésen megérkeztünk (620 m / 18,30 h / 42 km). A vonatig sokat kellett várni, plusz még késése is volt, így nyugodtan lemostuk a sáros bakancsainkat, nadrágjainkat a közeli forrásnál, majd egy sörözéssel elevenítettük fel az elmúlt nap kalandját.

Köszönöm a csapat minden tagjának, hogy lejárhattuk a Vargyas völgyétől Tusnádfürdőig tartó útszakaszt.

Fotók itt